Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-22 / 45. szám
A MEGY ti PÁRTBIZOTTSÁG fi A MG Y EJ TANÁCS LAPJA N A twwalyi év mérlege Hatszázmillió forintos forgalom Ä Vfclia Délmagyarországi Kevés felhő Várható Időjárás ma estig: 'italában kevés felhő, csapadék nélkül. Az élénk, helyenként még erős, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik, és keletire, délkeletire fordul. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, mínusz 7, legmagasabb nappali hőmérséklet S—= 7 fok között. Évforduló Száz évvel ezelőtt, 1875. február 22-én. halt meg — 79 éves korában — Jean Baptiste Corot francia festő- és grafikusművész. Csak 27 éves korában kezdett festeni. Három évig V. Bertán« :nek, a klasszicizáló festőnek volt a tanítványa, s 1825-ben Rómába utazott. Onnan járt három éven át a Campagnára festeni, élesen figyelve a tájat, amelyet részletezően, realista módon ábrázolt. Párizsba visz- szatárve, műtermet bérelt, de állandóan utazgatott Franciaország különböző vidékein. A legtöbb időt a fontainebleau-i erdő mellett levő Borbizomban •töltötte, szoros barátságban az itteni művésztelep lakóival. Az életében olcsón eladott művei 40—50 év múlva ezerszeres áron keltek el a művészeti árveréseken. A művész nagyságát és világhírét egyébként érett férfikara alkotásainak köszönhette. Mai névnapi Gerzson A mai Gerzson héber eredetű. Jelentése: az idegen, a száműzött. A mai napon ünnepük még •révnapjukat: Leander, Margit, Margó, Pál, Péter és Zétény is. — ZENEI EST. Február 24-én, hétfőn Békéscsabán az ifjúsági és úttörőház Tizek ifjúsági Klubjában zenei estet tartanak. A fiatalok ezúttal Mező László csellóművészt látják vendégül. — MEGKÉTSZEREZŐDÖTT a Magyar Hadtörténeti Múzeum látogatóinak száma az elmúlt két hónapban. A nagy érdeklődés oka elsősorban a múlt év decemberében megnyílt fegyver- történeti kiállítás, amely a hideg — és tűzfegyverek szinte teljes gyűjteményével mintegy 40 ezer látogatót vonzott. Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat Békés megyei kirendeltsége az elmúlt évben 600 millió forintos forgalmat bonyolított le. Ez azt jeleníti, hogy összességében 11, a műszaki cikkeknél 15, a vasáruknál pedig 6 százalékos forgalom emelkedési értek el. Eladtak főbbek között 9 ezer 500 hűtőgépet, melyeikből a Lehel 150 Uteres volt a legkeresettebb. Televízióból 9 ezer 300-at szállítottak az Fogadóéra Babák György tanácselnökhelyettes 1975. február 22-én (szombaton) fogadóórát tart a III. kerületi pártházban 9—12 óráig. — SZALAGAVATÓ. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközép- iskola idén maturáló mintegy kétszáz diákja ma, szombat este rendezi meg szalagavató bálját az ifjúsági és úttörőházban. A szalagavatóra csak meghívóval lehet belépni. — KÖNNYÍTIK A MUNKÁT. A Szegedi Textilművek fonodájának és szövödéjének munkásai munka közben sokat gyalogolnak a gépek körül. Űj módszert dolgoztak ki a lánccsévélő üzemrészben, ott ugyanis egy fonónő 25 kilométert is gyalogol naponta. Házilag különleges futószé- keket készítettek, s így a dolgozók ülve láthatják el munkájukat. — SEGÉLYEZÉS. Vésztőn az elmúlt évben 35 lakosnak utalt ki a helyi tanács rendszeres segélyt. Rendkívüli segélyben 51 rászoruló részesült, amelynek összege több mint 18 ezer forintot tett ki. — A FÖLDRAJZTUDOMÁNYOK KÖRNYEZETVÉDELMI FELADATAI címmel tart előadást dr. Tóth József, a földrajztudományok kandidátusa, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézet Alföldi Csoportjának vezetője február 26-án, szerdán 15 órakor a TIT Értelmiségi Klubjában. Az előadást a TIT békéscsabai szervezete, valamint a Békés megyei Környezel- és Természetvédelmi Bizottság az egységes közművelődés jegyében rendezi meg. üzletekbe, ebből 8 ezer 500 nagyképemyős volt. A szovjet, NDK és csehszlovák gyártmányú porszívókból ötezret értékesítettek. A túlnyomórészt szovjet importból származó ke-1 rékpároktoól csaknem 16, kismotorokból 3,5 ezret adtak el. Az utóbbiak közül legkedveltebb típusok a Riga, a Werhovina, illetve a Babetta voltak. Hengerelt és húzott árukból j húsz, kerítésfonatból hétmii- > Mó forintot forgalmaztak. Figye- I lemre méltó a zománc- és alumí- j snium edények értékesítése, ame- lyekből egy év aliatt közel 15 millió forint bevételre tettek I szert. A forgácsoló szerszámok i eladási értéke négymillió fórint volt. Forgalmukat ebben az évben mintegy hat-hét százalékkal szeretnék növelni. Mmtú mai iép7j?íiáveszeti Kiáiiísás a mezierényí művelődési tói!» Február 18-én, kedden nyílt meg a mezőbsrényi művelődési, házban a „Megyénk mai képzőművészete” című kiállítás. A megnyitón megjelentek a község vezetői, a Szocialista Brigádvezetők Klubjának tagjai és más érdeklődők, fiatalok, idősebbek egyaránt. A rövid műsor és a megnyitó beszéd után, amelyet Nagy Ferenc, a 2. számú iskola igazgatója mondott el, a látogatók megtekintették a kiállítást. A tárlaton a festmények, grafikák, kisplasztikák, művészi fotók, iparművészeti alkotások ‘ egyaránt megtalálhatók. A több- j ségük tájihletésű. Tükrözik a ; békési embereket körülvevő természetet, fel vili an tanait egy-egy jellegzetes portrét, élénk tárják a múltat, s jelent egyaránt. Lsllóiiyerisiéisk 1,3, II, 19,84 Hétfőtől szombatig 1 fTESZ-napfár Február 25-én, kedden délelőtt az Építő5pari Tudományos Egyesület Békés megyei Szervezetének rendezésében Hossó István tart előadást 11 órától a békéscsabai Technika Házában a kazánházi tápvíz-előkészítés követelményeiről. Kedden, február 25-én délután fél öt órától tartja elnökségi ülését a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Békés megvei Szervezete a Technika Házában. Békéscsabán. Február 26-án, szerdán délelőtt 10 órakor a KISZÖV békéscsabai székházában Somogyi Zoltán a szövetkezeti demokrácia kérdéseiről tart előadást a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Békés megyei Szervezetének felkérésére. Csütörtökön, február 27-én délután 2 órától a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Békés megyei Szervezetének rendezvényén dr. Krattinger Márton tart előadást Békéscsabán a Technika Házában. Előadásának címe: Hitelpolitika a területfejlesztés szolgálatában. Február 27-én, csütörtökön délután két órára a békéscsabai Technika Házába hívták össze a Magyar Élelmezésipari Tudomá- 1 nyos Egyesület Békés megyei Szervezetének vezetőségi ülését. Pénteken, február 28-án délelőtt 10 órától dr. Pálos György a szarvasi Öntözési Kutató Intézet tanácstermében az újítási szabadalmi jogról tart. előadást a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Békés megyei Szervezetének felkérésére. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. Telefon: 12-196, 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. Telefon; 11-021, 11-051 FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta I Előfizethető a postahivataloknál ‘ és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 20,— Ft Dürer Nyomda telepe, Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál j Index: 25 051 APRÓHIRDETÉSEK Zaporozsee 36 000 km-rei eladó. Ér- j deklődni: esténként és vasárnap, ■ Békéscsaba Munkácsy tér A/3. D lh. Cs. Szabó. __________________449153 Ü jkígyós, Fő u. 39. sz. ház kerttel eladó._____________ 449134 3 darab 90—100 kg-os hízó és 5 hónapos bikaborjú eladó. Békéscsaba, Gorkij U. 36.___________________ 449135 T anya 400 négyszögöl gyümölcsössel víz mellett. hétvégi víkendre alkalmas (villany megoldható), ugyanott 601-es Trabant eladó. Érdeklődni: Békéscsaba. Körgát sor 15._______. ___________ 449036 F él ház eladó. Békéscsaba. V. kér.. Asztalos j. u. 6 sz_____________449146 U E rendszámú, homokszínű Zsiguli, igényesnek eladó. Bánkút, Honvéd U. 2. Tímár.____________________ 449069 205 négyszögöles telek eladó. Ér- deklődni: Békéscsaba. Corvin 38, Házhely igényesnek eladó. Bessenyei u. 87» Érd.: Szarvasi u. 32. sz. alatt. 449183 Gyula. Kisfaludy u. 3. számú ház. melegágyi kertészkedésre, alkalmas telekkel eladó. Érdeklődni; minden nao_ 17 Után._______________ 153799 Fehér hússertés választási malacok eladók. Békéscsaba. Kastély!' szőlők 1940.Gyeraj.____________002170 S zőrt ele nít és véglegesen, nyomtalanul rövidhullámmal. Pattanások, szeplők, foltok, ráncok gyors eltávolítása. Faragó kozmetika. Szarvas, Szabadság u. 45. Telefon: 262 86335 Bikaborjú eladó. Békéscsaba, Tanya 2051. KISZ-tábor, Várad!. __________________________________ 002174 Ültetni való fehér erős K—3-as paradicsompalánta kapható, ugyanott bútorozott vagy üres szoba kiadó. Fűrészporos kályhát veszek. Gyula. Oláh György u. 10. ______________________________ 153804 B eköltözhető ház eladó. Békéscsa- ba, V. kér.. Wagner 107.______449131 50 0 négyszögöles házhely eladó. Békéscsaba. Máriássy 87. 449132 Eladó Békéscsaba. Tolnai 6/C. HE. 10 alatti OTP öröklakás. Érdeklődni: egész nap 449090 Ovál lámpás Opel eladó. Mezőbe- rény. Gyomai u. 17. Boros. 449141 Fgy 14 hónapos üsző eladó. Telekgerendás. T. 2. sz. Andó Ádám. 449184 7 db 7 hetes választási malac eladó. Békéscsaba, T. 91/3. Homokbánya mellett, Moravszki. 449188 Wartburg de Luxé eladó. Békéscsaba, Gyulai u. 39. 449201 Két szoba, fürdőszoba, kertes ió- szágtartásra alkalmas ház eladó. Békéscsaba, V., Varsányi 34. (Franklin utcából)._____________449203 M odern mély gyermekkocsi eladó. Békéscsaba, Szív u. 12._____449206 Egy anyakoca és választási malacok eladók. Békéscsaba. Hl.. Rákóczi 17. _______________________ 449205 3 darab 110 kg-os hízó eladó. Érdeklődni : Békéscsaba, Bessenyei 120. SZ. 449222 S 100-as Skoda sportosra átalakítva. igényesnek eladó. Érdeklődni: Békéscsaba. Tulipán u 2. I. 10. vagy telefon: 12-891. 449224 Interlocfe 3 szálas varrógép 6/10O-as síkkötőgép eladó. Békéscsaba Micsurin U. 21. 449234 Állattartók. figyelem! Phylassl Combi 1 kg-os csomagokban és mé«y sok más premix megrendelhető a következő címen: Takarmánybolt, 4002 Debrecen—Palira, pf.: 31807. Eladó 10 darabból álló sötét háló. sodronnyal. Érdeklődni: szombat, vasárnap, hétköznap 17 órától. Békéscsaba, József A. KISZ lt. 3fl. 449231 Békéscsaba. Áchim It. M/30. XX. kétszobás lakás OTP-Atvállal ássál eladó. Érdeklődni: la óra után a helyszínen. ______________________449091 I kerház építéséhez vagy tánsashSzépítéshez társakat keresünk. Érdeklődni: du. 16 óra után, Bcs., Botyánszld. Pálné 12. 449092 Békés—Borosgyán. X. kér. 156. sz. tanya eladó Érdeklődni 1 Békéscsaba, Szigetvári u. 21. 449167 Két család részére is alkalmas ház eladó. Békéscsaba. VH. (Me.-iőme- gyer), Marx u. 6 449169 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk testvérünk, sógorunk, édesapánk, nagyaipánk, VICZIAN PÁL temetésén megjelent rokonoknak, szomszédoknak, a Lenin Tsz vezetőségének és tagságának, a Tisza-menti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat Gyulai Kirendeltség vezetőségének és munkatársaknak. Külön köszönetét mondunk Mázán doktor úrnak és Esztike nővérnek fáradságot nem ismerő munkájukért. & gyászoló család g> hónapos hasas üsző eladó. deklődni: Békéscsaba, Rozmarin g 5. sz _____________________________449Tb Ií ooozí úti Béke-kertem megművelésre kiadó. Érdeklődni: Békéscsaba. Szarvasi u. 49. Petrovszki. ___449126 T anya beköltözhetően eladó. Békés. X. kér. 13/1 sz. alatt, városhoz közel, állattartásra alkalmas helyen. Villany van. Érdeklődni: ugyanott mindennap Hegeivé‘<n él, __________________________________449094 H áz azonnal beköltözhetően eladó« Békéscsaba, Virág u. 9/L Érdeklődni :_JBánát_u. 62. __ 449143 I C forgalmi rendszámú 850-es Fiat eladó. Megtekinthető vasárnap délelőtt 10—12 között, Békéscsaba, Kulich lt. 4. Lengyel János. _ 002180 Hétéves tehén, öthetes bikaborjúval, 130—140 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, Nagyrét, Tanya 2296. Knyihár_ Pál___________________002175 K itűnő állapotban levő 750-es Zas- tawa és egy ODa-e* Trabant eladó, Békéscsaba, Munkácsy u. 1. 0021 ra Zsiguli Combi jó állapotban eladó. Békéscsaba. Micsurin u. 51. _________________________________ 449207 H étvégi hobbi-telek eladó (Békés-* csaba, keleti kertek). Érdeklődni. Kulich lt. V/2. C. IV. 43., szombat délután, vasárnap egész. nap. ____________________________• 4491» F elveszek gépkocsivezetőt. Nyugdíjasok előnyben. Érdeklődni: Bé- késcsaba, Nagv S. u 63.______44915« P rofán-bután gázpalackkal működő gázboyler eladó. Érdeklődni: Békéscsaba. V., Szamuely u. 19., vasárnap de. 449150 Kisipari hálószobabútor eladó Békéscsaba. Könyves u. 86. 449178 Gázfűtéses 3 és fél szobás lakás sürgősen eladó. Békéscsaba. Achim lt. M 4/7. 449183 408-as Moszkvics eladó. Békéscsaba. VX.. Berzsenyi u. 63. 449181 Malacok és süldők eladók. Bé- késcsaba, Nagy S. u. 59._____ 449185 Vennék világos színű 601-es Trabant Combit. lOLOó kp-vel. ..Megegyezünk” jeligére a békése .mai hirdetőbe. ___________________ 449109 9 90-as Trabant Combi eladó. Békés- csaba,_V., Rózsa F. 31. ____ 449192 K ét és fél szobás társasház OTP átvállalással eladó. 9, Igény es” jeligére & békéscsabai hirdetőbe. __________________________________4-Í920S3 F ürdőszobás házrész, eladó. Békéscsaba. III. kér., Rákóczi u. 23. ________________________________ 449221 H ázrész eladó. Békéscsaba, Erdélyi sor 9.____________________________ 449223 364 négyszögöl házhely eladó a Nagy s. utcában. Érdeklődni ? Békéscsaba, Győri u 43. sz. alatt. ______________________________ 449219» M ásfélszobás szövetkezeti lakás eladó. Békéscsaba, Kulich Gy lt. V/6. ép. B. lh. I. 2. 449155 17 darab választási malac eladóo Békéscsaba, Lorántffy 37. alatt. •________________ 449137 Ü j olajkályha, hozzá való fehér zománcozott csövekkel eia-do. Békéscsaba, Dózsa Gy. u. 42. Varga .‘.é. ___________________________________449139 K ertészetre berendezett Béke-kert felszereléssel együtt is eladó Békéscsaba. Herényi u. 49 449195 Kitűnő állapotban levő sport gyermekkocsi eladó. Békéscsaba. Székely M. 1. 449193 Békéscsaba, Fürst S. 31. sz. utcai fél ház eladó. 449172 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánks özv. Bencsik Andiásné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk dr. Szikszai István körzeti orvosnak. A gyászoló család 449089 —- r..—- - --------■—-----