Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

Derkovits Gyula Proletár anya MÁJUS Cser©! Pál Fohásszal, dföive? citáltunk; mikor mi járta nálunk. Ifjan és vénen szomjaztuk illataid és vártuk feslő rügyeid, bomló virágaid; és ' mohó lett jöttödőn a szivünk, láva-forro a vérünk — — — Ezernyire nőtt karunkban az erő és mi bajban szenvedők hittük is váltig: bár szuronyokkal védik átok-világuk uraink, egyszer nekünk is nyílik almafa-virag. Vér-násszal fizettünk, mert hát mással nem osztották meg araink hazunk kincseit s eleink golyót kaptak a szívükbe már Orosházán, melybe’ tömötten izzott gazság a századfordulón. Abba lehelték lelkűk araink, míg méregették, hogy mink mit akarhatunk. S a poros kövezet foltos, piros foltos lett Aztán Orgovány majd Endréd intett hitvány az úr és száján veszett eb nyála csorog, ha neked nekem valami kéne, és szólni merünk, hogy kevés a gyereknek a tejeeske. Ma pedig, mint a fecske röppen a szó, és mozdul a kéz, hogy teljen meg csupra a gyereknek és csokija legyen, méze. Ez járja harminc éve már Endrődön s az egész magyar földön. Testvéreink, az oroszok űztek el akkor konok rabtartöinkat s a gonosz, embert-vadásző , porosz csizmások vad csürhéjét. S megláttuk az ég kékjét — — — tavasz-pirosan érkezett a Május, bomlott • feslett a rügy, a virág, csodáltunk minden almafát; hordlunk vizet, ha száraz volt töve és kapáltuk, hogy földje puha legyen, mert dolgos kéz az, miért fizet, ha mész gyümölcsét szedni Vigyázunk is Május, hogy a házunk táján mindig is legyen kék az ég, hiszen a miénk. 1975. M a 1943. má­jus elseje van. És vé­letlenül olyan őrök teljesítenek szolgálatot, akik felöl nyugodtan ír­hatok. Szerencsém van! Hogy épp ezen a napon megint kommunista újság­író lehetek, ha csak kis időre is, és jelentést írha­tok az új világ harci erői­nek m4’"«5 sereff'zemléjé- ről! Ne várd, hogy lengő zászlókról írok. Nem volt itt ilyesmi. Nem mesélhetek felemelő tettekről sem, amelyekről oly szívesen hall az ember. Itt, ma, sokkal egyszerűbb volt. Nem a tízezrek robbanó, mindezt nem élted át. Légy ''rajta, hogy megértsd! Hidd el, erősebbé tesz. A szomszéd zárka reg­geli üdvözlete — két Beethoven-taktust kopog­tatnak ki a falon — ma ünnepélyesebb, jelentő­sebb, s a fal is mintha zengőbben tolmácsolná. Legjobb holminkat ölt­jük magunkra. így van ez minden zárkában. A reggelit már teljes díszben vesszük át. A nyi­tott ajtók előtt elvonulnak a folyosószolgálatosok, ke­nyeret, feketekávét, vizet hoznak. Skorepa élvtárs két adag kenyér helyett ma hármat dug ide. Ez az ő májusi üdvözlete: egy az idei májusi szemle tar­tozéka. Most jön a mi fél­óránk. Ma én leszek az előtornász. Május elseje van, fiúk, fiúk, csináljuk ma másképp, rajta, hadd bámuljanak az őrök! Első gyakorlat: egy-kettő, egy- kettő: kalapácsütést után­zók. Második gyakorlat: kaszálás. Kalapács és ka­sza. Némi képzelőerővel talán rájönnek az elv­társak, hogy ez azt jelen­ti: sarló és kalapács. Kö­rülnézek. Mosolyognak, és nagy lendülettel ismétlik a gyakorlatokat. Megértet­ték, Így, fiúk, ez a mi májusi táborhelyünk, és ez a némajáték — ez májusi fogadalmunk, hogy ha kell, Julius Fucih: Májusi közjáték 1S43-ban sodró áradata ez, amely más május elsejéken Prá­ga utcáin örvénylett, nem milliók hatalmas tengere, melyet Moszkvában lát­tam, amint elárasztja a Vörös teret. Nem, itt nem láthatsz milliókat, de még százakat sem. Csak né­hány elvtársat és elvtárs­nőt. És mégis, úgy érzem, nem kisebb dolog ez. Nem kisebb, mert szemléje an­nak az erőnek, amely éop most esik át a tűzprőbán. Keresztülmegy a legheve­sebb tűzön, és nem porlik hamuvá, hanem acél'á ed­ződik. Ezt a szemlét lfl- vészárokban tartluk. csata közben., A lövészárokba« pedig terepszürkét horda­nak a harcosok. Apróságokban mutatkoz­nak meg itt a dolgok. Ki tudja, megérted-e egyálta­lán. Te, aki majd egyszer olvasod ezt az írást, s aki ^pndos lélek cselekvő kö­szöntése. És mikor átad­ja, ujjaink egy pillanatra találkoznak. Beszélnünk nem' szabad. A szemünk rebbenését is figyelik, de vajon a némák nem tud­ják-e megértetni magukat ujjaik segítségével? Zárkánk ablaka alatt nők sietnek az udvarra, a reggeli félórás sétára. Felmászom az asztalra, s a rácson át nézem őket. Hátha észrevesznek. Ész­revették! öklüket emelik fel üdvözlésül. Viszonzom. Az udvar ma sokkal é'én- kebb, s ez az élénkség egészen másfajta, mint egyébkor: vidám, boldog. A felügyelőnő semmit sem lát, vagy talán csak nem akar látni. És már ez is meghalunk, de hívek ma­radunk. Vissza a zárkába. Kilenc óra. A Kreml órái most tízet kondítanak, és a Vö­rös téren megkezdődik a szemle. Tartsunk velük, apa! Ott most az Interna- cionálét éneklik, most szerte a világon az Inter- nacionálé harsog, zendül- jön fel a mi zárkánkban is! Elénekeljük. Azután forradalmi dalok követ­keznek, egyik a másik után, hiszen mi nem aka­runk egyedül lenni, hiszen mi nem vagyunk egyedül, mi azokhoz tartozunk, akik most szabadon dalolnak a szabad ég alatt, de éppúgy harcolnak, ahogy mi har­colunk ... Kik senyvedtek bőrt önök mélyén,, Elvtársak, tudjuk, hogy gondolatban, Ti velünk, mind velünk vonultok A harci 'oszlopokban. Igen, veletek vagyunk. évi májusi seregszemle Ilyenre terveztük a ünnepélyes befejezését. De 26?-es cellában az 1943. valóban vége a szemlének? Hiszen Itt van még a fo­lyosószolgálatos asszony, aki most, délután, az ud­varon tesz-vesz, s közben a Vörös Hadsereg induló­ját fütyörészi, meg a Par­tizán-indulót és más szov­jet dalokat, hogy lelkesít­se a zárkában hallgatózó férfiakat. És itt van a cseh rendőregyenruhát vi­selő férfi, aki papírt és ceruzát hozott nekem, s most a folyosón strázsál, nehogy valaki meglepjen. És itt az a másik férfi is — voltaképpen kezdemé­nyezője ennek az írásnak —. aki majd kicsempészi s gondosan elrejti ezeket a lapokat, hogy ha majd eljön az ideje, napvilág­ra hozza őket. Ezek az emberek a fejükkel ját­szanak. Az életüket koc­káztatják, hogy hidat ver­jenek a bebörtönzött ma és a szabad holnap között. Harcolnak odaadóan és félelem nélkül, minden rendelkezésükre álló esz­közzel, ki-ki a maga he­lyén, ahogy a helyzet meg­követeli. Egészen egysze­rű, jelentéktelen emberek ezek, s annyira hiányzik belőlük a pátosz, hogy szinte fel sem ismerjük azt az élethalálharcot, amelyet értünk, barátaikért vívnak, s amelyben győzhetnek, de el is eshetnek. Tízszer, hússzor láttad már a forradalmi hadsereg dicsőséges felvonulását a májusi szemléken. Csodá­latos látvány. De csak harcban lehet felmérni ennek a hadseregnek az igazi erejét, legyőzhetet­lenségét. A halál egysze­rűbb, mint gondolná az ember, és a hősiesség ar­cát nem övezi glória. De a harc kegyetlenebb, mint az ember gondolná, és ki­tartani s győzelemre vin­ni — ehhez mérhetetlen erő kell. Ezt az erőt na­ponta látod működése köz­ben, de nem mindig éb­redsz egészen tudatára. Hiszen minden olyan ma­gától értetődőnek látszik. Ma megint tudatára éb­redtél erűnek az erőnek. Az 1943. évi májusi se­regszemlén. Uítz Béla En avant proleiair©! Toman János

Next

/
Thumbnails
Contents