Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-12 / 85. szám
Békéét megyei hírek Nemrégiben tallóztunk az Országos Testnevelési és sporthivatal lapjában — a Népsportban —, és Jó néhány Békés megyei vonatkozású sporthírt, beszámolót, érdekességet fedeztünk fél. Székét idézzük, „Berlinben nagyszabású nemzetközi korosztályos úsaóvar- senyre került sor 13—18 évesék részvételével. A magyar színeket négy úszó — Koczka Éva, Nagy Sándor, Fodor Szabok» is Botond Árpád képviselte. A mieink általában megálltak a helyüket, de közülük is magasan kiemelkedett Nagy Sándor, akt két veraenyszámban Is győzött. Mind t50ü-oin, mind 400 m gyorson alaposan megjavította egyéni csúcseredményét a 14 óvás gyulai versenyző, Nagy Sándor az elmúlt év óta a Központi Sportiskolában készül. Eredményei máris a legszebb reményekre jogosítanak. A gyulai fiú a 400 m-es távon 4:18,72, az 1800 m-en 17:01,37 perces' eredménnyel gy 6-, zott. (Megjelent március 7-ár.) • * * „Arany János szép balladájának, a Uaimis tanúnak a színhelye Kőrösladány. Ennek a Tiszántúl déli részén levő községnek a nevét atlétikában az idén hallottuk először. — Néhány évvel ezelőtt elhatároztuk, t hogy a heäyl viszonyokat figyelembe véve, az atlétikával foglalkozunk Iskolánkban — mondta Keltger István testnevelő tanár. — Az OTSH határozata után még nagyobb lendülettél láttunk munkához és egyre több fiatal szerette meg a futást Körösladányon, Az eredmények: a kora tavaszi háziversenyek után 07 tanulónk indult a megyei mezeim. Ezután következett a meglepetés, a területi versenyen egy egyéni és két csapatgyőzelmet szereztek, s kivívták a jogot az országoson való Indulásra. A bemutatkozás sikerült, megáll ták a helyüket az egyesületi és sportiskolás futók között. Csapatban hetedik és kilencedik helyezést értek el, egyéniben pedig 6 13 éves Tóth József hetedik lett. A 15 tagú csapatot elkísérte az általános iskola igazgatója, Berki Imre is, 4ki elmondta, hogy az évi költségvetésük mindössze 500 forint... A gyerekek maguk vásárolják felszerelésűiket és egyelőre tornacipőben versenyeznek! Reméljük, a körösladányi gyerekek lábára hamarosan »szöges kerül, megérdemlik a támogatású’’ (Megjelent április 0-én.) * * * Csehszlovákia—Skócia—-Magyarország S válogatott úszó- viadalt rendeztek Prágában. A magyar együttesben szerepelt a gyulai Nagy Sándor is, akt « 400 m-ee gyorsúszásban 4:18,2 perccel második lett, míg az 1800 m-ca gyorsúaaásiban 16:58,3- mal a harmadik helyen végzett. (Megjelent április 7-én.) * * * Hosszú, fárasztó utazás után érkéz tűnik meg Piovdivbe, a bolgárok hagyományos nemzetközi úszóversenyére. Ennek ellenére három úszónőnk kitünően helytállt a nyolc ország kétnapos vetélkedésén. A mérlegük: két első, egy második és három harmadik hely! A rövid összefoglaló után Gáspár Ervin, a Bp. Honvéd vezető edzője — a magyar küldöttség vezetője részletezte a versenyzőik eredményeit," Teke NB III A toké NB m negyedik fordulója utón mér csak egy veretlen csapat Van, k Kecskeméti MÁV. A Békés megyeiek közül u SSZSE áll legjobban — második. Eredmények. Kecskeméti MÁV— Kecskeméti TS 5:3 (3496:8418). Bal* tanyai SZSE—Szeged! Postás 6:3 mn :*490). PontszérzóK: hágj 4SI, Ángyéi 472, Ludalty 472, Klem 487, ill, Tamás 450, Csákó <30, Kecskeméti 21M Vasas—MbkOl 6V0B 4:4 (8436:8066), KMak—Mmöberényl Textil 7:1 (2356:3373). A textil pontját Karcag szerezte 433 iával, Gyulai iendület—Békéscsabai Klóré Sp. T:l (2647:8300), pontszerzők: iga z 474, Gál 470, Wengetcr 44», Csonka 438, JovUCZŐ 433, Ul. Bánki 421, Kecskeméti StltOloar—Kiskunhalasi MEŰOSZ 3:3 (2333:2323), A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Kecskeméti MÁV 2. Battónyai SZSE 3. K. Sütőipar 4. Makói SVSE 8. Gy. Lendület 8. SZ.' Postái 7, Kecskeméti ZTM 8, HóömezŐV. MSB 9, Kiskunhalas 10. Kecskeméti TE 11. Mezdbcrény 12. Ses. Előre Sp. 4 4 — — *2:10 8 4 3 — 1 21 :u 6 4 3 — 1 12:13 3 4 2 11 17:13 5 3 2 — 1 1«: 8 4 4 2 — 2 18:16 4 4 112 Í3:19 3 4 1 — 3 35117 2 4 1 — 3 13:19 2 3 1 — 2 11 lU 2 4 1-3 U!2l 2 4 1—3 10:22 2 » j!i5 tef Sfliün: ÍÜHHf!!;; i::iüc::-I:Sni fliliflillIIliliilIfiSi Gépjárműüzemeltetők 1 Megvásárolunk t Magas napi áron használaton kívüli, forgalomból kivont ZIL 130. 130 G, MMZ 555, 4030 típusa tehergépkocsikat (állaootuklól függetlenül, selejtet Is), ezen típusok elfekvő fődarabjait, klsfődarabjait; IPA W—50 típusú tehergépkocsikat, Moszkvics, Skoda, Volga, Warszawa személygépkocsikat '(bontásra). Eladunk t Teher- és személygépkoesi-főfiafabokat, kisfodarabokat, lemez- és egyéb szerelvényeket. VÁLLALJUK: ZIL, IfA W—50, SKODA típusú tehergépkocsik bizományi értékesítését. AFIT xiii sz. Autójavító Vállalat vállalkozási és kereskedelmi osztály 4003 Debrecen, Pf, 27, Balmai újvárosi út 14, Telek) 07 8267. Telefon: H-Ott, 14-134, 12-750. 267788 I CSŐSZER Budapest A Mzerelőtpari Vállalat 4. szerelői pai*i üzeme FELVESZ kimondottan szellőző berendezések szerelésére — LAKATOSOKAT, — BETANÍTOTT ÍV-LANGHeGESZTÖKET, — BETANÍTOTT SEGÉDMUNKÁSOKAT BUDAPESTI ÉS AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ' LEVŐ MUNKAHELYEIRE. Magé« kereseti lehetőség, különélés! pótlékot, munkásszállást, munkaruhát, étkezést hozzájárulást, valamint szakmai továbbképzési tehetőségét biztosítunk dolgozóink részére. Jelentkezés: Budapest VIII,, Kisfaludy U. Öli, munkaügyi csoport. * AZ üjkígyósi fönyomúvszetek mosatása miatt április 13-án a yfzsio'gftltaiés csalt szakaszosan üzemei a magasabb helyeken vízhiányra lehet számítani. BM. VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT BÉKÉSCSABAI ÜZEMVEZETŐSÉGE t Közületek munkaerőigénye A Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat felvesz gyors- és gépírókat, pénztárost, valamint autószerelőket, könnyűgép- kezelőket, férfi és női segédmunkásokat. Fizetés megegyezői szerint. Mindén héten szabad szombat, jelentkezés a vállalat munkaügyi Osztályán, Békéscsaba, Kélegyházi u. 3. 286037 M* Gyakorlattal rendelkező hálózati villanyszerelőt felvesz a Hidasháti Állami Gazdaság központi gépműhelye, karbantartási munkákra. Fizetés megegyezés szerint, lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezni tehet: a központi gépműhelyben, Muronyban. x • • • Lányok, figyelem! Szövő* Ipnrl tanúiénak Jelentkezhet minden 14. életévét betöltött, 8. általános Iskolai végzettséggel rendelkező kislány, juttatások: kezdő tanulóbér 350,— Ft, mely a tanulmányi eredménytől függően emelkedhet. Társadalmi ösztöndíj havi 290,— Ft + utazási költség: 50,— Ft. Az első hónapban az Ipari tanulók Összesen 650,— Ft-ot kapnak. Tankönyvet, munkaruhát és Iskolaköpenyt adunk. Díjmentes elhelyezés és ingyenes ellátás a most épülő új kollégiumban. Kezdő szövök keresete: tsOO—3800,— Ft, a gyakorlott szövők keresetei 2800-4)200,— Ft. A jeles és kitűnő eredménnyel végző szakmunkások havonta 5 százalék szak munkás pót lékot kapnak. Jelentkezni lehet: szombat kivételével bármely munkanapon 8—9-ig, azemélyesen vagy levélben. jeientkezéa után részletes tájékoztatást küldünk. PATEX Angyalföldi Szövőgyár, személyzeti osztály, 1135 Budapest, XIH., Féy u. *1—83. s eee Fiatalok! Jelentkezzetek Ipari tanulónakI Aes. vasbetonszereld, kőműves, gépszerelő szakmát tanulhattak, ingyenes kollégium, étkezés, Munkaruhát biztosítunk. Havi Ösztöndíj, társadalmival együtt minimum 559,— Ft. klőjélentkezésre, illetve érdeklődésre a részleteket azonnal írásban közöljük Mélyépítő Vállalat munkaügyi osztálya. 1397 Budapest, V„ Arany J. u. 34. Pf. 545 3358 « • • A Békéscsabai Kötöttárugyár félvesz: anyagbeszerzőt, gépi varrókat, férfi, női segéd- munkást, gépírni tudó adminisztrátort. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Sertéshizlalda 1, Sz. telepe felvesz villanyszerelőt és éjjeliőrt. Jelentkezési Békéscsaba, Kétegyházl út, 266089 •ss A Békés és vidéke afésSs, gyakorlott gepiröt felvesz, jelentkezni: Békés, Szánthó u. 6„ pénzügyi osztály vezetőjénél. A békéscsabai városi kórház felvételre keres: takarítónőt, beteghordót és 1 fő férfi mtui- kaerőt mosodai betanított munkásnak, X •*• Gépi varrónőket, kötő-hurko- lókat, egykét műszakra, adjusztaiőt, szabászat! teregetőt, 2 fő bérszámfejtőt, kézi varrókat, 3 fa takarítónőt, 3 fő anyagmozgatót felveszünk. Jelentkezési Békéscsabai Textil* feldolgozd Szövetkezet, Békéscsaba, urszinyi D.-né tt. 19. Személyzeti előadónál. X ••• A Békés megyei VI*- 6» Csatornamű Vállalat felvételt hirdet kalkulátorl-árszaké: töt munkakör betöltésére. Követelmény szakközépiskolai érettségi és a megfelelő szaktanfolyam. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés csak Írásban, 1975. május 1-lg á következő elmen: 3601 Békéscsaba, Alsókeres sor 2. Pf.: 96. személyzeti és oktatási csoport, % ••• A Békés megyéi GFV István malom üzeme munkára felvesz: 1 fű tápá és txkarmány- érlékesitűt, 1 fő kezdő gépkönyvelőt, 1 fö vasúti kocsirendezőt, 3 fő molnár szakmunkást, 2 tő takarítót, 2 fő Őr-portást (nem nyugdíjas), 1 fő gyakorlattal rendelkező normást, 1 főt, anyaggazdálkodói munaörbe. 44 őrás munkahét, páratlan heteken szabad szombat. Szükség esetén férfiak részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Békéscsaba, VI., Kórház u, s x eee Felvételre keresünk gépírót, kocsikísérőt, valamint vas- edény eladói szakmában gyakorlatul rendelkező szak segédet es áruforgalmi előadót, Jelentkezés: Vidia Kér. Váll. ki- rendeltsége, Békéscsaba, szerdahelyi út. x eee A MEZÖGBP Vállalat Köb- ponti gyáregysége, Békéscsaba, Szarvasi u. tat/l., felvételre keres marós, esztergályos, kőműves munkavállalókat tmk-munkóra, valamint villanyszerelő, elektroműszerész, lakatos, hegesztő, mező- gazd, gépszerelő, festó-fénye- zo szakmunkásokat, műhely- adminisztrátort és szakma nélküli női, férfi munkásokat, targoncavezetőket, jelentkezés a gyáregység munkaügyi előadójánál. X est A Békés megyei Növényvédő Állomás, Békéscsaba, S arvsst üt 79/1., azonnali belépéssel felvesz pénztárosi munkakör betöltésére érettségizett, gépírni tudó adminisztrátort. x see Kertészeti és Köztisztasági Vállalat felvételre keres gépkocsivezetőket, rakodógép-kezeteket, autószerelőt, kertészeti és útépítő segédmunkásokat. Jelentkezési Békéscsaba, Szé- ehényi-Uget, munkaügyi osztály, X M A Békés megyei AGBOKBB Vállalat könyvelőt és adminisztrátort felvesz. Jelentkezni: Békéscsaba, Xaerttahélyi ut. x •M, Mezőgazdasági vagy közgazdasági érettségivel rendelkező, fiatal férfi munkaerőt külszol- gálatos áruforgalmi előadói munkakörbe felveszünk. Gyapjú- és Textilnyersanyag- forgalml Vállalat, Békéscsaba, < Kun S. «, 11, x A KŐBÁNYAI SÖRGYÁR budapesti telepéire felvesz; takaros, villanyszerelő, asztalos, kőműves és bádogos szakmunkásokat, valamint betanítóit és segédmunkásokat. Munkásszállás V4U1, heti i napra meleg ebédét biztosítunk. F'elutazási költséget és útiköltség-térítést á vállalat fizet Jelentkezni lehet; Budapest, X. kér.. Maglód! u. 17. Bővebb felvilágosítást ad « sörgyár békéscsabai kirendeltsége. Békéscsaba, líb-sk a u, 8—7, «4M8T a Népsport hasábjain