Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 187. szám
I íenüsxütő és játékvezetői síp Nemrégiben egy mosolygós gr» cú, nyúlánk, alig húszéves fiatalember alaposan felborította a papírformát a megyei felnőtt teniszbajnokság döntőjén. Maga mögé utasítva tapasztaltabb társait, megnyerte a férfi egyest, s ezzel Kocsis Zoltán (képünkön)’ — mert róla van szó — bizonyított. Bebizonyította, nem hiába volt ott három éve Budapesten, az ország legjobb ifistáinak edzőtáborában, nem véletlenül nyert két megyei ifibajnokságot, szerzett vídékbajnoki' bronzérmet. S , azt is igazolta, jól választott sportágat, amikor a focit — felcserélte a tenisszel. Az ifjú bajnok 1967-ben a feledhetetlen Liptak Gí. Pál keze alatt ismerkedett meg a „fehér sporttal”. Az sem szegte kedvét, hogy a népszerű „Paso bácsi” halála után a Rózsavölgyi-testvérekkel csak hárman maradtak az egykori harminctagú gárdából. Tizennégy- éves korában Szentósen vett részt életében először nyilvános versenyen, s vesztesként jött le a salakról. De nem adta fel. És neki lett igaza! Sásdi András lett az edzője. Hetente háromszor részt vett a „hivatalos edzéseken”, de ezenkívül minden szabad idejét a Kórház utcai pályán töltötte. Sokan állítják, egyike volt azoknak, aki hajnalban már ott volt a salakon, s 6 volt az, aki még csülagfény- nél is ütötte a labdát. Szépen fejlődött, s 1973-ban helyet kapott a Bes. VTSK OB Itl-as csapatában. —1 Bár már egy alkalommal bejutottam a megyei felnőtt bajnokság döntőjébe, s ott harmadik . lettem, arra gondolni sem mertem, hogy az idén én leszek a megyei bajnok — kezdte beszélgetésünket Kocsis Zoltán. — A bajnokság előtt két hétig beteg voltam, nagyon sok edzést kihagytam, s mitagadás, keservesen nyertem a selejtező során két szarvasi barátom ellen. Harmadik ellenfelem, klubtársam a többszörös bajnok Je- V-ey Béla volt. Két „kemény” szettet vívtunk — két nap alatt, ugyanis mérkőzésünk hol a sötétedés, hol az eső miatt szakadt félbe. Nekem jött ki jobban a lépés, 13:11, majd 8:6-ra nyertem, s teljesült az álom: felnőtt bajnok lehettem! — A teniszezőkről nem sokat hallani a téli hónapokban. Hal edzenek, hogyan készülnek? — kérdeztük. — Örülök a kérdésnek, hiszen erről a témáról beszélni kell!- Mi itt, Békéscsabán tulajdonképpen csak áprilistól novemberig teniszezhetünk. Felszerelésünk jó‘ az anyagiak adva vannak, remek szakosztályunk, kollektív szelleme is. De... fedettoályás edzésekre nincs lehetőségünk. Idehaza legfeljebb csak gimnasz- tikázni tudunk, technikai gyakorlatokat nem végezhetünk. Á legközelebbi fedettpálya Berety- tyóújfalun van. Igzzel azt hiszem érzékeltettem, mi gátolja továbbfejlődésünket. Persze azért nem hagyjuk ki a telet Jeney Béla például asztaliteniszezik, én több társammal együtt tol- laslabdázom. Hetente csak két edzésünk van, s zsúfolt a terem, mégis nagyon örülünk annak, hogy mozoghatunk, versenyezhetünk, s eredményeket is elérhetünk.-- Most beszéljünk vglamii a kézilabdázásról! — Spartesalád vagyunk. Édes» anyám annak idején alapító tagja volt a MÁV nagypályás kézi- labdaesapatának. Édesapám NB a-^m-iTi-rr-----wmrm 1 m ■ 11 .....g iib«bbsc 1975. AUGUSZTUS 10. IT-es labdarúgó, NB I-es kézilab- dás volt, edző vizsgája van, már külföldön is szerepelt, országos minősítésű kézilabda játékvezető. Szüleim szerettették meg velem a kézilabdát. Játékvezetői vizsgát tettem- S ha nincs teniszmérkőzésem — két év óta — én is vezetek megyei bajnoki kézilabda-találkozókat. — Kanyarodjunk vissza a teniszhez. Mit tart erényének és miben kell fejlődnie ahhoz, hogy megyei bajnokhoz méltóan állja meg helyét az OB II-ben? ~~ t}gy érzem, az adogatás és a röpte, a hálójáték az, ami elég jól megy. Mindenképpen fejlődnöm kell a fonákütés elsajátításában, sokat kell futnom, gimnasztikáznom ahhoz, hogy könnyedébben játszhassak. Sok edzésre van szükségem, hogy labdabiztonságom tökéletesedjék. — Aft a vagya, célkitűzése? — Játékos idealom Taróczy Balázs,’ Ha módom nyílik rá, mindig az o játékát figyelem. Szeretnék tanulni tőle, s ha egy kicsit is -H-: hozzá hasonlítani- A bajnoki cím megvédése nagyon nehéz lesz, hiszen Jénay Béla barátom néhány nappal ezelőtt már vissza is vágott a megyei bajnokság döntőjében elszenvedett vereségért. Célom az, hogy az idei ranglista vezetőjéhez méltón szerepeljek — jövő» re is. És a játékvezetés? Szeretném úgy fújni a sípot, hogy pe csak a győztesek, hanem a vesztesek 'is elégedettek legyenek bíráskodásommalMaehalek István A mai nap kiemelkedő Békés megyei sport- eseményei a következők: Atlétika Viharsarok Kupa második nap, Békéscsaba, Kórház i}., 9.0Ö. Kajak-kenu. Simon-Fi&Ia Tibor országos emlékverseny, Bé- késszentándrás, 8-0Q. Kézilabda. Megyei I. a, bajnokság. Férfiak. Szarvasi FSSC H.—Csopvás, 10.00, Orosházi MTKr—Nagyszénás, 10.00, Újkígyós, Kondoros, 10.00, Bcs. MÁV —Békési Sp., 9.00. Bcs. Volán-»- Vésztő, Építői-pálya, 10.00. Labdarúgás. NB IJI. Szarvasi FSSC—Lehel SO. 16.30. Bcs. TASK—Szolnoki MÁV, Bessenyei u-, 16.30. Orosházi MTK— ÉGS2ŰV-MEDQS2, 16.3Q. Barátságos mérkőzések- Bcs. Előre Spartacus—Wismut Aue (NDK- bpli), Kórház u., 16.30 Dévavá- nyai MEDOSZ-—Szegedi EOjj, 17.00. Sakk. A szarvasi mesterjelöltverseny utolsó fordulója és eredményhirdetése. Szarvas, Hazafias Népfront helyisége, 8.0u. Sportbarátság Aki egyszer is a kulisszák mögé pillanthatott, az tudja, aki csak a mérkőzéseket nézi — láthatja, hogy a két békéscsabai nagycsapat, az Előre Spartacus és a Vízmű férfi kézilabdázói évek óta egymással vetélkedve küzdenek az előrelépésért. A két csapat összecsapásai — legyenek azok teremben, vagy salakon — mindig hamisítatlan presztizs- 'mérkőzéseket hoztak. A két rivális szakosztály vezetői, játékosai azonban csak a zöld asztalnál, illetőleg a.pályán ellenfelek — azon kivik igazi sportbarátok. Ennek bizonyítására elevenítünk fel két, nem- rég megtörtént esetet. Az Előre Spartacus női és férfigárdája, s a Vízmű S<n férficsapata egy hete Szegeden, a nemzetközi kézilabdatornán szerepelt. A? előcsatározásak során Pásztor, a Vizműsök játékosa olyan súlyos kézsérülést szenvedett, Iwgy az ügyeletes orvos kórházba szállítását javasolta. Igen ám, de mivel? — ez volt a kérdés. A választ az Előre Spartacus edzője, Szabó Károly adta meg. Gépkocsijába ültette a sérült átlövőt és bevitte a rókusi kórhqzbaAmikor pedig vége lett a tornának, a vizműsök segítettek a lila-fehéreken. A férficsapat két tagját és a női együttes öt játékosát — akik vonattal szándékoztak hazatérni — társasgépkocsijukon hozták haza Békéscsabára. Mindezt — egymás megbecsülése, a sportbarátság diktálta! Szeretnénk remélni -*r és ezért írtuk meg a fentieket —, hogy a Szegeden történtek másoknak is követendő példaként szolgálnak• —- OH —f a Bessenyei uícábaü Bemutatkozik a Szarvasi FSSC és az 0MTK _ !\DK=!abdarúgók Békéscsabán A mai labdarúgó-műsor egyik érdekes színfoltja a? NDK-beli Wismut Aue labdarúgócsapatának békéscsabai szereplése. Ven» dégeink a Kórház utcai sporttelepen mérkőznek az Élőre Spartacus együttesével. Rangadóra kerül sor a csabai Bessenyei utcai sporttelepen, ahol a Bcs. TASK az NB III DéR keleti csoportjának'egyik legjobb csapatát, a Szolnoki MÁV-, ot fogadja, A TASK-vezetők mindent megtettek azért, hogy a korábbinál jobb körülményiek fogadják a szurkolókat. Korszerűsítették a lelátót úgy, hogy most már a nézők kényelmesen nézhetik meg a nagy érdeklődéssel váft .találkozót. * Orosházán bemutatkozik a város új NB IÍI-as együttese, az OMTK gárdája, amely az ÉGSfZÖV-MEDOSZ-szal qsap Össze. A szarvasiak otthonukban fogadják a jó képességű Lehel SC-t, míg a Gyulai SE a jánoshalmi „oroszlán-barlangba” '-Möge?) Mo§t már végérvényesen mozgásba jött a labdarúgó-baj» nokság gépezete! Bcs, Előre Snariacus-Sllöi M (!~0) Lafe4a_--j£ó Tlssa Kupa, Öreged, azarötszáz néző- Vezette: Hámori, előre Sp : Tssnádi — Paroczai, Kerekes, lé&h Alberti, — Hódi, Moos. Csepregi — gvjyás- Nérneth, Etelpaiier. Edző; Babot" György. &ZEOL; Beriete — Lanc&a, WaciUer, Kcsui)», V. 'lőtt! — Z^robori, Horvátit, Birinyí -Szeghalmi, Vasa, Antal, Edző: Köntha Károly. Csere: Alberti helyett Zsíros, Tusnádi helyett Bugyik, Qulyas helyett Popáe», Bencze helyett Nagy, V. Tóth helyett Szálai, SzeghiÚm1 helyett Kádár (valamennyien a szünetben), Eiálbauer helyett Hegyest, ez- 3». percben, Birtnyt helyett Saenak, * 61. percben. Szögletárápy: >4 (3:3), a SKEOB javár». A 8. percben Hopváth labdája a jobb Kapuig mellett suhant el. Dt perc múlva Zielbauer nagy helyzetben Kivárt á lövéssel és a labda a berobbanó Kozmáról szögletre pattant- Több Kemény bele- menés oKozott ezután izgalmat, s Alberti Kapott erélyes játékvezetői ügyeim eztetést. A 30- percben a cselezgető Csepregi elesett a szegedi 16-oson belül. A játékvezető U-est ítélt, amit Láza értékesített, 1—9. Egy perc múlva „egyenlített” Hámori. Szeghalmi terült el a csabai ötösön. Ez i* ll-esl A büntetőt Birinyj 3 Kapu íplé lőtte. Ezután a csabaiak vették át gz irányítást, de » csatárok nem jelentettek KÜlÖPöaebb veszélyt Ben- c&e kapujára. A második félidőt szeged) támadások vezették be. Az 50. percben Vatss- azután Antal hagyott ki helyzetet, majd hosszú ideig a Két 16- Qjs között- pattogott a labda, a hajrában újítani tudott a szeou a 87. percben gámbori 30 m»es lő* vesét Bugyik a jopb felső sarokból még szögletre tűdig ü*hi, he g 99- percben Vgss fej egét már nem tűdig védeni, L-l. Az első félidőben jó Iramú játék folyt, azonban g színvonal csak 8» átlagot érje el. Szünet UVÍn esett az iram, posszú időn át álig történt „valami” á játéktéren. Végeredményben erőteljesebb és tudatosadban játszó Előre Spartacus rászolgált az egyik pontra áhhák ellenére, hogy s hgzaiak a mérkőzés nagy részében többet birtp- kolták a labdát, s helyzetük te topp veit- Jók: Kerekes, MoóS, Zielbauer, ill. Kozma, Zámborl, Szeghalmi. (Hernádi Gyula) Salgótarján! BTC—PVTK 1-3 (2—1). A TISZA KUfA VEGEREPMÉNYB .* 1. SBTC 2. OVER 3. Bcs. »• Sp 4. &ZEOL 6*21 16- S 8 í ) ! 1 IM ! 6 1 3 2 3-11 $ 6 - 3 * 9- 9 * 0 finer Nyomda felvesz takarítéaSket Jelentkezés: Békéscsaba, Lenin U. 9 Terv- ŐS munkaügyi osztály. 1 A Kner Nyomda gyomai telepe felvesz, fiatal • férfiakat GÉPMESTER.! SZAKMÁRA ÁTKÉPZŐÉNEK Jelentkezni: Gvoma, Kossuth u 10.Munkaügyi csoport, ’-.t-r Jj___ . Jjá». A Fér f i f eh érnem& -gyár békéscsabai fy|ra FELVÉTELRE KERES «*■ gyermekiBtéstméHyí vezető{ QV^PQi képes!- fisáéi a» Óvónőt ^5F műszerészeket — varrónőket takarítónőket *• eegédmunkásofeat. 'w gyakorlott gyors- és gépírói- ■ mmmmammUMÉm wrrsrs [....a a '-J-L ' .'.1 A GYULAI KERTÉSZETI ÉS VÁLLALAT felvételre keres 1 fő belső ellenőrt ^ülni A Füzesgyarmafi Költségvetési Üzem A épííésuteehuiLust • keres azonnali belépéssel. Fizetés a 7/1971. MŰM- sz, rendelet szerint. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen, Varga László Üzemvezetőnél,--- ■ vinpr rr- ' v-Bgr.--fr;Ha) tóm (ívek és Festőberendezések Gyára, 5. ßz. Gyár, Békéscsaba Kazinczy 7-, felvételre keres: titkárnőt, ESZTERGÁLYOSOKAT, FESTŐ-FÉNYEZŐKET, SEQÉDM UNKASOKAT. T1 ' ~rri"r 'TYzn't”n j -.!un.g4ji,. „/ VÁRQ5GAZDAI KODASI mérlegképes könyvelői vizsgával, vagy legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a központi telepen; Sándorhegy !?. • ■' .r : ™-: — ‘ *' •' 1 r*~'' 1 “i1:!” " ■1 "■ ■ ff"—»“«-. - _»■ .»■» ■ ' j "■ -1 .^.iN'.i : ■ '11. 'EJdFYagfSEff" A békés megyei tanács kórházának IGAZGATÓSÁGA (Gyula) felvételt hirdet s éves, munka fcielletti általános ápolónéi taníelyami-a, érettségizett, valamint 8 általános iskolát" végzettek részéne. Korhatár: !7-*ss év között, « Illetmény munkahelyi pótlékkal együtt: 1600 Ft. Vidékieknek férőhelyes elhelyezést bWosítunk- Jeleptkézés személyesen vagy írásban intézetvezető fflnővérnél.