Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-29 / 24. szám
Nevetési értekezletek után és előtt Szocialista hazafiság és proletár internacionalizmus Az 1973-ban hatályba lépett általános iskolád rendtartás 29. paragrafusának d) pontja értelmében és áprilisában nevelési értekezletet kell tartani az iskolákban, melynek tárgya bármely nevelési kérdés lehet. Az 1974/75-ös tanév második féléve azonban változtatott ezen a gyakorlaton, mert a Művelődésügyi Közlöny 1974/23. számában megjelent az oktatási miniszter és a munkaügyi miniszter együttes utasítása és alsó és középfokú Oktatási intézmények 1974/75. tanévi munkarendjét szabályozó utasítások kiegészítéséről. Az utasítás értelmében, 1975. január vagy február havában a fent említett intézményekben, nevelőtestületi értekezleten kell feldolgozni az MSZMP KB mellett működő kultúrpolitikai munkaközösség „A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus időszerű kérdései című állásfoglalását. A téma időszerűségét — hazánk felszabadulásának és a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójának jubileumán túl — az adja, hogy közeleg pártunk XI. kongresszusa is, mely — többek között — arra is hiva. tott, hogy felmérje azt a fejlődést, ami ebben a fontos ideológiai kérdésben tapasztalható, és rámutasson azokra a hiányosságokra, melyek még megtalálhatók. Nem kívánok az igen magvas ideológiai téma minden részletére kitérni, mert ez — ebben- a terjedelemben — nem is lehetséges, s zömében ismert azok előtt, akik ezzel a kérdéssel hivatásszerűen foglalkoznak. Helyette — talán ez hasznosabb lesz — olyan gyakorlati tapasztalatokat kívánok . megemlíteni, melyekkel naponta találják szembe magukat pedagógusok, és pártmunkások. Egy idézetből szeretnék kiindulni, melyet Király István: Hazafiság és forradalmiság” című tanulmánykötetéből vettem: „Közhely ma már szinte annak hangoztatása, hogy — kiváltképpen az új gazdasági mechanizmus jelenléte óta — az életszínvonal, s a szocialista tudatosság között nő az ellentmondás: az előbbi emelkedésével az utóbbi nem tart kellőképpen lépést. Olyan, egyre többet emlegetett hiányosságok, mint az élősdiség, önzés, hará- csolás, mind szembeötlőbben tükrözik ezt a kettéválást.” És máris a problémák sűrűjében vagyunk! Mert azt már sikerült tudatosítani, hogy a hazafiság és az in tér - nációnál izmus megváltozott körülményeink között más, új tartalommal telítődött, mint az* néhány évtizeddel ezelőtt tudtuk. Az általános iskolás gyermek is tudja ma mér azt, hogy békében a hétköznapok hazaíisága és internacionalizmusa dóntő. Ma az a jó hazafi, aki becsülettel, ereje javát adva dolgozik. És az internacionalizmus sem fegyveres harcot kíván az esetek többségében, hanem tiltakozó szavunk felemelését, gazdasági segítségünket. Hol tehát akkor a probléma? — mert van, s s megkerülni nagyobb vétek lenne, mint felvillantani, s megszüntetéséért tenni. Alapvető ott, hogy azok a hatások, nevelési impulzusok, melyek arra hivatottak, hogy megalapozzák, elhintsék a hazafiság és internacionalizmus eszméit, az iskola falain kívül sok esetben ..megtor- pedóztatnak”. Él még ma is a kettős nevelés, bár teljesen új formában, (szülő és nevelő között). Az utcán, a szűkebb környezetben szerzett hatások sok esetben nem az iskola törekvéseit erősítik, hanem gyengítik. Nem eléggé egyértelmű esetenként annak bizonyítása sem, hogy tanulni érdemes. Sok ma még a vonzó, de negatív példa, a hamisan csillogó eszménykép. A fiatalok — életkori sajátosságaikból eredően — nehezen igazodnak el abban a tömérdek hatásban, impulzustengerben, mely éri őket. Pedig rettenetesen fogékonyak a jóra! Buzgón vesznek részt hazájuk, szűkebb pátriájuk megismerésében. Tiltakoznak a világ különböző pontjain kirobbanó terror ellen. És nem formálisan! Lelkűk mélyéből gyűlölik a terrort, az emberi méltóság megalázását. Mégis — esetenként — „viselkednek”, szerepeket játszanak, mert környezetük ezt így kívánja. Számos példát lehetne sorolni Király István összegző megállapításának alátámasztására mindennapi gyakorlatunkból, a „rongyrázástól” a kivagyiságig”. Ezek számbavétele azonban csak az összegzést eredményezhetné. És most nem ez a legfontosabb. Hanem az, hogy az eddigieknél sokkal hatékonyabban, sakkal több „csatornán” keresztül érvényesüljenek a szocialista embert jellemző hazafias és internacionalista jegyek. Nem ki® munka vár itt az iskolákra, az úttörőcsapatokra, a KISZ-re, de semmiképpen sem szabad azt gondolni, hogy „tűzoltómunkára” van szükség. Arra nincs! Eddig elért eredményeinket kell tovább szilárdítani, csiszolni, finomítani, s mindezt úgy, hogy ez természetes folyamaiként hasson, mindennapi munkánk példatárából fakadjon, mert csak így lesz meggyőző, élethű és hatékony. Szilárd Ádám Találkozás Páskándi Gézával író-olvasó találkozók után sokszor csak a feszélyezett együttülés marad meg az emberekben. Pedig ennél sokkalta több egy ilyen találkozás. A könyvek, folyóiratok lapjai által már korábban barátságot kötött emberek személyes megismerkedésének furcsa, de ugyanakkor bensőséges aktusa is lehet egy ilyen találkozó. S hogy valóban ilyenné váljon, ahhoz az író, a szervező, a közönség szerencsés, harmonikus egyet- akarása kell. Az elmúlt héten, pénteken este a Megyei Művelődési Központban, az Irodalmi Kör soron következő alkalmán így volt. A vendég Páskándi Géza volt. A régi és megalapozott barátság ez esetben valóban nem üres szó: Vendégség című drámájának Békéscsabán volt az ősbemutatója, a Tornyot választok című is innen indult. Mennyit — sokat? — vártunk ettől a személyes találkozástól? Megkaptuk, amit vártunk? Ügy érzem, igen. Magas, sötét, barna hajú. Arcán a múló fiatalság és a filológus bölcsesség kemény vonásokká ötvöződött ráncai. Kezével arcát eltakarja, hangja nyugodt, szavai aprólékosam kifejezőek. Szépen, tisztán beszél. Külső tulajdonságok felsorolása ez. Nem is fontos talán, hiszen, akit takarnak, azt már úgyis ismerjük. Műveiből. A kritikus elemzó-méltató gondolatsorokat mond Páskándi Gézáról. Űj arcai villannak fel: a lírikusé, az ismert drámaíróé, az esszéíróé, az epikusé, a ro- , mániái magyar irodalom egykori alakjáé. Egykorié, hiszen ma már Magyarországon él, a Kortárs című folyóiratnak dolgozik. Aztán Bicskey Károly, a Békés megyei Jókai Színház Jászai- díjas színművésze —, aki a három évvel ezelőtti bemutatón Apáczai Csere szerepét játszotta — a Tornyot választok című dráma monológját mondja el. Arca lassan átveszi a szöveg ritmusét, hangja átforrós vük, Apáczai Csere János, az elítélt áll előttünk. Páskándi Géza ismét átéli az alkotás tisztító lázát: a tenyérbe temetett arc rendülései áttűnnék az ujjak között. Ö maga is előad: egy versét, az Első feltámadás címűt szavalja. A próza simaságával, gonddal artikulálja egésszé . a gondolatokat. A bemutatkozás első része bezárult. Most a, közönség következik. A kérdések sora máris startol. Honnan a két történelmi dráma forrása? Mi a véleménye a szocialista regényről? Hogyan született az eddigi 14 kötete? Miért a nagy gondolati különbség dráma és líra között? Mennyire aktualizál színműveiben? Célzatos-e ez? És így tovább. .. Minden kérdésre azonnal felel. Lassan kezdi, megfontoltan. Majd a megfontoltság szabatosságba csap át Csend ül a klubtermen, mindenki figyel. A kérdések zöme a drámaíró Páskándihoz szól. Kérdés hangzik el „Az eb olykor emeli lábát” című maró gúnnyal, pezsgő gro- teszkséggel megírt verses színművéről. A kérdés elhangzásé után mosolyog. Először ezen az estén. Elfogyjak a kérdések, a házigazda 'bezárja a találkozót. Páskándi Géza előtt többen dedikálásra váró kötettel a kezükben csoportosulnak. Páskándi tollat vesz élő, kedves szavakat fűz a nevek alá. Egy újabb barát emlékével lépünk ki az esős éjszakába. (Nemesi) A tatabányai szénbányák és a hazai vaskohászat szakemberei új, a hagyományosnál jobb minőségű acélnemesítő anyagot kísérleteztek ki. . Alacsony fűtőértékű szénből, az úgyneveztt égőpalából állítják elő az acélgyártás egyik fontos segédanyagát, az úgynevezett dezoxidáló fémötvözetet. A dezoxidáló ötvözetek szerepe döntő jelentőségű az acélgyártásban. Annál „nemesebb” az acél, minél kevesebb oxigénzárványt tartalmaz szövetszerkezete. A tatabányaiak új termékéből már rendszeresen szállítanak a Lenin Kohászati Műveknek és a Dunaújvárosi Vas- műveknek. A kedvező tapasztalatok alapján Tatabányán most már folya. matosan, üzemszerűen gyártják az új-' dezoxidáló szert. Ez idén 450 tonnát szállítanak a kohászatnak. Egy tonna acél gyártásához mindössze 3—5 kiló ötvözet szükséges. Bemutatására, üzemi kísérletekre szállítottak az új acélnem esi tőből az NDK- ba, az NSZK-ba, Csehszlovákiába és Jugoszláviába is. As ismerkedés első percei. Bal renc kritikus és Páskándi Géza ról: Bicskey Károly, Kiss Fe(Foto: Darabos) Szürkületkor (Kisregény) ”■ !r A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vallalat Békéscsaba,, Alsókörös sor 2. tsz. felvételt hirdet Gyoma—Endrőd vfzmüépitéshez az alábbi munkakörök betöltésére: — 10—15 fős kubikosbrigádot, — ácsot, kőműveseket és — kőművesek mellé segédmunkásokat. Bérezés: megegyezés szerint, illetve teljesítmény alapján. Jelentkezni lehet: a gyomai munkavezetőségen (Gyoma, Vörös Hadsereg u„ II. számú vízmütelep) vagy a III sz. építésvezetőség irodájában (Békéscsaba, Kórház u. 1. sz.). A házvezetőnő látva, hogy Qalgóczi Piri incselkedő ■ kedvvel, kuncogva súgja neki ■ az esetet, hamiskásan mond■ ta, hogy nagyon finom, • diszkrét úr a főjegyző, már £ öt éve ismeri, azóta jár a ! parókiára. S ' • Meszlényi Kálmánt a csuk• lás nem zavarta, dallamok ■ zsongták benne. Dúdolni kez■ dett s a segédplébános a kés ;* pengéjével, mellyel a húst : vagdosta, a taktust verte a : pohár szélén. A főjegyző a ■ térdét csapkodta s olykor a S szék alatt a bokáját is osszer • verte, és felszabadultan te- ! kingetett társaira; nem kell markíroznia, mint napközben a gyülevész banda közt. Mert kicsoda Varga István? Szenny-patkány, aki a cserzett, piszkos, zsíros bőrök közül bújt elő. Felnevetett, azután megemelte a poharát és kieresztette^ a hangját. — Proszi! összecsendültek a poharak, közben mutatóujjával intett a plébánosnak. — Kálmán!... Az én babám egy fekete nő. A plébános rekedtes hangja megrezdült: „A szeme fénylő fekete kő. Piros mint tűz a szája, a charstont úgy riszálja.„” A főjegyző felugrott az asztal mellől, elkapta Galgóczi Piri kezét és megperdítette néhány tánclépésseL Aztán újra leült. — Hát a gyülevész banda dalát mikor? — nyitotta szélesre a száját. A plébános ünnepélyességet markírozva felállt, azt tudni illik a nép minden fiának, hogy az elvtársak hozzák a világot megváltó szabadságot s a pecsenyéstál- ról elvette a villát, az asztalhoz ütötte, majd a füléhez emelte és intett a többieknek, mint egy énekkarnak, azután rákezdte :„Föl, föl, ti rabjai a földnek..,” Valamennyiből kitört a hahota. A segédplébános az asztalra borult, remegett egész teste, Galgóczi Piri a főjegyző vállára hajtotta a fejét, az ágrólszakadtak most örülhetnének, hogy tisztes urak énekelték a dalukat. A főjegyző megint csuktam kezdett, Meszlényi Kálmán pedig a villával hadonászott, majd a padlóhoz vágta, amely két darabban pattant szét s a nyele az ajtóhoz csapódott. Ekkor felkiáltott: „Elvtársak! Hol vagytok? Kapkodjátok össze, jusson» nektek is valami.”, Kívül a házvezetőnő rebbenve kapta el a fülét és gyorsan kiosont a konyhába. A fecskék csapatokba verődve csiviteltek a póznákra kifeszített drótokon. Melegebb vidékre készülődtek már. A Pepi-kert dús lombjaiba bámuló, sárguló, vöröslő színek keveredtek és a fenyők örök zöldje. Az erdei csendben sejtelmesen borzolta a lombokat a fel-felélén- külő szél, miközben a galy- lyakról leszakadt levelek ne- szezve estek a fák alját sűrűn borító fűre. Az erejüket veszítő napsugaraktól a Holt- Körös vize kristálytisztán csillogott, de már hideg kezdett áramlani belőle. Ezekben a napokban a rendezőgárdisták minden este
