Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-13 / 86. szám

Látogatások művelődési házainkbcm

I — , ■ ■“1‘—« -X4 - 1-1 1 ■■■■ in— «I m

Változások kora Mczőkovácsházán

Kelj fel és énekelj

Zenés vígjáték a Jókai Sxínháv színpadán

Földi János mezőkovácsházi tanácselnökkel beszélgetünk a művelődési házról, mely ezekben a hetekben-hónapokban alapvető változások korát éli. Azt hiszem, szükséges megmagyaráznom az előbbi mondatot. Földi elvtárs is így gondolja: „Nevezetes hely volt a mi kul- túrházunk a hatvanas években. Aztán némi stagnálás következett, később visszaesés. Ezzel legtöbbször együtt jár a vezetőváltozás, egy rettenetesen nehéz időszak, amikor új vezetőt keresünk. Ezt az utat — ahogy a nagykönyvben írva áll — mi is végigjártuk. Most ott tartunk, hogy megvan a vezető, ás a jelek arra mutatnak, jól választottunk. Közben sok minden kiderült, amire nem is gondoltunk volna. Most azt a korszakot éli a ház, hogy sorait rendezi, és kitömi akar a hullámvölgyből.”

Figyelmeztető példának is jó az, ami Mezőkovácsházán történt és történik. Egy adott helyzet alapos felméréséről van ezó, ezt tette első tennivalójaként Amóczky József, az új igazgató, aki a végegyházi általános iskola és a művelődési otthon igazgatója volt, új kísérlet — feltehetően — több helyen is megvalósítható sikereként. Tapasztalata sokrétű, pontosan ismeri a közművelés bonyolult labirintusait, a közművelődés lélektanát, de irtózik a tudományoskodástól: a gyakorlat emberé. Persze, a tudatos, kiérlelt, ismeretekkel megalapozott gyakorlaté, mi más legyen a művelődési ház igazgatója? A terveket nemcsak azért kovácsolja, mert „szépen fest sokszorosítva és összefűzve”, hanem a valóságnak, a megvalósítás számára.

ügye, látszólag egyszerű dolgok ezek, pedig — tanúm rá j negszámolatlanul sok népművelő: sokan valamiféle elvont tudományos „műhelynek” tekintik a kultúrház irodáját, nem pedig sugárzó, erjesztő, inspiráló, embereket megváltoztató centrumnak. Lehet, hogy könnyebb így és kevesebb fáradozással jár, de értelme alig lehet. Jobban mondva: nincs.

Elkalandoztunk kissé, de hát ez is ide tartozik, amikor az új mezőkovácsházi igazgató szavait idézem vissza magamnak. Folytathatnám azzal, hogy teli •energiákkal látott neki, hogy szabadabb, jobb vizekre kormányozza a művelődési ház hajóját, de minek tenném? Az az igazság, hogy teli van gonddal, és amikor kilábal egyből, tizenhárom lép az előbbi helyébe, írhattam volna huszonegyet is, ez szerencsésebb szám, mondják, de ez az egész se nem lottó, se nem babomaság, se nem lóverseny.

Komoly, félnőtt, szép hivatás. Komoly, felnőtt, szép munka. Aki ide hittel belép, az nem szabadul soha többé. Amóczky József sem szabadul a közművelődéstől, és amit Végegyházán véghez vitt, dicséretes az. Nem egyedül, a falu lakóival, a vezetőkkel közösen.

„Itt is így akarom. Most ismerkedem. Nem vagyok éppen idegen: négy évig tanítottam

Férfi fehémem ű- gyár Békéscsabai Gyára felvételre keres:

— pénzügyi előadót,

— dajkát,

— műszerészeket,

— varrónőket,

— segédmunkásokat,

valamint takarítónőket állandó délelőtti műszakra.

s

M75. APEllLíS Ä

itt, innen kerültem Végegyházára. Mondhatom azt, hogy visszajöttem. És miután visz- szajöttem, körülnéztem, tájékozódtam, kezdtem furcsa dolgokat felfedezni. Falakat is, bár azt hiszem, nincs olyan fal, amin ne lehetne ablakot vágni, hogy bejöjjön ott a friss levegő...”

A tanácselnök említette:

„Kitárta a kultúrház az ablakait. Képletesen mondom, de kitárta. És ezt megérezték az emberek. Megállítanak az utcán, és azt mondják: mi történt? Mondom én: semmi. Csak valami olyasféle kezdődik, amit régen vártunk.”

Az elnök és a művelődési ház igazgatója azzal kezdték, hogy leültek, és megbeszélték az új igazgató kilencoldalas feljegyzését. Nyílt, őszinte, kendőzetlen feljegyzés volt az. Könnyű neki, új ember — vélem hallani az olvasót, ahogy megjegyzi most —, igen, lehet, hogy ennyivel könnyebb. De annyival nehezebb, hogy ezt a megjegyzést nyíltan vállalja. Nem új seprő-dolog ez, hanem igazságérzet kérdése. Hogy miért van az, ami van? Felelősöket keresni — utólag — időpo- csékolás. És mi értelme lenne? Változtatni azon, ami van: ez most Amóczky József és munkatársainak a feladata. Az egyetlen lehetséges út Keskeny út, rögös is, ahogy mondani szokták, és pokoli nehéz. Tele tankcsapdákkal, spanyollovasokkal. Leküzdeni, kikerülni, félresodomi: egyedül nem tudja négy-öt ember. Ehhez sokak segítsége kell. Vezetőké és nem vezetőké. Az egész lakosságé, akikért felépült ez a másfél évtizede korszerűnek tűnő kis palota.

„Már régen nem az. Nagytermén kívül mindössze két szakmai szobánk van. Szinte lehetetlen a rétegekre épülő kis csoportok számának növelése. Figyelembe kell venni azt is, hogy valóságos rendszerré vált: gyűlésekre, tanácskozásokra, egyebekre akkor is oda kellett adni a két szem helyiséget, ha az felrúgta a kultúrház programjait, életrendjét. A munkahelyiségek is kicsik, az egyikben hatan dolgoznak, és kisebb húsz négyzetméternél, az igazgatói iroda, itt, ahol ülünk, pénztárfülke volt. Ablaka nincs, és olyan, mint egy cipősdoboz.”

Egyszóval úgy álltak glédába a gondok-bajok Amóczky József előtt, hogy azon sem csodálkozhatott volna senki, ha azt mondja; „Inkább nem. Ezt nem csinálom.”

Tudom, hogy meg sem fordult a fejében ilyesmi. Nem kérdeztem tőle, a tények bizonyítják. Amit március elseje óta, másfél hónapja tett. A kezdeti lépések különböző irányokba, és a feltétlen jobbítást sürgető kemény, igazságos helyzet- felmérés.

„Nem beszélek haza. Végegyházára, mert itt dolgozom most már, és ez a „hazám”. De ott — nemcsak viszonylagosan, ha- ; nem alapvető kérdésekben —. lényegesen jobbak a közműve-! lődés feltételei és körülményei, j Nyilván, az ottani házat, be- j rendezését, nem lehet idehozni, j mert arra ott van szükség. Marad tehát: megváltoztatni azt, amit eddig elfogadottan, hallgatólagosan megváltoztathatatlannak mondtak ki elődeim.”

Hangsúlydzom: senki nem

vádol senkit. Ezek nem vádak, csak tények, amelyekről beszélni kevés.

„Amit első helyre teszek: a gazdasági megalapozottság megteremtése. Csak néhányat: a béralap nem teszi lehetővé igazán megfelelő szakemberek megfizetését. A fenntartási kiadások, főleg az ingatlan, az ingó és a jármű fenntartására, az energiaszükségletre előirányzott összeg messze a tényleges szükséglet alatt van megtervezve. Nem értem, miért? Beszerzésre — figyelembe véve azl

intézmény elmaradott felszereltségét —, szinte semmi pénz nincs. Miikrobuszunkra 1975 első négy hónapjában 36 ezer forintot költöttünk, az egész évi előirányzat 60 ezer' Ugyanakkor a gépkocsit sokian használták térítés nélkül, tavaly például 12 ezer kilométert (!) fuvaroztunk másnak, ingyen. Más: az egyik öltözőben idegenek laknak. Lakbért nem fizetnek, sem fűtés, sem villanyánaim- használati díjat. Közben nincs kis helyiségünk, és ha színházi előadás van, az öltözők biztosítása problematikus. És egyáltalán a helyiség felszabadítása elodázhatatlan. Sürgős! Remélem, gyorsam megvalósul. Anyagi támogatást csak az Űj Alkotmány Tsz-től kapunk, és az ÁFÉSZ-től évi 70 ezret, ez lényegében a büfébérlet. A büfé külön gond. Ez egyszerűen italmérés. Bor, sör, pálinka. Nem részletezem, de legutóbb, amikor a szegedi szimfonikusok vendégszerepeltek nálunk, a kocsmai zaj miatt félbeszakadt a hangverseny...”

Az ember arra gondol, hogy ez a néhány is éppen elég ahhoz, hogy gátolja az intézmény tartalmi munkájának kibontakozását. Tény, hogy gátolja. De baj lehet a korábbi igényfeltárással, meg a külső kapcsolatokkal is. Például; azon a bizonyos félbeszakadt hangversenyen mindössze huszonnyolcán voltak, pedig ingyenes volt, és azért szervezték, hogy a száz mezőkovácsházi munkabrigádból a felszabadulási vetélkedőire benevezett tizenkettő (!) teljesíthesse zenehallgatásra tett vállalását. Mindössze egy brigád volt ott, a többi protokollnéző. A ház munkatársai hívták az előcsamoki büfében szórakozókat, de azok szívesebben maradtak a bor-sör-páiin- kánál. (Az igazgató írásos megjegyzése erről, a megyei művelődési központ „Információs szolgálat” című kiadványában: „Előadóink ez ügyben már beszélgettek illetékes vezetőkkel; ott megértésre találtak, de hatékonysága kétes.” Adnék any- nyi haladékot, hogy „hátha nem kétes”.) Február 27-én Váci Mihály költészete volt az Irodalmi Klub programja. Verdes Tamás színművész tolmácsolta a verseket — huszonöt általános iskolásnak. A sorozatot elsősorban a gimnázium tanulói számára kötötték le, akik közül huszonhárom vett bérletet, de alkalmanként mindösz- sze négyen-öten jönnek el. (Az estekről időben értesítik az iskolákat.)

És így további

„Tudom, hogy arról is szívesen írna a lap, hogy mit tervezünk mi, most? Tervezünk. De módjával és megalapozottan szeretném. Ha túl leszünk a legnagyobb gondokon, minden erőnkkel nekilátunk. Társadalmi összefogás kellene! Hogy ne csak az Üj Alkotmány adjon pénzt a művelődésre, hanem a többi üzem, vállalat, szövetkezet is. Már elkezdték, amikor díjakat ajánlottak fel a Békés megyei népművészeti kiállításra, az I. országos díszítő- művészeti és gyermekrajz-pá- lyázatra, mely reméljük, kovácsházi hagyománnyá fejlődik. (Ezt a tanács elnöke is határozottan helyesli, és segíti.) Átszervezzük a társadalmi vezetőséget, igyekszünk kibontakoz- ‘tatni bázisfeladatainkat: a díszítőművészet terjesztését, a fém-barkácsolást és a honismereti, helytörténeti kutatást.

...Elmegyünk „munkaebédre” az étterembe. Pazar választék, előzékeny, gyors kiszolgálás. A pincér jó étvágyat is kíván. Az ember kellemes hangulatban távozik.

„Szívesen jövök ide legközelebb” — mondom. Az igazgató megiegyzi: „Bár már sokan mondanák ezt a művelődési házról is...”

A Békés megyei Jókai Színház pénteken este mutatta oe a Kelj fel és énekelj című kétrészes, zenés vígjátékot A mű Gyárfás Miklós: Egérét című prózai darabjából íródott. A vígjáték zenéjét Grigorij Gladkov szovjet zeneszerző komponálta. A darab hőse Karola, a vidéki lány, a „szocialista tündér” (FoAz újabb fejleményeket megdöbbenve figyelik a Ids stílű szülők: Orbók István, egy nagy ember gépkocsivezetője és neje (Bángyörgyi Károly Jászai-díjas

dór Zsóka). Fiatalságával, életörömével megváltoztatja környezetét. Bája szerelemre gyújtja az egy nagy ember gépkocsi- vezetőjének egyszülött, és néha- néha példamutatóan viselkedő fiát, Orbók Gyulát (Kárpáti Tibor). És így szövődnek a bonyodalom szálai: Gyulát más lány is szereti.

sen a cselekmény befejeződéséig tisztázódnak a mulatságos félreértések, a bonyodalmak. (Demcny Gyula felvételei)

A KŐBÁNYAI SÖRGYÁR

budapesti telepeire felvesz; lakatos, villanyszereid, asztalos, kőműves és bádogos szakmunkásokat,

'valamint

betanított és segédmunkásokat.

Munkásszállás van, heti 5 napra meleg ebédet biztosítunk.

Felutazási költséget és útiköltség-térítést a vállalat fizet.

'elentkezni lehet: Budapest, X. kér.. Maglód! u. 17.

Bővebb felvilágosítást ad a sörgyár békéscsabai kirendeltsége.

Békéscsaba, Lipták A. u. 5—,7. 449967

és Barcza Éva). £>e természete-