Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-07 / 105. szám
Bemutatók a Jókai Színházban Ház a város mellett Nehéz időben, 1956 után írta Sarkadi Imre a drámát, melyet az edmúlt héten mutatott be a békéscsabai színház. Múltunk történelmének sajátos része a „Ház a város mellett”, melyben — B. Nagy Lászlót idézve — egy „hányatott kor hányatott gondolkozásának minden véglete” benne van, hat és meghatározza hőseinek jellemét, egymáshoz való viszonyát, cselekedeteik mozgásirányát. Sok hasonló „hányatott kort” átéltünk mar, a történelem évszázadai produkáltak hasonlókat, sőt kísértetiesen egyezőiket is; de a hozzánk legközelebb álló az, amelyről Sarkadi írt. Nagy feladatot állított maga elé a színház és a rendező, Ka- rinthy Márton. De a színészek is, akik — látható — mondatról mondatra, jelenetről jelenetre küzdelmet vívnak a korral, amelyet önmaguk által megjelenítenek; a történelmi lezártsággal, mely ennek az időszaknak minden „hányatott gondolkozását” már megítélte; és az íróval is, akit szeretve- tisztelve kívánnak szolgálni. Roppant nehéz vállalások! Az első kettő számunkra, most 1975-ben, a történelmi tanulság emlékeztetőit hordozza, a harmadik, az íróval való küzdelem jószerével nem is ellene, érte folyik ezen a színpadon. Sarkadi Imrét tragikus halála meggátolta abban, hogy sorsa-írósága tetteivel önmaga mondjon ítéletet ötvenhat utáni válságos korszakáról, amikor, ahogyan szántén B. Nagy László fogalmazza: „a tennivágyó lelkiismeret görcseként” cinizmusba merevedett, és a „társa- dalomkívüliség lelkiállapotába csúszott vissza.” Azt hiszem, feltétlen erénye az előadásnak, hogy Sarkadit játszott és nem valamiféle átértelmezést vagy egyebet — akad belőlük manapság elóg — és Sarkadit játszva egyszerre közelítve és távolítva hozta a néző elé a kort, a „hiányatottat”, melyet ki-ki emlékei és sajátos sorsa motivációjában hátbor- zongva, mosolyogva, megütőd- ve, szégyenkezve vagy még most is „ugyan, mit emlegetik már megint?” értetlenséggel figyel. Ha csak ennyit tett a „Ház a város mellett” bemutatása, máris sokat tett. Emlékeztetni és nem az cvökös szájbarágás stílusában — kötelező. Arra is figyelni, ami volt és hogyan volt: a jövő igénye a jelentől. Sarkadi drámája nagyon mélyre és a „fényes szellőket” követő korszak szélsőségéibe, a valóság kínos torzulásaiba, melyek a dráma hőseinek életében (az író életében is) az értelmessé emelkedő vagy értelmetlenné züllö élet lényegi kérdései voltak. A színpadon tehát visszatér a múlt. A közeli, de már elég távoli ahhoz, hogy a nézők felének csak olvasott történelem legyen. A három ember — két férfi és egy asszony — szélsőséges és szinte lehetetlen küzdelme tökéletes Sarkadi-s szituáció. Kik ezek az emberek és mit akarnak? Kétségtelennek érzem, hogy mindhárman valami mást, mint amiben élnek. De ez a más nem az autó, a nyaraló, az új bútor, a perzsaszőnyeg, a külföldi túrák vágya, még nem az. ök hárman csak az igazabb élet lehetőségét sóvárogják. A férj hosszú és rövid távú megalkuvások hálójában, egy gépezet csavarjaként, kis hatatommal szerény körében — de hatalommal és ez nem mindegy. Az asszony a legtermészetesebb emberi érzések teljesebb világa, önmaga megvalósítása után vágyódva, amikor a család ereje, össze- ttPíDzása, és a barátság is fon- | tos; az orvos gátlástalan Luciferként a világ szemébe vágva, hogy mégis úgy él, ahogy akar. És körülöttünk más jellegzetes figurák: a vak művész, aki „eleget látott már a világból”, Péter, az asszony unokatestvére, altit kegyes „hozzájárulással” ítélnek állásvesztésre, mert ő is állásvesztésre ítélt egy embert, hogy ne valljon kudarcot a május elsejei felvonulás. Ördögi kör, ördögi bezárulást Karinthy Márton rendezése elkerül minden színpadi bonyolultságot, tisztán és szándékosan csak a szövegre összpontosítja színészei figyelmét, hogy a nem könnyű dráma élővé változzon, színházi élménnyé magasodjon. Erre törekszik Szent- irmay Éva, Cálfy László és Ats Gyula is, ezúttal azonban váltakozó sikerrel. így adódik, hogy a mellékalakok erőteljesebbek, különösen Lukács József Péter, és Kovács Lajos Gerzsoon, a vak művész szerepében. Kovács újra bizonyít: igazán tehetséges, és sokkal nagyobb feladatok megoldására képes, mint amilyenekkel az utóbbi időben megbízták. Feltehető, hogy nem hoz kiugró közönségsikert az előadás, és ez nem éppen jó bizonyítvány lesz rólunk, a 'közönségről. Pedig jó lenne, ha sokan látnák, és emlékeznének általa arra a bizonyos „hányatott korra”. Sass Ervin Szentirmay Sva és Gálfy László a „Ház a város mellett egyik jelenetében. (Fotó: Demény Gyula) Különös kaland a Vazul cirkuszban A gyermekszínház legutóbbi bemutatójának kirobbanó sikere talán annak is köszönhető, hogy a békéscsabai Jókai Színház társulata tervszerűen foglalkozik a legifjabb generáció nevelésével. A nézőtéren ülő gyerekek — valódi törzsközönség! — már ismerősként fogadják a színpadon megjelenő művészeket, és a korábbi közös élmények hatására az apróságok a bonyolultabb játékot is élvezettel figyelik. Ez történt most Beatrice Tanaka színjátékénak bemutatóján, A Különös kaland a Vazul cirkuszban cselekménye bizony alaposan igénybe veszi a gyerekek fantáziáját. A történet arról szól, hogy Vazul, a megbízhatatlan igazgató élkótyavetyéli a cirkusz értékeit. Káz- mér, a megbántott rendező tek- nőccé változik és megálmodott vágyait a színpadira varázsolja. Kázmér álmában az állatszelí- dítő, tigrissé válik, az illuzionistából Róka Rudi lesz, a bohócból kismalac, a porond- söprögető Jancsi pedig mint Breki, a kis béka ugrándozik. Ám az állatok sem boldogok, mert a szárazság mindnyájukat kínozza. Elindulnak az égbe a császárhoz esőért és igazságért. Útjukon le kell győzni a népmesék ezer akadályát, s közben még arra is van alkalmuk, hogy az álomképből kilépve pillantást vessenek a földi életre. (A nézőtér apró gyerekeinek még aligha tűnik szembe, hogy ez a rész mennyire hasonlít Madách Imre látomásához;! álom az álomban...) Az égi vándorok végül sikerrel járnak, megszerzik a császártól az esőtároló kulcsát. Álmukból teléb redve újabb öröm várja őket. mert a földi zsarnok, Vazul is kereket oldott a cirkuszból, s így az igazság is győzött. Az előadási rendező Szász Károly nem akart távolkeleti, ferdeszemű produkciót színpadra erőszakolni. Munkájával azt bizonyította, hogy az emberi érzések, a mese és a színpadi játékosság éppen olyan Japánban is, mint amilyen Magyar- országon. A koreográfus Kis- gergely Józseffel együtt friss levegőt engedtek a színpadra. A mozgásnak különös jelentősége voüt ezen az előadáson. A császári palotába igyekvő vándorok küzdelme az elemekkel sokáig emlékezetes, nagyhatású jelenet. A közreműködő színészek valamennyien igen komolyan vették feladatukat. Legnagyobb sikert a három vándor aratott: Gyurcsek Sándor pompás jelmezében a szemünk láttára vált állatszelídítőbői tigrissé, majd néhány mozdulattal azt is elhitette, hogy ő egy hatalmas király. Sipka László a si- mulékony bűvészt és az okos rókát vitte színre, meggyőzően. Breki, a kis béka szerepében Simon Zoltán hivatásos akrobatákat megszégyenítő ügyességgel tornázta magát a nézők kegyeibe. Garai Róbert sok lírával keltette életre a játékmester alakját. Az előadás leghan- gulatosabb figurája vélt a bo- hőc-kismalac-házmester, amelyet a ragyogó humorú Balázsi Gyula formált meg. Méltán osztozott még a sikerben Széplaky Endre, Mihók Éva és Kaskó Erzsébet is. A díszletet Csinádi István, a jelmezeket Láng Rudolf tervezte. Tomsits Rudolf zenéjét L. Marik Erzsébet egyszerű finomsággal tolmácsolta. Andódy Tibor BÉKÉS MEGYEI ;. 1875, Ilyen is előfordul Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve megyénk egyik vállalatánál miég nem kapott politikai rangjának megfelelő helyet. Egyazon munkáért a nő- dolgozón ák kevesebbet fizetnek, noha a szakmában & jártasabb. Amikor az azonos beosztásúak havi bérét rendezték, a férfi aknait többet, a nőknek kevesebbet emeltek. Az egyik érdekelt nődolgozó meghallgatást kért az igazgatótól. A következő választ kapta: „Mit akar kartársnő, maga nagyon1 jól megvan fizetve. Havi keresete kiemelkedő, annak ellenére, hogy havi bére 400 forinttal kevesebb, mint az azonos beosztású férfi dolgozóké. Különben a maga munkahelye egy sima hely. Egyáltalán van ott munka?” A munkásnők megbecsülésétől távol esik az ilyen szemlélet, amely nem tud vagy nem akar a kereseti arányok mögé nézni. Eltekint annak elemzésétől, hogy mié'rt is van a kartársnő keresete a kiemelkedők között. Azért, mert jói dolgozik, törődik a munkájával, aimi a termelési lehetőség igen magas fokú kihasználását segíti. A hasonló beosztású férfi dolgozónak 400 forinttal magasabb alapbére, de gyengébb teljesítménye, tehát kevesebb munkája ugyanazt a fizetést eredményezi. Jogos a kérdés: miért kell e munkásnőnek ennél a vállalatnál többet produkálni azonos bérért? Az azonos beosztásúak keresetének ilyen összhangját megteremteni 1975-ben merész vállalkozás. Nem is összhang ez, hanem az egyenlőedi érvényesítése, a munka szerinti elosztás szocialista elvének megsértésével. A munkában jól helytállókat, a mind nagyobb teljesítmény elérésére törekvőket, a vállalati ‘célok túlteljesítésére vállalkozókat nem fékezni, hanem ösztönözni kellene. A jól szervezett és végzett munkának ennél a vállalatnál tehát „ára” van. Az ilyen és az effajta bérpolitika nem a teljesítmény növelésére sarkall, hanem lábló- gatásra ösztönöz. A vállalat ugyanis egyformán fizet ezeknek is, azoknak is. Megdöbbentő: ez az igazgató a termelési tanácskozásokon rendszerint valósággal „kirohan” az eszközhatékonyság alacsony színvonala ellen. A hibát természetesen a dolgozókban keresi, nem pedig az akuttá vált, többször pénzügyi zavart okozó vezetési módszerében. Pedig ez utóbbit kellene és illene is felülvizsgálni, mert holnap erre már alig lesz módja, lehetősége. Tapasztalat: az élet túllép azokon, akik csak beszélnek a „mit kell termiről”, s közben burkoltan aaj, aki a fejlődésért tesz. Dupsi Károly Kovácsáé éleiútsa Még nehéz harcok, súlyos ütközetek vártak hazáinkban a vörös csillagos' katonákra, amikor a forradalmi múltú Gyulaváriban 1944. november második felében megalakult a MADISZ. A több száz nagyon lelkes fiatal között csakhamar magára vonta a figyelmet egy copfos hajú barna kislány. 1945. március 21-én a Magyar Kommunista Párt hívó szavára Gyulaváriból 63 proletár fiatal intett búcsút az otthonmaradottaknak, vállalva, hogy az új néphadsereg letéteményesei legyenek. Közöttük voltak azok a fiúié, akik megalakították és irányították a zászlót bontott MADISZ-t. Helyükbe újak léptek. Ekkor lett az ifjúsági szservezet vezetőségének egyik tagja Erzsiké. Néhány hónappal később pedig — alig 17 évesen — már átvehette a kommunista párt tagságát tanúsító piros könyvecskét, melyhez azóta is hű maradt. Pedig ő, a hétholdas kisparaszti szülők egyetlen gyermeke osztályhelyzeténél fogva nem tartozott az oly sokat nélkülözők közé. Gyermekként, de serdülő fiatalként is azonban mindig közöttük érezte jól magát. Mint ahogyan szülei is a proletár sorban élők oldalán találtak igazán önmagukra. Számára a válaszút nem volt kérdőjeles. Hiszen szülei az elsők között léptek azok mellé, akik 1944 októberében Gyulaváriban megalakították a Magyar Kommunista Pártot Most i* szívesen emlékszik 1945-re és az azt követő évekre, a nem mindig könnyű pártmegbizatásokra, ss ifjúsági szervezet mozgalmas időszakára. Ma is vallja, számára az akkori évek egész életét kettős jelentőséggel határozták meg. Mindenekelőtt cselekvő részese lehetett as áj uársuualom. megterem tésének. És a másik: miközben tele volt mind a két keze pártmunkával, társadalmi megbízatásokkal, 1947-ben szerelme házassággá érett, melyből két nagyszerű fia született. A mindenre kész asszony vállalta katonatiszt férje mellett, szülőfalujától távol, Budapesten a nem éppen könnyű feladatokat. Miközben ő maga is bizalmas munkakörben, egy másik fegyveres testület kötelékében dolgozott Már fel-fielcsapott az ellenforradalom vihara Budapest utcáin, amikor két gyermekével Kovács József né hazaindult szüleihez, Gyulaváriba. Szülőfa. lujába érkezve nem töprengett, hanem azok mellé állt, akik az ellenforradalom utáni rendcsináláson fáradoztak. Maga elé mindig magas mércét állítva, nagy akarással dolgozott. Nyolc évig volt Gyulaváriban az egyik pártái a pszervezet titkára. Közben hosszú éveken át mint propagandista oktatta hallgatóit. Egyéni életében legutóbb 1961-ben következett be fordulat. Ekkor lett ügyvezetője, majd igazgatósági elnöke a gyulavári takarékszövetkezetnek. Jóllehet, ez a beosztás nem jelentette Kovácsné számára a gondtalanságot. Hiszen az utóbbi 14 év alatt háromszor élte át a község az árvíz szörnyűségeit. Április 3-án hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából három évtizedes munkásságának elismeréseként a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. Akkor az örömtől, a boldogságtól szólni sem tudott. Hazatérve, szerettei körébe azonban sírva fakadt, örült, hogy elismerték három évtizedes munkásságát, de eszébe jutott betegsége. önkéntelenül is azt kérdezte önmagától, tud-e — és meddig — cselekvő részese lenini gyorsan fejlődő társadalmunknak, s a mindig többet követelő munkahelyének ... Reméljük, hogy Kovács Józsefijét, a gyulavári takarékszövetkezet igazgatósága elnökét még sokáig ott látjuk a pénzintézetben és a község társadalmi életében. SaBata tmri?
