Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-05 / 54. szám
Békéscsabán, a Puskin téri' szakmunkásképző-intézet kollégiumában első és legnagyobb élményem volt, amikor a hálótermi folyosó végében megpillantottam a könyvtárszobát. Annak a folyosónak a végében, ahol a tanulók beépített szekrényei sorakoznak. A kollégisták úgy élnek itt, mintha otthon, a családban könyvek százai között telnének éveik. Ez viszont sajnos meg nem általános jelenség. A tanulók többsége faluról került ide, akiknek a szülői környezetben (még mindig a múlt öröksége miatt) nem adatott meg a könyvek társasága. Egy nem régi adat szerint lakosságunk igen nagy része egyetlen könyvet sem mondhat sajátjának. Számuk természetesen naponta csökken, de a gyorsabb változásért még nagyobb figyelmet szükséges fordítani e kérdésre. Ezt tették az említett kollégiumban is, ahol az 5 ezer 500 könyv közvetlen értelemben is beépült a jövő ifjúmunkásainak életébe. A könyvtárosnő elmondta, hogy a tanulók hamar otthon érzik magukat a könyvek között Rendszeres újságolvasóvá válnak, megtanulják a lexikonok, a kézikönyvek ■ használatát. Eleinte csak a krimiket, in- diános-könyveket veszik kézbe, de amikor az elfogy, általában áttérnek a szépirodalomra és az ipari szakkönyvtár köteteire. A zenehallgatás is állandó program lett Van. aki nem lép túl a Skorpió-együttesen, de sokan elfutnak a komoly zenéhez. Néhányan a zeneelmélet iránt is érdeklődnek. Elsősorban azok, akik gitárt kezdenek pengetni és máris más füllel hallgatják a lemezeket. Az utóbbi időben sokat beszélünk a munkásművelődésről. Kevesebbet viszont arról, hogy az igények fe1 keltéséhez meg kell teremteni a lehetőségeket. Mert hiába mondanánk például néhány év múlva a mostani szakmunkástanulóknak, hogy éljenek kulturáltan és kulturált körülmények között, ha nem lenne a fogalmakról személyes tapasztalatuk, élményük. A Puskin téri (és a hasonló) kollégiumokban megszerzik ezt az élményt. Az ízlésesen, korszerűen berendezett hálószobák, az összkomfort, a hatalmas ablakok később mérceként állnak majd elébük. Vagy ilyet, vagy ennél jobbat fogadnak el, pontosabban, teremtenek meg maguknak, illetve családjuknak. Kritikai érzéküket is fejleszti az ilyen környezet, hiszen, akik hozzászoknak a kényelemhez, azok ki is állnak érte. Nem rosszindulat tehát, hanem egészséges kritika és diákhumor szüleménye az a felirat is, amit a kollégium fürdőszobájában olvastam: „Belépés csak csónakkal !” / A csípős figyelmeztető a kivitelezőknek szólt, akik miatt rendszeresen eldugulnak a derékszögekkel vezetett csövek. De azt is szóvá teszik már ezek a fiatalok, ha például nem rendszeres a melegvíz-szolgáltatás. (Persze nem elég kritizálni, a körülményeket is figyelembe kell venni. Nevezetesen azt, hogy a gyors építkezések során túHerhelödtek a kazánok és várni kell az újabbak beállítására 0 Természetesen a felsorolt dolgok sem hatnak önmagukban a jövő munkásainak személyiségére. Ahhoz, hogy a kulturált környezet adta élmények jól éoülienek be az életükbe, szükség van a szerető szülőként nevelő pedagógusokra is. A Puskin téri koHéglumban ebben sincs hiány. így a víz-, gázszerelő, az esztergályos, a festőtanulók és a többiek értékes tsoasz'alatokkal indulnak az őket komoly feladatokkal váró mjmik^s’Metbe. Réthy István Új hőerőmű Örményországban Uj hőerőmű épül Örményország egyik ipari központjában. Évi kapacitását másfél millió kilowattra tervezik. Örményországban ma már nincs olyan lakott hely, ahová ne jutna el a villanyfény. Egyre több energiát igényelnek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok, s szerte a köztársaság területén villamosították a vasútvonalakat. Az egy főre jutó villamosenergia-termelésben Örményország megelőz számos fejlett tőkés országot. Az energiatermelésre vonatkozó terveket a gyorsan fejlődő nemzeti ipar és mezőgazdaság szükségletei határozzák meg. A köztársaságban jelenleg 700 nagyüzem és gyár működik. Termékeiket több mint 70 országba exportálják. Az év végére az örmény vil- lamosenergia-termelés megkétszereződik 1970-hez viszonyítva. Két hét a 2. Ukrán Front útján © Búcsúsás pelni pótlásnak, de azt nem hagyhatja itt, megfagyott volna nélküle. S ki tudja, hol éjszakázna megint. Marékkai hányta a kutya elé a kekszet meg az ostyát. — Nesze, faljál. De úgy faljál nekem, hogy nem kapsz többet máma, azt garantálom... Ő is tömte magába a nápolyit. Étvágy nélkül, mert éhséget nem érzett, csak a szomjúság kínozta nagyon. Sajnálta itthagyni, kivált a nápolyit; alig volt híja a doboznak. Beerőszakolta a két dobozt a boglyába, éjjeli fekhelyére, s mindenfelől ráigazította .a szénát. Tehát még egy rejtekhely, ez az ötödik. Semmi értelme. Ha csak az nem, hogy a széna gazdája majd nagyot néz. — Mi lehetett ez? — találgatja majd a maradékból, amit meghagynak, a környékbeli egerek. Lefelé menet az úthoz mindenütt az éjjeli kódorgás nyomai: itt is, ott is szétszóródva, földbe taposva a keksz, ahogy a ruhája alól kipergett. Lehet, végig az autótól így vezet a nyom. Ha keresték volna az őrzők, könnyen megtalálhatták volna. Gyorsabbra fogta a lépteit. S ahogy az úthoz, az árokpartra ért, levette a leventesapkát. Járt a faluba, a Hangya .szövetkezethez, másodnaponként egy teherautó. Hozta az árüt, majd kiszaladt utána a vasútállomásra, s ott is elintézte a feladni- meg átvennivalót. A sofőr nem is igen bánta, ha a gyerekek az állomásra menet felkapaszkodnak; befogta őket odakint a pakolásnál. Ö is megjárta így sokszor az állomást, ha kedve szottyant egyet kocsikázni. Azon a borús novemberi napon nem is a kocsikázás végett kapaszkodott fel — hátul, szokás szerint —, amikor a sofőr bebrúgatta a motort. Igazában azt remélte: hátha a frontot az állomástól már jobban látni. Napról napra Közelebbről hallatszott az ágyúszó. Beszélték, hogy az oroszok már átkeltek a Tiszán. Mire a kisbíró azt mondta: annál rosszabb nekik, ha átkeltek! Ö fix helyről tudja: indul a nagy német támadás, és aki átkelt, azt mind belehajtják a folyóba. („Marhák! Épp azért csalogatták át a Tiszán őket. hogy most az egész hadsereget vízbe fojtsák! Ennyi eszük sincs!... Sok marharépát esznek, attól megy el az eszük...”) A csendőrök eltűntek a faluból. Németekkel volt tele a csendőrlaktanya. Jobbára az intelligencia is elmenekült, csak a református pap nem, s egy öreg tanító, akiről az a hír járta, hogy kommunista. (Folytatjuk) Köruturfk utolsó állomásához értünk:, a híres csata városi múzeumában veteránokkal találkoztunk. őket kérdezhettük utoljára, ök mardtak meg leg- élőbbeií emlékezetünkben. P. M. Belgyijev még fiatal ember volt, amikor a fasiszták megtámadták a Szovjetuniót, önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe. A 3. Ukrán Front egyik tüzéregységénél szolgált. Ezredesként vett részt Magyarország felszabadításában. A háború után Kurszkban telepedett le és nagy munkát végzett a csalta múzeumának szervezésében. Két gyermek édesapja, az egyik mérnök, a másik orvos. — A felszabadulás után Is járt Magyarországon? — kérdeztük. — Jártam... A magyarországi harcokban sok szovjet katona vesztette életét. De azzal a tudattal tértem haza, hogy ez az áldozat nem volt hiábavaló. Népük nagyszerű eredményeket ért el a szocializmus építésében. A. Ny. Kulinyin repülőtiszt volt. Helytállásáért sok kitüntetést kapott. A győzelem napján egy légihadosztály élén állt. Utána a népi demokratikus államok repülőseinek kiképzését segítette. Leszerelése után Kurszk megyében egy hűtőszekrényeket gyártó üzem igazgatója lett. Most a mezőgazdasági főiskolán polgári védelmet oktat. — Nagyon szeretem a fiatalokat. Örülök annak, hogy az Ő sorsuk másként alakult, mint a mi fiatalságunk, ök csak hírből ismerik a háborút... Ám arról a főiskolán nap mint nap »’.eggyőződhetek, hogy nagyon szeretik a hazájukat. Igazán lelkesen vesznek részt a polgári védelmi oktatásban és nagyon szorgalmasan tanulnak. Ny. V. Dokucsajev alezredes harckocsizó szakaszt vezetett a háborúban. A kurszki csatára így emlékszik vissza: — Szörnyű volt. Július 5-én kezdték meg a németek a támadást a védelmi vonalaink ellen. Hatalmas erővel. Repülőgépekkel és harckocsikkal támadtak. A tüzérség egy pillanatig sem tartott szünetet. Éjjelnappal szakadatlanul rázkódott a föld. Ez volt a fasiszták leg- elkeseredettebb támadása Sztálingrád után. Én a második tankhadsereg 109. dandárjában harcoltam. Hadállásunk Kurszk közelében, egy erdőben volt. Július 12-ig tizenkét Tigrist semmisített meg a szakaszunk. A németek ereje egyre fogyott, mégis négy kilométerrel szorították hátrább védelmi vonalunkat... Igaz, az ellentámadáskor aztán ugyanezt az utat mi két óra alatt tettük meg. P. Sz. Vszov már a polgárháborúban is harcolt, majd egy ezredben küzdött Illés Bélával. Hetvenedik születésnapjára készül, mégis nagyon fiatalos jelenségnek tűnik. És ő is elsősorban a fiatalokról beszél: — Sok rosszat mondanak manapság az ifjúságról. De ezek a lányok, fiúk helytállnak a tanulásban, helytállnak a munkában. És biztos vagyok benne, hogy a legnehezebb helyzetekben sem kellene panaszkodnunk rájuk. Közülük sokan jelentkeztek katonai iskolába, előtte komoly felvételi vizsgán vesznek részt... Emlékszem, annak idején, közvetlenül a forradalom után már három osztály- lyal felvették az embert a vörös altiszti iskolába. J. A. Nyemkov nyugdíjas ezredes mellén sűrű sorban a kitüntetések. Végigharcolta a háborút. — Mikor érezte először, hogy megfordult a harc menete? — Sztálingrádnál. A kurszki csatában pedig már egészen bizonyos voltam benne. Mindnyájan tudtuk, hogy a németek támadását kivédjük és hogy újabb támadásra már nem lesz erejük. Megéltem Voronyezst is. A magyarok jól harcoltak — de Kurszk után megváltoztak ők is. Most barátok vagyunk. Ezt az érzést szakadatlanul tovább kell erősíteni. És megszólalt M. P. Markot), a hajdani 28. Gárda Hadosztály zászlóaljparancsnoka. — Harcoltam Magyarországon. Pest bekerítésénél megsebesültem. A lábamban most is ott a golyó. A sebesülésem előtt pár nappal történt egy érdekes eset. A felszabadított Dunaha- rasztiban egy égő ház udvarán nagy nyüzsgést láttunk Asszonyok mentették, amit lehetett. Mi is segítettünk, én egy kislányt hoztam ki az épületből. Az édesanyja emlékül egy fényképet adott. És Mihail Pavlovics átnyújtott egy sárgult fotót. Három-négy- esztendős kislányt ábrázol. A hátlapon felírás: „Emlékül Miskának, 1945. L 10-én”. — Kíváncsi lennék, mi lett a kislány és az édesanyja sorsa— Ezután már csak a bűcsű volt hátra. Elköszöntünk a hajdani frontharcosoktól, elköszöntünk a várostól. Aztán vonatra ültünk, és pár óra múlva már' Moszkvától is búcsúznunk kellett. Fáradhatatlan kísérőnk, Jurij Jo- szifovics Gerbszt és a Szovjet Újságíró Szövetségben programunkat szervező Jurij Aleksze- jevics Jersov szerencsés utat kívántak a repülőtéren. Aztán felemelkedett a gép. Befejeződött a két — nagyon barátságos, melegszívű emberek között töltött — hétAzazhogy: valami hiég a történethez tartozik. M. P. Markov történetét megírtuk és kértük Pest megyei kollégáinkat, közöljék az ottani lapban. Néhány nap múlva levél érkezett: Marika — most már Mandlin Győ- zőné — él és él az édesanyja is, Lacza Sándorné, aki a képet adMaríka 1975-ben ta a szovjet kapitánynak. Azonnal odautaztunk. Ott hallgattuk meg utunk valóban legutolsó emlékeit: — Négyen laktunk abban a házban, nők és gyerekek. A férjem nem volt velünk. — Apám ugyanis előzőleg átkiabált a Dunán a magyar katonáknak, hogy jöjjenek át, itt vannak az oroszok és nem bántanak senkit. Azok visszaszóltak, hogy menjen át értük csónakkal. Apám hozzájuk evezett, de addigra valahonnan németek kerültek elő, elfogták és ki akarták végezni. Az volt a szerencséje, hogy válogatott bokszoló volt, egy magyar tiszt felismerte és sikerült megmentenie. — Mindenfelé nagy lövöldözések voltak. Meggyulladt a házunk. Ki akartuk hozni, amit lehetett. Marikát a kapitány kapta a hóna alá. Különösebb baja egyikünknek sem lett. Csak a bútorok égtek hamuvá, de hát a fontos az volt, hogy életben maradtunk. — A kapitánnyal többet nem találkoztunk. Nem is reméltük, hogy valaha is halljuk még hírét. — Nem hittem, hogy mostanáig megőrzi ezt a fényképet. Örülök neki, hogy így történt, hogy nem dobta eL — Az első lépés, hogy írunk neki. És azon leszünk, hogy találkozhassunk is vele. Ha már a véletlen ilyen szerencsésen a segítségünkre sietett, talán ez sem megoldhatatlan kívánság— (Vége) Danisa Győző —Seredi Janóé i Balról jobbra: 1, A. Nyemkov. PB Sä. Usaov és A. Ny. Kalinyia (Koppány György felvj
