Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-06 / 55. szám
Kőbe zárt fájdalom Michelangelo félezer éve Félezer éve született az em- j beriség művészetének egyik leg- j hatalmasabb alakja, Buonarotti ( Michelangelo. A szobrász, aki felidézte, összefoglalta és újra- alkotta a klasszikus görög művészet örökségeit. Ügy gazdagította azt, hogy ne csak a kevesek életörömét fejezzék ki alkotásai, hanem a többség nyomorúsága ellen is szóljanak. . Michelangelo köbe, márványba fogalmazta önmaga és kortársai fájdalmát. Súlyos komorságát, egyedülléte tragikumának csíráit alkatában is hordozza. Barátságtalan és bizalmatlan. Kora ifjúságától jellemzik a meghasonlások, váratlan menekülések, pánikszerű riadalmak. A monumentális, erétől duzzadó alakok alkotója valójában sérült, érzékeny lélek. Teremté magányban éli végig életét (melyet csupán néhány barátság, elsősorban a Vittoria Colonna iránti késői, plátói szerelem old föl valamennyire), de ebben a magányban négy múzsa veszi körül: a szobrászaté, a festészeté, az építészeté és a költészeté. Bár kezdettől komor, fiatalságának hajnalibb fényeit bizonyítja az ifjú Dávid nyugodt öntudata, s a vatikáni Pieta mély, bár szelíd szomorúsága. A Firenze bukása előtti korszakban készült el Mózes szobra is: az ülő helyzetben ábrázolt népvezér csupa erő, ültében is mozgásra kész, Izmoktól feszülő karja alá szorítja a kőtáblákat, tekintete a jövőbe néz: ez valóban az a férfi, aki a rabszolgaságra vetett törzsből népet teremt és hazát ad neki. Nincs terünk legnagyobb alkotásainak felsorolására. Festői munkái közül csupán a Sistinára vessünk egy pillantást, a vatikáni Sixtus-kápolna felső fres- ikósorára, mennyezetére és az oltárfalat betöltő Utolsó ítéletre. Alkotásai között bolyongva csupán két példával bár, de emlékezzünk meg az építész Miche- langelóról is: a római Szent Péter templom mindmáig utolérhetetlen fennségű kupolája ugyanazt a monumentalitást érezteti, mely feszülő izmú szobrain látható. De szintén Rómában leljük fel ennek ellentétét: a Capitóliumon levő, aránylag kis méretű Campidoglio teret, ahol az elrendezés finom bája fiatal Madonnáinak arcát idézi, üde ragyogásával. Rómában halt meg 1564. február 18-án, 89 éves korában. Ajándék a hosszú élet, de gyászforrás is: mindenkit eltemetett, aki közel állt hozzá, aki magányának falait áttörni képes volt Gyötrődő, nyugtalan egyénisége hozza oly közel hozzánk fél évezred távolából is: minden alkotása győzelem, mert mindannyi-zor legyőzte a káoszt önmagában. Ám a kitörni akaró, lobogó szellem vergődése mindig jelen van a formai szépség tökéletességében. A sima márvány mozdulni akar, a lecsiszolt felület alatt az élet lüktetését érezzük. Halhatatlanul. Tegnap, ma, holnap egyaránt időszerűen, míg érző és szenvedélyes ember lesz a földön. B. £. Michelangelo: Jtfőzes Készül az új dísztribün a Dózsa György úton A Fővárosi 2. számú Építőipari Vállalat dolgozói készítik az új dísztribünt Budapesten, a Felvonulási térer (MTI Fotó — Ruzsonyi Gábor felv. — KS) Az élelmiszerboltokban általában délután 4—5 órakor, munkaidő végeztével kezdődik a csúcs- forgalom. A háziasszonyok nagy része ilyenkor vásárolja be a szükséges árucikkeket. Erre az üzletek is felkészülnek, számítanak a nagyobb forgalomra. Eladók, pénztárosok nagy-nagy figyelmére van szükség, hogy zökkenőmentes legyen a kiszolgálás. A csokinál én válogatok... Békéscsabán, a Kulich Gyula lakótelepi áruházban a polcok előtt szőke fiatalasszony válogat. Egyik kezében áruházi műanyag kosár, a másikkal négyévesforma kisfia kezét szorongatja. Megnézi a csabai konzervgyár ízlésesen csomagolt csőtésztáit, aztán kiválaszt egyet. — Anyúú... mi az, miért azt vetted? | — Mert ez jó — mondja az asszony — és to- ! vábbindul. De a gyerek i nem hagyja annyiban: Mi kerül a — A csokinál én válogatok ... Körbejárják a megpakolt polcokat. Innen egy üveg befőtt, savanyúság, onnan kakaó, só, paprika kerül a kosárba. A tetejére kenyér, tej, egy csomag mirelit málna. Lassan halad a sor a pénztár felé. Lehetnek vagy harmincán. Barna fiatalasszony üti be az árakat. Szeme sebesen villan az áruról a billentyűkre és vissza. A végösszeg csaknem 250 forint. Aprópénz esörren, a keskeny polcnál szatyorba kerül minden. Egy család egy-két napra való élelme. A kisfiú az ajtónál újból megszólal: — Eltetted a csokimat?... Banánt is vettem... Az István király téri buszmegállóban idős, fejkendős nénike várakozik. kosárba? — Az ember már régóta nyavalyog egy új fekete kalapért. Bejöttem Mezőmegyerről, hát gondoltam, megveszem neki. De ha már itt jártam, vásároltam ezt-azt. A „pesti” csemegében sok és finom dolgok vannak. Nézze, tele van ez a nagy szatyor mindenfélével. Még azt a hosszú sárgás ... na, hogy is hívják... banánt is megkívántam ... Vettem belőle. Az finom ám! A párom biztosan „morogni” fog, hogy mindenfelét összevásároltam. Megérkezik a busz. Egy hosszú hajú fiatalember segít neki szállni! felAz „ügyelet es férj A jóképű negyvenes férfi tájékozatlanul keresgél a Tanácsköztársaság úti 53-as számú élelmiszerbolt polcain. Kezében papírdarabkára feljegyzett „utasítás”. Kedves mosollyal mellé lép egy eladó, s érdeklődik, mit nem talál... — Jaj, nagyon sok minden kell... Tudja, túlórázik a feleségem, ilyenkor mindig itthon hagyja a cédulát. Nemrégiben költöztünk a városba ... Majd csak megszokom ezt a boltot is. Közben lassan körlbe- émek, s minden a kosárba kerül, amire szükség van. Félkész étel, péksütemény, tortaszelet, cigaretta. Az „ügyeletes” férj fizet, gyorsan belerakodik a szatyorba, és kilép az utca forgatagába. Bármelyik üzletbe lép be az ember, a polcok árubőségről tanúskodnak. Vásárlók jönnek, mennek, válogatnak. Van miből... A pénztárgépnél százasok, ötvenesek cserélnek gazdát, csillogó aprópénzek csilingelnek, egymáshoz verődve a pénztárcákban... (Seres) ■■•■■•••■aiasacaasaaccflesaftatsaa« aaaasBsasasse Fekete Gyula: A fiú meg a katonák a “ • A főjegyző utoljára kiadta a ! cső: ’ásnak, aki a szomszédjuk- : ban lakik, hogy a község biká- 5 ját is menekíteni kell. Hajtsa ] el Egerbe, ilyen meg ilyen pa- ; rancsnokságon adja át papír ■ ellenében. ; Mindenki vásárolt, ha volt ; még pénze. Körös-körül a Han• gya-boltban üresen ásítoztak ■ már a polcok. Elfogyott a fal■ védő, a nyárról maradt légy- j papír, a lagziba való díszes os- ; torszíj, a fatalpú szandál. Az ár- : pakávé, a fogpor, még a műros- S tos cipőpertli is. | Az anyja előző nap talált ! még egy tízpengőst, a komódfia ; mögé lecsúszva. Rögtön szalaj- S tóttá Pirost, hogy vásárolja el. ! Akármit kap érte, többet ér, f mint egy darab papír. | Csak levesízesítő-kockát adott ; már a Hangyás Marái bácsi Pi• rosnak. Ki is próbálták még az ! este, de egér ízű lett tőle a ■ krumplileves. ! -.Annyira elgondolkozott a : teherautón, egy halom üres zsák ■ tetején hevereszve, csak későn fogott gyanút: már rég oda kellett volna érniük! Azt is csak most fogta fel, hogy már jó ideje nem ráz az autó: a topekán — a betonúton — haladnak. Kilesett a ponyva alól: ismeretlen volt a táj. • Most aztán mit csináljon? Ha leugrik, összetörheti magát. Még a szekérről is, ha menet közben lelép az ember, elvágódhat, ha nem vigyáz. Dörömböljön a sofőrnek? De észrevette mór a sofőr a mozgolódást hátul. Leállt az út szélén. Kiugrott a fülkéből, s elhúzta a ponyvát. — Hát te?!— A jóistent benned!... Most kirakjalak?... Hosszút káromkodott, aztán elővette a dóznit, s cigarettát sodort. — Hát, édes komám, én már nem fordulok vissza. Hazamész vonaton. Van nálad pénz?— Persze hogy nincs. Nemsokára egy nagy városba értek. Rögtön gondolta, hogy ez csak Miskolc lehet. Volt ő már egyszer Miskolcon. Csak ott van ennyi nagy emeletes ház. Irgalmatlan nagy téglaépület előtt állt meg az autó. Már nem haragudott a sofőr, még' pénzt is adott. — Nesze, tíz pengő. Ne mondd, hogy én nem becsülöm meg a potyautast— megette a fene úgyis a pénzt. Váltsál jegyet, és hazamész a legközelebbi vonattal. Hány éves vagy te?— No, letagadsz egyet-kettőt, aztán féláru jegyet kérjél, akkor még az jár. S ami pénzed marad, vegyél rajta Marci bátyádnál egérfogót, azt még láttam nála vagy ötöt— Jó kemény barackot nyomott a fejére, s otthagyta. Akkor neki eszébe sem jutott, hogy az a nagy épület vasútállomás. ök szekérrel jártak benn a városban, sohasem látta még ezt az épületet, és ha mondják, sem hitte volna, hogy létezik ekkora nagy vasútállomás. Csak később, kódorgósai közben járt arra megint, s hogy sokan jötlek-mentek a szélesre tárta ajtókon, ő is bemerészkedett. Csak akkor látta, hogy állomás, és a túloldalon ott a rengeteg sínpár, és rajta annyi vonat, amennyit egy falkában még elképzelni sem tudott volna. Hiszen éppen ezért tette ki oda a sofőr! Tudhatta azt a sofőr, hogy ez állomásépület! Csakhogy amikor a sofőr egyedül hagyta, neki már Magda nénje járt az eszében. Ha ilyen váratlanul — s méghozzá: ingyen — a városba fölkerült, anélkül már csak nem mehet
