Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-15 / 39. szám

Világ proletárjai!,, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRT BÍZÓT TSÁG ÉS A MEGYEI TANjÁCS LAPJA ——— " ■ — '-------— S 975. FEBRUÄR lís SZOMBAT? Ara; 1 forinft XXX. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM MAS SZERZŐDÉS MEGYÉNK ÉS AZ AGRÁREGYETEM KÖZÖTT (3. oldal) PÁLYÁK, ÉLETCÉLOK (4. oldal) NYILATKOZIK A FŐÜGYÉSZ (5. oldal) Jövőt formáló vélemények Napirenden; A közlekedés, az áruszállítás kulturáltsága és hatékonysága Aktívatanácskozás a 8-as Volánnál A napokban már az összevont alapszervezeti taggyűléseikre, a «súcsvezetőségefc választására is sor került és megkezdődtek a városi, járási pártértekezletek. Mindezek hivatottak területükön értékelni és összegezni az irány­elvekről folytatott viták tapasz­talatait. E cikk keretében nem a viták tortáiméról, értékeléséről szó­lunk. Ügy véljük, szükséges újó­lag hangsúlyozni azt a pártunk­ban immár hagyományként ki­alakult gyakorlatot, amely ez­úttal is érvényesült. Nevezete­ssen azt, hogy egy-egy fontos kérdésnél, egy-egy időszak ered­ményeinek, gondjainak, 'az el­következendő évek feladatainak meghatározásánál a határozat- hozatal előtt a párt mindig ki­kéri az egész párttagságnak — és gyakran pártonkívüli dolgo­zóknak is — a véleményét Most a kongresszusi előkészületek so­rán a párttagság véleményére támaszkodva tovább növekedett a párt demokratizmusa. Ugyan­akkor — a népfrontban, a SZOT- ban, a Tudományos Akadémián és másutt az irányelvekről foly­tatott viták révén — a párton- kívüli dolgozókhoz fűződő kap­csolatok is tovább szélesedtek, tartalmukban elmélyültek, s ez­zel is erősödött pártunk társa­dalmi bázisa. Mindig elsőrendűen fontosnak tartja pártunk az olyan jellegű eszmecseréket, mint amelyek az alapszervezetekben most lezaj­lottak és a pártértekezleteken tovább folytatódnak. A kong­resszust megelőző időszak külö­nösen jő alkalom arra, hogy a pártvezetés még jobban meg­ismerje a munkások, parasztok, értelmiségiek, a társadalom leg­különfélébb rétegeinek, a nők­nek, a fiataloknak a véleményét a párt eddigi munkájáról és az elkövetkezendő időszak fő tenni­valóiról, Korántsem elegendő azonban csak megismerni a véleménye­ket, hanem azokat igen gondo­san mérlegelni kell, hogy ne­men jen veszendőbe egyetlen lé­nyeges gondolat, ötlet, -javaslat, megjegyzés sem. Természetesen az alapvető, átfogó vélemények­ről felsőbb pártszervek, esetleg maga a kongresszus hivatott dönteni, de ez korántsem je­lenti azt, hogy már most és akár síz alapszervezetekben ne len­ne teendő. Mindenütt hangzot­tak el olyan elgondolások, ame­lyekkel nem kell felsőbb intéz­kedésekre várni, hanem a kong­resszusig is dolgozni lehet rajta, hozzá lehet látni a megvalósí­tásához a saját területen, a sa­ját munkakörben. Természete­sen amin vitatkozni kell, ami­ben nincs egyetértés, azt to­vábbra is elvszerű megbeszélé­seken kell tisztázni, örvende­tes, hogy pártszervezeteink többsége él is ezzel a lehető­séggel és gondosan összegezni igyekszik minden elhangzott ja­vaslatot. A bizalom kifejezése is volt ■«■today. a sok vélemény, javas­lat, amely elhangzott az alap- szervezetekben, az irányelvek vitáiban. A vitában részt vevő kommunisták százezrei bíznak a pártban, helyeslik eddig köve­tett fő politikai irányvonalát Ez adja meg igaza értékét fel­szólalásaiknak, amelyek szám szerint is igen tekintélyesek. Ám elsősorban nem is puszta sokaságuk jelent értéket — bár' ez sem jelentéktelen fokmérő —, hanem éppen az a bizalom, amely elmondásukra késztette a párt tagjait. Nyilvánvaló eredményeink ad­tak alapot ehhez a magatartás­hoz, véleményformáláshoz. Va­lamennyi felszólaló felemelt hangon, biztosan beszélhetett az elmúlt négy esztendőben elért eredményeinkről, arról az út­ról, amelyet megtettünk. S ame­lyen továbbra is járni kívá­nunk, mert az eredmények pusz­ta fölemlegetése nem elegendő. Jól érzékelte ezt a párttag­ság alapvető többsége is. Tisz­tában volt vele, hogy az esz­mecserét az irányelvek, vagyis a teendők felett nem a vitáért, önmagáért szorgalmazza a párt Hanem elsősorban azért, hogy —- pártunk és társadalmunk széles körű demokratizmusának érvényesítésével — még megala­pozottabbá váljanak a kongresz- szuson hozandó határozatok, még pontosabban körülhatárol­tak legyenek a következő öt esztendő feladatai, s még egy­ségesebben, erőteljesebben dol­gozzunk mindannyian válóra váltásukért^ Most erről van sző a követ­kező időkben. Egységesen kell tenni, cselekedni. A viták las­san lezajlanak, a vélemények, i síézeték tisztázódnak, egybeko- 1 vácsolódnak a legjobb elgondo- ; .lások, s aztán az érvényes kong­resszusi határozatok birtokában már nem vitázni kell, hanem i cselekedni. Persze már most is van mit tenni, mint ahogyan a mi vitáinkat is mindig az jelle­mezte, hogy nem üres szócsép- lések, hanem alkotó embereik eszmecser« voltak. Továbblé­pésük alapja ezúttal is az egy­ségesen értelmezett tennivalók összetett feladatsora. Nem elég csupán egyetértésünket hangoz­tatni a párt politikájával, ha­nem a mindennapi életben kell bizonyítani, abban a közegben, munkakörben, munkaterületen, ahol ki-ki él és dolgozik. S a párttagoknak még külön is meg kell nyerniük politikánk elfoga­dására, követésére dolgozó tár­saikat, a pártonkívüli tömege­ket. Párttagságunknak a vitákban megmutatkozott aktivitása, poli­tikai érettsége, összeforrottsága a dolgozókkal, a biztosíték rá, hogy a kongresszusi előkészüle­teket sikeres kongresszus és an­nak nyomán további sikeres előrehaladás koronázza. ff»r. Szabó Imre, asz MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője Második szakaszába lépett a szocialista munkaverseny a Volán 8-as számú békéscsabai Vállalatánál. Az első szakasz politikai és gazdasági» ered­ményeit tegnap, február 14- én összegezték a vállalati köz­pont, a telephelyek párt-, KISZ-, szakszervezeti és gazda­sági vezetői. Vándor Pál igaz­gató ismertette a gazdálkodás eredményeit. Kiemelte: a 8-as számú Volán Vállalat 1974-ben 28,9 millió forint nyereséget ért eL Ez 827 ezer forinttal több nyereségrészesedési alap képzését tette lehetővé. Külön szólt a szakszolgálatok munká­járól. A személyi forgalom ta­valy jelentős változáson ment át. Tizenkilenc új, korszerű au­tóbuszt kapott a vállalat, s így 29 millió utast szállítottak egy év alatt. Ü.1 járatok indultak Gyoma, Szeged, Szarvas és Szeghalom között. Időszakos já­rat közlekedett Békéscsaba és Kassa között. A vállalat dolgozóinak szor­galmas és áldozatkész munkája nyomán sokat javult Békéscsa­ba köz'ekedése. Üj szolgál­tatást is bevezettek a bérautó­busz létrehozásával. Tizenkét helységben tovább szervezték a lakosság ellátását tehergépko­csi-szolgáltatással. Ezek a taxi­órás tehergépkocsik 230 ezer kilométert tettek meg, s jól szolgálták a lakossági igénye­ket. A vállalat dolgozóinak dérer kas helytállását tanúsítja az is, hogy 48 ezer vagonból rakták ki, szállították el az árut. Ez naponta másfél vonatszerel­vénynek felel meg. A darab­áru-fuvarozásra kereken négy­millió forintot fizetett rá a vál­lalat, mivel a szállítási tarifa­árak nem fedezték a ráfordí­tást. Intézkedések történtek a tarifa szabályozására, de ezek­kel nem a nagy nyereség el­érése a cél, hanem a 4 milliós veszteség megszüntetése. Tovább fejlődött, erősödött a 8-as számú Volán műszaki felkészültsége. A városokban I közlekedő autóbuszok 70—75 százalékát tavaly már diag­nosztikai műszerekkel ellen­őrizték a közlekedés bizton­ságának javítására. Kitűnőre vizsgáztak az üzem­anyag-takarékosság szervezésé­ben. Gázolajból, benzinből 2,9 millió forinttal kevesebb érté­kűt használtak fel, úgy, hogy az 1 kilométerre tervezett üzemanyag-felhasználást — fajlagos értelemben — nem ér­ték el. Erre felfigyeltek a Vo­lán Trösztnél is és a békéscsa­bai bázist kijelölték energeti­kai mintateleppé. Különböző bemutatókat szerveztek, aján­lották a békéscsabaiak mód­szerét az ország 23 Volán-vál­lalatának, hogy máshol is ha­sonló eredményeket érhessenek el az üzemanyag- és a kenő­anyag-megtakarításban. Energetikai újítási hónapot szerveztek. Az újításokat, éssze­rűsítéseket bevezették. Ezzel s a többi újítással egy év alatt 800 ezer forint megtakarításhoz jut a vállalat. Az újítási hónap befejeztével Povázsai Gyulá­nak, Máthé Endrének és Pomá- zi Lászlónak átadták a Kiváló Újító kitüntetést. A még jobb eredmények el­érését befolyásolta a kedvezőt­len anyag- és alkatrészellátás. Beruházásra 66 millió forint jutott s ebből 63 milliót jár­művekre költöttek. Átadták rendeltetésének Békésen az autóbusz-pályaudvart, előké­szítették a szarvasi pályaudvar kivitelezését, tárgyalások foly­nak az orosházi új autóbusz­pályaudvar építésérőL Több heiyen bővítették a teleohelyek szociális épület ellátottságát. Előbbre léptek a bérfejlesztés­ben. Kétezer-hatvan forinttal nőtt a személyi bér. Ezzel a Volán-vállalatok között a kö­zepes szintre jutottak. Termé­szetesen ez a Í0 százalék körüli bérfejlesztés bérnövekmény- adóba került. Nem is keveset, 3,1 millió forintot fizettek be ilyen címen. A bérintézkedések nyomán jelentősen csökkentek a bérfeszültségek. Hinnék elle­nére a munkaerőmozgás mégis nagy volt. A szocialista brigádmozgalons is jó eredménnyel tárta a ver­senyt. Javult a közlekedés és az áruszállítás kulturáltsága, nö­vekedett a hatékonyság. A to­vábbi munkában ezek ismét központi helyre kerültek. Ilyen tekintetben akad még feladat a 8-as Volán különböző tele­pein. Annyi mindenesetre el­mondható, hogy e vállalat munkásai nélkül nem tudná a megye megvalósítani út-, lakás­építési, zöldség- és gyümölcs­szállítási, építőanyag-szállítási tervét s nem juthatott volna hathatós segítséghez a mezőgaz­daság sem az 1974. évi őszi be­takarítás során. Ebben az esztendőben 36 millió ember utaztatására ké­szül a 8-as Volán. Huszonöt új, korszerű autóbuszt vásárol, új szolgáltatásként vezetik be a MÁV-vonalain a taxi­rendelést. A tavalyinál 4 ezer­rel több vasúti kocsi kirakását szervezik majd meg. A vállalati tervben 35 millió forint nyere­ség elérését célozták meg, ami csak úgy képzelhető el, hogy az 1974. évi tervteljesítés tény­adatait 6 százalékkal túlteljesí­tik. Növeli va'amennyi dolgo­zó felelősségérzetét az a tény, hogy csökkentett munkaidőben kell elérniük ezt az eredményt, hiszen a trösztnél az elsőnek a békéscsabai vállalat vezette be a 44 órás munkahetet. Dupsi Károly ŰJ OKTATÁSIKÖZPONT BÉKÉSCSABÁN Befejezéshez közeledik az MS 'Mr Békés megyei bizottsága 'Iktatási Igazgatósága köz pontjának építkezése." a KISZ táboiüan. A korsze. a oktatási intézmény, hazánk felszaba­dulásának 30 évfordulója alkalmából április 4-én adják át rendeltetésének «Fotó: Desnány)

Next

/
Thumbnails
Contents