Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-06 / 104. szám
\ Sarkadti-ssinmü Békéscsabán Ház a yáros mellett Pénteken este mutatta be Békéscsabán a Jókai Színház Sár- kadi Imre: Ház a város mellett című színművét, Karinthy Márton rendezésében. Képeink az előadás három jelenetét idérák Simon József és Klári, a felesége vidéki házukba érkeznek, és még nem sejtik, mi vár rájuk, (gzentirmay Éva és Gálfy László) A vak művészt, Gerzsonf Kovács Lajos alakította erőteljesen, szuggesztívea Bátort, » kSrorvos Simon Józsefek házában. (SSzenfírmay fis® is Ats Gyulai (Domény íelv.) * Békési zeneiskolások Romániában lom. Intenek rá. Azt hiszem, ez az igazság. Hétfő délelőtt: úton vagyunk Temesvár felé. Az előző napi borult, csepergős tavasz verőfényessé változott. Az út szalagja ezüstösen fénylik, 'kétoldalt haragoszöld a vetés és üde levelű a fák lombja. Egy óra szűkén: megérkezünk. A város szélén hatalmas daru játssza, hogy házat épít: éppen egy ablakos építőkockát emel a kilencedik emelet magasságába. Modern városrész. Aztán a vár: szinte a város központjában. A színház magas homlokzata, a főtér galambok százával, szökő- kúttal és kora déli forgataggal. Három órát járjuk a várost, a Bega-hídtól a négyemeletes, modern Bega Áruházig, hiszen az otthoniaknak ajándékot is ülik vinni. A gyerekek együtt. Nagy a tanakodás, nevetés, és kiabálás is néha: „Mit vettél? Tetszik-e apunak ez a pénztárca? Es ez a kendő anyunak? .. .** Vendéglátóink hol itt, ho! ott tűnnek fel. Idegenvezetők és jókedvű társak egy személyben, Temesvárt három óra alatt megismerjük. Persze, nem mindent, de mégsem csak a felszínt, a látványt. A történelmét is. Dózsát is tudjuk, akit itt ültetett tüzes trónra a megtorlás. A mostani lakosok életét, hétköznapjait. Az utcákon már látni, hogy május elsejére készülnek az emberek. Az egyik étterem előtt rózsaszín terítős asztaloknál fagylal,- toznak a fiatalok, és hideg bár a fagyi, szemükben lobbot vet a tavasz. De az is lehet, hogy a szerelem. A Cina Étterem a vendéglátónk, búcsúebédre. Nincsenek köszöntők, nincsenek külön fosztok. A barátság hídján érkeztünk, és itt hagyjuk emlékünket Dalainkat, a békési zeneiskolások énekét, a Körös vidékének üzenetét a Maros, a Bega tájaira Amikor már a határ felé közeledik a két autóbusz, van idő mérleget vonni. Szép út volt! Tanulságos^ őszinte, nyílt találkozás. Jó példa arra is, hogy mit és hogyan tehet egy város a közért, hogyan adhat az érdemes eredményeknek egyre táguló érvényesülést. Magyarul: ezek a gyerekek soha nem felejtik el romániai vendégszereplésüket, és tudják, hogy érdemes volt tanulni, próbálni százszor egymás után. Hétfő este befut a két busz Békésre. A szülők, testvérek, a város lakói már messziről integetnek. Sass Ervin ÍVége.) féuera perdiK » älaMs% i Ä képen, a cím felett az arad! zenelíceum épülete. Innen indultunk április 27-én, vasárnap délután Butenibe, a Fehér-Körös partján épült faluba, ahol — mint mondják — minden harmadik lakos énekkari tag. Lehet, hogy túlzás ez a minden harmadik, de az tény, hogy a rendkívül muzikális tsz-elnök, Ion Iliuca éneklő faluvá változtatta Butenit. És hogyan? Maga állt a kórus élére, és évről évre, fesztiválokról fesztiválokra nyerik az első díjakat! Amikor két Ikarusunk Pan- kotán és Világoson át megérkezik Butanibe, és a kultúrház előtti térre befordulunk, három év előtti ismerőseim köszöntének. Akkor jártam itt először, az Orosházi Madrigál-kórussal. Három év: alig valami, az arcok, a gesztusok felidézik az akkori délutánt, estét; a Madrigál hangversenyét. öt óra. A kultúrház .előtt felsorakozik a helyi rézfúvós zenekar. Kimunkált, tiszta hangzás, erő, dinamika. Közönségcsalogató indulók után keringő- ket játszanak. Egyre többen jönnek, népviseletbe öltözött lányok, asszonyok. A férfiak legtöbbje barna bársonykabátban, fehér háncskalapban. Körbeáll- ják a zenekart, beszélgetnek, a lányok nevetgélnek, ismerkednek a békésiekkel. Aztán mintegy varázsütésre táncra perdül nyolc—tíz békési kislány, percek múlva táncoló forgatag a tér. Eltáncolnának estig, mondja valaki, pedig öt perc múlva kezdődik a műsor. A rezesek bevonulnak a színházterembe, leülnek az első sorba, és játszanak tovább. A közönség tódul utánuk: körben is állnak már a falaknál, sokan kiszorulnak az előcsarnokba. Az első taps a köszöntőé, majd’ Fejes Antal felemeli a kezét, a tücsök-kórus színpadra lép. A széksorokban rengeteg gyerek. A kertek virágait hozták, alig várják, hogy egy-egy puszival átadják magyar pajtásaiknak ... Rakoncátlan Panni története Butaniben is sikert arat. Kevesen értik a dalok szövegét, de mindenki tudjh, miről van szó: olyan érzékletes a játék, olyan kifejező a zené. Fél hét, mire lecsapódik a függöny, és a rezesbanda is kivonul, hogy még néhány keringőt eljátsszon odakint. Végigsétálunk a falun. Vendéglátóink az új étterembe kalauzolják a hetvenöt tagú békési csapatot, friss lacipecsenye illata érkezik elénk az étterem udvaráról. A gyerekek narancsszörpöt kapnak, és farkasétvágyukhoz hatalmas sült húsokat. Este kilenc óra már, énekelve, dalolva megyünk végig újra a főutcán, az autóbuszokhoz. Ion Iliuca, az éneklő falu tsz-elnöke és karnagya vezényel, közösen énekel a hirtelen alakított dalárdában butani tsz-tag és aradi, békési zenetanár, buteni tanácstitkár és békéscsabai újságíró. Operakórusok, magyar és román népdalok; búcsúpercek. Suhannak az autóbuszok Arad felé. Sötét van, az ég csillagos. A gyerekek fáradhatatlanok. Nincs az az édesanya, nincs az a tanár, aki most csendre, alvásra inthetné őket. Énekelnek, énekelnek... Betekint rájuk az ablakon át a világosi vár, valaki, a nagyobbak közül 1849- ről beszél, Görgeyről, az aradi tizenháromról. Aztán mögöttünk már a történelem, előttünk pedig hétfő: kirándulás Temesvárra, a Bega-parti metropolisba. Két nap eseményeit összegezhetem magamban. Ion Zahu mondja: „Meghódítottátok a bu- teniakat. Nekem megsúgtálc. En csak tudom.” Fáradhatatlan, jókedvű, figyelmes. Ügy lobogtatja a derű, a vidámság lángjait, hogy az ember szinte nem is érti: miből pótolja olyan észrevétlenül? Három—négy líceumi diák is velünk jött Butenibe. Há az igazgatójukról beszélnek, a tisztelet hangsúlyait érzem. Mintha az apjuk lenne, gondoTérzene Buteniben, ahol
