Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-02 / 52. szám
Értékes kötet a várói három évtizedéről Szocializmusépítés utján — Orosháza 1944 74 4 SZOCIALIZMUS mn OROSHÁZA 1944-19»» Sorsfordulónk három évtizedes jubileumán sorra jelennek meg összegző művek az eltelt időszak eseményeiről. A tudományos igénnyel megírt és összeállított könyvek kifejezett célja, hogy újabb évtizedek számára megőrizzék népünk történetének azt a harminc esztendejét, mely semmi máshoz nem hasonlítható változásokat hozott. A közelmúltban vitte szét * posta „A szocializmus útján — Orosháza 1944—1974” című kötetet, mely Zilahi Lajos szerkesztésében, Szabó Ferenc és Szerényt Imre lektorok közreműködésével ad körképet Orosháza fel- szabadulás utáni történetéről. A kötet tíz írója a szándék és a megvalósítás elengedhetetlen egységét tartotta szem előtt, és azt a korántsem másodlagos feladatot, hogy tárgyukat közérthetően, mégis a tudományosság szigorú betartásával dolgozzák fel. A tíz író kilenc tanulmánya között nem is lehet felfedezni lényeges különbséget, az igények szabta színvonalat valamennyien elérik és írásaikat olvasva sokarcúan bontakozik ki azokból Orosháza közelmúltja és jelene. Keller József és Körmendi János írta meg a város politikai, társadalmi és gazdasági változásait, tanulmányukat azzal indítva, hogy , Orosháza éppen ...egalalkulásának 200. évében szabadult fel. A következőkben élmény szerűen . szólnak a felszabadulás hadieseményeiről és a bontakozó életről. Reálisan értékelik a város 1956 utáni hónapjait, majd azt a gyors fejlődést, amely a 60-as években, az iparosítás kiterjesztésével kezdődött. Ehhez kapcsolódik következő tanulmányként Seleszt Ferenc írása „Orosháza iparának fejlődése” címmel. A hosszú idő óta orosházi lapszerkesztő először az ipari üzemek, valamint a kisipar helyzetét elemzi a felszabadulástól 1958-ig, majd az 1973- ig terjedő évek iparosítási céljait, eredményeit és problémáit sorolja fel. Részletesen szól egy-egy iparág jelentős eseményeiről, és tanulmányát a következő, jelentős megállapítással zárja: „Kialakult a munkásság, amely munkahelyi hovatartozásával, öntudatával, munkájával és gondolkodásával legfontosabb tényezője lett városunk fejlődésének.” A város mezőgazdaságának három évtizedét Násztor Sándor dolgozta fel hasonlóan színvonalasan és megfelelő részletezéssel. Nagyobb teret szánt a szocialista nagyüzemi gazdálkodás kialakulásának, a jelenlegi élet- és munkakörülményeknek, a jövedelem alakulásának. Mindezeket néhány áttekintő táblázattal is illusztrálja. Barta Imre a városfejlesztés eredményeit és gondjait írta meg, Koszorús Oszkár a kereskedelem és az áruellátás helyzetéről publikál rövidebb összefoglaló-írást. A város oktatásügyének harminc esztendejéről Csiz- madia Lajos írt a szemtanú biztonságával és tisztánlátásával. Különösen sok és értékes adatot gyűjtött ösz- sze a felszabadulást megelőző évekről és az utána következőkről. Dokumentum értékű az iskolák életének összefoglalója az iskolareformtól napjainkig, melyet olyan viszonyító adatokkal zár, melyek az oktatásügyben nem járatos olvasó előtt is megérthetővé teszik az általános-, a közép- és a szakmunkásképző iskolák fejlődését. A város közművelődéséről a művelődési ház igazgatója, Feldman József közöl tanulmányt, szintén a szemtanú hitelességével gyűjtve össze és tárva az olvasó elé a kulturális élet bonyolult útjait, a város kulturális hagyományainak kiteljesedését, és a közművelődés jelentős kibontakozását. Írása kitűnő adatok gyűjteménye, forrásértékű munka. A kötetben olvashatjuk még Vajda Péter tollából a város egészségügyének fejlődését és a jövő feladatait, végül Dimák B. Ferenc összeállítását a fel- szabadulás utáni sportélet eseményeiről. Okos szerkesztői elgondolás volt, hogy a kivitelében is elegáns kötet (a Szegedi Nyomda dicséretes munkája) végén a harminc év eseményeit idéző fénykép- felvételeket is közreadnak. Bírálható azonban az, hogy a száz felvétel témák szerinti megoszlása nem szerencsés: jószerével úgy tűnik, mintha az orosházi emberek csak dolgoznának és személyiségüket formáló más időtöltésekre alig jutna idejük. Egyszóval kissé sok az ipari és a mezőgazdasági üzemeket bemutató fényképfelvétel, a kevesebb több lett volna. A bizonyítás erejével hat. hogy a túlbuzgóság ellenkező hatást is elérhet. Ezzel az apró, bár nem jelentéktelen szépséghibával együtt az orosháziak vállalkozása az igazán jelentősek közül való. S. E. Szlotta András Hajó ács 141 perc a Befejezetlen mondatból Fábri Zoltán új filmje Fábri Zoltánnak megadatott, hogy többször is elkészítse élete nagy filmjét. Ilyen volt a felejthetetlen Körhinta, a megrázó Hannibál tanár úr, a feszült légkörben is megértést kereső Húsz óra, s ez a nagy jelző illik legújabb alkotására is, amelyhez nyilvánvalóan a korábbi művek egyengették, formálták művészeiét. Ezúttal a magyar irodalom élő klasszikusának, Dé- ry Tibornak a Befejezetlen mondat című regényéből írt forgatókönyvet és rendezett filmet. Nagy lehetőség, de nem kisebb a felelősség sem. Hiszen Dóry hosszan és szélesen hömpölygő epikai művét az európai irodalom legjelentősebb nagyregényei közé sorolja az irodalomtörténet. 1931—38 között írta Déry a Befejezetlen mondatot, amelyben elemzőén és összefoglalóan mutatja be a magyar társadalom osztályhelyzetét, a munkásság és a polgárság egymáshoz való viszonyát, így festve átfogó képet a két világháború közötti Magyarországról. A regény csak a felszabadulás után jelenhetett meg nyomtatásban, majd három évtizedet kellett várnia, amíg film- szalagra került a polgári élettől megcsömörlött Porcén Nagy Lőrinc története. e A terjedelmes mű egészét, a szerteágazó cselekményt szinte lehetetlen filmre vinni, erbe Fábri sem vállalkozhatott. Mint a cím is jelzi, csupán 141 percről van szó. De milyen 141 percről! Igaz, ki lelhetne választani a regényből egy másik 141 percet, sőt egy harmadikat, talán még egy negyediket is. Fábri azonban ezt a 141 percet választotta, s így hősének fogadta Lórin- cet, a nagypolgár gyáros fiát, s kicsit az ő szemével láttatja a széthulló család csillogását, elviselhetetlen könnyelműségét, felelőtlen unalmát De az ő lelkiis- meretfurdaló gondolatain szűri át a másik oldal, a munkások és a kommunista mozgalom ábrázolását is. Az eredmény: egy csodálatosan , szép film, okos, szuggesztív alkotás, amely nem kis izgalmat tartogat a nézők számára. Olyan ez a film, mint egy családi fénykép, amelyet szétvágtak darabokra, s most az ismerős arcvonásokat kutatva próbáljuk ismét összerakni. Fábri is szétszabdalta a cselekményt, kiragadta az idő és a tér szorításából, fegyelmezett rendjéből, s rövid villanásokkal, felkiáltójelként ható állóképekkel, a visszaemlékezések sorozataival irányítja figyelmünket a legfontosabb mozzanatokra. Sőt még a jövendölést is vállalja, amikor elénk vetíti hősednek későbbi tragikus sorsát. Azt a különdrámát, miszerint Lő- rincet, a nagypolgár fiát és szerelmét, a kommunista Évát, egyazon indulatból ölték meg: a lányt Németországban ítélték halálra, a fiúval pedig, mint katonaszökevénnyel végeztek idehaza Így, ezzel az előre közölt információval Fábri szinte arra kényszeríti a nézőt, hogy ne tekintse tartósnak a fiatalok szerelmét — amelyet oly szép lírával és mértéktartó egyszerűséggel ábrázolt a film —, hiszen nem lehet megalapozott a két ember kapcsolata. Lőrinc ugyan már megtagadta családját, érzelmileg a munkások oldalán áll, még segíteni is szeretne, csakhogy történelmi igazság: magánlázadás nem viszi előre az osztályharcot. Érdekesein és meggyőzőm bizonyítja a film a csupán humanizmusból táplálkozó és meghatározó tették nélküli vonzalom kilátásta- lanságát. A nagypolgár fia ugyanis hiába igyekszik kilépni saját osztályából, a munkások nem fogadják be, kísérletei sorra kudarcot vallanak, a így tulajdonképpen a legrosszabb helyre, a senki földjére kerül. S ekkor kapja a legfájóbb ökölcsapásokat, a meggyilkolt munkás barátja veri véresre. De Lőrinc nem árulja el a rendőröknek, ki volt a támadó. Ekkor már — az utolsó jelenetben — véglegesen szakított múltjával, családjával. o A szétszabdalt történetet két lövés kapcsolja össze, s ez nyújt eligazítást a visz- sza emlékezések és látomások szövevényében. Az egyik lövéssel Lőrinc apja oltotta ki életét, így menekülve a sikkasztás szégyenétől, valamint feleségériek kiállhatatlan szeretőjétől. A másik lövés egy gyilkosság: Lipótváros sötét utcájában egy munkás fekszik a kövezeten, Lőrinc talál rá, s ő eejti, hogy ki a gyilkos, A két lövésnek szimbolikus jelentése van: az öngyilkosság a polgárság hanyatlását, a gyilkosság pedig a munkásokra nehezedő terrort jelképezi. A film cselekménye ebből a két halálból kiindulva — a jövőbe és a múltba pillantva — bontakozik ki. Fábri gondolatgazdagsága, asszociációs képszerkesztés hatásosan aknázza ki a regényben rejlő lehetőségeket. A realizmusból a víziókba, a látomásszerű emlékezésekbe átsuhanó képsorok szabják meg ugyan a film stílusát, de mindezek a formainak tűnő megoldások tulajdonképpen á meggyőzés eszközei, s így tartalmat, mondanivalót fejeznek ki. Ezt szolgálják a pálya magaslatán álló Illés György látványnak is beillő képsorai, a színek nemes játéka és változása, a drámai töltésű közelképek és a hangulati elemek gyakori visszatérése is. Fábri sokoldalúan jellemzi a hanyatló családot, sorra veszi, bemutatja, s egyben indokolja is Lőrinc menekülését. Az apja öngyilkos lett, az anyja 20 éve szeretőt tart, húga csak félig a testvére, s mindemellett az örökös családi jelenetek, a képmutató semmittevés és a görcsös ragaszkodás a dekoratív csillogáshoz, amelynek pedig rég megtörtek a fényei. Reális és történelmileg hiteles képet fest a film a másik oldalról is, bár az ábrázolás kevésbé motivált, s egy-két keményre fogalmazott portrén túl nem kerülnek emberközelbe a munkások. Magatartásukból pedig elszánt tenniakarásuk mellett elsősorban a kizsákmányolok elleni bizalmatlanság dominál. Mai kicsengésként éppen ezt, az általánosság szintjén álló bizalmatlanságot kérdőjelezi meg a film azzal, hogy Lőrinc és Évi megtalálják egymást. Pedig a mozgalomban oly aktívan tevékenykedő. öntudatos lánynak gyűlölnie kellene az úri fiút, ennek ellenére szereti. Remek színészek egész sora népesíti be Déry és Fábri világát. Bálint András visszafogottan, finom eszközökkel ábrázolta Parcen Nagy Lőrinc alakját, Csomós Mari Évije érett színészi teljesítmény, bár helyenként kissé vonalasra hangolódott a játéka. Lati- novics Zoltán a politikai kalandor szerepét játssza kitűnően, Sáfár Anikó sokszínűén ábrázolja a köny- nyelmű polgárlányt, de megkapó portré Makay Margit idős Paroennéja, Dayka Margit öregasszonya, Orosz Lujza markáns Ró- zsánéja,Bisztray Mária hűtlen özvegye és Kern András remekbe szabott munkása is. Mensáros László, Lukács Sándor és a további sok- sok mellékszsereplő tehetséggel szolgálta az író és a rendező gondolatai*. Ezt tette Vukán György zenéje is. Sokan nem olvasták Déry Tibor regényét. Az ő számukra bizony akadnak kérdőjelek, hiszen a film zárt szerkezete adós marad némi információval, az összefüggések feltárásával. De amikorra véget ér a film, világossá vélik a történet, a mondanivaló: sikerült összerakni a fényképet. Márkusa László
