Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-23 / 46. szám

Sz@kerciés Józsefi Minden útnak égére érünk... kizárólagos hamvas volt a dértől és szánalmasan remegett, ahogy lenyúltam érte. tíogy szántszándékkal hagyták-e ott vagy vélet- lenségből maradt azon a helyen az istenadta; nem érdekelt, magamhoz vet­tem. Az előszobában kapott vetteti, hanem véletlen könyörületünk folytán, de •ő lett az első állat a ház­nál ágotai megtelepedé­sünkre néhány nappal. S mintha ezt a hirtelen jó szándékot hálálandó, ősz­fézslQc • haragja. Kiren­delték, útjának, bűnös oka én vagyok Magam közé­pen ülök, csontos térde­men hatodikos kislányunk átfagyott teste didereg, fe­leségem az ablak mellett, kifelé bámul a fagyos semmibe, barna szeméből könnycsík ereszkedik alá egészen a szája szögletéig. El csukló nyeldekléséből tudom, hogy befelé zokog. Így ül órája már, kony- nyesen és moccanatlanul, mióta a városi bérház elől elindultunk; a zoko­gással együtt könnyének java sóját elnyeli. Most nagyon távol vagyunk egymáshoz, s egymásnak kifej ezhetetlenül idegenek. Fácánkakas zuttyan a szélvédő üveghez, s onnan m teáról hoztam be közé mondott zokiszó. A kútkeret is J» m kora tavaszon, reg- szomszédi indulatokat el- tulajdonunk. MM geh fagyok napjai- csitította az újdonsült la- Valakit megmart a kút­^ Dxder^ett" a ^ónak kijáró, várakozó, ra járók közül; fellázadt «.x,w,+ ___a simulekony tapintat. az utca ellene... k ’ aprí> Hanem egyszerre csak Kutyámnak veszett híre lepottyan élettelenül. betelt a pohár. Kertlábas költ, s mindazonáltal sor- Várakozással pillantok a szomszédunk, az imbolygó sa megpecsételődött... vezetőre) járású Ilonka néni távol- Másnap az óvodásak, — Kell a frásznak! — létünkben az udvarukba akikkel a tágas udvar motyogja gorombán, édesgette Gömböcöt, is- gyepén, porában játszani Ágota felé tartunk, tállójukba zárta, majd szokott, mindhiába várták, Magam már augusztus széttépett szárnyasait lesték, követelték. A tíz- közepe óta élek ott legény­bosszulandó, kíméletlenül órait szűk kis markukba módra a lakásban, melyet elpáholta. kétfelé osztva, hívogat- jelentéktelen alakítás után A Verés fájdalmas él- *ák... Hangoskodva vet- bocsátottak rendelkezé- helyet meleg ruhavackok „Tényétől eladdig szelíd tok körül, s faggatódzása- sünkre. Értük jöttem most, között. Noha nem tervbe természetű kutyánk egy- ifcra lappangó bűntudattal, kedveseimért, időt szándé­szeriben farkassá váltó- gyámoltalanul tártam szét kosán nem hagytam a zo.t. Lefogta az udvarba a kezem... gondolkodásra, a kislányt lépőket, néhányaknak a * * * ____ is a tanítási óra kellős nadrágját szabta, acsar- Kutyám tragikus söpss közepéből szakítottam ki» kodé dühéből rendre erő- megrémített. gyorsan előállt a kocsi, szakkal kellett kiszabadj- Elvesztettem biztonság- pakoltunk, s indultunk, szándékot hálálandó, ősz- tanurik a ‘vendégeket, érzetemet, mely korábban Mondtam, nyugtattam fe­re már egyeduralkodóvá lett Mmden ^ zörejre-zajra előkelővé tett körökben, leségemet, hogy a lakás az udvar teljes jószágállo- veszett gyanút fogott s társaságokban. Tétován, körül minden rendben, mánya felett Kitűnő ősz- éltalugatu az éjszakákat. riadt Pi'tongásaal néztem Mégis, ha érkezésünkre icmnel határolta el a ránk £les hangoskodása engem körül. • Tudtam magamról, gondolok, mocorogni kezd rtézve jót a hátrányostól, f0iytcm0s & bosszantó ké- lloSV nem vagyok túl köny- bennem egy furcsa félsz, ámbár erre — időnk ni- gzüi tségben tartott, mind- nyer olvadékony, jóllehet, s eláraszt a bűntudat» ennek eUenére kedveltem a beiUeszkedes százféle _ Ez neked vízi! — röp­A tilosból sebes kerülők- szájnító ügyességéért. Okos módosulata is kényszer- pen felém a szemrehányás, kel ugrasztott* ki „a tyű- tekintetében félreérthetett képzetekre kárhoztatott, ahogy nyitná a csapot, kokat, töréskor felült a lenül tükröződött a hála, mivel naponta meg kellett _ Az nem víz — szólok kukoricarakás legtetejére, z öröm. vagy birkóznom újabbfajta em- lehangoltam, majd hozzá­Kőm íves Kelemenné Katona Judit Fal mögött jajdulok, talpig könnyben izom. Karomból kitéptek, itt élek örökké testem köbe száradt, csontom mészbe olvadt. Szemem tűz kivájta, nem láthatlak többé. Innen szólok fiam, innen kiabálok, iszonyú súly alatt vérrel fordul nyelvem, hófehér torkomat kőmarok szorítja fal mögött jajdulok, virágfiam, szentem. Halálon át kiálts jó édesanyádnak, nincsen soha nyugta, nincs nappala, éje. Szeme éghez illik, teste tiszta hóhoz hangja széllel úszik, haja búzakéve: háromszor kiálts itt mindennapon érte. Regölő Po'nsr Zoltán Fehér, fagyos ingem telek áldomása. Ragadjatok éjszakáim hej regő rejtem padlótverő táncba. Esték homlokánál álmodtam a szélben. Sárló tüzű fergetegre hej regő rejtem s mezökre emlékszem. Hujjongat mögöttem a Nap-jegenyéje. Pendülő hajnali földek hej regő rejtem borítsatok fénybei Itt hozom a tavasz kigyulladt, zöld ágát s almáról itatott lovak hej regő rejtem ősi babonáját. teszem. — Még nem szív a motor. Nem is szívhat, hiszen nincs, még árulják vala­hol. Csúnyán félrevezettem szegénykémet, de hirtelen kénytelen voltam vele, ha s éles vakkan tássál ijeszt- tóár a ~~ béri viszonyokkal. Vezető­gette el a libánat, napi TT. . . ként jöttem, nekem ez etetéskor szüntelen csaho- eddig nem tapasztalt mú­lásával távol tartotta az mintha sírni láttam vol- n6sép, voltj s ez a többlet ©dakamiszkodó váögalam- na... párosult a korábbi beosz­bokat. Udvarunk hasznos Szerencsétlen és okta- tottság hiányérzetével és állományát éberen számon lan állat! Ha sok minden csúfondárosan megzavart _________ _______________ t artotta, a szomszédok másban csodálatba ejtő Elhallgatott bajom kelet- el' akartam kerülni, hogy szárnyasait elringatta a éleslátással fölfogta vol- kőzett számtalan, s a rész- készségeskedó társaim kertünkből, s ha érhette na végzetes helyzetét hát vétlenség nyugtalanító kö- megismerjék haragos 10b- megtépte, meggyömöszöl- meglapul elsőszobánk aj- zegében teljes hitellel el- banékonyságát. te. Naponkint adogattuk tájában a használt ron- bizonytalanodtam. El’enes a piros melegítő® Fáb- át a kerítésen a gyokkal bélelt csonka kas törekvéseket gyanítottam ris tanár és másik új köl­ni egpocskolt; jószágokat fenekén jó módban, béke- magam körül, rémképeket légám, * fényes csizmás szapora sajnálkozással. ben, elgyengülő öregségéig láttam, omlatag elképze- Szaló József lapos pillan- — Minek ment át? Ügy vesztegelve, lések halmozódtak ben- tássai kapják össze tekin­kell a piszoknak! — mon- Nem sejtette, hogy űt- nem, s a jövevény ostrom- tetüket. Rólam gandolhatt dogatták azok elintézőleg, jának végéhez közeledik, váró érzékenységével ren- tak valamit... ' ám, hogy irányt vettek Vére hajtotta, b erőszakos dezkedtem be indokolat- Asszonyom bemegy a kertkapujuk félé, még jó célratöréssel zsamokos- lan. gondosan kimintázott szobába, a cserépkályhá- ideig hallottam ránk vo- kodása alá fogta a köz- védekezésre. Jószerén kí- hoz támaszkodik, hosszú. satkozó dünnyögésüket. kút környékét is, ahonnan mondhatom: önnön bizal- Kertünk már jobbadán fölszedtem annak idején, matlanságom sunyító kár­borítva volt baromfitoUal, Hitte tán, hogy a gazda- vallottja lettem, pontosan de még semerről egy szem sági udvarunkba beugró az; mert a beképzelt tá- _________________________________________ madás hiányában hosszú idejű, feszes készültségem reitenetesmód elárasztott. Csendes magányomban be- felé-dadogással kérdezget­tem magamtól; hová le­gyek, merre fussak, hogy kutyám sorsára ne jussak ?- Magamra zúdítottam az átállás szellemi-lelki vívó­dásainak fölösleges végte­lenét, s ezt most, hajdan­volt kiakanász mi voltomra visszagondolva, resteilke- déssel kell bevallanom... Késön bár, de még ide­jében fogant bátorság­gal.. Barátom, ha leckéztető vallomásom valamely zu­gában önmagádra lelsz, embereid meg azt az „ön­magad” igazán és idejé­ujjú tenyerébe temeti te­jét és halkan, szipogva sírdogáL Napokon bélül a szívó­motor dolga is kiderül, s átkok, szitkok szóródnak a fejemre. — Hát minek hoztál bennünket ide, ebbe a kuplerájba?! — ront rám engesztelhetetlenül. — Nem akartalak elve­szíteni .,. Meg úgy gon­doltam, hogy majd job­ban hamarkodnak vele, ha itt leszünk. — Jobban ... jobban ..* Azt ugyan várhatod! Végigsimítanám bogár haját, de a karátosán ellö­ki a kezem. A fürdőszobában még csak vezeték, ee kád, se kagyló... Mindezeket kirívó és tü­relmetlen sürgetés helyett csak halkan, bűnszámba ben, hogy kínos botlado- menő igénytelenséggel háj­zásaid szám tálanságában is egyetlen utódnak legvégé­re érhess.. Most pedig ne kérdezz, mert elrontanád dédelge­tett válaszaimat; mesélek én neked jó hiszemben, Önszántamból is ... i-aákiné Merkel Emma Építkezés Szemkápráztató fehér­ség, csil’ogás, fel-felvihar- zó hóförgeteg jégvirágok a bútorszállítő kocsi ab­lakán» A vezető bunda­kesztyűvel markolja a kormányt, sízéttátott száj­jal leheli az üvegei, ká­romkodik az út miatt, s én érzem, hogy minden megcsinálni! rút szava mögül felém pa- — Megígérték togatom illetékesek ajta­jában, s kannázom a vi­zet rendületlenül. Éz nem szokatlan. Tizennégy éve­sen harminc vödröt hord­tam etetésenkint a gazdá­nál. Ezzeh a dög gondolat­tal vigasztalom magam. De hogyan és. mivel en­geszteljem a családomat, vízhálózathoz szokott fele­ségemet? — Átráztók!.. . Átver­tek!.... Félrevezettek, te ostoba! — Dehogy vezettek... — Bepalizták! Persze, ezt is csak véled • lehet'' Válaszaim mindig csen­desek, főj to. tak, kurták és bűntudatosak. Hát mit is, milyen elfogadhatobbat válaszolhatnék? Hiszen, ha most csak egy is segítene igaza* a négy közül, akik annak idején értem Jöt­tek..» S fáj, rettenetesen fáj a csőbe rántott ember szo­rító keserűsége. Magamba roskadok, s már arra ve- temedek, hogy farigcsálni kezdem önnön közhasznú értékeimet is; mert meg­fontolt szándékkal, termé­szetes reményekkel vállal­tam, lelkesen készülődtem, s voltaképpen vágyaim va­lóra váltásában csak ag­gasztó teljesítményekre vagyok képes. Érzéketlen vagyok munkakörömet, s helyzetemet egyszer is iiangosan felelős fülek hal­latára összefüggések pana­szos tárgyává tenni, mi­közben második gyerme­küket váró Hunók sirán­kozásait hallgatom, majd odáig merészkedek, hogy illegális megyeszékhelyi út engedélyezése révén szál­lók szembe felettes szer­vem lakásügyi határozatá­val. — Helyettes kartárs! — Bzólítgatnak slmulékony elképedéssel —llát még mindig nincs víz? — Nincs. Talán majd... Egyfajta megütközéseik égető szikrákként hulla­nak lelkiismeretemre... » «. ® Tenyeremen viszem be­felé a deres, foltos kö­lyökkutyát, útközben ke­resztelőt tartok, Gömböc­nek nevezőm el. — Minek hoztad be azt a dögöt?! — fogadta Jut­ka, a feleségem. Később nagyon megsze­rette ... Nagyon mégsirat- ta... Tavasz. \ Menekülök a kertbe, ha csak szerét ejthetem. Még kora őszön felástam egye­düllétemben, kerek hatszáz négyszögölet, holdvilágra éjszakákat áldoztam rá. Porhanyóé a föld. süpped mint a pamlag, magra vár.- Vetem ényezek minden­félét és mindenhová. Alkalmankint a kerítés­hez jön egy alacsony, halk szavú, dé nagyon érdeklő-' dő természetű idős asz- szony, Vilim néni, s őst- ’ romolgat a kérdéseivel: — Mit vet, igazgató úr7 — Borsót —válaszolok röviden* * tovább csiná­lom. Máskor újra csak; — Most mit vet, igaa­ga tó úr? —- Csemegekukoricát Aztán így nap-nap után érdeklődik kedvesem, míg­nem betelek apró fagga­tásaival, s ilyenfélét jegy­zek meg, jó hangosan: — Én nem is ■ tudom már. Vilim néni, majd meglátom, ha kikel* Már korholom is ma­gam* hogy megbántottam, de kirobbanó kacagásra kell fölkapnom a fejeim Vilim néni friss, érett de­rűje csapódik hozzám, csattog és sodródik a dob­hártyámon Jó ideig, mint a zu ha tag. Értetlenül egyenesedek föl, s bámulom a kacagó asszonyt. — Hát, igazgató úr — mondja aztán —, engem senki így még nem ne­vettetett meg életemben. Ettől magam is vidá­mabb lettem.., ££ sz van már, s tö- # ■ nődve csodálko- zom, hogy mi hosszú Ideig tar­tott, de jaj, ezután -boldog örömöm el ne fogyjon, hogy zaklatott utamnak szépen végére érjek és maradjanak meg mind­végig vonulásom közbeni kedves kellékei... Udvarunkban szárnya­sok ricsaja hangzik, Göm­böc kutyám trónol a ku­koricarakás tetején, hűsé­ges szemében jövőjének nagy titka még nem éb­redez, fürdőszobánkban kád és kagyló már beszerelve, Kati lányunk dalllkázva toppant haza a napközi­ből, bogárhajú feleségem kebléhez vonta engedel­mes, buta fejem, a vad- ludak elköltözésre rendez­kedett ék alakja búcsúkört rajzolt a levegőégen, gyermekszobéval bővült egy szolgálati lakás is, s azt a kedves kis sarki fészket a Hunék héthete«, ezüstszőke Andreája lakja. Boldosság mostanában...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents