Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-02 / 153. szám

Jelvények aranykosarával A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának har­mincadik évfordulóján Békés megyéből nyolcán kapták meg a társaság aranykoszorús jelvé­nyét. Közülük három: a kun- ágotaí Bercsényi Termelőszövet­kezet, valamint a DATE szarva­si öntözéses-meliorációs főisko­lai kara MSZßT-tagcsoportJdnak ügyvezető elnöke és a Volán S. számú Vállalat munkaügyi osz­tályának vezetője. Tetszettek az egyszerű 'és hatékony módszerek Gál Dezső, a termelőszövetke­zet elnökhelyettese 1971-ben Penza megyében járt, a lunyi- nói kolhozban. Látványosan győződhetett meg arról, hogy „betonvárak” nélkül, szerfás ólakban is meghízik a sertés. Méghozzá olcsóbban. Tehát, hogy egyszerű eszközökkel — mindenfajta nagyzolás nélkül — is lehet jól dolgozni. Ugyanezzel a tanulsággal szol­gált a szovjet gépek megbízha­tósága. Nemcsak Lunyinóban, hanem Itthon is. Mindenki szá­mára a szövetkezetben. A ba­rátságnak Kunágotán éppen a szovjet traktorok, kombájnok megbízhatósága lett az egyik legerősebb pillére. Ehhez járultak olyan tények, hogy filmnapokat rendeztek a testvéri ország alkotásaiból, a községbe hívtak szovjet katona­művészeket, vendégül láttak lu- nyinói kolhoztagokat; a szovjet utakról visszaérkezők rendsze­resen beszámoltak élményeik­ről; egy idő óta pedig a tsz szo­cialista brigádjai gondozzák a szovjet hősök melékművét, sír­helyét. A tagcsoport legközelebbi ter­vei között szerepel, hogy egyik brigádjukat elküldik a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában megalakult szocialista brigád klubba — most nagy a versen­gés, kié legyen a megtisztelte­tés. A penzai és szovjet barátaik­tól kapott emléktárgyakból ki­állítást rendeznek a kultúrott- honban. S még egy céljuk: Ki tud többet a Szovjetunióról? ve­télkedő, amelyen nemcsak po­litikai és művészeti, hanem tech­nikai, műszaki kérdésekre is felelniük kell majd a verseny­zőknek. Az utóbbi témák indo­ka: gépparkjuk nagyobbik fe­le szovjet importból való ... Az óra nem íejeződik be csengetéskor Különös az életútja dr. Né­meth Sándornénak, a szarvasi főiskola nyelvtanárának, lány­néven Irirta Vlagyimirovna Sztyepanovának. Moszkvában, a Tyimirjazev Akadémián ismer­kedett meg aspirantúrán levő férjével, s már csaknem két évtizede, hogy Magyarországon van az otthona. Szinte jelképes érvénye volt tehát, amikor mun­katársai, diákjai ügyvezető el­nöknek választották. — Szeretek oroszt tanítani — mondja —, azt hiszem, ez ter­mészetes. S nemcsak a nyelv törvényeivel igyekszem megis­mertetni hallgatóinkat, hanem szülőföldemmel is. Ez az igye­kezet a tanítás után sem szű­nik meg. Nem kell persze óriá­si dolgokra gondolni — de hát a két ország lakói táján éppen akkor kerülnek legközelebb egymáshoz, amikor nem „prog­ramszerű” eseményekről van szó. — Például milyenekre gon­dol? — A leendő óvónőkkel közö­sen rendeztünk találkozót. Orosz és magvar dalokat éne­keltünk. teát főztünk. Sokan ak­kor tudták meg, hogy a teát nem szamovárban csinálják. — Hanem? — A szamovár csak arra való, hogy forrón tartsa a vizet, ami­vel az előre elkészített teasű­rítményt hígítjuk. Ilyen és en­nél komolyabb félreértések, té­vedések máskor is előfordulnak, pedig á tartalmas kapcsolatok­hoz, a barátsághoz elengedhe­tetlen egymás pontos ismerete, Ebben van nagy szerepük a tag­csoportoknak. — Elégedett-e a főiskolások nyelvtudásával? — Amelyik hallgató gyenge középiskolai alapokkal jön hoz­zánk — itt sem igen szereti ä nyelvet. Aki viszont többet ta­nult meg , belőle vagy járt a Szovjetunióban — kedveli és eredményesebben is sajátítja el . . . Nagyon-nagyon jó érzés, ha szovjet vendégek érkeznek a főiskolára, vagy a mi diákjaink utaznak Herszonbs szakmai gyakorlatra — és a magyarok tolmács nélkül is elboldogulnak. A szemé’yes élmények a legfontosabbak Szemenkár Mátyásáé néhány esztendeig orosz tanítási nyel­vű iskolába járt. így aztán ké­sőbb eredetiben olvashatta az orosz és szovjet irodalom alko­tásait. Elsősorban Csehovot ked­velte meg — ha egy lakatlan szi­getre kerülne, ahová egyetlen könyvet vihetne magával, az feltétlenül Csehov novellas kö­tete lenne, benne A 6-os számú kórteremmel. Az olvasmányok után szemé­lyes élmények következtek. Volt a moszkvai VIT-en és később Is többször járt a Szovjetunió­ban. Sokakkal itthon ismerke­dett meg. Obrazcovval, a cso­dálatos bábművésszel például éppen Békéscsabán. Öt aztán Moszkva környéki otthonában is felkereste. A legjobban az ha­tott rá, hogy Obrazcovból hiány­zott minden mesterkéltség, tá­vol állt tőle minden fenn'né.iá- zás. Ez különben — mint mond­ja — a legtöbb szovjet ismerő­sére ugyanígy vonatkozott Va­lamennyien roppant közel áll­nak a mindennapi élethez, a valóban fontos dolgokat tartják a legfontosabbnak. Munkahelyén magánember­ként, s a csabai Penza Klub Mai tévéajánlatunk '0.00: Szojuz—Apollo Riportműsor I. rész Július 15 én fellövik és ösz- izekapcsoljálk a Szojuz—Apollo űrhajókat. Ennek' az esemény­nek a magyar tv-nézők is része­sei lesznek. De ezt megelőzően a Magyar Televízió négyrészes riportműsorba® ismerteti aiz űr­program első nagy nemzetközi együttműködését. A tévé ripor­terei jártak az előkészületek pgtnhelyén, a Csillagvárosban és Houstonban. Riportokat, inter­júkat készítettek a közös űrre­pülés' „szereplőivel”. A stúdió­ban pedig felépítettek egy mé­retarányt szovjet és amerikai űrhajót. Csillagászok, rakétaspecialis­ták, űrkutatók -kommentálják az eseményeket. Az első összeállításban Szente­si György mérnök-őrnagy be­mutatja a szovjet és az amen kát űrhajót. (KS) titkáraként a személyes kapcso­latokat tartja a két nép barát­ságát gazdagítani képes legdön­tőbb tényezőnek. A saját tevé­kenységében pedig azt, hogy igyekszik jól fordítani írásban és szóban. Még az esetleges nyelvbotlásokat is minél pon­tosabban tolmácsolva. Mert az esetenként elkövetett hiba is hozzátartozik az emberhez. Már­pedig tulajdonképpen egymás minél jobb megismeréséről van szó. © Hárman a nyolcból. Hasonlók a másik öt kitüntetetthez. És hasonlók sokban a megyében élő százakhoz, ezrekhez. Ahogy a tengerhez hasonlit a tenye­rünkre kapott néhány vízcsepp. (daniss) Kisiparos-utánpótlás - tanulmányi ösztöndíjjal Közismert, hogy más ága­zatokhoz hasonlóan utánpót­lásgondokkal küszködnek a kisiparosok is. Különösen ot£ szorongat a tanulóhiány — elsősorban községekben és falvakban, ahol a különféle szolgáltatások ellátását a la­kosság — állami vállalat, szö­vetkezet hí.ián a helybeli kis­iparosoktól várja. Éppen ezért biztatóak azok a kez­deti sikerek, amelyeket a KIOSZ egy közelmúltban tett intézkedése eredményezett. Három hónapja a KIOSZ elhatározta, hogy tiz külö­nösen fontos szakmában a szervezet saját erejéből is hozzájárul az utánpótlás ne­velésének előmozdításához. Azokat a tanulókat, akik e szakmák valamelyikének el­sajátítását ez év szeptembe­rében kisiparos műhelyében kezdik meg, havi 250 forint ösztöndíjban, míg az őket ok­tató mestereket havi 300 fo­rint képzési pótlékban része­síti. A KIOSZ-hoz most sorra befutó jelentések tanúsítják, hogy a biztatásnak megvan a foganatja: rendre érkeznek be a szerződések. A legtöb­bet ' eddig a bádogos szakmá­ban kötötték, de vannak fia­talok, akik a manapság hi­ányszakmának számító cse­répkályhásnak, kádernek stb. jelentkeztek. Ma érkezik haza az úttörővárosból a békéscsabai úttörő-fuvószenekar Újsághír: Jú­nius 20-án „szolgálattevő” táborozásra utazott a zán- kai úttörővá­rosba a békés­csabai ifjúsági és úttörőház fú­vószenekarának 36 tagja. A paj­tások július 2- ig lesznek az úttörővárosban, ahol táborozásuk­kor különféle rendezvényeken szolgáltatnak ze­nét, s teszik ünnepélyesebbé hangszereik meg­szólaltatásával a zá/nkai eseményeket. Szerkesztőségünk tegnap levelet kapott Zán- káról. A levelet az alábbiakban közöljük. Az ifjúsági és últörőház fúvószenekarával jú­nius 20-án reggel külön autóbusszal indultunk a zánkai úttörővárosba. A zenekar feladata a város lakóinak szórakoztatásáról való gondosko­dás két héten keresztül. Már megérkezésünk napján zenével vártuk vonattal érkező pajtá­sainkat a vasútállomáson. Feladatunk még a táborba látogató delegációk fogadása a közpon­ti épületnél vagy a hajóállomáson. Legjelentősebb szereplésünk az volt, amikor az ünnepélyes városnyitón léptünk fel. Mi szol­gáltattuk az indulókat a térre felvonuló, dísz- egyenruhába öltözött. 3 ezer pajtásunk fegyel­mezett, szinpompás menetéhez és a városzász­ló felvonásához. Ezt a nagy, több mint egyórás műsort felváltva adtuk a szintén itt táborozó orosházi úttörő-fúvószenekarral. Ezután pró­bák és újabb szereplések kö­vetkeztek. Részt vettünk két tihanyi ha­jókiránduláson, * a hajón egész mű­sorunkat el- játszottuk, nagy sikerrel. Három estén segítettük az altá- borok közös játékát a város főterén, ahol egy- egy estén 6—700 pajtás játszott, szórakozott. Er­re az alkalomra egy új dalt is megtanultunk. A szerepléseken kívül természetesen más programokon is részt vettünk, így a 30 év — 30 akadály című akadályversenyen, amelyen szép eredményt értünk el. Fürdésre sajnos eddig alig maradt időnk, reméljük a hátralevő napokon még sor kerülhet rá. A sok szereplés és program elég fárasztó és zsúfolt, de úgy érezzük, hogy megéri a fáradsá­got, mert sok élménnyel gazdagodva térhetünk haza július 2-án délután. A filmhíradó felvé­telt készít zenekarunk munkájáról. A városzáró ünnepségen az orosháziakkal mi szolgáltatjuk majd a zenét, és végül az utolsó napon mi bú­csúztatjuk el pajtásainkat a vasútállomáson, ahonnan különvonatok viszik őket Budapestig. Előre Kovács Annamária ifivezető PÁSZTOR FERENC: Fiúk a Lesltegyen (REGE NY) 7. —c Olyan kort éltünk át, amit még soha eddig. Átvettük a ha­talmat, gyakoroltuk, amit soli a nem csináltunk eddig. Ez ilyen áldozatokkal, ilyen lemondások­kal. ilyen helyzetekkel is járt Ha az apáink cselekedeteit mér­legeljük. ezt nem szabad ki­hagyni a számításból. Készenlétben állunk a folyo­són . Mindez eszembe jutott, amíg arra várok, hová kell men­nem, hová osztanak be, merre kell futnom, vagy melyik terep­járóra parancsolnak fel. Az ud­varon már csaholnak a kutyák. Az egyik Sátán, Fekete, nyug­talan állat. Tele van izgatott feszültséggel. Meglátja/a terep­járót, -máris ugrik, elhelyezkedik a vezetőülés mögött, a helyén. — Pusztai tizedes! Az egyes kutatócsoportot vezeti. Ha vad­tól származnak a jelzések, azon- nalj jelentkezzenek. Vigyenek a kocsin két vattakabátot. Lelhet, hogy megint két kölyök lógott el hazulról. Induljanak. Indultunk. Ez az utazas min denhez hasonlítható, csak autó­kiránduláshoz nem. Csúszkál­tunk a domboldalon, mintha megbillent korcsolyapályán jár­kálnánk. Időnként nagyokat zökkennek a kerekek, s nem megy tovább a szerkezet a meg­váltónak sem. Ugrás, nekifeszü­lünk, toljuk a kocsit, felugrá­lunk s tovább. Még szerencse, hogy Balogh, a mindentudó gép­kocsivezető ismeri a környéket, akár a tenyerét. Forog, köhög, csúszkál a kocsi, de azért hala­dunk. A kanyarokban ránk tör a , félelem, egy sarokba szóródunk, ’mintha fahasábokat szállítana a terepjáró, de nem lehet ilyen helyzetben finomkodni. Sietni kell. Lehet, hogy ilyen apróságo­kon múlik, s valakit megmen­tünk egy végzetes tévedés kö­vetkezményeitől. Az is lehet, hogy vaklármia volt az egész, hiábavaló futás a nagy igyeke­zet. De sokszor futottunk már, a vezetékek között egy riadt, fé­lig megfagyott, félig agyonszúr káJt őzet találtunk. Jön egy kanyar, aztán neki- iramodunk egy erős lejtőnek. Csoda, hogy mennyit kibír egy kis terepjáró. Majd szétesik az erőlködéstől, de megy, halad elő­re. Hátratekintünk a kocsi mö­gé, valóságos felhőt kavar maga mögött a négy kerék. Nekünk ez idén is kijut a télből. Csak győzzük. Hatan ülünk a ponyva alatt. Senki nem szól, senki nem tesz megjegyzést. Ilyenkor csak a kutyásnak illik szólni. Ö is csak annyit mond, amivel fel­tétlenül nyugalomra tudja inteni Sátánt. — Maradj nyugton. Helyeden maradsz, te ördög. Nyugalom, nyugalom, öreg fiú. rögtön ott leszünk. Majd futhatsz még any- nyit. hogy a lelkedet is kilehe­led. öt perce tart a szánkózás, a forgás ebben a szabadtéri dod­zsemben. Még legalább ennyi, és ott leszünk, ahonnan a jelzése két kaptuk. Balogh ügyesen ma­nőverez. Jó sofőr. Ügy bánik ez­zel a kocsival, mintha testrésze, mintha a lába lenne. Kiül az arcára, ha úgy gondolja, hogy egyszer-egyszer többet követel a motortól, mint amennyit el kell bírnia. Sziszeg ha véletlenül be­lehajt egy buckába, vagy gö­dörbe, olyan képet vág, mintha neki fájna. Káromkodik, ha egy- egv bukkanó fölött nagyokat koppannak a. lengéscsillapítók. — Mit bámulsz, ennek is lelke van. ezt sem lehet agy«uhajszol- ni, mint egy bolondot — köte­kedik velem Balogh, pedig egy szót sem szóltam, még a pillan­tás' mban sem lelhetett rosszalljs

Next

/
Thumbnails
Contents