Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-27 / 175. szám
Merre járt az „Ezüst sirály** bős- és úttörőcsoportot Is oktatok. 110 tanfolyamos diákom van, akik a tánc alapiskoláját járják. — Azzal az elhatározással kötöttünk barátságokat, hogy Orosházán amolyan ifjú „Saváriát'’ hozunk létre. Ez úgy érezzük sikerült is. Nagyon sokat tanulhatunk a külföldi kluboktól, nem beszélve arról, hogy sokfelé járhatunk. Sokszor találkozunk, megértjük egymást. Táncosok vagyunk valamennyien, ez a mi közös nyelvünk. — 4r — A jövőre, 1976-ban hármas jubileumunk lesz. Tíz éve kezdődött a nemzetközi kapcsolatok kiépítése, 15 éves a klub és Zsol- dosné 45 éves sikeres táncoktatói munkáját ünnepli. Nagy Agnes Kiállítások a békéscsabai múzeumban Munkácsy Mihály halálának 75. évfordulóján emlékiállításra készül a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Az augusztus végén kezdődő hat hétig tartó kiállításon több múzeum anyagából tartanak bemutatót. A látogatók nemcsak a Békéscsabán eddig még nem látott képeket nézhetik meg, hanem azokat az értékes Munkácsy relikviákat, melyeket eddig a múzeumok raktáraiban őriztek féltő gonddal. Októberben a múzeum olyan kiállítást rendez, amely biztosan nagy érdeklődésre tarthat számot. A Magyarország nemzetiségeivel foglalkozó többhetes v bemutató időpontja éppen egybeesik a szintén Békéscsabán megrendezésre kerülő nemzetközi nemzetiségi tanácskozással. A kiállításhoz segítséget nyújtanak a Komárom és Baranya megyei múzeumok és a Békés megyei Múzeumi Szervezet. Helyi vonatkozású lesz a decemberben megnyíló „Békés megye természeti értékei” című rendezvény. A múzeum természetrajzi anyagának eddig még nem látott részei kerülnek kiállításra, amelyek a közönség előtt kevéssé ismertek, de ugyanakkor sok közülük orszá gos jelentőségű. A cél az, hogy megszerettessék a nézőkkel a vidéket, ahol élünk, és ösztönözzék a minél jobb megismerésére. A fotókkal, madárpreparátumokkal és egyéb szemléltetőeszközökkel jól érzékel- tethetőek lesznek a múzeum törekvései. «imiiHiianmiiiiiiiBiiiiiiEiiniiHinitHHniiiijiiiniuiiiiiifiiaMHiiimmiiiiimEitimimiKsi anaaaaaaamaiaaB Gert Zeiss és Dagmar Zeiss karl-marx-stadti sonderes táncospár, az idei orosházi nemzetközi társastáncversenyen Az ajtó mögött aprő kutya ugatja a „betolakodót”, aki zavarja a ház szokatlan csendjét. Zsoldos Imréné okleveles táncpedagógusnak ritkán van szabadnapja, ilyenkor — mint mondja — háziasszonyi teendőit látja el. Most éppen a kisszoba takarítását fejezte be, oda invitál. A barátságosan berendezett helyiségre rányomta bélyegét a sokéves munka. A sarokban vitrin, tele díjakkal. Mindezt az orosházi „Ezüst sirály” táncklub szerezte 14 éves fennállása óta, a hazai és külföldi versenyeken. — A német Leunai Vegyiművek „Kék-ezüst” táncklubjával kötöttünk először barátságot. A Népművelési Intézettől kértek tanácsot, kihez forduljanak? Az intézet — nagy örömükre — minket ajánlott. Amikor először ott voltunk, virággal fogadták minket... Mindezt úgy meséli, mintha most történt volna, pedig ennek már csaknem tíz éve. — A későbbi kapcsolatok hogyan jöttek létre? —> Az NDK-beii Karl-Marx- Stadt a társastáncosok nagy találkozóhelye. Mi is gyakran járunk oda versenyezni. Az évek során ezekre a fesztiválokra, is egyre több klubot hívnak meg. Itt ismertük meg a lipcsei „Piros-fehér” klub táncosait. Férje, aki közben letelepedett mellénk és hallgatja a beszélgetést, most hirtelen feláll és néhány pillanat múlva kedves játékoroszlánnal a kezében tér vissza, — A lipcsei polgármester helyettese, Voyke asszony a táncosok mecénása. Ö adta emlékül ezt a kis játékfigurát, a város jelképét. — Megismerkedtek karl- marx-tadti csoporttal is? — Igen. A helyi „Orchidea” klub vezetője, Jürgen az ottan' népművelési intézettől kért címet és ők is minket ajánlottak. Azóta évente kétszer találkozunk. Közben előkerülnek a fényképek. Hamar kiválaszt néhányat, akikről éppen szó van, s mutatja a mosolygó fiatal párokat. — Ugyancsak Karl-Marx- Stadtban ismerkedtünk meg a bécsi „Kaszinó” klub sonderes párjával, Szilviáékkal. GyönyöBÉmHMSSs 1975, JtLIUS 27, rflen táncoltak! Mindketten arra gondoltunk — néz a férjére —, bár velük is barátságot köthetnénk... Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen ahogy magunk közt mondani szoktuk, Szilviáék igazi nagymenők. Imre jól beszél németül. Az egyik közös vacsorán már beszélgettünk. Levélcímet váltottunk, s idővel komoly barátság szövődött köztünk. A következő találkozáson már elfogadták meghívásunkat. Azóta minden második héten hoz levelet Szilvitől a postás. Általuk ismertük meg később az ugyancsak bécsi „Modena” klubot.« — Ä lengyel Kazlmírékka! ugyanott ismerkedtünk meg. Ez a kollégám nagyon kedves fiú — emlékezik tovább Zsoldosné. — Egyszer egész váratlanul magyarul szólalt meg — nem tudom kitől tanulta —, s mulatságosan törve nyelvünket mondta: lengyel—magyar örök barát... A szarvasi nemzetközi tánctáborról is szó esik. —| 1970-ben rendezték ezt s tábort, ha jól emlékszem. Természetesen mi is átmentünk körülnézni és felfigyeltünk arra a Mariborból érkezett fiatal jugoszláv párra, akik nagyon ügyesen táncoltak. Tőlük is van mit tanulni, gondoltuk. Hamar összebarátkoztunk. Közben átvezetnek a másik szobába, ahol filmvetítő áll az asztalon. A villany kialszik, s már „zakatol” is a kis masina, elvisz minket az egykori karl- marx-stadti versenyre. Mindazok, akikről eddig szó volt, elegáns, könnyed mozdulatokkal lejtenek el előttünk, s tűnnek tova a színes kavalkádban. Peregnek a filmkockák, a varázsnak hamar vége. A csendet Zsoldosné töri meg. — Ezt vagy megírja vagy nem: Székkutasra mentünk bemutató előadásra. Amikor vége lett, harcsabajszú idős bácsi jött oda hozzánk: tessék mondani ezek színésznők? Megkérdeztem miért kérdi? Erre ő: hát én é sem akartam jönni, csak az asz- szony. No, gondoltam, majd jót szundikálok, de nem így történt Reggelig elnéztem volna ezt a műsort A családról is beszél. Elmondja, hogy a lánya is itt kezdte táncot, aztán Szegedre ment férjhez és most az ÉDOSZ-néptánc- csoport oktatója. — Nemcsak a lányom, mások is itthagynak minket. A legerősebb választóvíz a katonaság és a továbbtanulás. Jelenleg Antal Zoltán és Győri Edit az egyetlen sonderes párom. A Rajki házaspár az „A” osztályig jutott Van még ezen kívül három ,,B’ tizenegy „C”, négy „D—1” és ha „D—2’ osztályú párom. Kis doI sikeres életpálya „titka ff Harminchárom évet töltött el a közigazgatásban Sándor József, a Békés megyei Tanács V. B. szeghalmi Járási Hivatalának vezetője. Megyénk gyenge talaj- adottságú, iparban legszegényebb járásában az ő irányításával sok minden megváltozott. Keménykezű, igazságszerető emberként ismerik, szeretik és becsülik. Ahogy elnézem fiatalos külsejét, hallgatom halk, de határozott mondatait, szinte el sem hiszem, hogy nyugalomba készül. Munkahelyén kerestük fel, hogy életpályájáról, a közigazgatás szépségéről és nehézségeiről beszélgessünk: — A közigazgatás! munkát élethivatásul választottam. Apám az I. világháború áldozata lett, én mint hadiárva és jó tanuló középiskolába járhattam. Diákkoromban elhatároztam, hogy életem végéig az emberek ügyesbajos dolgait intézem majd. Eszembe sem jutott akkor, hogy ez íróasztalt jelent, amit a magamfajta szegény gyereknek nagyon nehezen adtak. így aztán kertésztanuló, majd kertészsegéd, később malomipari munkás voltam évekig. Csak 1942-ben sikerült elérnem, hogy szülőfalumban, Szeghalmon a hadiárvát ismét előnyben részesítették, s szerény beosztást kaptam a jegyzőségen. Az igazi munka 1947 nyarán kezdődött, amikor a szovjet hadifogságból megérkeztem. Az események ezután filmszerűen peregnek, amiről egy újságcikk keretében csak ízelítőt lehet adni. A legnehezebb jegyrendszer idején közellátási vezető, majd Szeghalom közigazgatási jegyzője, később Békés vezetőjegyzője, — A Békésen töltött 16 hónap eseménydús volt. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szervezése, tagosítások, békekölcsönjegyzések, Kamut és Mu- rony községgé alakítása szerteágazó és felelősségteljes munkát igényelt. Sokat dolgoztunk. Reggeltől este 10-ig eszünkbe sem jutott letenni a lantot. Nem volt idő az érzelgősségre, személyes problémák megvitatására. Amikor tanfolyamra küldtek, közölték velem: ráérsz választ adni reggel is, de igent várunk! És én mindig igent mondtam, mert tanulás nélkül e bonyolult feladatot ellátni nem lehetett. Békésen érte az 1950. október 22-i tanácsválasztások előkészítése. A sok munkában nem is gondolt arra, hogy őt jelölik, vagy nem. Meglepetve olvasta a plakáton elsőnek a saját nevét. Akkoriban ugyanis még nem voltak választási körzetek, lajstrom szerint választottunk. 1950 őszén, amint megalakult a Szeghalmi járási Tanács, elnökül Sándor Józsefet választották. — Jól ismerem a közmondást, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában — magyarázza Sándor elvtárs. — Én azonban szívesen vállaltam és nem is bántam meg soha. Kezdetben az adóhivatal, a közellátási hivatal és a MEZIG nem tartozott a tanácsokhoz, de munkájukért akkor is felelősek voltunk. Számtalan átszervezést éltem meg az elmúlt 25 esztendő alatt. Legutóbb 1971-ben a járási hivatalok létrehozását. Annakidején a járási tanács vb operatív feladatot kapott: mozgósítottunk a népgazdasági tervek és az állampolgári kötelezettségek maradéktalan teljesítésére, szerveztük a termeltetést. A járási hivatalok létrehozásával a helyi tanácsok sokkal nagyobb önállóságot kaptak. Nekünk egyik fő feladatunk segíteni abban, hogy élni tudjanak a lehetőségekkel. Szervező, irányító és szakfelügyeleti munkánk sem könnyebb, mint az operatív volt. — Ahhoz, hogy a gyengén termő földekről népgazdasági szükségletre és exportra évről évre többet adjunk, meg kellett teremteni a jó együttműködést a termelő üzemek vezetőivel. A követelményekből egy jottányit sem engedtünk, de gép-, műtrágyavásárlásban és hitelügyekben azokat részesítettük előnyben, akik többet adtak a népgazdaságnak. Különösen akkor voltunk nehéz helyzetben, amikor kötelezően előírták a termelési terveket. Bármilyen nehéz volt is, megérte a fáradságot... Hogy mennyire megérte, azt a járás lakói érzik legjobban. Az egykori „tücsökdöglesztő” sárréti szikes talajon ma az iparszervi termelési rendszerekkel búzából, kukoricából, cukorrépából és lucernából országosan kiemelkedő terméshozamokat produkálnak, az állatok tízezreit nevelik szakosított telepeken. A vidéki ipar- telepítés során — amelynek Sándor József volt az éTharrosa — új üzemek jöttek létre elsősorban Szeghalmon, de megerősödtek és sok munkást foglalkoztatnak a kisipari szövetkezetek, a kereskedelem fejlődését új áruházak, szaküzletek tucatjai reprezentálják. Űj iskolák, kollégiumok, lakótelepek, korszerűsített utak „vallanak” a dinamikus fejlődésről a járásban. Érdeklődésünkre, hogyan bírta e szerteágazó tevékenységet, Sándor elvtárs határozottan felelte; — Munkámban soha nem voltam egyedül. A sikeres életpálya „titka”: az elvtársi, őszinte, baráti kapcsolat kialakítása a munkatársakkal, a törvények ismerete és azok betartatása. Egyébként is a munkasikerek nekem mindig újabb erőt adtak. A 25 éves tanácsi munka egyébként megkövetelte a párt politikája mellett való harcos kiállást, a nép- gazdasági követelmények ismeretét és a végrehajtásra való mozgósítást. Bevallom, hogy munkámban sokat segített az a tény: a legutóbbi ciklusban országgyűlési képviselő voltam. A korábbi két ciklusban mint pótképviselő sok hasznos tapasztalatot és jó ismeretségeket szereztem. Ezt később a közügyek javára sikerült gyümölcsöztet- nem. Nemcsak leveleztem, de személyesen is sok mindenben eljártam. 1967 óta a megyei tanácsnak is tagja vagyok. így a tájékozottságom jobb volt az átlagosnál. Jó munkáját egyébként a felsőbb szervek is elismerték. A Munka Érdemrend arany és ezüst fokozatának tulajdonosa. Megkapta a Pénzügy Kiváló Dolgozója, Az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója címet, A Magyar Szabadság Érdemrendjét, a Szak- szervezeti Munkáért arany fokozatát. Erről is úgy vall, hogy a munkatársakkal való jó együttműködésnek köszönheti. Most, hogy nyugalomba vonul, a 33 évi közigazgatási és negyed- százados tanácsi munka tapasztalata alapján mit javasol az aparátus dolgozóinak? — Mindenekelőtt azt, hogy szeressék ezt a szép és nehéz hivatást. Szép, mert az intézkedések mögött mindig az emberek sorsának, életének szebbé tétele a cél. Nehéz, mert sok meggyőző munkát kíván, s a legjobb szándék sem talál mindig megértésre. Fontosnak tartom, hogy az állandó önképzésről, a sajtó olvasásáról soha ne feledkezzenek meg, mert ez munkájukat megkönnyíti. Számukra ne legyen csak szólam: kommunista módon élni, gondolkodni és dolgozni! Ami pedig a munkát illeti: jó’ dolgozni viszonylagos dolog, de a legjobb tudásunk szerint dolgozni, az már egyéni érdem. Ary Róza
