Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-14 / 38. szám

Ülést tartott a Minisztertanács A Kormány Tájékoztatási Hivatala közti; c Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter jelentést tett Stefan Olszowskinak, a Lengyel Népköztársaság külügy­miniszterének február 6—8. kö­zött hazánkban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A tárgya­lások során a külügyminiszte- ■ rek megelégedéssel állapították | meg, hogy a két ország között í teljes a nézetazonosság az ősz- j szes érintett kérdésben. Eredmé- | nyesnek ítélték országaink együttműködését, és hangsúlyoz­ták, hogy a szocialista közösség érdekeivel összhangban tovább kívánják erősíteni azt. A kor­mány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, A Fővárosi, valamint a Pest megyei Tanács elnökei jelentést tettek a budapesti agglomerációt érintő gazdaságfejlesztési tevé­kenységük összehangolásáról. Az ' együttműködést szabályozó meg- ' állapodás megfelelőnek bizo­nyult és azt a két tanács — a j közös fejlesztések tapasztalatai ] alapján — a jövőben is követ- ; kezetesen alkalmazza. A kor­mány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, A Minisztertanács megtár­gyalta az építésügyi és város- fejlesztési miniszternek a buda­vári palota rekonstrukciós mun­kálatairól szóló jelentését. Fel­hívta a figyelmet, hogy a ren­delkezésre álló eszközöket a fo­lyamatban levő munkálatok be­fejezésére összpontosítsák. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Koszorúzást ünnepség o Gellérthegyen Budapest felszabadulásának j 30. évfordulója alkalmából csü­törtökön délelőtt koszorúzás! ünnepség volt a felszabadító I harcokban elesett szovjet hősök gellérthegyi emlékművénéL A szovjet hősök emlékművén a hála, a kegyelet és a megem- lékeáfes koszorúját a budapesti pártbizottság nevében Katona Imre, az MSZMP Központi Bi­zottság tagja, a budapesti párt­bizottság első titkára, a Fővá­rosi Tanács nevében pedig Szépvölgyi Zoltán tanácselnök koszorúzott. Elhelyezték a kegyelet koszo­rúit a baráti országok fővárosai­nak hazánkban tartózkodó kül­döttségei, valamint az ideiglene­sen hazánkban állomásozó szov­jet déli hadseregcsoport pa­rancsnoksága is. (MTI) Z!Jű gyógyszerészeket köszöntettek Békéscsabán A Békés megyei Gyógyszertár Vállalatnál már hagyomány, hogy az egyetemről kikerülő, kezdő fiatalokat köszöntik, s ün­nepélyes keretek között indítják el a pályán. Az idén erre az ün­nepségre február 13-án került sor Békéscsabán, a Gyógyszertár Vállalat központjában. Tíz fiatal végzett a szegedi egyetemen, akik közül nyolc nő és két férfi. (Nyolcán a vállalat különböző munkahelyein, többek között Szeghalmon, Dévaványán, Mező- berényben, Gyulán és Békéscsa­bán, ketten pedig kórházban dolgoznak majd. Az ünnepségen dr. Palovits Gyula, a vállalat igazgatója üd­vözölte az ifjú gyógyszerészeket és beszélt a munka szépségéről, a hivatástudatról. Dr. Ragettli János főgyógyszerész a szakma szeretetéről, a továbbképzés fon­tosságáról adott néhány jó taná­csot, útmutatást. Köszöntötte a fiatalokat a vállalat párttitkára és szakszervezeti bizottságának titkára is. (villany is felpislogott szeren­csésebb körzetekben, ahová krumplivonat érkezett — csil­lagászati messzeségbe távolo­dott. Aki föl tudott kapaszkodni a foghíjas Gránit-lépcsőn a Vár­ba, arról beszélt, hogy odafenn még teljesebb a pusztulás, de Pesten már mozog az élet. Ez a híradás, hogy „odaát már mozog valami”, egyszeriben elsöpörte a bénultságot. A cselekvés vágya úgy lobbant fel, mint a préritűz. Ablakokat vontak be rejtelmes eredetű plakátokkal, egy csikó- tűzhely többet ért, mint manap­ság egy balatoni telek villával. Fűtenivaló volt elég, a kibele­zett házak ontották az éghető roncsokat. Aki furnérablakán kidugott egy szaporán füstölgő kályhacsövet, annak már ottho­na volt. Az Attila utcában egy pék befűtötte a kemencét és el­rejtett lisztjéből kenyeret sütött. A leleményes kárpitos még min­dig tudott friss lóhúst szerezni, a csontbőrre fogyott kósza álla­tokat vágták, megmentve őket áz éhhaláltól, s azok is megmen­tettek egynéhány emberéletet. Elbicegtem a Mikó utca sar­káig, ahol széles és mély tank­csapdát vájtak, a gödörben né­met hullák hevertek, egy ház­mester vezetésével betemetésü­kön fáradozott, akiben még volt maradék erő. Enyhült az időjárás, egyre fullasztóbb lett s levegő, sietni kellett az elta­karítással. A Krisztina sarkán fölfedezték, hogy a vízhálózat gerincvezetékében tetemes mennyiségű víz maradt. Kézi­szivattyúval húzták fel a kis­sé már áporodott folyadékot, s kannákban mérték a sortállók­nak. Az iszonyatos gond — hogyan éljünk tovább, ha már túléltük — csak lassan oszladozott. Még az óvóhelyeken laktunk, de már ki lehetett tárni a járdára nyíló vasablakot. Éjszaka bejött a le­vegő, amelynek már nem volt ekrazitszaga. A Vérmező ron­csaiból kordákat eszkábáltak ügyes emberek és megkezdődött a szállítás. Ezek a keservesen nyikorgó, embervontatta talyi- gák szállították el a holtakat, s hoztak valamit az élőknek. Március első napjaiban lovas szekérrel értünk jött egy Pest környéki rokon. Mindnyájan, s minden maradék holmink föl­fért a kicsiny szekérre. Itt, a kapuban búcsúztunk azoktól, akikkel együtt töltöttük a nehéz napokat. Azóta mindenki elbú­csúzott a háztól, amely a Vérme­zőre néz, egyetlen ismerős nevet sem olvastam a kapu alatt. El­indulok hát, átvágva a szépen gondozott Vérmező téli pago­nyán a déli-vasút pazar tömege felé, hogy fölszálljak a metróra és tíz perc múlva megérkezzem a város sűrűjébe. Baráti Gél* Jogos sragy nem jogos? árnyékok a cipőrásárlás korul A vásárlás árnyékos oldalai­hoz tartozik, ha az áru nem fe­lel meg az előírt minőségi kö­vetelményeknek, és reklamálni kell az üzletben. Nem beszélve arról, hogy ez mennyi többlet- munkát jelent — az amúgy is munkaerőhiánnyal küszködő — kereskedelem számára. A leg­több minőségi kifogás és ezzel párhuzamosan a visszaváltás gondjai az utóbbi években a ci­pővásárlás körül tornyosulnak leginkább. Nézzük tehát, mi van a cipőkkel? A REKLAMÁCIÓK GYAKORIBBAK LETTEK A hazai cipőiparban az utóbbi két évtizedben végrehajtott fej­lesztések lényegesen megváltoz­tatták a felhasznált anyagok összetételét és a technológiákat. Növekedett a termelés és a kor­szerűsödő gyártási feltételek szé­lesítették a termékválasztékot. Mégis a legfőbb gondot a keres­letnek megfelelő választék és I az ehhez szükséges minőségi színvonal biztosítása okozza. Ez összefügg az anyagellátással, az értékesítés színvonalával, a szer­vezettséggel, a szakemberellá­tottsággal. A cipőipar alap­anyagellátása mennyiségi, mi­nőségi, választék és korszerűségi szempontból nem kielégítő Az utóbbi időben mindinkább elő­térbe került a színvonal emelé­sének követelménye. Ezt bizo­nyítja, hogy míg az alkalmazott. minőségi osztályozás — amely j szabványokon alapszik — lénye- j gesen nem változott, de a rek­lamációk sokkal gyakoribbak lettek. A cipők minőségével kap- 1 esolatos panaszok a minőség ál­talános színvonalára és a tartós­ság, valamint a megbízhatóság hiányosságaira vezethetők visz- sza. A régi szemlélet (a tartós, több éves hordásra alkalmas lábbelik iránti igény) az egész világon megváltozott. A hang­súly átterelődött a könnyed já­rás biztosítására, a divatosságra és az adott körülmények közöt­ti legcélszerűbb használatra. Differenciált minőségek alakul­tak ki, s ezek a választék bővü­lésével jártak: egyaránt tekintve a típusokat, a tartósságot és a modelleket. Cipőiparunk e kö­vetelményeknek még nem tesz maradéktalanul elegét. A hazai cipőkből általában hiányzik a könnyedség és a divatosság. Nem különülnek el a gyárt­mánycsoportok és a termékek a használati cél szerint — egy­hangú benyomást keltenek. Az anyagok fogása, színe, esztéti­kai hatása nem megfelelő. A tartóssági hiányosságok általá­ban hordás közben jelentkez­nek, amelyek nagy részét az ipa­ri vagy kereskedelmi minőség- ellenőrzések — az alkalmazott szemrevételezési módszerekkel — nem tudják kiszűrni. A rej­tett hibák nagy biztonsággal csak műszeres vizsgákkal hatá­rozhatók meg, ami viszont a vizsgálatok többségénél roncso­lással jár. EGY EV ALATT 5 MILLIÓ FORINT Az 1/1964-es belkereskedelmi miniszteri rendelet kimondja, hogy a vásárló a rejtett hiba mi­att az észleléstől számított 8 na­pon belül reklamálhat, legfel­jebb azonban 6 hónapig érvé­A VOLÁN 8. sz. Vállalat felvételre keres: tehergépkocsi-vezetőket, autószerelőket, kalauzokat, szállítómunkásokat, üzemanyagkút-kezelőt. SZTK-ügyintézőt, valamint könyvelőt. Jelentkezni lehefe Békéscsaba, Szarvasi út 87. Munkaügyi önálló osztály, x nyesítheti ezt a jogát. A külön­böző rendelkezések azt is előír­ják: reklamálni csak a vásárlá­si blokk bemutatásával és ab­ban az üzletben lehet, ahol a terméket megvették. De hogyan valósul «e meg a gyakorlatban? Az UNIVERZÁL Kiskereske­delmi Vállalat üzleteiben éven­te mintegy 75 millió forint érté­kű cipőt vásárolnak. A kártérí­tés, illetve a reklamálás követ­keztében visszaváltott cipők ér­tékének összege 5 millió forint —- kereken 20 ezer pár cipő, az összes cipőforgalom 5,3 száza­léka. A számok megdöbbentőek, még akkor is, ha a reklamációk egy része nem jogos, illetve nem szabályos. Békéscsabán az Univerzál 6- os számú cipőboltjának a veze­tője Jankulár Istvánná. Ezeket mondja: — Nagyon sok gondunk, ba­junk van a visszaváltott cipők­kel. Hozzávetőlegesen 25 szállí­tóval állunk kapcsolatban. Na­ponta 20—25 pár cipőt hoznak vissza az üzletbe. A kártalanítá­si jegyzőkönyvre rá kell írni a modell és a számlaszámot, va­lamint a cipő nagykereskedelmi árát. Ha ezek közül valamelyik hiányzik, vagy nem pontos, visz- szaküldi a gyár vagy a nagyke­reskedelmi vállalat. Képzelheti, mennyi többletmunkát jelent különösen akkor, ha a lábbelit egy fél évvel ezelőtt vásárolták. Aztán itt van a visszaszállítás problémája. A 25 szállító közül mindössze három fogadja el a gyűjtőkartonba csomagolt cipő­ket, míg a többi ragaszkodik az egyedi dobozba való visszakül­déshez. Rengeteg munka, hiába, hiszen a forgalmunkba ez az összeg nem számít bele. De nem is ez a nagyobbik baj, hanem az, 1 hogy véleményem szerint a rek­lamációk 30 százaléka nem jo­gos. Gyakorlatilag minden cipőt kicserélünk, vagy kártalanítjuk a vásárlót, ha csak nem tudjuk bebizonyítani, hogy ilyen lábbeli nem is volt az üzletünkben. A panaszt blokk nélkül is elintéz­zük, éppen a vevőkkel való jó kapcsolat miatt. Persze előfor­dul olyan eset is, hogy a blokk azért keveredett el, mert a ci­pőt egy kedvezményes vásár al­kalmával vették 20—30 száza­lékkal olcsóbban. A reklamáci­ókor pedig a teljes vételár kár­térítését kérik. Ebben a szaküzletben tavaly 14 millió forint forgalmat értek el, ebből a kártérítés összege 1 millió 400 ezer forint volt — kereken 10 százalék. A beszél­getés során kiderült az is, hogy nem egyértelmű minőségi hiba esetén a KERMI véleményét is ki szokták kérni. A határidő általában 15 nap, vagy ennél is több, a reklamálók azonban sok­szor nem hajlandók ennyit vár­ni. VEVÖPARTI VAGYOK — Vevőpárti vagyok — hang­súlyozza Szlávik Lajos, a Cent­rum Áruház' igazgatója —, de meg kell mondanom azt is, ami a cipőreklamáció körül nálunk az utóbbi években történik, az már nem egészséges dolog. Néz­zük a számokat: áruházunk ci­pőosztálya az elmúlt évben 11 millió forint . értékű lábbelit adott el, amelyből a kártérítés összege 836 ezer forint volt, az 1973-as év 652 ezer forintjához képest. Érdemes meditálni raj­ta: míg a cipők minősége, ha lassan is, de javul, addig a rek­lamáció rohamosan növekszik' Cipőforgalmunk egy év alatt 7 százalékkal, a kártérítések ösz- szege pedig 28,2 százalékkal emelkedett. A közelmúltban jött ki egy központi rendelke­zés, miszerint áruházainkba» blokk felmutatása nélkül is — ha két tanú állítja, hogy az adott áruházban történt a vásárlás —• vissza kell váltani a reklamált cipőt. Nos, mi nem akarunk idá­ig eljutni, a kialakult gyakor­lat szerint igazságosan, körülte­kintően, korrektül járunk él ezekben az ügyekben. Orosházán az ÁFÉSZ Csillag Áruházának cipőosztályán Für Sándor osztályvezető-helyettes­sel beszélgetünk. —■ Tizenhat éve vagyok a szakmában — mondja.—, és saj­nos azt kell tapasztalnom, hogy az elmúlt 4 év alatt a reklamá­ciók egyre jobban szaporodnak Elég, ha csak arra utalok: egy év alatt 150 ezer forinttal emel­kedett a kártalanítás összege. És ez csak részben magyarázható a cipők minőségével, mert ami­kor el kell dönteni, hogy jogos vagy nem jogos a reklamáció, a kereskedő kényelmetlen hely­zetbe kerül, hiszen ez a vevő ugyebár máskor is bejön az üz­letbe... Egyébként a legtöbb baj a női divatcipőkkel van, elsősor­ban a Minőségi Cipőgyár és a Jászberényi Cipő Ktsz termé­keit kifogásolják. KÖVETKEZETESEBBEN A jogosan reklamálók érdekei­nek védelmében a jövőben meg kellene szigorítani a boltok ügyrendjét, következetesebben érvényesíteni az előírásokat, a szabályokat, egyszóval: szüksé­ges a reklamációk és a vissza­váltások megszorítása. Jó példa erre az Univerzál 11-es orosházi cipőboltja, ahol megkövetelik a blokkal való reklamációt és rendszeresen szakvéleményt kérnek a KERMI-től. Ennek kö­szönhető, hogy a tavalyi 7 mil­lió forintos forgalomból csak 185 ezer forint volt a kártalaní­tás összege, az összforgalomnak csupán 2,6 százaléka. Más kér­dés, hogy ezek a milliók, sőt milliárdok nagyon is figyelmez­tető adatok a gyárak számára. Annál is inkább, mivel ezeknek a lábbeliknek túlnyomó részét elégetik, tetemes kár éri a nép­gazdaságot. Az V. ötéves tervben a lábbe­lik termelése a korábbinál las­súbb ütemben, várhatóan 3,4— 3,9 százalékkal növekszik. Ez lehetőséget ad arra, hogy az eddig elmaradt területek felzár­kózzanak. Új technológiákkal kí­sérleteznek, kidolgozzák a cipő­ipari minőségszabályozás elveit és módszereit, ami egyik fontos tényezője a jobb minőség eléré­sének. De addig, amíg ezek a fontos célkitűzések megvalósulnak, a kereskedelem illetékeseinek is gondolniuk kell arra, hogy a vá­sárlók fokozott érdekvédelmét szolgálja, az ügyintézést gyorsít­ja a megőrzött blokk. Az egy­értelmű minőségi kifogás előse­gíti, hogy az eladók és a vásár­lók megértsék egymást, feles­legessé teszik az idegölő vitát. S kevesebb lesz a cipővásárlások körül is az árnyék... Seres Sándor értesítés* A gyulai Járási Hivatal egészségügyi osztályának 611/1975. sz. engedélyével Doboz, Gerla, Gyulavári és Sarkad községek határában sfrichninnei mérgezést végzünk A mérget érinteni és elvinni életveszélyes és tilos! A, mérgezés 1975, február 15-től május 30-ig tart. BEFAß Gyulai Erdészete. ________________________________________ 15377,

Next

/
Thumbnails
Contents