Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-14 / 190. szám

Hfegállapodás a KGST és Mexikó között Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára és Emilio Rabasa mexi­kói külügyminiszter szerdán Moszkvában, a KGST-palota Márványtermében ünnepélyes keretek között aláírta a KGST és a Mexikói Egyesült Álla­mok együttműködéséről szóló megállapodást, melynek értel­mében a KGST tagországai sokoldalú együttműködést ala­kít ki Mexikóval a gazdaság, a tudomány és a technika kü­lönféle területein, A megálla­podást mind a KGST vezető szerveinek, mind pedig a mexi­kói szerveknek ratifikálniuk kell. Az aláírás után elhangzott beszédében Nyikolaj Faggye- jev utalt arra, hogy a szocia­lista országok és Mexikó kö­zött az utóbbi években kétol­dalú alapon jelentékeny gazda­sági együttműködés alakult ki, s a most aláírt okmány, mely­nek létrejöttét Moszkvában több napos magas szintű tárgya­lássorozat előzte meg, a kétol­dalú kapcsolatok fejlesztését és sokoldalú tervezetekkel való kiegészítését szolgálja. A KGST tagországai különö­sen fontosnak tartják, hogy a megállapodás teljes mértékben megfelel azoknak az elveknek, amelyeket a helsinki európai biztonsági értekezleten foga­dott el valamennyi európai ország, s amelyek a különböző társadalmi rendszerű országok­nak az egyenjogúságon és köl­csönös előnyökön alapuló együttműködését Irányozzák elő. Ezeknek az elveknek a jelentősége túlterjed Európa ha­Kínába utazik Kambodzsa vezetője Peklngben szerdán este hiva­talosan bejelentették, hogy Khieu Samphan miniszterelnök- helyettes, hadügyminiszter és hadsereg-főparancsnok, a felsza­badított Kambodzsa tényleges vezetője kormányküldöttség élén augusztus 15-től hivatalos látogatást tesz a Kínai Népköz­társaságban. A kínai fővárosban a megfi­gyelők rámutatnak, hogy az új Kambodzsa vezetőinek ez lesz az első külföldi útja. Síhanuk herceg, a Kambod­zsai Nemzeti Egységfront és a Királyi Nemzeti Egységkormány forma szerinti vezetője több mint két hónapja a Koreai NPK-ban tartózkodik, s egyelő­re nincs hír arról, visszatér-e Kínába addigra, mire Khieu Samphan és az általa vezetett delegáció odaérkezik. (MTI) tárain — mondotta Faggyejev. A KGST és Mexikó kapcsola­tainak fejlesztése ugyanakkor megfelel a KGST komplex programjában megfogalmazott előírásoknak, és az ENSZ-alap- okmány követelményeinek is. Mexikó azok közé a fejlődő or­szágok közé tartozik, amelyek nemzeti gazdaságuk erősítésé­re törekednek. A Szovjetunió­val, a szocialista országokkal folytatott együttműködés jól szolgálja ezt a célt, hozzájárul Mexikó gazdasági függetlensé­gének kivívásához, a népjólét emeléséhez e latin-amerikai or­szágban. Emilio Rabasa mexikói kül­ügyminiszter hangoztatta:- a megállapodás aláírását kormá­nya semmiképpen sem tekinti formális aktusnak. A KGST-vel folytatott együttműködés meg­élénkülését várja tőle az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, a pénzügyek területén és más szférákban. Az aláírási ceremónián a KGST-t magas szintű delegáció képviselte. A Magyar Népköz- társaság nevében Papp László, hazánk állandó KGST-képvise- lőjének helyettese volt jelen. (MTI) Tárgyalások a közel-keleti helyzetről Washingtoni közvetítéssel to­vábbra is teljes ütemben foly­nak az egyiptomi—izraeli tár­gyalások egy újabb csapat- szétválasztási megállapodás ki­dolgozásáról. Amerikai kor­mánytisztségviselők szerdára virradó éjjel Washingtonban annak a nézetüknek adtak hangot, hogy a tervezett egyez­mény igen előrehaladott álla­potban van. Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügy­minisztere kedden két alkalom­mal Is megbeszélést folytatott Szimha Dinitz-cel, Izrael wa­shingtoni nagykövetével és tá­jékoztatta őt az egyiptomi vá­laszról. Hírügynökségi jelentések sze­rint az amerikai fővárosban szerdán folytatódtak az izraeli— amerikai szakértői megbeszélé­sek az újabb egyiptomi—izrae­li megállapodás tervezett szö­vegének kidolgozásáró’ A reakció támad, a nép a forradalmat támogatja Helyxetjelentéa Portugáliából Koszigin Lengyelországban A Portugál Fegyveres Erők Mozgalmának katonai szerve, a COPCON letartóztatott tíz olyan fasisztát, aki illegális katonai szervezeteket akart kiépíteni külföldi, főként spanyolországi székhellyel működő központ tá­mogatásával. A szerda reggeli lisszaboni lapok fényképekkel mutatják be azok­nak a tárgyaknak egy részét, ainelyeket a letartóztatottak la­kásán találtak: náci könyvek, Hitlert ábrázoló fényképek, fio- rogkeresztes zászlók, töltények, tőrök szerepelnek a lajstromon. A COFCON közlése szerint az eddigi nyomozásból megállapí­tották, hogy a fasiszta csoportok a politikai helyzet kiélezésére, az MFA szervezetének szétzilálásá­ra és arra törekedtek, hogy éket verjenek a nép és az MFA közé. " Szabotázsakciókkal igyekeztek bizonytalanságot teremteni. A népi tömegeket demagóg propa­gandával úgy igyekeztek mani­pulálni, hogy leplezzék politikai, vandalizmusukat, lélektani ter­rorizmusukat. A letartóztatottak nevét később hozzák nyilvános­ságra, mert a nyomozás még folytatódik. — ■'ár — Vasco Goncalves tábornok el­nökletével kedden újabb ülést tartott az ideiglenes kormány és törvénytervezetet hagyott jóvá Portugália legnagyobb monopol- tőkés családjának, a Melo-család összes tulajdonának államosítá­sáról. A CUF néven ismert tár­saság részvényeseit kártalanít­ják. A kormány adminisztratív ta­nácsot nevezett ki az Azori-szi­getek élére. A tanácsot közvet­lenül Goncalves kormányfőnek rendelték alá. Megfigyelők fon­tosnak tartják az intézkedést, hiszen a portugál jobboldal, a nemzetközi imperialista körök támogatásával megpróbálja el­szakítani Portugáliától az Azori szigeteket. Emlékeztetnek arra, hogy az Egyesült Államok fon­tos katonai támaszpontot tart fenn a szigeteken. — + — A portugál dolgozók szerte az országban egyre több gyűlésen biztosítják támogatásukról a forradalmat, az MFA-t. Nap mint nap újabb és újabb felhí­vásokban fordulnak az ország közvéleményéhez, egységre és a forradalom megvédésére szólítva fel a néptömegeket. Követelik, hogy tisztítsák meg a fegyveres erőket a jobboldali elemektől és számoljanak le a fasiszta zavar­gókkal. A szocialista párt kedd esti evorai tüntetésének részvevői, akiket Soares pártja a Meló An- tunes féle dokumentumot aláírt Pezara Correia körzetparancsnok támogatására mozgósított, meg­lepetéssel tapasztalták, hogy Correia dandártábornok helyett a déli katonai körzet parancs­nokhelyettese szól hozzájuk, bal­oldali egységre, az MFA támoga­tására szólítva fel őket. Az ezre­des felszólította az egybegyűlte­ket, hogy ne essenek „hamis próféták” csapdájába és ne áll­janak össze olyan erőkkel, ame­lyek a forradalom ellenségei. (Correia a gyűlés időpontjában Lisszabonban tartózkodott.) (MTI)» Indira Gandhi nyilatkozata Indira Gandhi indiai minisz­Alekszej Roszigín, a Szovjet- onió Minisztertanácsának el­nöke hivatalos látogatáson Lengyelországban tartózkodik. Városnéző programja során megtekintette az újjáépített varsói óvárost (Telefotó—Pl—MTI—RS) terelnök szerdán közzétett nyi- ; latkozatában cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a hatalmon levő Indiai Nemzeti Kongresszusi Párt a rendkí­vüli állapot idején egypárt- rendszer bevezetésére töreked­ne A Socialist India eimű kong­resszuspárti hetilapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a rendkívüli állapotot a belső rendzavarások megelőzése érdekében kellett bevezetni.. Beigazolódtak a nyugati saj- tószervek fontos orgánumaival kapcsolatos kétségek és aggá lyok — mondotta Indira Gandhi. —f Kijelentette, hogy az új gazdaságfejlesztési prog­ram nem volt oka a rendkívü­li állapot bevezetésének, ép­pen ellenkezőleg: a rendkívüli állapot teremtette meg a felté­teleket a program megvalósítá­sához. (Reuter) Amerikai kongresszusi küldöttség Moszkvában Szerda reggeli moszkvai lapje-1 lentések szerint kedden a moszkvai Kremlben folytatódtak a megbeszélések az amerikai kongresszus Moszkvában tartóz­kodó delegációja és a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának képviselői között. Az amerikai delegációt e kö­tetlen megbeszéléseken Carl Al­bert, a képviselőház elnöke, a HIRDETMÉNY! A OSMASZ Vállalat békés- asabai üsemígazgatóaágánalc eaerelési o**tálya értesíti a la­kosságét, hogy Okány község külterületén az I. sz. fúróto­rony részére épített 30 kv- oe vonalat ée trafóállomást 1973, augusztus 15-ée feszültség alá helyes!. A léteaítményekén elhelyezett atrgyak érintése életveszélyes! szovjet parlamenti esooortot Bo­risz PonomarJov, a Legfelsőbb Tanács nemzetiségi tanácsának képviselője, a tanács külügyi bi­zottságának elnöke vezette. Míg a hétfői első találkozón főként politikai kérdésekről, a háború és béke problémáiról volt szó, a keddi eszmecsere fő témája a gazdasági, tudományos- műszaki, kulturális együttműkö­dés, a turizmus, a művészeti kapcsolatok, a sportkapcsolatok fejlesztése volt. Nomarjov felkérte a jelenlevő 18 amerikai képviselőt, hogy tol­mácsolják az amerikai kongresz- szus többi tagjának a szovjet legfelsőbb tanácsi tagok itt el­hangzott véleményét a nemzet­közi helyzet és a kétoldalú kon­taktusok fontos kérdéseiről. Ez annál is fontosabb, mert mint maguk az amerikai képviselők kijelentették, az Egyesült Álla­mokban az utóbbi Időben újra falerősödött a szovjet—amerikai kapcsolatok normalizálásának el­lenzéke. (MTI) CIPRUSI KÉPEK Az idill árnyékában Amíg a repülőgép lassan le­ereszkedik a Iarnacai repülőtér­re, van néhány perc, hogy az utas végiggondolja Ciprus tör­ténelmét. Nem könnyű, hiszen három és fél ezer évet kellene ismerni, arról nem is beszél­ve, hogy a mondavilágból is jó tudni azt a pillanatot, amikor a szerelem istennője itt emelke­dett ki a habokból. Szóval akhájok és frigek, föníciaiak és perzsák, rómaiak és bizán­ciak mind megfordultak itt Majd jöttek arabok és angolok velenceiek és törökök, végül újfent az angolok. A szándék mindig azonos volt: Ciprus, a hadászat és kereskedelem fon­tos bázisának birtoklása történelme legsúlyosabb kor­szakát éli át. Pedig lehetne itt nyugalom, a sziget kilencezer négyzetkilo­métere kínálja öbleit és he­gyeit a nyugalomra vágyóknak. Dús növényzetét a Földközi­Tizenöt éve Augusztus 16-4n lesz 15 éve hogy a szigetország elnyerte függetlenségét. Nem könnyen, harcban, fii hogy folytatódjék a történelem, nem lett béke az olajfa- és narancsligetekben, nemrég a NATO kezdte el rend­bontásait, csakhogy a sziget az ő támaszpontjává váljék. A földrajzilag Ázsiához, politikai­lag Európához tartozó ország ezekben a hónapokban te,ián Homokzsák »orlaszük jelzik, he! húzódik Nicosiában az At tila- vonal

Next

/
Thumbnails
Contents