Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-28 / 201. szám

MUNKAALKALOM Rádió f egyset Fiatalok a Gyakran hallani olyan véle­ményt, hogy a mai fiatalok semmiért se tudnak lelkesed­ni, hiányzik belőlük a jövőt formáló, országépítő, forradal­mi lendület. A megvádoltak ilyenkor azzal védekeznek, hogy semmi értelme sincs a túlzott buzgalomnak, hiszen a látvá­nyosan nagy tettek ideje lejárt. Az értelmetlen vitában senki­nek sincs igaza, hiszen a fia­talok munkáját is jelzik a hét­köznapok eredményei. A sta­tisztika szerint minden száz fo­rint értékből 36 forintot a fiatalok termelnek. A roman- tikusabbnak látszó „nagy tet­tekre” is bőven van lehetőség: a különböző építőtáborok és KISZ-védnökséggel készülő lé­tesítmények mellett zömmel a fiatalok építik hazánk egyik legnagyob beruházását, a paksi atomerőművet. A Húszas Stúdió legutóbbi adásában, amelyek hétfőn dél­után sugárzott a Kossuth rádió, nemcsak a Pakson levő óriási méretű munkálatokról volt szó, C Televízió ) BUDAPEST: *.05 ®3 tffy tovább, i. II. 9.00 A pe-dagóffustovábbképzé- sért. 17.03 Hírek. 17.lo Unokáink is látni fogják. 18.05 Telesport. 18.30 Falujárás. 19.15 Esü mese 19.30 Tv-híradó. 20.00 Balzac nagy sze­relme. VT. 21.00 ötszemközt — Bal- czó Andással. 22.05 Tv-híradó — 3. 22.15 Gyurkó: Aranyborjú II. BUKAREST: 16.05 Labdarúgó­mérkőzés. (Politechnika Iasi—Poli­technika Temesvár). 17.50 Zenei új­donságok. 18.25 A legkisebbeknek. 18.30 Tv híradó. 19.00 Riportműsor. — fiatalkorú munkakerülők. 19.35 Hírek. 19.40 Irodalmi-művészeti ma­gazin. 20.20 Dél-amerikai dallamok. 21.10 Hírek. BELGRAD: 16.35 Magyar nyelvű tv-napló. 17.30 Szézám utca — adás­sorozat gyermekeknek. 18.15 Tv-va- rieté. 18.35 Foglalkozások ábécéje. 19.05 Zöld jelzés. 20.00 Egv tv-drá- ma ismétlése. 22.05 Jugoszláv do­kumentumfilm. 22.20 Táncok dzsesszel. 2. MŰSOR: 21.00 Mandátum. 20.45 Baltazián professzor 21.10 Egy szí­vesen látott .adás ismétlése. C Rádió ) Állandó műsorok: KOSSUTH RADIO: 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Zenés műsor. 5.00 Hí­rek. 6.30 Hírek. 7.0o Krónika. 7.10 Körzeti időjárás. 7.3o Oj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 10.00 Hírek. Lapszemle. 12.00 Hírek. 15.00 Hírek. 16.00 Világgazdaság hí­rei. 17.00 Hírek. 19.0« Esti krónika. 19.30 Hírek. (Csak vasárnap). 20.00 Hírek. (Csak vasárnap). 21.00 Hírek. 22.00 Hírek. 24.00 Hírek. 0.28 Him­nusz. 0.55 Hírek (Csak szombaton). PETŐFI RADIO: 4.30—8.05 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 11.00 Hírek. 13.00 Hírek. 13.47 Vízállásje­lentés. 14.30 Hírek. 15.30 Hírek. 16.00 Hírek. (Csak vasárnap). 16.30 Hírek. 17.30 Hírek. 18.00 Hírek. 18 54 Jó éj­szakát. gyerekek: 20.00 Esti kró­nika. n. 24.00 Hírek. holnapért hanem megismerkedtünk az atomenergia békés felhaszná­lásának hazai lehetőségeivel is. A világ jelenlegi energia gondjai miatt szinte létkérdés lett az atomerőművek építése, hiszen egy kilogramm hasadó anyagból tízmilliószor több energiát lehet nyerni, mint egy kiló szénből. A Szovjetunió tu­dományos és műszaki segítsé­gével már az alapozó munká­kat végzik Pakson^ Egyszerre kétezer ember dolgozik a hely­színen és az építkezés költsé­gei elérték a 40 milliárd fo- rintőt, amely az egy évi nem­zeti jövedelmünk tíz százalé­kával egyenlő. A munkálatok­nál nagyrészt Ifjúsági brigádok dolgoznak, az építkezés irányí­tója pedig egy harminc éves fiatal mérnök— Nyilvánvaló, hogy nem me­het valamennyi fiatal a pak­sihoz hasonló építkezésekhez, de értelmes tennivaló a minden­napok munkájában is akad bő­ségesen. (Andódy) Maeazin. 9.00 Operarészletek. 10.05 Franklin Benjamin ifjúságáról. 10.21 KI mit .tudott — KI mit lá­tott? 10.36 Zenekari muzsika. 11.29 Kosztolányi: Édes Anna 12.35 Me­lódiakoktél. 13.40 Vita a korszerű mezőgazdaságról. i4.0o Zenei mű­sor. 14.10 Versenyművek. 13.15 Né­mát népdalok. 15.26 Operettrészle­tek. 15.50 Moliére: Scapin furíang- jai. 17.05 Uj felvételeinkből. 17.18 Körmikrefon. 17.43 Wagner: We- sendonk-dalok. 18.05 Nóták. 18.33 Operaéneklés a század elején. IX. 19.25 Kritikusok fóruma. 19.35 Ope­rettrészletek. 20.00 Liszt-művek. 20.53 Színes népi muzsika. 21.34 Emlékezés Színi Gyulára. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.3o A Vlanto- vani zenekar játszik. 22.4o Nyugat- afrikai népköltészet. 23.00 Tánc­zene. 23.30 Operarészleteik 0.10 pzsessz-f elvételekből. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Beethoven: Kantáta n. József császár halá­lára. 8.50 Vigyázat, tehcnikal 9.03 Tánczene. 9.30 A 04 . 05. 07 jelenti. 12.03 Magyar előadóművészek fel­vételeiből. 13.03 Győri stúdiónk je­lentkezik. 13.20 Operarészletek. 14.00 Kettőtől hatle 18.10 Csak fia­taloknak ! 19.13 Rádióhangverse­nyekről. 19.43 Könyvismertetés. 20.28 Bogát! Péter: Ablak a fő­utcára. 21.31 Hangverseny 22.4o Mu­sical-részletek. 23.15 Kórusmuzslka. 23.30 NéDi zene. SZOLNOKI STfJDIÖ a 222.38 m- es hullámhosszon: 18.00—19.00 Al­földi krónika. Betyámóták. Üttör- rőhíradó Pár nerc dzsessz, magyar előadókkal. Egészségünk védelmé­ben. Beatparádé. C Mozi ) Békési Bástya: Mi van, doki? Békéscsabai Brigád: fél 6-kor: Ha boldog akarsz lenni, fél 8-kor: 12+1. Békéscsabai Kert: Vér és liliom. Békéscsabai Szabadság: Kópiások. Békéscsabai Terv: Vér- dii Kovpak fejére. GVulai Erkel: Tibbs és a szervezet. Gyulái Kert: Az utolsó töltény Gyulai Petőfi: Szerelmem. Moszkva. Orosházi Bé­ke: Csak semmi szexet kérem, an­golok vagyunk! Orosházi Partizán: Égi' királyi álom. Szarvasi Tán­csics: Vádol a felügyelő. apróhirdetések Szabadkígyóson 600 nésfyszösöl te­lek eladó. Érdeklődni: Békéscsaba. _ör __u._3._ B. lh. fsz._ 1 s után. _ S zoba-konyhás lakás, kerttel eladó Békéscsaba. Kun u. 24 alatt. IB-s 850-es Fiat 44 000 km-el eladó. Békéscsaba. Rózsa F._ 31.___________ 2 szoba, összkomfortos ház. beköl­tözhetően, elfogadható áron eladó Orosháza, Balassa Pál utca 24. 700-as szalagfűrész. 400-as kombinált gyalugép. függőleges maróBéo. PC 202-es oarkettacsiszológéD. szalag- fűrész-forrasztó. szalagfűrész-kere­kek. gyalugép késtengelyek, 1000 és 1500 mm csúcsesztergaoadok. cseh­szlovák hegesztődinamá. egyfázisú hegesztőtraíók. MIA-. Diesel-moto­rok, robbanómotoros vízszivattyúk, különböző nagyságú villanymotorok eladók, vétel is. Műszaki üzlet. Hód­mezővásárhely Marx u. 42. Tele­fon: 123-359___________________________ S aját termésű bor, oríma minősé­gű, lakodalomra, beszerezhető 20.— Ft-ért, Orosháza. _ Lehel u. 69.;______ K ettőezer jácinthagyma, rózsaszín és fehér eladó r>900 Orosháza. Ba­csó_Béla__utca 23.__________________ K isebb, beépíthető telek, házrész­szel. kettős műút mellett, forgal­mas helyen, kedvező fizetési felté­telekkel eladó. Orosháza, Bajcsy­Zs._u._ 43.______________________ O rosháza. Üjosztás. Vili. kér.. Zöld­mező u. 140. számú ház, beköltöz­hetően eladó._________________________ E ladó Orosháza. Zombai utca 15. számú, beköltözni ető ház, 2 csa­lád részere is alkalmas.___________ E ladó sürgősen Orosháza, Mikes utca 40. számú házrész, beköltözz he tőén._________._______________________ C X-s 1500-as Ford Capri eladó. Orosháza^ Szabó Dezső u. l. Szűcs. Eladó Orosháza. Rákóczi út 13. szá­mú, beköltözhető félház, ugyanott ipari célra alkalmas telek épüle­tekkel;________________________________ O rszágos második díjnyertes, 2 éves kuvasz kan (fedez) eladó. 5906 Orosháza,__Tatársánc _93._______ G épészmérnök, hároméves szakmai gyakorlattal állást változtatna. ..Lakásmegoldás szükséges” jeligé­re__a_békéscsabai_ lapkiadóba.______ 3 00 férőhelyes tyúkketrec itatóval, mély gyermekocsi eladó. Orosháza. I. kér., Kurta u. 4. _________________ F ehér holland jácint és korai pi­ros tulipánhagymák eladók. Oros­háza,_ Motor utca 1._______ _______ S ürgősen eladó Kaszaper, Dózsa u. з. számú ház, beköltözhetően, nagy telekkel, kövesút mellett. Értekezz ni: Orosháza, Juhász Gyula utca 30 B 1/7._____________________________ E ladó faragott hálószobabútor, 3 részes .díszített fehér szekrény, ágyak, sezlon, asztalok, székek, konyhakredenc. stelázsli. porcelán­edények, főzőedények , üvegedé­nyek. poharak, sütőteknő, mosótek- nő, nyolcszárnyas ablak, horgony­lemez fürdőkád stb., egyéb tárgyak kiárusítása. Orosháza. Dobi István и. 33.__________________________________ 8 50-es Fiat eladó Érdeklődni: Bé- késcsaba, Luther u. 14. 8—16.30-ig_. Páncéltőkés zongora eladó. Oros­háza, Bajnok utca 8/B. m/10.____ E ladó Orosháza, Szarvasi út ti. számú, beköltözhető, kertes ház. Eladó Orosháza. Horváth pap utca 24. számú ház. Erdeklődni: du.__ E ladó Orosháza, Arany János utca 43. számú, beépíthető telek.________ E ladó Rákóczi telep, Lenin utca 33. számú ház, azonnali beköltözlie- tőén. Érdeklődni: Lorántffv u. 60. 12 1-es propánbután gázzal műkö­dő vízmelegítő palackkal, konyha­szekrény, stelázsli eladók. Oroshá- za, Táncsics utca 2. Orosháza, József Attila utca 49. számú, beköltözhető ház eladó.__ E ladó Mező utca IX. számú ház, beköltözhetően, 175 négyszögöl por­tával, sok gyümölcsfával. Értekez­ni: csak dél után. ___________________ S zétszedhető csővázas garázs eladó. Orosháza,__Makói _u. _ 29._______ , E z évben vizsgázott 125 köbcentis Csepel motorkerékpár príma álla­potban eladó. Orosháza. Kelet utca L * 32 Eladó Orosháza, Deák Ferenc utca 32. számú, beköltözhető. 2 szoba, összkomfortos utcai félház. Érte­kezni__szombat és _vasárnap.___ B ékéscsaba, Békési u. 42. sz. alatti kétszobás, összkomfortos házrész azonnali beköltözéssel eladó. ______ E ladó egy hatlépcsős keverős szi­vattyú. motorral együtt. Érdeklőd­ni : Békés. Széchenyi tér 17. Szabó Imre.___________________________________ Doboz, Faluhelyi u. 7. sz ház, azonnali beköltözéssel eladó. Erdek- 16dnij_Gerla, Kismajor 37. Gyulai út mellett Békekert, fara­gott régi bútor eladó. Békéscsaba, Gyulai u. 27. Férfi f eh érnem fi -gyár békéscsabai gyára FELVÉTELRE KERES — gyakorlott gyors- és gépírót — műszerészeket * — varrónőket — takarítónőket — regéd munkásokat. Kőműves kisiparos brigádokat ke­resünk sürgős építőipari munkák* ra Bckés megyei Vendéglátóipari Vállalat, titkárság, Békéscsaba. Gu­tenberg u, 3. ____________ A Békésszentandrási Szőnyegszövő HISZ felvesz modern gépekre nags gyakorlattal rendelkező mechanikai szövőket 2000—3000 Ft kereseti le­hetőséggel, továbbá szövőtanuló­kat is felvesz. Jelentkezés a szö­vetkezet központi irodájában. _______ A Körösvidéki Cipész Szövetkezet felvesz női dolgozókat betanított munkakörbe a békéscsabai, békési, gyulai és mezőtyerényi telepére, to­vábbá ? fő takarítónőt a békéscsa- bai központba. ______ A Gyopárhalmi Tejüzem felvesz X fő érettségivel rendelkező férfi mun­kaerőt, áruraktárosi munkakörbe, továbbá ipari munkásokat. A Betonútépítő Vállalat azonnali ha­tállyal felvesz változó vidéki mun­kahelyre nehézgépkezelőket, buda­0 Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Gépjavító Üzeme, Szarvas, III kk. 223. sz. felveszi hegesztő, motorszerelő. géplakatos és mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat, raktári kiadókat és oesti munkahelyre gyors-, gépírókat. Jelentkezés: a vállalat munkaüev! osztályán, Budapest, VI.. Népköztár­saság útja 9.________________________ E lőnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat felveszünk és betanítunk fonónak, szövőnek, csévélőnek. Fel­vételre keresünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés elle­nében szállást biztosítunk Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levél­cím: Pamuttextilművek Budai Gvára munkaerő-gazdálkodás. 150? Buda­pest, postafiók 43.__________________ A z Orosházi Múzeum félműszakos takarítónőt keres. Jelentkezni le- het: délelőtt.__________________________ A Békés megyei Szikvíz- és Szesz­ipari Vállalat azonnali belépésre! felvesz a gyulai üzemébe teher­gépkocsivezetőt. Jelentkezés sze­mélyesen az üzemvezetőnél. Gyu­la. Jókai M. u. 20. szám alatt. BÉKÉSCSABAI BÜTORIPARI SZÖVETKEZET orosházi részlege azonnali belépéssel felvesz I lő faipari technikust Jelentkezni lehet: Oroshá­za, Kossuth u. 36. Étkezési és takarmányozási célra felhasználható II o. burgonya KAPHATÓ a „Vörös Csillag” Mg, Tsz-ben 1,20 Ft/kg áron, Telekgerendás, Aradi major. KOSSUTH RADIO: 8.3o Népzenei Figyelem, áramszünet! A DÉMÁSZ békéscsabai kirendeltsége értesíti kedves fogyasztóit, hogy karbantartási munkák miatt az alábbi helyeken és időpontokban áramszünetet tarti 1975. szept. 2-án és 3-án 7.00-tö! 1600-ig Szabadkígyós község egész területén, 1975. szept. 2-án 7-től 16.00-ig, Cjkígyós községben a Gyulai úttól északra eső területen 1975. szept. 4-én és 5-én 7,00-től 16.00-ig. Újkígyós községben a Gyulai úttól délre eső területen Az áramszünet .időpontjában a hálózati berendezések feszültség alatt állónak tekintendők. segédmunkásokat A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat magas kereseti lehetőség mellett FELVESZ — minősített ívhegesztő (lemezre és csőrei, — hidegburkoló, szigetelő. — festő, kőműves, ács SZAKMUNKÁSOKAT, VALAMINT — dömpervezetőket. Békéscsabai, gyulai és orosházi munkahelyekre — betonozó, kubikos munkavállalókat (brigádokat is). Gépkocsival történő napi szállítást biztosítunk. Jelentkezni tehet: a vállalat munkaügyi osztályán, Békéscsaba II., Kazinczy u. 4. szám. A SarkadI Cukorgyár • 975. augusztus 28-től 1975. szeptember 30-ig 50 százalékos árkedvezménnyel adja a nyerssseletet közös és egyéni gazdaságok részére egyaránt. 12%-os szelet q-ként 4.50 Ft 10%-os szelet q-ként 3,70 Ft Vasúti feladás esetén kocsimegrendelésről, kocsikiállításról a cukorgyár gondoskodik díjtalanul. A megrendelésben megadandó a napi mennyiség, kocsidarabszám és a fogadóállomás neve. Közúti kiadásnál szállítóeszközt nem, de berakást biztosítunk. A megrendelések a Sarkadi Cukorgyár termeltetés! osztályára küldendők. Telefonon érdeklődni lehet s Sarkad 101, 111-es mellék Ügyintéző: Kállainé. Műsor

Next

/
Thumbnails
Contents