Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

Elő Szovjet Irodalom A cím három nagybetűjéből a második és a harmadik nem saj­tóhiba — pontosabban szólva: a második és a harmadik szót egyaránt lehet nagybetűvel és kicsivel írni. Indokolja a kettős­séget a hír, az tudniillik, hogy szeptember 17-én, szerdán este hét órakor Békéscsabán, a Me­gyei Művelődési Központban és másnap, csütörtökön este fél hétkor a gyulai zeneiskola nagy­termében a Szovjet Irodalom élő melléklete című irodalmi es­tet rendeznek. A műsor előadói: Keres Emil, illetőleg Bodor Ti­bor, florváth Ferenc, valamint Győri Franciska, Rab Edit, Som­hegyi György, Sztankovics Béla és Papp Zoltán első vidéki tur­néjukon, szóval és zenével a A zsadányi Dózsa Tsz-ben az utóbbi években fellendült az ál­lattenyésztés. Jelenleg 150 szarvasmarhát hizlalnak sza- badtartásos módszerrel. Még az idén eladásra kerül 40 sőre. nyolcvan esztendeje született ki­váló költőt, Jeszenyint idézik, megszólaltatják egyebek mellett finnugor nyelvrokonaink népköl­tészetét, az első űrrepülésről ké­szített emlékeket, Tvardovszkij gondolatait a költészetről, vége­zetül pedig Martinon Euráziai balladájá Visszatérve tehát az említett kis betű-nagy betű problémához: a magyarul megjelenő szovjet folyóiratok legifjabbja, a Szov­jet Irodalom élő melléklete, az eleven szovjet irodalomba enged bepillantást mindazoknak, akik Csabán és Gyulán érdeklődnek a testvéri ország művészete iránt. A cím tehát kicsi és nagy betű­vel egyaránt helyes... 1970-ben az árvíz miatt a szö­vetkezet felszámolta a sertés- tenyésztést. Most a régi állat­tartó-épületek kihasználására 100 kocasüldőt vásároltak. A Dózsa Tsz juhászata 1975-ben legalább ezer bárányt ad hazai és külföldi értékesítésre. Megújul az Erzsébet-híd Pénteken befejezték Budapest büszkeségének, az Erzsébet-híd- nak a pályaépítését. Most a hídszerkezet rozsdátlanítása kö­vetkezik, utána újra festik a szerkezetet. A budai oldalon feltöltik a villamosközlekedés­ből megmaradt vágánymezőt, ezáltal egy forgalmi sávval bő­vül az úttest. Gyümölcs-, zöldség­es dísznövény­j kiállítás Szeghalmon A Kertbarátok Köre rendezé­sében szombaton nagyszabású járási kiállítás nyílt Szeghal­mon. A házi kertekből, vala­mint a nagyüzemi gazdaságok­ból a legszebb termékeket so­rakoztatták fel: zöldséget, gyü­mölcsöt, szőlőt, díszítő növényt. A Sárrét házikertjeinek haszno­sítására jó tanácsokat kaphat­nak a kiállítás résztvevői Fellendült az állattenyésztés Ötödik év a felnőttoktatásban Vidéki vendégjáték Hagyományosan vidéki ven­dégszereplésekkel kezdi meg új évadját a 25. Színház. Ezúttal bányászközségeket látogatnak meg, stúdióprogramokat mutat­nak be, rendhagyó irodalomórá­kat tartanak. Az 50 főnyi tár­sulat az elmúlt évad nagy si­kerű produkcióit és új stúdió­műsorát viszi a körútra. / Békéscsabán, a Kemény Gá­bor Szakközépiskolában az idén rendezték meg ötödször az ipari felnőttoktatás ünnepélyes év­nyitóját. Az eddig eltelt idő tapasztalatairól, s a jelenlegi helyzetről érdeklődtünk Varga Lajos tagozatvezetőnél, aki el­mondta, hogy az utóbbi évek­ben nem kis eredményt ért el a felnőttek középiskolája. Egy­re több azoknak a száma, akik így szerzik meg érettségi bizo­nyítványukat. A vállalatok, üze­mek is mind jobban támogat­ják továbbtanuló dolgozóikat. A vendéglátó vállalat / például 500 forintos segélyben részesíti őkét. A Híradótechnikai Válla­lat, valamint a Kötöttárugyár a tankönyvek árát téríti meg dol­gozóinak. Évi tanulmányi sza­badságot minden vállalat biz­tosít, nagy segítséget nyújtva ez­zel a felkészülésben. Varga Lajos arról is beszélt, hogy a szeptember 8-án meg­rendezett évnyitóval 14 osztály­ban indult meg az oktatás. A es­ti és levelező tagozatokon mint­egy 570 dolgozó kezdte meg ta­nulmányait gépjárműtechnikai és gépészeti ágazaton, valamint az emeltszintű szakmunkáskép­zésen végzettek kétéves tagoza­tán. Az idei évnyitón Varga Lajos azzal fejezte be ünnepi beszé­dét, s ezt elfogadhatjuk rövid beszélgetésünk mottójaként is, hogy napjainkban átalakulóban van az életkornak az a rendje, mely szefint a gyermek'- és if­júkor a tanulás, a felnőttkor pe­dig a munka időszaka. Ko­runkban, dolgozóink életében e kettő egyre jobban összefonó­dik. ■•BüsgsEa9Hcs«aacaa»KsaB«BaaiaBste*»BSHgiBaa«aaaB»aaB9«aa«aica«ssaaKKB*9BffBBSs8) 5 ■ ■ A Krumpholz-eset Ma este 20.10 órakor láthatjuk a televízióban A Krumpholz-eset című NSZK-tévéfilmet. Heinz Krumpholz autóbuszvezetőt az­zal vádolják, hogy feleségét meg ölte villanyárammal. A film a vádlott vizsgálati fogságáról szól, s a száz esztendős törvény- könyv reformját sürgeti ■ ; A Szarvasi Állami Gazda­■ Ságban évente bensőséges ün- j népségét rendeznek, amelyen ; a kismamákat, illetve az adott ■ esztendőben született gyerme- : keket köszöntik. A gazdaság ■ vezetősége és a szakszervezeti ■ bizottság vidám műsorral is ■ gondoskodik, ezenkívül pénzju- ; talmat adnak át. ■ Az idei ünnepségre szeptem­• bér 13-án, szombaton került 5 sor. A gazdaság vezetősége 45 • kisgyermeknek, adott ezer—ezer ! forintot MA: 1975, SZEPTEMBER 11.. VASÁRNAP Szeréna napja A Nap kél 9.19 — nyugszik 18.00 órakor A Hold kél 14.45 — nyugszik 23.43 órakor 1975. SZEPTEMBER 15., HÉTFŐ Enikő napja A Nap kél 5.20 — nyugszik 17.55 órakor A Hold kél 15.18 — nyugszik 0.15 órakor Hetvenöt, évvel ezelőtt, 1900. szeptember 14-én halt meg — 35 éves korában — PAPP DÁNIEL író, újságíró. Apja járásbíró volt, s így fia­talon alkalma nyílott a vidéki ve­zető emberek életébe bepillanta­ni. Jogász lett, de már 1893-tól megjelentek politikai tárcái a Pesti Naplóban. Különösen je­lentősek voltak „Dániel pap” aláírással közölt antiklerikális levelei, az egyházpolitikai vita idején. Nagy tehetségre valló szépiro­dalmi munkássága egy kisre­gényből (A Rátótiak — 1898) és három nóvelláskötetből áll, jó- néhány elbeszélése pedig még kiadatlan. Egy-két novellája (A nagy Jakob, Szállási Rómeó) a magyar irodalom legjavához tar­tozik. Hétfőn lesz huszonöt éve, hogy 1950. szeptember 15-én meghalt — 65 éves korában — RIES IST­VÁN ügyvéd, a magyar munkás- mozgalom aktív harcosa.. A korán árván maradt fiú kö­zépiskoláit — szülőhelyéről, a Veszprém megyei Küngösről el­kerülve — Budapesten végezte és jogi tanulmányait is itt foly­tatta. 1912-ben ügyvédi irodát nyitott. Már korábban kapcso­latot talált a haladó eszmékkel, szervezetekkel; tagja volt a Ga­lilei Körnek, s később — egészen megszűnéséig — a Társadalom- tudományi Társaságnak. A Ta­nácsköztársaság idején a mar­xizmus eszméinek propagandis­tája volt, majd a magyar Vörös Hadsereg katonájaként részt vett a felvidéki hadjáratban. 1924- ben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ettől kezdve aktív részvevője volt a politikai életnek, a munkásmoz­galomnak. Hazánk német megszállása után illegalitásba kényszerült, de már 1945 januárjában ismét be­kapcsolódott a szociáldemokrata párt munkájába, s tevékenyen részt vett az ország újjáépítésé­ben. 1945. júliusától 1950 júliusá­ig igazságügy-miniszter volt, s jelentős szerepet vállalt az igaz­ságszolgáltatás demokratikus át­alakításában. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és a börtönben meghalt. Üjabb esők lehetségesek Várható időjárás ma estig: Nyugat felől ismét megnövekvő felhőzet, többfelé újabb esőveL Az élénk, többfelé erős észak- nyugati, északi szél átmenetileg mérséklődik, majd ismét több­felé megélénkül, és északnyu­gatira, nyugatira fordul. Hűvös idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 15—19 fok kö­zött. — NÖVELIK A JUHÁLLO­MÁNYT. A Sárréten hagyomá­nya van a juhtenyésztésnek. A szeghalmi Sárréti Tsz növeli 5000-es juhállományát, s a ter­vek szerint két év múlva 1000 anyajuhval emelkedik a közös gazdaság birkaállománya. — ANYAG- ÉS ENERGIATA­KARÉKOSSÁG. A Békési Ve­gyesipari Szövetkezetben az év elején bevezetett új üzem- és munkaszervezés eredményei már érezhetők. Az I. fél évben nyolc- százalékos anyagmegtakarítást értek el, s ugyanilyen mérték­ben csökkentették az elfekvő készleteket. — CSATLAKOZOTT A LENIN TSZ. A békéscsabai Lenin Ter­melőszövetkezet is csatlakozott a gádorosi November 7. Terme­lőszövetkezet által meghirdetett munkaversenyhez. A Lenin Tsz vállalta, hogy a búza vetés- területét a tervezetthez képest 10 százalékkal növelik. — JÓL SIKERÜLT véradás volt az orosházi Városi Tanács­nál. Harmincnyolcán összesen mintegy tizenegy liter vért ad­tak. — AUTÓBUSZ-KATASZTRÓFA Egy ötéves kislány meghalt, é* legalább 17-en megsebesültek égy amerikai autóbusz-szeren­csétlenségnél. A busz felborult, a rajta tartózkodó 32 utas — pgy vallási szekta tagjai — azonban nem engedte kórház­ba szállítani a sebesülteket, mert mint mondották: nem hisz­nek az orvosi kezelésben. — CSŐDTÖMEG. A Német Sző. vetségi Köztársaságban 1975. el­ső hat hónapjában 5342 vállalat jelentett csődöt, 35,2 százalék­kal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. — BÖRTÖNLÁZADÁS. A Te­nesse állambeli nashville-i bör­tönben verekedés tört ki csütör­tök este, mert a kedvenc étel­ből, a sertéskarajból nem volt elég a konyhán. A lázadást vé­gül rohamrendőrök fojtották el Ebben a börtönben tölti bünte­tését James Earl Rayis, dr. Martin Luther King néger pol­gárjogi vezető, gyilkosa. — UZSGORODBA UTAZOTT négynapos autóbuszkirándulás­ra a gyulai Körostáj és a mezö- berényi Aranykalász Tsz 44 dol­gozója. Hím Kcn/s-^ lottó Jól fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szerint a 37. játék­héten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találata 59 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 93 ezer 411 forint. Három találatot 2503 fogadó ért el, ők 367 forintot nyertek. Na­gyon sok kettes van a héten, összesen 214 ezer 906 darab. Ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. Aa MSZMP meevei blzottsáea és s meevei tanács In Dia Főszerkesztő: Envedt G. Sándor Főszerkesztő-helyettes- Deák Gyula Szerkesztőséé: 560! Békéscsaba. Postaílők m. Telefon: 12-196, 12-296 Ktadla a Békés meevei Laokiadó Vállalat 5603 Békéscsaba. Postaíiők Hl Telefon: 11-021 u-051 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terieszt] a Masrvar Posta Előfizethető a Dostahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési d!1 eev hónaöra 30.— Ft Dürer NTvomda. Békéscsaba Israzeató: Háromszék! Pá!i trim: zsems Kismamák és újszülöttek köszöntése

Next

/
Thumbnails
Contents