Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-17 / 193. szám

A gyermek a játékkal, a játé­kos mozdulatokkal, a felnőttek, utánzásával az életre, a munkára készül. Apró kis ujjai napról napra ügyesebbek lesznek, s egy­szer csak azt vesszük észre, hogy már olyan bonyolult műveletek elvégzésére is képes, mint a ci­pője befűzése, a fűzők csokorra kötése, a kabát begombolása. A kézügyességkészség — fej­leszthető. Beszélgessünk tehát arról: mitől ügyesedik a gyer­mek keze, hány éves kortól és mit gyakoroljon játékosan, hogy iskoláskorra meglegyen a kívánt kézügyessége. Különösen fontos téma ez most, amikör egyre több — má­sodik gyermekével is otthon ma­radó — gyermekgondozási segé­lyes édesanya mellett nevelődik a leendő iskolás egészen hat­éves koráig. A gyermek szívesen rajzolgat. Adjunk ceruzát a kezébe! Elő­ször puha színest, mert azt nem kell annyira nyomni, mint a gra­fit ceruzát. Ezzel elérjük, hogy könnyebben fogja az írószert ké­sőbben is, amikor már grafit ce­ruzával rajzol. A két, két és fél eves gyermek már jól elszórako­zik papírral és piros-kék posta­bonnal a kézében. Igazítgassuk a kezében az iront, hogy szabá­lyosan fogja. Eirkálgasson, raj- zolgasson csak bátran! Biztas­suk, dicsérjük meg, a „firkáit”. Ha a gyermek keresi a hasonló­ságot a firkája és valamelyik tárgy között, legyünk ebben se­gítségére: esetleg mi találjunk valamit, amire rajza hasonlít. Három-négyéves gyermeknek már vegyünk kifestőkönyvet, amit a minta alapján, megfelelő színnel (így megtanulja az egyes színeket!), vonaltól vonalig ki­színez. Négy-hatéves korban már vlz- festékkel színezheti ki a kifes­tőkönyvet. Ebben a korban már „fejből” is rajzoljon: babát, ci­cát, labdát, kerítést, fát stb.- és festékkel is dolgozhat elörajzo- lás nélkül (retket, epret, zöld­paprikát, almát, cseresznyét). A legtöbb szülő fél, hogy a fes­tésből „panes” lesz. Ha megta­nítjuk, hogyan kell a festékkel bánni, akkor a falra firkálástól sem kell félni. Annak a gyer­meknek, aki sokat rajzolhat, festhet a papírra, eszébe sem jut, hogy a falra firkáljon. Enni is meg kell tanulnia a gyermeknek önállóan: kanállal, késsel, villával. Tudjuk, hogy ké­nyelmesebb és gyorsabb az ete­tés, de az a cél, hogy ügyesed- jék a kis keze. Másfél éves kor­tól már egyen kanállal és három­négyéves kortól villával. Iskolás­kor előtt pedig ne féljünk a ke­zébe adni a kést. Ha tudja, hogy mire való, jól használja, akkor nem veszélyes eszköz számára. A kézügyesítés sok-sok lehe­tősége (segítés a házimunkában: burgonyahámozás, lencse-, rizs- válogatás stb.) közül egyet eme­lünk ki: az olló használatát. Már elvesztette értelmét a régi mon­dás: „Kés, villa, olló, gyermek kezébe ■ nem való!” Való az bi­zony, csak tudnia kell, hogy mi­re való, hogyan kell vele bánni és mit szabad vele vágni. A há­roméves gyermeket már megta­níthatjuk, hogy a kicsinyek szá­mára készült, lekerekített hegyű ún. iskolai kézimunka ollóval ki­vágjon egy egyszerű rajzol. A többszörösen összehajtogatott négyzetlapból: ék, félkör és más alak kivágásával gyönyörű, esip- keszerü terítő készülhet. Ez a munka az óvodásoknak is ked­ves, mert néhány vágás, kis ügyeskedés után szebbnél szebb minták alakulnak. Sikerélmény érzése kiséri a próbálkozást és kedvet ad a további munkához. Azok a boldog édesanyák, akik — hála a gyermekgondozási segélynek — otthon lehetnek a gyermekükkel: kíséreljék meg, s úgy „foglalkozzanak” a leendő kis iskolásukkal, hogy az, ön­állóságban, öltözködésben, ügyességben, evésben, rajzolga­tásban, a kés, villa, olló hasz­nálatában se mardjon el az óvo­dába járó társaitól. Dr. Gergely Karoly ne Megszelídített kipufogógáz S nagyvárosoknak egyre égetőbb gondja a túl­zott levegőszennyezettség, amit nagyrészt a jár­művek kipufogógázai idéznek elő. Rövidesen szigorú előírások tépnek érvénybe világszerte, hogy felszámolják a már-már tűrhetetlen hely­zetet és elejét vegyék a további levegőrontás­nak, A nagy autógyárak már felkészültek a jö­vőre, megfelelő berendezéseket alakítottak ki a. kipufogógázok „megszelídítésére”. A kipróbált tisztítási módszerek közül a leghatásosabbnak a kipufogógázok katalitikus utóégetése bizonyult. A képen látható ún. utóoxidáló berendezés egy fém köpenyből áll, és a benne elhelyezett méh- sejt-szerkezetű szűrőbetétből, amelynek felüle­tére rendkívül vékony rétegben platina- vagy platínaródium-réteget visznek fel. A berendezé­sen áthaladó forró gázok szénmonoxidtartalma széndioxiddá alakul át, a nitrogénoxid pedig nitrogéndioxiddá változik. Mindkét új változat 8* egészségre már teljesen veszélytelen Órák, lámpák — és egy hobbista Ny. Jetin—V. Katafev: Időszerű téma — Óriási témám van! — lelkendezett Larcsuk a ro­vatvezetőnek. — Izgalmas? — érdeklő­dött Rizsikov. — Hogy izgalmas-e?! Eles, mint a bivaly szarva! Maró, mint a vitriolí Ha nem vetem papírra, ő vet szét engem! — No, ez érdekes! — élénkült fel Rizsikov. — Elég régen láttalak már olyannak, hogy valami szét akart volna vetni. — Figyelj csak — jött tűzbe Larcsuk — mi itt, valamennyien, mindegyi­künk a maga posztján fon­tos feladatokat oldunk meg, tesszük, amit tennünk kell, ez alatt pedig valahol Szo- csiban dologkerülők sütké­reznek a tengerparton, akik különböző ravasz fogások­kal kiküldetést buliztak ki maguknak. Micsoda fókákl Csak a tengeren érzik jól magukat. Süttetik a hasu­kat a nappal, lubickolnak, a napidíj úszik, a munka áll! — O, erről már annyi­szor írtak — ráncolta ösz- sze csalódottan a homlokát Rizsikov. — Erről újból és újból írni kell! — győzködte Lar­csuk. — Amíg ki nem hal­nak a léhűtők, akik az ál­lam kasszáján élősködnek! — Rendben van — ,adta meg magát Rizsikov. — Utazz a helyszínre, csináld meg az anyagot. Kétszáz sort adunk ... Larcsuk ragyogó arccal kiviharzott a szerkesztőség­ből, egyenesen a legköze­lebbi telefonfülkéhez: — Halló, Tánya!... Csór magolj, szombaton uta­zunk. Kibuliztam egy ki­küldetést, Szocsiba... Oroszból fordította Zahemszky László 1975. AUGUSZTUS 17. Kés, villa, olló... A régiségek kedvelője a gyulai Botás János, a Tiszamenti Regionális Vízmű gépkocsivezetője. Lakása tele van sok évtizedes, évszázados hasz­nálati tárgyakkal. Közülük elsősorban az órákat* kedveli, a fali, álló oszlopos és kakukkos idő­mérőszerkezeteket. Utánuk mindjárt pedig el-/ múlt korok mécseseit, petróleumlámpáit., Filatélistáknak, leendő filatélistáknak Motívumgyűjtés A bélyegábrán alapuló, úgyne­vezett motívumgyűjtésnek tulaj­donítható, hogy a filatélia a vi­lág legnépszerűbb hobbija lett. Ennek a gyűjtési ágnak ugyanis kulturális jelentősége van, mert arra nevel, hogy a bélyegben el­sősorban a szellemi, a művelő­dési és*az esztétikai értéket ke­ressük. Hogy a bélyegkép milyen sok­féle, szinte kimeríthetetlenül változatos tematikájú gyűjte­mény összeállítására alkalmas, néhány példát sorolunk fel. Aki politikai érdeklődésű, az a mun­kásmozgalommal, a békéért fo­lyó harccal, az antifasizmussal kapcsolatos bélyegeket igyekszik megszerezni. De igen hatásos az a gyűjtemény is, amelyben a má­jus 1-ét köszöntő kiadások sze­repelnek. Kiemelhetünk egy sze­mélyt is, például Lenint, hiszen a világon még nem volt senki, akinek arcképét, az egész embe­riséget formáló eszméit, történel­mi jelentőségét, annyi ország bé­lyegén örökítették volna meg, mint az övét. Természetesen a gyűjtemény akkor lesz teljes, ha az arcképét ábrázoló kiadásokon kívül a munkásságát is bemutató bélyegek is az összeállításba ke­rülnek. A világpolitikai érdeklő­désűek figyelmébe ajánljuk az Egyesült Nemzetek Szervezete postája által és a nemzetközi szervezet különböző intézményei tiszteletére a világ szinte min­den országában kiadott bélye­geket. A kulturális, tudományos ér­deklődésűek összeállíthatják tu­dósok, írók, művészek arckép- csarnokát. Sokoldalú lehetőséget nyújt például az orvostudomány bemutatása az ókortól a legújabb időkig. Feldolgozhatják a beteg­ségek elleni harcot, vagy például a Vöröskereszt tevékenységét. A képzőművészeti reprodukciókat ábrázoló kiadások száma sok­ezer. Az ősi barlangművészet al­kotásai éppúgy megtalálhatók bélyegeken, mint a legújabb stí­lustörekvések képviselőinek mű­vei. Hasonló a helyzet a színházi, zenei, tánc, vagy az építőművé­szet! kiadványoknál. Vaskos al­bumokat tölthetnek meg a nagy művészek arcképét, színházak, operaházak épületét, színpadi jeleneteket, hangszereket, kot­tákat, vagy éppen a nemzeti himnuszok szerzőit megörökítő kiadások. Világhírű filmművé­szek, népszerű filmekből vett je­lenetek vagy fesztiválok emlé­kei is bélyegre kerültek. A természettudományi érdek­lődésűek figyelmét az állat- és növényvilágra vonatkozó sok- sokezer bélyegre hívjuk fel. Korunk nagy tudományos szenzációjának: a világűr meg­hódításának minden jelentős ese­ményét, sőt, az embernek erre irányuló törekvését bélyegeken is nyomon követhetjük. Olyan sok ilyen témájú bélyeget adtak ki, hogy már külön katalógusba foglalták őket. Nincs a sportnak olyan ága, amely bélyegen ne szerepelne. Olimpiák, világ- és Európa-baj- nokságok, jelentős találkozók, mind filatéliai emléket kaptak. Nagyon szép gyűjtemény lehet a ■gyermekek mesevilágát, vagy az ifjúság életét, találkozóit bemu­tató összeállítás. Ha valaki egy témakörbe tar­tozó bélyegeket szerez meg, az­zal még nincs motívumgyűjte­ményé. A felépítésbe valamilyen rendszert (kell belevinnie és a bélyegek mellett más filatéliai dokumentumokat is! —- mint például a bélyegzéseket, elsőnapi borítékokat — meg kell szerez­nie. így lesz teljes a gyűjte­ménye. Hajdú Endre

Next

/
Thumbnails
Contents