Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

M&sjke9iM5d&U míwp®%m9 % Tízperces ínterjö Lévai Istvánnal Lévai István Szerte a megyében, s Jóval a megyehatárokon túl a labdarú­gó-vezetők, a szurkolók, a já­tékosok, a sportág barátai jól ismerik Lévai Istvánt, a békés­csabai városi labdarúgó játék­vezető bizottság nemrégiben nyugalomba vonult elnökét. A népszerű, köztiszteletben álló Pista bácsival sportpályafutásá­ról beszélgettünk. — Bizony, nagyon régen volt, amikor játékvezetői vizsgát tet­tem — emlékezett vissza Pista bácsi. — 1946. december 22-én vizsgáztam Budapesten. Neves játékvezetők oktattak, mint Ka­marás Árpád, Dorogi Andor, Barna Béla, Szigeti László, Fenyvesi Miklós, Vámos Samu. Három évig működtem Buda­pesten, majd 1949 őszén Békés­csabára kerültem. — Hány mérkőzést vezetett pályafutása során? — Ha jól számoltam össze, akkor 1419-et. Ebből 811-en ve­zetőbíróként, 608 találkozón pe­dig partjelzőként működtem közre — a BLASZ I. osztálytól az NB II-ig. Másodosztályú mi­nősítést szereztem és ha példa­képeket kell említeni, akkor Kamarás Árpádot és Herczka Pált választom, míg Békés megyében Kristóf Tibort. — És országos kerettag med­dig volt? — Hárc*r évig mint NB Il-es partjelző kerettag segíthettem a labdarúgást, s ugyancsak három esztendeig működtem NB III-as játékvezetőként 1959-től, ami­kor túljutottam a korhatáron, megyei I. és IL osztályú mér­kőzések vezetését bízták rám. — Aztán a Játékvezető bizott­ságban tevékenykedett tovább, igaz? — Így van. Több mint másfél évtizeden keresztül voltam a békéscsabai városi labdarúgó játékvezető bizottság elnöke és csaknem 25 évig a megyei JB elnökségi tagja. — Mint JB-elnök mit tartott legfontosabb feladatának? — A játékvezetők képzését, továbbképzését, az utánpótlás nevelését. Az elmúlt 16 év alatt 14 tanfolyamnak voltam vezető­je Sajnos, az utóbbi két évben nem vizsgáztattam, mert kellő jelentkezés hiányában nem tud­tunk indítani tanfolyamot... Mintegy 250-en tettek vizs­gát nálam. Külön örülök neki, hogy köztük csaknem száz diák­hallgató is. Sajnálatos viszont, hogy sok játékvezető, bár vizs­gája megvan, mégsem működik. — Sokan vannak azonban, akik nagyon aktívan vesznek részt a labdarúgás vérkeringésében. — Hogyne. Én állítottam ki a játékvezető igazolványát Wallfisch Sándornak, Balda Bé­lának, Mézes Jánosnak, a Szarvas testvéreknek, Uhrin Pálnak, Uhrin Györgynek, Gre­gor Mihálynak, hogy csak egy­néhányat említsek a ma legak­tívabbak közül. — És most hogyan tovább, Pista bácsi? — A labdarúgást mindig na­gyon szerettem, ezért is lettem játékvezető. Az igaz, hogy a nagypályás játékvezetésnek bú­csút mondtam, de a sportághoz továbbra is hű akarok marad­ni. Amíg erővel bírom, a kis­pályán folytatom. Ez lesz az én igazi kikapcsolódásom! Uhrin János Sekk Arató Zoltán és Demeter 'Mihály csoportelső Befejeződött Békéscsaba egyé­ni sakkbajnokságának elődön­tője. A háromhetes, közepes színvonalú versenyen mindkét csoportban • nagy küzdelem folyt az 1—3. helyért (ami a középdöntőbe jutást jelentette). A verseny 5—7. fordulójának részletes eredményei. Első cso­port, 5. forduló: Radics—id. Ho­lecska döntetlen, László—Kacz- kó 0:1, Arató—Péli 1:0, Kenye­res—Gyarmati döntetlen. Hato­dik forduló: Gyarmati—Arató döntetlen, Kaczkó—Kenyeres 1:0, id. Holecska—Péli döntetlen, Radics—László 1:0. Hetedik for­duló: Kenyeres—Radics döntet-! len, Arató—Kaczkó döntetlen, Péli—Gyarmati döntetlen, Lász­ló—id. Holecska 0:1. Második csoport, 5. forduló: Csík—Mekis 1:0, Radnóti—if j. Holecska 1:0, Demeter—Lau- renczy 1:0, Lázár—Horváth 1:0. Hatodik forduló: Csik—Lázár 0 1, Laurenczy—Radnóti 1:0, Mekis—ifj. Holecska ,1:0, Hor­váth—Demeter 0:1 .Hetedik for- ivló: Radnóti—Horváth 0:1, Demeter—Csik 1:0, Lázár—Me­kis 0:1, ifj. Holecska—Laurenczy 0:1. A verseny végeredménye. I. csoport: 1. Arató Zoltán (Bcs. Előre Sp.) 6, 2. Kaczkó Mátyás (E. Sp.) 5, 3. Radics László (Bcs. VTSK) 4, 4. Gyarmati György (Bcs. Építők) 4, 5. Péíi János (E. Sp.) 3,5, 6. Kenyeres Zoltán (VTSK) 2,5, 7. id. Ho- lecska János (Építők) 2,5, 8. László István (E. Sp.) 0,5 pont­tal. II. csoport: 1. Demeter Mi­hály (VTSK) 5,5, 2. Mekis Éva (Építők) 5, 3. Laurenczy Péter (Építők) 5, 4. Lázár József (VTSK) 4,5, 5. Csik István (Épí­tők) 3, 6. Radnóti Miklós (VTSK) 2, 7. ifj. Holecska János (Építők) 2, 8. Horváth Lajos (VTSK) 1 ponttal. Ifj. Holecska János jó rajtolás után, betegsége miatt kénytelen volt visszalépni. A középdöntőbe jutottak: Arató Zoltán, Demeter Mihály, Mekis Éva, Kaczkó Mátyás, Laurenczy Péter, Péli János. Szeles Imre Huszonnyolc játékossal Hajdúszoboszlóra utazott az Előre Spartacus együttese Véget ért az I.’osztályú lab­darúgó-csapatok rövid téli pi­henője. Az MLSZ által előírt felkészülési menetrend értelmé­ben megkezdték alapozásukat az Előre Spartacus labdarúgói is. A békéscsabai NB I-es együt­tes tegnap Hajdúszoboszlóra utazott, ahol az OKISZ-üdülő- ben ütötte fel „főhadiszállását”.' Papp László technikai vezető, Babolcsay György vezető edző, Szita László edző, Tóth Pál in­téző, Baukó András gyúró ve­zetésével a következő játékosok keltek útra: Tóth, Tasnádi, Győrfi, Kvasz, Dobé, Láza, Ke­rekes, Schneider, Paróczai, Vá­gási, Zsíros, Kovács, Moós, Dá­vid, Lengyel, Erőss, Zielbauer, Csepregi, Pásztor, Királyvári, I tizenötödik helyen A labdarúgó-válogatottak rangso­rát az idén is elkészítette az Inter- nazionale Sport-Korrespondenz. Az első helyre az NSZK és Hollandia került holtversenyben. A további sorrend: 3. Lengyelország, 4. Brazí­lia, 5. NDK... 15. Románia, Cseh­szlovákia, Franciaország, Magyar- ország. ... | A Nemzetközi Olimpiai Bízott-. I Ság 76. ülésszakát 1975. május 21— 24-én tartják Lausanne-ban. Ezt megelőzően a NOB végrehajtó bi­zottság háromszor ülésezik: febru­ár 20—22-én Tuniszban, május 15— 17-én Rómában és május 10—20-án Lausanne-ban. A NOB Vb római tanácskozására meghívást kapnak a nemzeti olim­piai bizottságok vezetői is. Gondolatok a labdarúgásról Németh, Pogács, Bánáti, Hódi, Zsömbörgi, Friderikusz, Ravasz, Szász. A vezetők gazdag programot állítottak össze a fiúk számára. Délelőtt a szabadban, délután tornateremben edz a gárda. A jövő hét és az azután követke­ző hét szombatján hazatérnek, a 13-i és 20-i, hétfő délelőtti edzést Békéscsabán tartják meg, majd visszautaznak a für­dővárosba. A játékosok szabad idejükben jó néhány sporttör­téneti, sportorvosi, szakmai elő­adást hallgatnak majd meg. Az együttes január 28-ig tar­tózkodik Hajdúszoboszlón. Két nappal később, január 30-án, Budapesten, az MLSZ által kö­telezően előírt mezei futás 4000 m-es távját teljesítik a lila-fe­hér labdarúgók. Reméljük, betegség, sérülés nem zavarja meg az Előre Spar­tacus edzésmunkáját, a játéko­sok el tudják végezni mindazt, amelyet a szakvezetés előír számukra, s a lila-fehérek jól sikerült alapozás után vághat­nak neki — februárban — az előkészületi mérkőzéseknek. ISTF lAlja Zsolt litván Cikksorozatot indítunk, amely- < ben a legnépszerűbb sportág­ról, a labdarúgásról írunk. Mi a célunk ezzel? Egyrészt, eleget tenni az MLSZ vezetői kérésé­nek: véleményünk közreadásá­val segíteni az előrelépést, más­részt ; felmérni — saját tapasz­talataink alapján — az OTSH állásfoglalás megjelenése óta eltelt . időszak eredményeit. Mindehhez felhasználjuk azt a tájékoztatást, amelyet az MLSZ 1974. december 13-i sajtótájé­koztatóján kaptunk. Sorozatunkat Zsolt István nyilatkozatával kezdjük. Az MLSZ játékvezető bizottságának elnöke azokat a tapasztalatokat foglalta össze, amelyek a kö­zönség, a szurkolók számára a legfontosabbak. AZ IDŐHÚZÁS ELLEN Zsolt István, a Játékvezető bizottság vezetője nagy tekin­télynek örvendő szakember. Fair play-díjas, három világbaj­nokságon és négy olimpián mű­ködött közre, s amit még egyet­len kollégájának nem sikerült elérnie: hét alkalommal bírás­kodott a londoni Wembley sta­dionban, a „futball templomá­ban”. Az új szerepet betöltő szakember arról nyilatkozott: milyen feladataik voltak a baj­nokságban a játékvezetőknek, mit sikerült megvalósítani és mi a további tennivaló? — Elöljáróban szeretném le­szögezni: a játékvezetők is fe­lelősek azért, hogy a labdarú­gósportban sikerüljön megállí­tani a fellelhető féktelenséget, biztosítani a rendet és a fegyel­met. Ugyanakkor segítséget is nyújthatnak a sportág fejlődé­séhez, korszerűsítéséhez. Az utóbbi években a magyar mérkőzéseken többségben lagy­matag, lassú, alacsony színvo­nalú volt a játék. Nagy szere­pet kapott az időhúzás is. Mi a sípot használjuk fel arra, hogy felgyorsítsuk a játékot és meg­szüntessük a sportszerűtlensé­geket. Szempontjaink közé tar­tozott a kapusok túlzott labda­tartásának, a partdobások és a szabadrúgások körüli huzavo­nák, a fetrengési jelenetek fel­számolása, ugyanakkor a dur­vaság megakadályozása. Eltűnt a magyar pályákról az a tavaly még gyakran alkalmazott „sze­relési mód” is, hogy hátulról a földre rántották a kitörő játé­kost. Kevesebb a vita, s ezáltal csendesebbek lettek a küzdőte­rek. FELGYORSULT A JÁTÉK A játékvezetők testületé a Testnevelési Főiskola Kutató In­tézetének munkatársaival fel­mérést végzett, hogy milyen eredményt hoztak a játék fel- gyorsítását célzó törekvések. Megállapították, hogy az el­múlt esztendőkben egy-egy fél­időben általában 23—29 perc volt a tiszta játékidő, s ez — az őszi bajnoki szezonban — 34—35-re emelkedett; S ez még nem a felső határ, tovább sze­retnék azt növelni, hogy ezáltal is gyorsabb legyen a játék, mi­ként a sportágban legfejlettebb országokban. — Mindez nemcsak a csapa­toknak és a játékosoknak je­lentett nagyobb megterhelést, hanem a síp mestereinek is. Természetesen nem csupán a már említett szempontok meg­valósítása volt a célunk, hanem az is, hogy emeljük a játékve­zetés színvonalát — folytatta Zsolt István. Bíróink is gyor­sabbak, frissebbek legyenek. Akik figyelemmel kísérték mű­ködésüket, láthatták, hogy már alapvonaltól alapvonalig futnak, gyakran voltak találhatók a 16-oson belül — mégpedig úgy, hogy nem akadályozták a játé­kot. Ehhez nemcsak alapos fi­zikai felkészültség, hanem jó idegállapot is szükséges volt. S én azt hiszem, e követelmé­nyeknek a jövőben még inkább eleget tudnak tenni! (Folytatjuk) Horváth Kálmán Harmadszor is Cruyffé az Áranylabda A France Football francia labdarúgó-szaklap hagyományos év végi szavazása alapján Johan Cruyff lett az 1974. év legjobb európai labdarúgója. A holland válogatott játékos 1971. és 1973. után most harmadszor lett a kontinens legjobbja, s ezzel meg is előzi az eddigi csúcstar­tót, a spanyol Di Stefanól, aki­nek kétszer (1957. és 1959.) ju­tott ki a megtiszteltetésből. Az Aranylabda 1974. évi sor­rendje: 1. Johan Oruyff (Hol­landia) 116, 2. Franz Becken­bauer (NSZK) 105, 3. Kazimierz Deyna (Lengyelország) 35, 4. Breitner (NSZK) 32, 5. Neeskens (Hollandia) 21, 6. Lato (Len­gyelország) 16, 7. Müller (NSZK) 14, 8. Gadocha (Lengyelország) 11, 9. Bremner (Skócia) 9, 10— 12. Sparwasser (NDK), Edström (Svédország és Vogts (NSZK) 4—4, 13—14. Hellström (Svéd­ország) és Tomaszewski (Len­gyelország) 3—3, 15—18. Maier (NSZK), Bonev (Bulgária), Gór- , gon (Lengyelország) és Altafini (Olaszország) 2—2, 19—23. Blo- hin (Szovjetunió), Bonhof (NSZK), Hoeness (NSZK), Ob­iak (Jugoszlávia) és Guillou (Franciaország) 1—1 pont. ösz- szesen huszonhármán kaptak szavazatot. A Körösvidéki Sporthorgászok Egyesülete ma tartja meg soron következő klubnapját Békéscsa­bán, a Békési út 24. szám alatti klubhelyiségben. A vezetőség közli, hogy ja­nuár 7-től továbbra is a keddi napokon találkoznak az egye­sület tagjaival. Figyelem! íriszem náláshoz is érfő iuhászokat keresünk felvételre Jó kereseti lehetőség, illetményjuh-tartás. Lakást biztosítunk, felvétel esetón térítés nélküli költözte­tés. Egy családon belül több dolgozó előnyben. Jelentkezni: Szeghalmi Állami Gazdaság, II. sz. kerülete, Halaspuszta, dr. Nagy Árpád kerületi állatte­nyésztőnél. r g mmassa MS. JANÚÁK &,

Next

/
Thumbnails
Contents