Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-08 / 158. szám
Randevú a világűrben Közös űrrepülés A terve» szerint 1975. jö- fins 15-én kezdődik a közös szovjet—amerikai űrrepülés. Mintegy háromévi v előkészület és egyeztetett felkészülés előzte meg a két nagyhatalom első közös űrvállakozását, amelynek valószínűleg még nagyon komoly folytatása lesz. A közös űrrepülés legfontosabb feladata, hogy baleset esetén lehetővé tegye a bajba jutott űrhajósok megmentését Az űrrepülés során kipróbálják a két űrhajó egyesítését szolgáló kapcsolóberendezése-, két amelyeknek az az érdekessége, hogy két különböző rendszerű űrhajó összekapcsoló s ára alkalmasak. De megvizsgálják a kétféle nyelv használatának a kérdéseit, a rádió- és tele- metrikus rendszert és a repülés közben felmerülő sok kisebb- nagyobb probléma megoldási lehetőségeit, A két űrhajórendszer között az alapvető technikai kapcsolat egy zsilipkamra, amely lehetővé teszi a légnyomáskülönbség és a más-más levegőösszetétel áthidalását Az űrrepülésben mindkét fél az eddig jól bevált űrhajótípusait használja csekély átalakításokkal. A Szojuzban két fő, az Apollóban három asztronauta utazik. Szovjet részről a sorozatban alkalmazott Szojuz hordozórakétát használják, amelynek legalább egy tartalék példánya indulásra készen áll majd az indítóhelyen. Az Apollót Saturn hordozórakéta állítja pályára; ilyen indította a holdrepülésekre az űrhajókat legutóbb pedig a Skylab-űr állomás legénységét. Egy tartalék példány áll a Cape Canaveral-i űrközpontban repülésre készen, de nem azonnal indíthatóan. k repülés programja A repülés programjának a* ismertetésénél az időpontokat a magyar idő szerint adjuk meg. 1975. július 15. — 13 óra 20 pere. Startol a Szojuz.--A4, fordulat során as «&-■ bő pályamódosítás. — A Szojuz startja után 7 óta 30 perc múlva indul az Apolló. 30 perc múlva leválik a II. fokozatról és a Hold-repüléseknél alkalmazott módszerrel megfordul, majd a dokkoló egységet az orrára veszi. 22 óra 13 perckor az Apolló eltávolodik hordozórakétájától. A 2. fordulat során pályamódosítás. 1075. július 16. — 02 óra 32 pere. Az ApoM a 3. fordulatban a főmotor begyújtásával kezdi meg a megközelítési manővert, — 03 óra 16 perc. Az Apoílő eléri a tervezett átmeneti röp- pályát Ezen a pályán fokozatosan közelebb kerül a várakozó pályán levő Szojuzhoz. — 15 óra 20 perc. Az Apolló űrhajósai ellenőrzik a dokkoló egységet és a benne levő valamennyi felszerelés működését — A Szojuz repülésének 17. fordulatában elvégzik a 2. pályamódosítást és beállítják az űrrandevúhoz szükséges 225 km magasságú körpályát 1975. július 11 — 13 óra 54 pere. Az Apolló főmotorjával elvégzik a második pályamódosító manővert ezzel eléri a 225 km-es magasságú körpályát. Felveszik az űrrandevú megvalósításához szükséges kezdeti helyzetet A megközelítési manővert, mint aktív egység, az Apolló kezdi. — 16. óra 14 perc. A végsó 7 megközelítés és doHkolás fázisára a Szojlz 36. és az Apolló 29. fordulatában kerül sor. Az összekapcsolást Donald Slayton irányítja, kézi vezérléssel. A sebességkülönbség 3 km/óra. — 17 óra 10 perc. Előkészítik az első átszállást ellenőrzik a tv-, a rádió- és • telefonkapcsolatokat — 18 óra OS perc. Az Apollóból két űrhajóst átzsilipelnek a Szojuzba. — 23 óra 26 pere. ttx él só átszállási manőver véget ér; az űrhajósok visszatérnek az Apollóba. im »mm m — 09 óra 59 perc. A második átszállási manőver kezdete mindkét irányban. — 16 óra 08 perc. A második átszállási manőver vége, a legénység visszatér űrhajójába. — 20 óra 06 perc. Befejeződik a harmadik személyzetcse- re is, előkészítik a negyediket. — 23 óra 10 pere. Befejeződik a negyedik átszállás. 1975. július 19. — 13 óra 02 pere. A két űrhajó szétválik és eltávolodik egymástól. — 13 óra 10 pere. Kezdődik a második összekapcsolási manőver, most a Szojuz az aktív Indulásra kész a Szojuz — 13 óra 28 pere. A két űrhajó fény- és rádióösszeköttetést létesít — 13 óra 40 perc, A második dokkolás. — 15 óra 99 pere. A két űrhajó végleg szétválik és eltávolodik egymástól. Megkezdik a Nap-eltakarása* kísérleteket 1975. július 20. — A fedélzeti műszerekkel kísérleteket végeznek. Az Apollóba ehhez 17 féle műszeregységet a Szojuzba 9-et építettek be. 1975. július 21. — A szétválás után 45 órával 142 órás űrrepülés után a Szojuz leszáll Kazahsztánban.-— Az Apolló tovább repül, további programja a megmaradt hajtóanyag mennyiségétől függ. Lehetséges, hogy 1975. július 24-én kísérleti jelleggel leszáll az Egyesült Államok szárazföldi területére. — 1975. július 27. Az eredeti változat szerint az Apolló leszáll a Csendes-óceán vizére, a Hawai-szigetek közelében. A program során naponta legalább 8 óra alvás kötelező az űrhajósoknak, az egyes feladatok teljesítése után. Kazahsztánban, a Bajkonur földi űrrepülőtéren készült ez a felvétel. Innen startolnak a „Szojuz”-űrhajókat indító rakéták. A szovjet kozmonauták erről az űrrepülésről indultak a legtöbb orbitális repülésre, csoportrepülésre, kikísérletezték az űrhajók felkutatását, közelítését és egybekapcsolását és igen komoly tudományra kísérleteket végeztek. Ugyanilyen rakéta startol majd július 15-én 15 óra 20 perékor. Ez a rakéta indítja majd a ,,Szojuz‘’-űrállamást, amelynek föld körüli pályáján találkozni kell az amerikai asztronautákat szállító Apolló- űr hajóval. Az űrrepülés vázlata I udomány eclwika Kozmikus étrend . A todotnányos-fantasztifcaB regényekben gyakran olvashatjuk, hogy az űrhajósok táplálékaként csupán, néhány tablettát fogyasztanak «I naponta. Lehet — bár nem valószínű —, hogy egyszer majd valóban pirulákba sűrített élelmiszerekkel fognak táplálkozni az asztronauták; eddig azonban még nem átkerült a fehérjéknél; szénhidrátoknál és zsíroknál nagyobb káló- riatartalmú tápanyagokat találni. Márpedig minden egyes űrhajósoknak kozmikus körülmények között, a súlytalanság állapotában Is szüksége van napi 2500—300# kalóriára; amit tökéletesen víztelenített, és teljes mértékben felszívódó szénhidrátokból és zsírokból összeállítva is legalább 35ö-eap grammnyi élelmiszer nyújthat; KEZDETBEN TCBCSBOt A világ első űrhajósa, Jurtj Sagarin akkoriban tubusból kinyomott ételeket, s darabkákra vagdalt élelmet fogyasztott, „elvileg“ ugyanúgy, mintha a Földön ebédelt vagy vacsorázott volna. As élelmiszer súlya Itt még nem játszott cexepet, hiszen rövid ideig tartó; egyszeri kísérletről volt szó. A következő asztronauták már friss szendvicseket és ún. lioftlizált élelmiszereket la kaptak; olyan konzervált ételeket, amelyekből mély hűtéssel és szublimációval eltávolították a vizet. E „kozmikus falatok” súlya csekély ugyan; a hosszú ideig nem romlanak meg. de a nedvességtartalmától megfosztott ételt nehezen lehet megrágni, lenyelni. Nyilvánvalóvá vált. tehát, hogy a liofilizált élelmiszereket elfogyasztás előtt vízzel normális nedvtartalmúvá, halmazállapotúvá kell visszaalakítani. Ennek csak akkor van értelme, ha az űrhajón vagy űrállomáson meg van oldva a teljes vízforgalom regenerálása. SZOJUZ- es SZÁLJUK ETELVALASZTEK Az űrhajós étrendet akként „tervezik meg”, az élelmiszereket úgy készítik elő, hogy azoknak kb. 90 százaléka felszívódjék (ez ugyanis nem terheli, de mégis „foglalkoztatja” az emésztő szerveket, a bélrendszert). A Szojuz- űrhajak asztronautáinak ételválasztéka tejtermékekből, levesekből, vagdalt húsokból, szárított halból; kolbász- és húskrémből; konzervált sajtból, aszalt gyümölcsökből, fekete és fehér kenyérből áll. Ezenkívül sokféle pástétom, gyümölcsíz, befőtt és édesség között Is válogathatnak az asztronauták, szórajukat gyümölcs- levekkel olthatják. Táplálkozásukat poll vitamin tabletták egészítik kL Az étkezésre öt-hatónánként kerítenek sort. A Szaljut-űráHomásokon munkát végző asztronauták napi étel fejadagját úgy állapították meg; hogy az 3000 kalóriát tegyen ki (a reggelié TOO, az ebédé és a vacsoráé 1150—1150 kalóriát). Az élelmiszerek többsége általában csak háromnaponként ismétlődik az űrhajósok étrendjében. REGGELIRE: ZABPEHKLY Az amerikai Skylab-űrállomások legénysége 80 féle ennivalóból hatféle menüt állíthat össze magának. Ilyenkor egységcsomagokat vesznek elő; amelyeken pontosan fel van tüntetve az étel kalóriaértéke, a benne levő fehérje, kalcium, foszfor, nátrium, magnézium és kálium mennyisége. Az amerikai űrrepülők számára valamivel kevesebb; mint kb. napi 3400 kalóriát tartalmazó élelmiszert irányoznak elő. Az étrendből persze nem hiányozhatnak a reggeli-specialitás, a gabona pehely, de a bableves, a burgonyasaláta, vagy a földi eper is megtalálható a 80 féle étel között,