Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-06 / 157. szám
Forgácsok FUadelfi Mihály önéletrajz vergődve kövek kösd mégis szállva sokak karjában is mindig árva SÍR VERS vergődve kővek közi mégis szállva sokak karjában is mindig árva ez volt ki bolyong itt alant nem kötötte örvény nem fogja hant DEDIKÁCIÓ a Te kezed mely mégis megkötött.. áldott légy Te az Asszonyok között ÖTEZER METER »fám, mereved!* a karma Nem bírom tovább.... — Bírni kell! Bírni! — biztatom magam. Altató Mikes Retails elaludj elaludj eresz alatt ringatnálak elaludj elaludj könyvespolcon pólyálndlak elaludj elaludj ez a* világ végtelen nagy elaludj elaludj hármunknak is végtelen nagy elaludj elaludj nines benne hely egy bölcsőnek elaludj elaludj háromszor hat az tizennyolc elaludj elaludj az tizennyolc négyzetméter elaludj elaludj ez « világ végtelen nagy elaludj elaludj ablak alatt bogár búvik elaludj elaludj korom-ette üvegén át — elaludj elaludj — napnyugtakor csillag cselleng A városi sporttelep vőrössalak futópályáján javában tart már a vidék atlétáinak versenye, amikor az ötezer méteres síkfutás résztvevőit szólítja ellenőrzésre a versenybíróság elnöke. A döntő tagjai pontosan 37 perc múlva rajtolnak. — Van még Időm a bemelegítésre ... Hát igen, idáig is eljutottam. Az elődöntő aránylag könnyen ment — mondom magamban, mialatt átmozgatom izmaimat. — Az időeredményeim alapján akár dobogós is lehetnék ... Rövidesen be kell fejeznem a melegítést. Ott, ott az edzőpálya túlsó végén jó lesz Körülöttem ismerősök, régi barátok. Egy-egy szóval üdvözöljük egymást, majd folytatja mindenki a megszokott gyakorlatokat, mozdulatokat Izgatott vagyok, vagy talán ideges? Most ez mindegy. A melegítőm tiszta víz. A lábaim remegnek, amint leülök a zöld pázsitra. Van még tizenöt percem, A futócipő előkészítve, akár indulhatnánk is. A trikóm a sporttáskában maradt el kell hoznom, közben sétálhatok is egyet. Az idegesség fokozódik, szívem egyre erősebben lüktet torkom kiszárad. — Mi van öregem? — szól az ötezres egyik résztvevője, miközben ballagok a táskámért. — Nagyon fehér vagy — ö a verseny esélyese. — Nagy a hőség! — dadogom. Hói van a trikóm, itt kell lennie a táska mélyén. Alig találom meg, s a rajtig csak nyolc perc van hátra. Sietek, mert többen már rajtra készen üldögélnek a gyepen. Cserélem a ruhát, s közben számolom, hányán is indulunk. Nyolc, igen nyolc dobogóra vágyó s a kilencedik vagyok én. Az indító három perccel előbb jön oda, gépies, mint mindig. Nyugodt hangon, még egyszer ismerteti a rajtolás szabályait. Csak szófoszlányok érnek a tudatomig. A nézőtéren a nyolcszáz méteres döntőt tárgyalják. Nem érdekel. Az utolsó ellenőrzés megtörtént, az időméra esafc eltévesztették, honnan is jöttek és hová tartoznak? Akik a kerék-elmélet perclovagjai inkább: fent vagyunk, hát használjuk ki alaposan. Miről van itt szó mégis? Nagy és alapvető dolgokról? Ritkán. Inkább kis bratyikrót, összekacsintá- sokról, mindent-elintézünk- egymásnaik újféle módijáról; de úgy is mondhatnám, azokról van szó ebben a regényben, akik elveszítették kezükből Ariad- né-fonalát, pedig az a néphez kötözte őket egykor. Mert más a látszat és más a valóság! Mert megmagyarázni sok mindent lehet, de bizonyítani már kevesebbet. Varga Imre regénye bizonyít. Azt bizonyítja, hogy vigyázni, és embermódra, becsülettel élni ma alapos követelmény. 0e már ezek után csak szószaporítás lenne min den sorom, hiszen megegyeztünk, Tisztelt Olvasóm. hogy Varga Imre regényének cselekményét úgysem mesélem el. Kérem inkább Önöket, hogy ve- gyék kézbe és ne lepődjenek meg, ha az első bekezdés után ugyanolyan vágtában érkeznek a végére, és ugyanolyan élményben lesz részük, mint nekem volt. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975.) Sasa Ervin Kelkavart, megdöbbentett, megnyugtatott és őszinte tiszteletre hangolt a könyv, a regény, korunk egy szakaszának vidéki kulcsregénye, Varga Imre: össze-visza ivadékok című könyve, amikor elolvastam. Egyvégtében és egy- vágtában, ideges gyomorral és felsóhajtó ötperces pauzákkal, hogy szép az élet, és nincs igáza Gár donyi Gézának, amikor még kezdő író-újságíró korában. ipszilonnal írta, hogy Ygazság, némi iróniával, természetesen. Mert valahol mégiscsak van igazság, és van elégtétel is; van remény, hogy tisztábbak, emberebbek le gyünk. Ha nem is egyszerre, és fényes-talárosan, hanem hétköznapian és egyszerűen, úgy is jó, vagy akkor még jobb. Nem tudom, szüksége van-e az olvasónak arra, hogy elmeséljem Varga Imre regényének cselekményét. Persze, töprengek közben, az sem lenne rossz. A hatásáról viszont, amit rám gyakorolt, már írtam fentebb néhány suta mondatot, mert képtelenség lenne erről jól fésült, ke- rekded kinyilatkoztatásokat tenni; mert ez a hatás idegesítően bonyolult, és közben mégis alapvetően egyértelmű. Mondják, és Varga Imre regénye is bizonyítja, hogy az igazság nem megfoghatatlan és nem sokértelmű. Az igazság egyértelmű. Felszabadítóan nagy élmény, a katarzis élménye, igen, azé. Amikor azt érzem: igy van, én is így Írtam volna meg; amikor azt érzem, hogy minden rossz és agresszivitás, úr- hatnámság, parvenűség, érdek-szentszövetség, sógor komaság, értemtisztelettel- íőnökasszonység és főnök- úrság célbavétetve, kivetí- tetve, kimerevítve és véleményezve van író és olvasó által. Egyetlen szóval, ha sűríteni akarjuk: írnél De nem az ember, hanem az embernek rusnyaságai, melyek táptalajt találnak nálunk is, ebben a félteni méltó, új világunkban. ' Aztán azon gyötrődtem, hogy jó) van-e ez így? Ennyire kimondva, ennyire kézenfekvőén, dokumentum-erővel, visszautasítha- tatlanul. Miért? Talán jobb, ha valamiről nem beszélünk? Elém tolultak különböző kis és nagy történelmi példák, amikor az elhallgatások és agyonma- gyarázások divatoztak és rombolták az emberi lelket, a személyiség erkölcsi arányérzéseit, a felszárnyalás, az alkotni akarás lendületét. Nem húzok történelmi szakaszokat, hogy mikor és meddig? De azt látnunk kell, és főleg magunkba ágyazva, lényünkké emelve, hogy vi gyázat, akadnak még Toros Gáborok és Daru Etelek, posztfeudális kivagyiságok, akik megint és újrők is készen állnak. Az indító a rajtvonalhoz szólít. A táv tizenkét kör, a hőmérséklet 25 fok. Na mindegy! — Figyelem!..: Felkészülni !... — hallom az indító szavait. Szívem a torkomban dobog, lasabban szedem a levegőt, így nyugtatom magam. Megállunk a rajtvonal előtt Élesen vág a levegőbe az indítópisztoly hangja. Lökdösődünk a pálya szélén, most kell a jó helyet kiharcolni. — Még tizenkét kör! — hallom az időmérők egyikét. A mezőny közepén futok, ez egyezik az edzőm taktikai utasításával is, A második körben még gyenge az iram, — Erősíteni, erősíteni... — motyogom félhangosan, de a többieknek is ez a szándéka. — Elrohannom sem szabad már az elején — próbálok vigasztalódni, amikor elhúz mellettem az egyik futó. — Hát persze, ő az, igen a nagy esélyes! Vele tartok, egyszerűen nem ' hagyom, hogy elmenjen! — Még hét kör... — megint az időmérők zökkentenek ki a gondolataimból. — Erősíteni, erősíteni! — dobol agyamban erőszakosan az akarat Nyújtom a lépteim, feszítek a karmunkámon. Két futót lehagyok, egy közben feladta a versenyt, tehát nyolcán vagyunk. Most a harmadik helyen futok, elborítja arcomat a veríték. Ha letörölném, kiesnék a ritmusból. Inkább hagyom, hogy még ez is kínozzon, mert már csak négy métert kell behozni az esélyes mögött — Hajrá, hajrááá ... — biztatnak a pihenők* de vajon kit? A kanyarban hátra nézek, s látom mögöttem futnak sorban a többiek. A távolság köztünk kétszáz méter. Fáradt-örömmel veszem tudomásul. Most már csak a nagy ellenfél ' van hátra. S megnyújtom a lépteimet, máris itt vagyok mellette. Négyezer méter, sok minden változhat. De a megszerzett helyet nem adom! Egy év megfeszített munka ja ez a verseny. Ki kel! tartani, ki fogok tartani!!! — Még két kör! — kiált be az időmérő a pályára. Nagy a hóség, az Iram, és nagy a tét. Fáradok, de 6 is fárad. Lihegve, görcsösen próbálunk erősíteni, biztosítani az elért pozíciónkat. Cserepesedik # Megszólal a kisharang. Jelzi az utolsó kört. Most dől el, ki nyeri a versenyt. Előttünk fut néhány méterrel az utolsó versenyző. Észreveszi, hogy előzni akarunk. Félre áll, hagyja, hogy menjünk. Szinte egyszerre lépünk. Előttem a nagy ellenfél. Igen nagy, de nemes ellenfél, mert közülünk valaki most veszít. Lesz ami lesz, mindent beleadok. Megelőzöm! Még 250 méter. Az öklöm görcsös szorítása nem enged. Most először a verseny alatt az élen futok. Szemeim elfá- tyolosodnak az erőlködéstől. Alig látok. Lábaim dobogva tapossák a vörös salakot. Az előny már öt méter. De az ellenfél félelmetes tempóban száguld utánam. Mindjárt megelőz! Erősítek. Egy hajszálnyit talán sikerül. — A célegyenesben vagyunk! Rettenetes, közeledik! Még egy lépéssel vezetek . . Már annyival sem. Erősíteni! Akkor talán sikerül!. Még tizenöt lépés lehet a célig — cikáznak a gondolataim ösz- sze-vissza. A közönség zúg. blztat Közeledik az ellenfél és a cél. Az ellenfél közelebb van. Szemeim elvakulnak az erőlködéstől. Még mindig tart! Még öt, négy, három lépés és máris egy vonalban futunk. Két lépésen Is eldőlhet minden Akár a sakkban, lépésről lépésre. Itt a fizikai harccal párosul az idegek harca. — Előre kell dőlnöm’ Nem! Nem dőlni, rá kell dobni magam a céls?alag ra, talán akkor nyerek! — Most! Sikerült! Én ér tem el hamarabb a célsza lagot! — Ezt már a lazító futás közben latolgatom. — Majd eldöntik az időmérők. Ez a feladatuk. Teljesen kimerültem, semmire sem tudok figyelni, csak a lazítás kényszere dolgpzik bennem Tön az edzőm mosolyog. Kezét nyújtva- gratulál az új egyéni csúcshoz. Hát megnyertem! Én nyertem meg? Alig tizenöt perc alatt számot adtam egy év munkájáról. Jóleső fáradtság lesz úrrá rajtam Jönnek az ismerősök, gratulálnak, örülök a vállve- regetésnek. A nagy ellenfél barátságosan mosplyog. Nem haragszik. . mert- itt rfta valakinek győzni és veszíteni kellett. ’ Felöltözöm, készülök az eredményhirdetéshez. A dobogó legmagasabb fokáról hallom meghatottam amint a hangszóró szétárasztja a stadionra: — Az ötezer« méteres síkfutásban győzött. .. ! Szekeres András Egy regényről és a katarzis élményéről Varga Imre: Össze-vissza ivadékok
