Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-03 / 78. szám

é

XVIII* Alföldi Tárlat Békéscsabán

Dér László, a Békés megyei Múzeumi Szervezet igazgatója köszöntötte a vendégeket és a kiállító művészeket tegnap délután három órakor Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban a XVIII. Alföldi Tárlat megnyitásakor, melyen ünnepi beszédet dr. Gácser József, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott.

Bevezetőben újkori történelmünk legnagyobb sorsfordulójára, hazánk felszabadulására emlékezett.

— Az új világ nem könnyen, nem vér és áldozat nélkül érkezett meg — mondotta. A történelem legnagyobb háborúja után kellett az új haza tnegte- remtéséhez hozzákezdeni. Az eltelt 3<) év nagy eredményeket hozott, ezeket értékelte pártunk XX. kongresszusa is.

A továbbiakban a kulturális élet újjáalakulásáról beszélt, arról a kezdeményezésről, mely mintegy hét évtizede valósult meg: fórumot biztosítani Békéscsabán az Alföldön élő és alkotó vagy innen elszármazott művészeknek. Ezután így folytatta:

■— Nemzedékek találkoznak a Munkácsy Mihály Múzeumban, hogy évről évre elmondják mindazt, amit saját érzéseikről, életükről, gondjainkról, örömünkről elmondhatnak színnel, formával, vonallal, tollal — a művészet eszközeivel. Természetesen ki-ki a saját egyéniségének megfelelő stílusban, képességeinek, tehetségének megfelelő fokon. A szocialista társadalom kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy a művészetek eleget tehessenek sajátos valóságfeltáró és tudatformáló hivatásuknak. Ez a mostani tárlat, 131 kiállított művével, mai valóságunk darabka tükörképe.

A megnyitón osztották ki az idei nívódí.iakat is. A Békés megyei Munkácsy Emlékérmet Cso- hány Kálmó,n, a városi tanács különdíját Schéner Mihály kapta. Nívódíjjal jutalmazták Kosz- ta Rozáliát, Miklós Istvánt, Pataki Ferencet, Orvos Andrást, Fábián Rózsát és Hézsö Ferencet. Az SZMT díját Bajnok Béla szobrászművész vette át.

Cső hány Kálmán, az idei Munkácsy Emlékérmes átveszi kitüntetései dr. Gácsér Józseftől (Fotó: Gái)

i

örökre, és nem bírnának soha többé egymással, és akárhol is próbálkozna, mindenünnen visz- szazavamáik a katonák — akkor is csak ki kellene találnia valamit. És addig kellene kitalálnia, amíg gyerek még. Mert ha addig, míg gyerek, nem jut át, azután még sokkal nehezebb lenne átjutni a fronton.

Persze addig — egyszer legalább —, békének is kell lenni, míg ő gyereknek számít. Mindenki mondja, bogy béke lesz most már. S akármilyen kis időre lenne béke, arra a kis időre is csak hazaimemmefc a katonák.

És szabad az út.

Csalk enni ne kéne. Akkor megvolna az ember akármeddig a várakozásban. Hiába, nagy úr a has; igaza van a rossz szemű öregasszonynak.

A teherautó mellől elvihették a rakományt azóta. De sok szét van még ott szóródva, amit biztosan nem vittek el.

És milyen jó, hogy eldugta a boglyában azt a két dobozt. Iám, szükség lehet még rá. Kitart valameddig.

„Egy hétig, esetleg” — gondolta csüggedten.

Mi az az egy hét, ha itt megáll affront. És már teherautók se igen járnak erre. Nem számíthat rá, hogy még egy rakomány felfordul.

A kutyának jó. Az talál ennivalót a puszta határban is.

Kidugta a fejét a takaró alól, és füttyén tett néki.

Nem jött, persze. Az előibb is próbálta hívni, még lefekvés előtt, de nem jött

Visszabújt a takaró alá, és erősen arra gondolt: menjenek él m útból holnapra a katonák!

. Vágy , ha nem holnapra, hol- ; naputánra. Vágy azutánra. Amíg ■ sfcűköeen kitart az ennivaló.

■

' ■

Girása könyökig vájkál a mo- ■ tarban, csupa maseat az olajtól, ■ s közben feléje hunyorít, és azt : mondja:

— Az igen, az a hálóinges! ■ Annak, egy oldal szalonnát is | elvinnék ... Daváj csak az óla- { jós rongyot, készen vagyok én, ! csicsász. Mit kell itt ezzel ga- : tyázni. Szegény kislány éhes az- | óta, ne várakoztassa meg az em- ; bér...

Csak most figyelt fel rá, hogy ! Grisa magyarul beszél. Idáig : nem tudott, csak alig egypár : szót. A lányok taníthatták meg ■ ilyen jól magyarul.

— Persze hogy *— bólogat j

Grisa, kifelé a motorból, pedig ! meg se kérdezte, hangosan. —.: Persze, hogy a lányok. :

Ügy csillog-ragyog a motor, • mintha tiszta új volna. Öröm | nézni, csupa réz, csupa nikkel, í de az is lehet, hogy csupa arany ! meg ezüst. Nincs még egy ilyen 5 motor a műhelyben; a többi * egyik sem csillog-villog így.

—■ Tü durak — csóválja a | fejét Grisa (azért nem mindent j tud még magyarul) —, hát nem § hallottad, hogy vége a háború- \ nak? Ezeket még megcsinálom... j mégse hagyhatom itt szerteszét... | Aztán pasli haza, darnoj!... l Mindenki hazamegy, hát nem 5 tudod?

— Csak az a kár — mondja | ő Grisának —, nem figyeltem S oda, hogy kell szétszedni a mo- í tort. Meg összerakni. Majd ír* 1 ják, ha megint háború lesz. | Mert azt az egyet még szeret- ■ ném megtanulni .,.

(Folytatjuk.) I

LENINCRÁDI MÁRCIUS

O A menyasszony virágcsokra

A Bronzlovas, Nagy Péter cár

hatalmának hajnalán a Névá- hoz érkezik, körülhajózza a Nyulak szigetét, a mérőónok 15 —20 méteres mélységet mutatnak, a sziget a Néva-delta legfontosabb stratégiai pontja. A cár dönt: erődöt építtet ott. 1703. május 16: alapkőletétel.

... És megindul a cári végrehajtó-gépezet: harmincezer jobbágy és fegyenc dolgozik éjjelnappal a mind gyorsabban emelkedő falakon. Péter parancsa kérlelhetetlen: „A késlekedés egyenlő a halállal!” A svéd király fenyegetően les az orosz cárra: lecsapni kész erő bármely pillanatban. De ott van már a névai erőd és az épülő város, ahol megmásíthatatlan cári parancsra egymás után magasodnak fel az új és új paloták, formálódik Európa északi világvárosa.

Győzelmes évtizedeket lát at erőd, ahol most körbejárjuk a bástyákat, kazamatákat, és a Péter-Pál székesegyházat, a cárok temetkezési helyét. Egyetlen szarkofágon virág: Nagy Péterén. Az aranyozott csillárokról és színes ikonokról elmúlt, távoli világ tekint ránk.

Az erőd az alapító halála után gyorsan börtönné változik. Kísérőnk meséli, hogy két évszázados múltjában egyetlen szökést sem jegyeitek fel, még az őrökre is őrök vigyáztak,.. Itt raboskodtak a dekabristák, itt raboskodott az orosz forradalmárok három nemzedéke. A cellaajtók tárva. Súlyosak, rajtuk apró kémlelőnyílás. Az ajtó mellett, üveglap alatt forradalmárok fényképei. Egykori rabok. Közvetlenül előttünk ismerős arc, szemben és profilból: Alekszej Makszimovics Peskov Gorkij, az író, a forradalmár, az igaz ember. A cellákban sodronyágy, lehajtható asztal, más semmi. Valahol magasan, ráccsal, sodronynyal, vaslemezzel elzárható ablak.

Fellélegzünk, amikor kiérünk j az épületből, ahol még a sötétzárkába is beléohettünk, és nem I titkolt borzongás futott végig a ! hátunkon, amikor az ajtó csi- kordulva bezárult... Odakint óiból a márciusi napfény, és idegenvezetőnk tanulságos-tárgyilagos tájékoztatója. Elhaladunk az erődoarancsnok háza mellett, és a Névai-kapu boltozatos kijárata alatt a zajló folyóhoz érünk. Szemben a Palota5 líSÚJSESlS

” 1S7&, ÁPRILIS %

tér, még közelebb a hajdani Márvány-palota, melyet II. Katalin építtetett kedvesének^ Orlov grófnak...

Egyszóval előttünk, mögöttünk itt is a történelem. A kapu, ahol csoportba állnak a békésiek, hírhedt erőd-kijárat, mondják: akit itt kivittek, azt a halálba vitték. És itt szállt csónakba esténként az erődparancsnok is, hogy jelentést tegyen a cárnak.

A Névai kaputól a bástyafalak alatt megyünk tovább, az erődön kívül, közvetlenül a zajló folyó partján. Szikráznak a jégtáblák, és amott! — szinte hihetetlen: úszó ember a jeges vízben! Látszik, hogy az ittenieknek nem újság, és annak sem, aki nyugodt csapásokkal úszik, kerülgeti a pengeéles jégtáblákat, aztán komótosan kikászálódik a partra, és az erődfalnak dőlve —r napozik, összébbhúzzuk magunkon a télikabátot, a sálat és a szőrmekucsmát, a tenger felől fúj most a szél, a hőmérő nem mutathat többet mínusz 2 foknál...

Az autóbusz melege kellemes, és gyors az utunk is. A Néva- parton robogunk tovább, látjuk egy villanásra Nagy Péter egykori, első házikóját, aztán a Na- himov Haditengerészeti Középiskola barokk épülete következik, és előtte, hófehéren, mint egyetlen, örök jelkép: hullámok hátán az Auróra.

Nem kell róla sokat írnom. Neve és a győzelmes forradalom összeforrt. Fedélzeti ágyúján sárgaréz emléktábla hirdeti, hogy 1917. október 25-én este 9 óra 40 perckor a Téli Palotára irányítva ebből adták le a roham kezdetét jelző lövést. .

A fedélzeten megszámlálhatatlan turista, vendég, kíváncsi. A cirkáló a miénk. Senki sem

tiltja, hogy megfogjuk az ágúkat, hogy benézzünk a távirász fülkéjébe, a parancsnoki hidra.

Az Auróra. Hetvenöt éves hajó. 1900-ban épült az „Űj Admi- ralitás" műhelyeiben. Megjárta a Csendes-óceánt, a Balti tengert és kikötött a Néván, egy új világ hírnökeként.

Tovább megyünk. Aznapi utunk legjelentősebb helyére, a Szmolnij palotába. A forradalom főhadiszállására, Lenin főhadiszállására. A palota és a kolostor csodálatos harmónia. Rast- relli műve ez is, azé az építészé, aki nélkül talán soha nem lett volna azzá ez a város, mint amivé lett.

Sétálónk a palota előtt, a híres lépcsőkön, Lenin életnagyságú szobra előtt. Idegenvezetőnk mesél, ismert és még soha nem hallott apró történeteket Leninről, a Szmolnijról. Háromnégy csoport érkezik egyszerié. Bolgár, magyar és orosz szavak, félmondatok.

...\venin járt itt. Vajon a lépcső melyik oldalán sietett fel? Sétált a parkban is? Melyik ablakon nézett ki a városba, amikor eldördült az Auróra ágyúja?

Díszes autósor érkezik. A turisták utat engednek a fekete- ruhás fiúnak és a fehér ruhás menyasszonynak. Lenin szobrához sietnek. Ketten. A menyasz- szony kecses, szép mozdulattal virágot tesz a márvány talapzatra. Állnak még ott egy percig, és ragyogva, boldogan visz- szasietnek az autóhoz.

Csak nézzük, és mosolygunk egymásra. Járjuk még több napig a várost, de ez maradt a legfelejthetetlenebb az emlékek közül.

Sass Ervin

Ax Auróra. Fent a Névai kapu és a békésiek csoportja