Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-08 / 106. szám
Budapestre érkezett Szaddam í'ocfc Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására szerdán hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Szaddam Husszein, az Iraki Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsának alelnöke, az Arab Szocialista Újjászületés Pártja regionális vezetőségének főtitkárhelyettese. Szaddam Husszein kíséretének tagja Sadoon Ghedan. a Forradalmi Kormányzótanács tagja, távközlési miniszter, Hassan Al-Ameri, az Arab Szocialista Újjászületés Pártja regionális vezetőségének tagja, a Legfelsőbb Mezőgazdasági Tanács alelnöke, dr. Saadoon Ham- madi külügyminiszter, dr. Hik- mat Al-Azzawi gazdasági miniszter, dr. Fakhri Khaddouri, a Forradalmi Kormányzótanács mellett működő Gazdasági Iroda vezetője, Naseef Awad, az Arab Szocialista Újjászületés Pártja nemzeti vezetősége tájékoztató irodájának igazgatója, Anwar Sabri, az al- elnök kabinetirodájának igazgatója, Abdul Wadud Al-Shcikly nagykövet, protokollfőnök, Ibrahim Al-Walli, a Külügyminisztérium politikai főosztályának vezetője és dr.Abdullah Ismail Al-Bustani, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövete, Husszein aki a magyar fővárosban csatlakozott a küldöttséghez. Az iraki nép képviselőit ünnepélyesen fogadták a Ferihegyi repülőtéren, amelyet iraki és magyar zászlók, üdvözlő feliratok díszítettek. A repülőtér betonján csapatzászlóval felsorakozott a magyar néphadsereg díszegysége. A repülőtér betonjára lépő vendégeket elsőként Fock Jenő és Púja Frigyes üdvözölte. Felcsendült a Rákóczi-induló, . majd a díszegység „parancsnoka jelentést tett az Iraki Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsa alelnökének. Elhangzott az iraki és a magyar himnusz, majd Szaddam Husszein Fock Jenő társaságában ellépett a díszegység előtt és köszöntötte a katonákat. Úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a vendégeknek, akik ezután üdvözölték a fogadtatásukra megjelent magyar közéleti vezetőket. Az ünnepélyes fogadtatás a díszegység díszmenetével fejeződött be, majd a vendégek gépkocsikba ültek és a magyar államférfiak társaságában szállásukra hajtattak. Vendégünk tegnap megkoszorúzta a hősök emlékművét, majd megkezdődtek a magyar—iraki tárgyalások. (MTI) Kissinger megfenyegette Portugáliát Az Egyesült Államok alternatív terveket dolgozott ki arra az esetre, ha Portugália megtiltja neki. hogy egy esetleges újabb közel-keleti konfliktusban az atlanti-óceáni Azori-szigeteken keresztül juttasson fegyverutánpótlást Izraelnek — jelentette ki Henry Kissinger amerikai külügyminiszter. Az amerikai diplomácia vezetője az NBC televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette: „Aránytalanul nagy a kommunista befolyás a portugál kormányban.” Az április 25-i nemzetgyűlési választásokra utalva méltatta annak fontosságát, hogy a portugál választók többsége „demokratikus pártokra” szavazott. Végül a lisszaboni demokratikus kormány külpolitikájáról szólva azt mondta, hogy Washingtonnak „ki kell puhatolnia”, hogyan alakul Portugália külpolitikája. s ennek ismeretében hozhatnak „végleges döntést”. Nyilatkozatának további részében Kissinger hangot adott 1 Ford elnök reményének, hogy a NATO május végén esedékes brüsszeli csúcsértekezletén tanácskozhat Ciprusról a török és görög vezetőkkel. „Reméljük, hogy szerepet játszhatunk a ciprusi kérdés tárgyalásos megoldásában” — mondta, majd kijelentette: reméli, hogy Törökország az észak-atlanti katonai szerződés tagja marad. (Reuter) Nagyszabású népi gyűlést tartottak Saigonban Katonák, dolgozók. vallási vezetők, diákok, ifjúsági és egyéb szervezetek képviselőinek részvételével nagyszabású népi gyűlést tartottak szerdán a DIFK zászlaival fellobogózott Saigonban — jelentette a Fel- szabadulás Rádióra hivatkozva az AFP. Tran van Tra tábornok, a saigoni katonai közigazgatási bizottság elnöke harmincperces beszédet mondott a nagygyűlésen. Beszédében aláhúzta a Délvietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány programjának több pontját. Ezek kimondják: — teljes bocsánatot nyernek Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat szakképzett eladókat és segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat központjában: Békéscsaba, Szabadság tér 2. Munkaügy. mindazok, akik a bukott rezsim számára dolgoztak; — az összes vietnami állampolgárokat — fajra, vallásra és politikai meggyőződésre való | tekintet nélkül — bevonják az ország újjáépítésébe, a háború ütötte sebek gyógyításába; — üdvözlik azokat a külföldieket. akik az ország területi sérthetetlenségének és nemzeti szuverenitásának tiszteletben tartása alapján beruházásokat akarnak eszközölni Vietnamban. Ezek a kormány védelmében fognak részesülni; — szigorúan megbüntetik a reakciósokat, akik a forradalmi kormányzat megdöntésére törekedve, továbbra is külföldiek szolgálatában állnak. A saigoni katonai közigazgatási bizottság vezetője végül köszöntötte a Ho Si Minh- offenzíva sikerét, amely lehetővé tette a népellenes erők fölött a teljes győzelem kivívását. (AFP) * * * A ;iapán kormány szerdán délelőtt bejelentette, hogy elismeri a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormányt. A bejelentést követően közölték Tokióban, hogy bezárják a megdöntött saigoni rezsim követségét. (MTI) Koszorúzási ünnepségek A győzelem napja alkalmából szerdán koszorúzási ünnepségek i’oltak Budapesten és vidéken azoknak a katonahősöknek a sírjainál, emlékművénél, akik a második világháború idején életüket adták hazánk szabadságáért. A kegyeletes megemlékezések színhelyén mindenütt katonai díszegységek sorakoztak fel. Párlés kormánykiilitlség utazott a Szovjetunióba Szerdán Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével párt- és kormányküldöttség utazott a Szovjetunióba a fasizmus felett aratott győzelem 30.. évfordulójának jubileumi ünnepségeire. A küldöttség tagjai: Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, Csémi Károly altábornagy, honvédelmi államtitkár. a Központi Bizottság tagjai, Úszta Gyula altábornagy a Partizán Szövetség főtitkára. (MTI) ÍN Felszabadulási ünnepség Prágában A Prágai Vár Ulászló termében szerdán délelőtt tíz órakor megkezdődött a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Nemzeti Front Központi Bizottsága, a CSSZK szövetségi gyűlése, és a csehszlovák kormány Csehszlovákia felszabadulása harmincadik évfordulójának szentelt együttes, ünnepi ülése. A csehszlovák és a szovjet állami himnusz elhangzása után Lubomir Strougal miniszterelnök rövid megnyitó beszédében üdvözölte az ülés részvevőit: a CSSZK párt- és állami vezetői, élükön Gustáv Húsúkkal, a CSKP KB főtitkárával, az A. P. Kirilenko, az SZKP Politikai Bizottsága tagja, az SZKP KB titkára vezette szovjet párt- és kormányküldöttséget, a testvéri szocialista országok hazafias frontjainak küldöttségeit — köztük a Nagy József né, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, az MSZMP Központi Revíziós-ellenőrző Bizottságának tagja (DÓK) vezette magyar delegációt —, a szovjet hadsereg és a szovjet politikai szervezetek küldötteit, a szocialista országok fővárosainak küldöttségeit, így a Katona Imre, az MSZMP KB tagja, az MSZMP budapesti bizottságának első titkára által vezetett magyar delegációt. Az ülésen jelen vannak a szocialista országok prágai nagykövetei. Az üdvözletek elhangzása után ünnepi beszédet mondott Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, majd felszólalt P. Kirilenko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja. (MTI) fl PFSZ Irodát nyit Budapesten A Palesztinái Felszabadítási Szervezet budapesti irodájának felállításáról és működéséről szóló jegyzőkönyvet írt alá szerdán Budapesten, a Belgrád rakparti népfrontszékházban dr. Molnár Béla. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a magyar szolidaritási bizottság alelnöke és Faruk Kad- dumi Asszad, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának tagja. Az eseményen jelen voltak a ma- ! gyár szolidaritási bizottság al- elnökei és a bizottságban részt vevő társadalmi és tömegszér- vezetek képviselői. Az aláírás után dr. Mo1 nár Béla és Faruk Kaddumi Asz- szad beszédet mondott. (MTI) 2 gflrs 1975, MÁJUS 8. RÄKOS LIGETEN a román hősök emlékművénél helyezték el az MSZMP budapesti bizottsága, a Hazafias Népfront, a Fővárosi Tanács és a Magyar Néphadsereg koszorúit. A koszorúzási ünnepség az Intemacionálé hangjaival ért véget. SOLYMÁRON az angol katonai temetőben, a felszabadító harcok idején elesett angol, lengyel, kanadai, ausztrál és újzélandi hősök emlékművét koszorúzták meg. A nemzeti himnuszok elhangzása után az Elnöki Tanács nevében Vass Istvánné és dr. Bartha Tibor, az Elnöki Tanács tagjai helyezték el a megemlékezés koszorúját. Ezután a kormány ' képviseletében dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Szurdi István belkereskedelmi miniszter és Rácz Pál külügyminiszter-helyettes koszorúzott. Nagy-Britannia és Eszak- írország Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének koszorúját A. J. Payne ideiglenes ügyvivő és K. J. H. Reynolds alezredes, véderő és katonai attasé, valamint R. J. Linford alezredes, légügyi attasé helyezte el. A Lengyel Nép- köztársaság nagykövetsége nevében Stefan Jedrychowski nagykövet és Edward Dysko vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé koszorúzott. Kanada budapesti nagykövetségének képviseletében R. B. Edmonds ideiglenes ügyvivő, B. J. Lavoie és J. R. Brocklebank nagykövetségi első titkárok helyeztek el koszorút. Elhelyezték továb- vá a Honvédelmi Minisztérium és a Pest megyei Tanács koszorúját. A kegyeletes megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. A BUDAÖRSI ÚTON a felszabadító harcokban hősi halált halt amerikai katonák emlékművénél volt koszorúzási ünnepség. Az emlékmű előtt díszőrség sorakozott fel. Az amerikai himnusz elhangzása után az Elnöki Tanács nevében Vass Istvánné és dr. Bartha Tibor, az Elnöki Tanács tagjai koszorúztak. A kormány képviseletében dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter. Szurdi István A győzelem napjának közelgő 30. évfordulója alkalmából május 6-án, kedden délelőtt a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének képviselői megkoszorúzták Orosházán a román hősök temetőjét. A koszorúzáson részt vett PaVasámap délelőtt Gyulán határtalálkozót rendeznek a fa- j sizmus felett aratott győzelem j évfordulójának emlékére. A tervek szerint a gyulai határátkelő-állomáson 9 órakor fogadnak 30 román katonát és 30 polgári vendéget. Ugyanebben az időszakban Gyula másik határrészébe mintegy 40 magyar és 30 szovjet katona érkezik. Mindenütt ünnepélyesen fogadják a küldöttségeket. Tíz órakor a helyi zeneiskola belkereskedelmi miniszter és Rácz Pál külügyminiszter-helyettes helyezett el koszorút. Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének koszorúját E. V. McAuliffe nagykövet, R. C. Mudd nagykövetségi tanácsos, J. H. Edgar alezredes, véderő és légügyi attasé, F. V. Varallo alezredes, katonai attasé helyezte el. Elhelyezték továbbá a Honvédelmi Minisztérium és a Fővárosi Tanács koszorúját. A kegyeletes megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. HARKÁNYBAN a bolgár hősök emlékművénél a himnuszok után az Elnöki Tanács nevében Nánási László és Szabó István, az Elnöki Tanács tagjai, a kormány képviseletében dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter, Karakas László munkaügyi miniszter és Roska István külügyminiszter- helyettes koszorúzta meg az emlékművet. A Bolgár Népköztársaság nagykövetségének koszorúját Sz. Sztanoev nagykövet és T. Dacsev vezérőrnagy, katonai attasé helyezte el az emlékművön. Elhelyezték továbbá a Honvédelmi Minisztérium, az MSZMP Baranya megyei bizottsága, a Baranya megyei Tanács és a Hazafias Népfront képviselői is a, hála és megemlékezés virágait a bolgár hősi emlékmű talapzatán. BEREMENDEN a jugoszláv hősi emlékműnél rendeztek koszorúzási ünnepséget. Az Elnöki Tanács nevében Nánási László és Szabó István, az Elnöki Tanács tagjai, a kormány képviseletében dr. Korom Mihály igazságügy- miniszter, Karakas László munkaügyi miniszter és Roska István külügyminiszter-helyettes koszorúzta meg az emlékművet. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nagykövetségének koszorúját dr. Z. Vodusek nagykövet és J. Antali ezredes. katonai és légügyi attasé helyezték el az emlékművön. A továbbiakban a Honvédelmi Minisztérium, az MSZMP Baranya megyei bizottsága, a Baranya megyei Tanács és a Hazafias Népfront koszorúit helyezték e] a jugoszláv katonasírokon. (MTI) vei Platóira, a nagykövetség másodtitkára és Tabara O. Gheorghe, a budapesti román kereskedelmi kirendeltség képviselője. A vendégeket fogadta Mihály András, az orosházi Városi Tanács elnöke és Bart? Imre tanácselnök-helyettes nagytermében rendezik meg az emlékgyűlést, amelynek ünnepi szónoka Arany Tóth Lajos, az MSZMP gyulai járási bizottságának- első titkára lesz. Felszólalnak a magyar, szovjet és román delegációk vezetői is. Az ünnepség befejezéseként a vendégeknek a Körös Tánc- együttes ad műsort. A délutáni órákban a határtalálkozó résztvevői részt vesznek az Erkel Diákünnepség vár előtti megnyitóján és a Lenin- szobornál rendezendő koszorúzáson. Koszorúzás Orosházán a román hősök temetőjében Határtalálkozó a győzelem emlékére