Békés Megyei Népújság, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-14 / 138. szám
\ S* Hegedűs László nyilatkozata (Folytatás az L oldatrőt) töltötték jó tanácsokkal. Mái most megállapíthatjuk, hogy a megelőző választásokhoz képest több képviselőt jelöltek, soraikból — minden bizonnyal — az eddiginél is több fizikai dolgozó, nő és fiatal kerül majd be legfőbb államhatalmi-népképviseleti testületünkbe Ez kétségtelenül hasznos lesz az új országgyűlés munkájában. — Meg kell említeni, hogy a választópolgárok a mögöttük levő időszak eseményein, a képviselőjelöltek kiválasztásával egyidejűleg, megköszönték a munkáját azoknak a volt képviselőknek, akik az elmúlt négyeves parlamenti ciklusban — illetőleg többször négy even keresztül — becsülettel teljesítették feladátaikat, maradéktalanul eleget tettek na^y fontosságú közéleti megbízatásuknak. Hangot adtak a választók annak is, hogy e ' képviselői tapasztalatokkal rendelkező honpolgárok közérdekű tudására, közösségi tevékenységére, munkájára a Jövőben is számítanak. — JÓ £S lelkesítő érzés volt tapasztalniuk a választási előkészületek megszervezéséért és lebonyolításáért felelős népfrontba zottságoknak azt — hangsúlyozta a HNF Országos Tanácsának titkára —, hogy a mostani, politikai és közéleti eseményekben gazdag mondhatni zsúfolt időszak után (némiképpen már benne a mező- gazdasági munkák csúcsidőszakában) a jelölő gyűléseken és a választási gyűléseken való részvétel számszerűségében jóval felülmúlta a megelőző választásokért. A résztvevők számat majdhogynem mindenütt — a hűvös idő miatt — a terem nagysága szabta meg, sok esetben a folyosókon, a terem előterében állók szavazatait is össze kellett számlálni. A jelölő gyűléseken — a rendelkezésre álló adatok szerint — 329 500-an jelentek meg, s a választási gyűléseken is jóval többen vettek részt, mint az előző választások idején. A növekvő részvétel azt mutatja, hogy a lakosság mind aktívabban érdeklődik a köz — a helyi lakóközösség az egész lakosság, ország — ügyei iránt, és azok intézésében cselekvőén részt akar venni. — Örömmel szólhatunk arról — mondta S. Hegedűs László —, hogy a választáshoz kapcsolódó események részvevői sorában szembetűnően megnőtt a fiatalok és — általában — a nők aránya. Különösen ott volt igen aktív sok-sok ifjú. ahol a parlamenti mandátum jelöltje is a fiatalabb korosztályból került ki. Megbízatásokat adtak nekik, tanácsokkal látták el a képviselőség fiatal várományosait, s ezeket az összejöveteleket nemcsak — sőt: nem elsősorban — at igények „benyújtása”, hanem elsőrendűen a tevőleges résau vétel, a közösségért tenniaka- rás jellemezte. Csaknem minden választókerületben találkoztak a jelöltek a most először választókkal. Megannyi eseményt szerveztek azért, hogy részleteiben is tájékoztassák az első választoltat ezen alapvető állampolgári jogukról és a hozzákapcsolódó kötelességről, nemkülönben azokról a lehetőségekről, amelyek a gyakorlatban biztosítják a választópolgárok — köztük a fiatalok — és a megbízatást kapó képviselő kapcsolatát, együttműködését. — Fontos tapasztalata a választási előkészületeknek, hogy a szervezésben a népfront-aktivisták tízezrei vettek részt társadalmi munkában. Mindazok, akiket a népfrontbizottságok felkértek, hogy személyes közreműködésükkel segítsék a választási és a szavazatszedő bizottságok munkáját — szám szerint több mint 80 ezer emberhez fordultak ilyen kéréssel — megtisztelő feladatként fogadták — teljesítik e társadalmi megbízatást. És azok a tíz- és tízezrek is önzetlenül és eredményesen dolgoztak mindeddig, akik a választási előkészítő események mozgósító és szervező munkájában részt vettek, vállalva azt is, hogy június 15-én ugyancsak legjobb tudásuk szerint, felelősséggel segítik a választás tényleges lebonyolítását — Politikai szempontból is fontos eredmény az — közölte a népfront országos^ titkára —, hogy a választási előkészületekben. az eddigi gyakorlatnak megfelelően, kitűnő együttműködés alakult ki mindenütt a helyi pártbizottságok, a tanácsok, a tömegszervezeti és népfrontbizottságok között, ami nemcsak feltétele, záloga is a választások sikerének. Nálunk — közismerten — külsőségeiben ünnepi hangulattal, tartalmában felelősségteljesen és 'gaz lelkiismeret szerint döntenek a választók a jelölt személyéről, a mandátumok sorsáról, igy tesznek hitet politikánk, a szocializmus építése mellett. A választási idősiak tapasztalatai alapján is meggyőződésünk, hogy népünk e fontos kérdésekben június 15-én imponáló egységben fog dönteni — hangsúlyozta nyilatkozatát zárva S. Hegedűs László. (MTI) Jordánia! - sziriai katonai megegyezés Jordánia és Szíria vezetői teljes megegyezésre jutottak a jövőbeni katonai együttműködést illetően; megállapodtak abban, hogy egyesítik katonai erőiket. Képünkön: Hafez Asszad szí- | riai elnököt (jobb oldalt) Husszein jordániai király helikopte- ) révet e?y katonai támaszpont meglátogatására viszi (Teleíotó—AP—-MTI—KS) ! Magyar—nyugatnémet Bonn A magyar—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások befejeztével a tárgyaló feleik pénteken a következő közleményt adták ki: Hans Dietrich Genscher külügyminiszter meghívására PuToviä lejlödnek gazdasági kapcsolataink Bulgáriával Jegyzőkönyv aláírásával véget ért a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudomanyós együttműködési bizottság 13. ülésszaka. A jegyzőkönyvet pénteken délután a Parlament delegacies termében dr. Tímár Mátyás és Zsivko Zsivkov miniszterelnök-helyettesek, a bizottság társelnökei írták alá. A tervegyeztetés eredményeként az 1976—80-as időszakban a két ország gazdasági együttműködése tovább bővül. A terv- koordináció eddigi eredményei alapján a két ország áruforgalma körülbelül 45 százalékkal lesz magasabb, mint az idén záródó tervidőszakiban. A gépipari termékek részaránya a kölcsönös szállításokban eléri a 64 százalékot. A bizottság megbízta a két ország Kohó- és Gépipari Minisztériumát, továbbá külkereskedelmi minisztériumait: gondoskodjanak arról, hogy az illetékes egyesülések, vállalatok véglegesen egyeztessék és 1975. szeptember 30-ig írják alá a gyártásszakosítási szerződést különféle szerszámgépek Bulgáriában és , köszörűszerszámok Magyarországon és Bulgáriában történő gyártására. Megbíztak a két ország illetékes szerveit: segítsék elő a Bulgáriába irányuló magyar turizmus fejlesztését. Törekedjenek a tengerparti utazások bővítésére, elsősorban a nyári szezonban. A bolgár küldöttség Zsivko Zsivkov vezetésével péntek este elutazott hazánkból ja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere 1975. június U-e és 13-a között hivatalos látogatást tett a Német- országi Szövetségi Köztársaságban. A' magyar külügyminisztert fogadta Helmut Schmidt szövetségi kancellár. A külügyminiszterek részletesen megvitatták a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi helyzetét és továbbfejlesztésük lehetőségeit. Széles körű eszmecserét folytattak az időszerű európai és nemzetközi kérdésekről. A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta kedvezően alakultak országaink kétoldalú kapcsolatai. Megállapították, hogy a két ország külügyminisztere között 1974 áprilisában Budapesten létrejött megállapodásban előirányzott egyezmények megkötése terén előrehaladást értek el. Az 1974. november 11-én aláírt hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodás végrehajtásától a felek a gazdasági kapcsolatok élénkülését várják. Előkészítik a tudományos és műszaki együttműködési megállapodás aláírását. A két .fél megvizsgálja, hogy milyen egyéb területen szükséges és lehetséges újabb egyezmények kötése. A miniszterek pozitívan értékelték a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulását, amelyek keretén belül a kétoldalú árucsere jelentősen növekedett és számos kooperációs megálla-1 podás megkötésére került sor a két fél vállalatai között. A két fél kifejezésre juttatta kormánya szándékát, hogy továbbra is törekedni fog a két ország kapcsolatainak kiszélesítésére minden területen, ahol erre lehetőség van. Az európai és nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecsere során a külügyminiszterek hangsúlyozták az enyhülési folyamat és a különböző társadalmi rendszerű államok további együttműködésének jelentőségét Kijelentették, hogy támogatnak minden erőfeszítést, amely [ a folyamat tartóssá és vissza- | ford'thatatlanná tétélét cétóz- j za. J közlemény A két fél üdvözölte az európai biztonsági és együttműködési értekezleten eddig elért előrehaladást. , Véleményük szerint jók a kilátások arra, hogy a napirenden levő valamennyi kérdésben kielégítő eredményeket érjenek el, ami lehetővé teszi a komíe- ' rencia közeljövőben, még ezen a nyáron való összehívását. Mindkét fél kifejtette véleményét a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentésére, valamint az ezzel kapcsolatos intézkedésekre vonatkozó bécsi tárgyalások állásáról. Hangsúlyozták e tanácskozások jelentőségét és kifejezték készségüket, hogy további erőfeszítésekké] hozzájáruljanak azok sikeréhez. A közel-keleti helyzet megvitatása során a két külügyminiszter annak a reményének adott kifejezést, hogy a konfliktus rövidesen politikai megoldást nyer a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i 242., valamint 1973. október 22-i, 338. számú határozata alapján. A felek véleménye szerint a közel-keleti igazságos és tartós béke megteremtésében fontos szerep hárul a genfi békekonferenciára. amelyet alaposan elő kell készíteni. A külügyminiszterek kijelentették, hogy a két ország kormánya továbbra is síkraszáll Ciprus szuverenitásának, függetlenségének és területi integritásának tiszteletben tartása mellett. A két fél megelégedését fejezte ki eredményes megbeszéléseik felett, amelyek szívélyes és konstruktív légkörben folytak és hozzájárultak a két ország együttműködésének elmélyítéséhez. Állást foglaltak amellett, hogy folytatni kell országaik vezető személyiségeinek eszmecseréit a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Púja Frigyes külügyminiszter magyarországi látogatásra hívta meg Hans Dietrich Genscher, szövetségi külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Púja Frigyes hivatalos bonni látogatásáról pénteken délután hazaérkezettBrezsnyev beszéde (Folytatás az 1, oldalról) kell bizonyítaniuk, hogy szavaik és tetteik összhangban vannak egymással”. Az SZKP főtitkára elutasította azt az elméletet, mely szerint az enyhülés hasznosságának megkérdőjelezését célzó kísérletek tisztán belpolitikai, taktikai meggondolásokból erednek, egyes politikusok ezzel próbálják maguk mellé állítani országaik jobboldali köreit. A béke megszilárdítása — mondotta Brezsnyev — túlságosan komoly feladat a ma és a jövendő nemzedékek számára ahhoz, hogy bármiféle konjuktu- rális meggondolásnak vagy egyéni- hangulatnak legyen alárendelve. A Szovjetunió — hangoztatta Leonyld Brezsnyev — abból indul ld. hogy a békére egyenlő mértékben J szüksége van valamennyi népnek, a nukleáris világhá- 1 ború elhárításában pedig minden állam egyenlő mértékben érdekelt. Ezzel összefüggésben az SZKP főtitkára' Ford amerikai elnök egy közelmúltban elhangzott, kijelentését idézte arról, hogy .;az enyhülés előnyös mindkét fel számára”. „Ezzel véleményem szerint lehetetlen nem egyetérteni”' — válaszolta Brezsnyev. „Igen szükséges és fontos lépéseknek” mine 'tette a szovjet vezető azokat lépéseket a szovjet—amerikai kapcsolatok továbbfejlesztésére, melyek az idén esedékes újább szovjet— amerikai csúcstalálkozóval függenek össze. Ideértve a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló újabb megállapodás aláírását is, a vlagyivosztoki megegyezés alapján. A Szovjetunió | azonban távolról sem véli úgy, hogy ezzel minden lehetőség kimerül a fegyverkezési hajsza elleni küzdelemben. Köztudott — állapította meg a szónok, hogy az utóbbi években megkötött megállapodások eredményeként bizonyos mértékben sikerült egyes területeken feltartóztatni a fegyverkezési hajszát, a szocialista országoknak ebben igencsak jelentékeny szerepük volt. Sajnos azonban nem lehet azt mondani, hogy a fegyverzet növelésének sikerült véget vetni. Brezsnyev utalt arra, hogy egyes nyugati hatalmak jelentős mértékben felduzzaszt jak katonai kiadásaikat A katonai főihatóságok óriási erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy mind újabb és újabb tételeket erőltessenek át a törvényhozási szerveken. A Szovjetunió véleménye szerint a fejlődésnek ellenkező irányúnak kell lennie. A Szovjetunió a katonai előirányzatok csökkentése mellett van, s erre szólít fel más hatalmakat is. A Szovjetunió — biztosította hallgatóságát az SZKP főtitkára — folytatni fogja leszerelést erőfeszítéseit. Ebben a tekintetben napról napra élesebbé és halaszthatatlanabbá válik annak szükségessége, hogy at. államok és mindenekelőtt a nagyhatalmak, megállapodást kössenek az újfajta tömegpusztító fegyverek létrehozásának, új tömeg- pusztító fegyverrendszerek létrehozásának betiltásáról. A tudomány és a technika mai színvonala alapján komoly veszély ffenyeget, hogy még a nukleáris fegyvereknél is rettenetesebb fegyvert hoznak létre. Az emberiség józan esze és lelkiismerete azt diktálja, hogy leküzdhetetlen akadályt állítsanak egy ilyen fegyver megjelenésének útjába. Ez a feladat természetesen az államok széles körének és mindenekelőtt a nagyhatalmaknak az erőfeszítéseit igényli. A Szovjetunió és az Egyesült Államok azonos irányban folytatandó tevékenysége azonban ezt az ügyet is lényegesen előbbre vihetné. Beszédének befej eséseképpen Brezsnyev kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy a Szovjetunió polgárai a vasárnapi választásokon ismét a szovjet nép egységét, a lenini párt körüli szoros tömörülést demonstrálják majd, s hogy a nép vá- lasztottai — a köztársasági legfelsőbb tanácsok képviselői és a helyi tanácsok tagjai — méltók lesznek a bizalomra és becsülettel teljesítik kötelességüket a nép előtt. „Ugyanezt ígérem Önöknek magam is, mint az Önök képviselőjelöltje” — fejezte be választási beszédét az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. V