Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-08 / 287. szám

I — Muszáj minden nadrág után ! megfordulnod? Szüret után — Vigyázzatok, „kleptomanias”.. 8 (Kallus karikatúrája) TARKA H i< S 4 B 0 K Jfítgíe etjg niősoli/f Georg Friedrich Händel nagy étkű ember volt. Egy nap betért a vendéglőbe és három személy részére három különböző fogásos * ebédet rendelt. Egy idő után, látva, hogy a pincér semmi hajlandó­ságot nem mutat a terítésre, odaintette és megkérdezte: — Hát mi lesz az ebéddelt — Arra vártam, Mester, hogy mindenki megérkezzék. — Hát akkor sürgősen hozza az ennivalót — kiáltott rá mér­gesen a zeneszerző —, a minden­ki jelenleg én vagyok. • • • A vonatban. — Kérem a jegyeket! — Nincs jegyein! — U kell szállnia az első megállónál. — Tudom, éppen oda utazom. • • * A férj asztalhoz ül. Ránéz a tányérjára, majd így szól a fele­ségéhez: — Mit szólsz ehhez a légyhez a levesben? — Semmit. Ügysem értene meg. • * * Két házaspár ebédel egy ge­novai vendéglőben. Vacsora után az egyik férfi feláll és így szól: — Bocsássatok meg egy pilla­natra, sürgősen fel kell hívnom valakit. Eltelik néhány perc, majd a telefonfülkébe beszól a felesé­L — Letehetea a kagylót, Anto- nió, Maurizió kifizette a vacso­rát, • • * Feleség a férjnek: — Drágám, ha választhatnál egy szép vagy egy okos asszony között, melyiket választanád? —. Egyiket sem. Jól tudod, hogy csak téged szeretlek. — Drágám, meggyőződtem ró­la, hogy ebben a szakácskönyv­ben igen sok sajtóhiba van! — Én már az ebédnél észre­vettem. ... * * * A film premierje után a híres filmcsillagot megszólítja egy imádója: —- Egész másnak képzeltem önt. — Öregnek és csúnyának? — Nem, inkább fiatalnak és szépnek. • • * Egy esküvőn hallottuk a nász­nép körében: — Rettentően sovány ez a menyasszony! — A hozománya viszont sok­kal kevésbé. A vőlegény tönk­rement és most úgy ugrott be ebbe a házasságba, mint ahogy az ember a mély vízbe ugrik. — Most már értem, kapaszko­dik a szalmaszálba! • * * > A fogoly a börtönből levelet ír a feleségének: „Hozz még néhány ráspolyt is. Mindennap ebéd után összegyű­lünk és közösen manikűrözünk”. * * * — Igaz, hogy elváltál a fér­jedtől? — Igaz. — Ki is a szerencsés halandó? • • • „A te tanácsodra van szük­ségem’’ —, mondja a fiatalember barátjának. — Sabine és én a jö­vő héten akartunk összeháza­sodni, de valami közbejött és, el kell az esküvőt halasztani. Nem hozhat az ilyesmi valami sze­rencsétlenséget? ­— Aligha, amennyiben ezt j minden héten következetesen • meg tudod valósítani. Két utas várja a fülkében a vonat indulását. Végül az egyik megszólal: — Elindultunk már? — Minden bizonnyal. Alig hinném, hogy bárki is a maga kedvéért elhúzná az ablak előtt a házsorokat és a fákat — düny- nyögi a másik. * • * —• Papa, ma a tanító bácsi nyilvánosan megdicsért. — Csakugyan? És mit mon­dott? — Hogy olyan az írásom, mint egy orvosnak, aki már húsz éve ír fel recepteket.... * * * Egy gépkocsivezető-jelölt kér­dezd a vizsgáztatótól: — Hogy lehet, hogy ez az ut­ca ma ilyen kihalt? — Kisváros ez. Mindenki tudja, hogy most maga vizsgázik. « * * Egy nagy tengerjáró hajón az egyik matróz keresi a kapitányt: — Kapitány úr, azt hiszem, ki­lyukadt a hajónk! — Miből gondolja? — Egy cápát láttam az úszó­medencében ! • • • — Ez mégiscsak hallatlan i~ dohog a téli üdülésre érkezett vendég. — A hirdetésben azt ígérték, hogy félméteres hó lesz a lábam alatt. — így is van — válaszol a szállodás —, ha nem is magas­ságban, de hosszában. Furcsa érdekességek Egy 29 éves Amerikában pin­cérként tevékenykedő angol fi­atalember a közeljövőben a milliárdosok sorába emelkedik. Feleségül veszi a Rockefellerek egyik rokonát, akivel háromhó­napos világkörüli nászúira in­dul. A közelgő frigy egyetlen ,.szépséghibája”, hogy a meny­asszony 61 éves. .* * * Richard Burton állítólag em­lékiraton dolgozik. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a könyv nagy részét Liz Taylórral kötött házasságának eseményei töltik ki. Egy angol újságíró azt java­solta, hegy a könyvnek a kö­vetkező címet adják: „A gyé­mántok nem örök életűek”. * * * Az udinei kórháziba beszállí­tottak egy koldusasszonyt, aki­nek a lakásán hat, pénzzel teli zsákot találtak. A 78 éves aszr szony 1930 óta rakosgatta félre „vagyonát”. A pénz között sok olyan bankjegyet találtak, amelynek ma már semmi érté­ke nincs. * * » Ehrban Eder müncheni diák még nem töltötte be a tizen­nyolcadik életévét és máris ma_ tematikai diplomával rendelke­zik. Tizenkét éves korában fel­vették az egyetemre, mert mar akkor megoldotta a lenehezebb matematikai feladatokat. * « * Rövidesen Olaszországban megnyílik az első, szembank — adták hírül az olaszországi va­kok egyesülete római konferen­ciáján. Ezzel lehetővé válik, hogy az emberek vógrendeleti- leg a vakokra hagyják a sze­müket. A vakok egyesületének felhívására eddig több mint tízezren jelentkeztek Olaszor­szágban. Mit hozott a Télapó ? Ö tt ülünk egyszer a műhelyben és vi­tatkozunk. Többen is állították, hogy köl­csönös megértésre kel­lene jutni. Lehet-e énei­kül rendes munkát vé­gezni? íme most is csak vitatkozunk, a termelés meg áll. Eltelt egy óra, kettő. Nem jutunk előbbre. A harmadik óránál nem bírtam to­vább, és megszólaltam: — No, ebből elég volt. Ma egyébként is hétfő van. Én ezeken a napo­kon valahogy sohasem érzem jól magam. Me­gyek a művezetőibe, és lefekszem aludni. Ha valami zűr van, akkor fütyüljetek. Rendben — mondja a mühelyfőnök. — Eredj, de óvatosan, nehogy zajt csapj, meg aztán rajta ne kapjanak. Csodabogár ember a mü- helyfönököm. Az észjá­rása is fura. Hogy kép­zeli: lehet egyszerre aludni is meg figyelni is? Bementem a műveze­tőibe. Felmásztam az asztalra. Karomat össze­fontam a mellemen, és lefeküdtem aludni. De álom sehogy sem jött a szememre. Nyugtalanító gondolatok törtek rám. Betoppan ide véletlenül Xvanics, a művezető, és akkor mi lesz? Rossz színben tűnnék fel előt­te. Nem. Ez így sehogy sem lesz jó. Lemásztam az asztal­ról. Megkerestem a mű­vezetőt. Őszintén el­mondtam neki, hogy így és így áll a dolog —, hogy másnapos álla­potban vagyok —, hogy le akarok feküdni, alud­ni. Megkértem őt is, ha valami gyanúsat eszlel, fütyüljön. Ivanics bele­való gyerek. Ért félszó­ból is. Visszamentem és hogy van ez ilyenkor. Fáj a fejem, émelyeg a gyomrom, hányinger, fá­radtság az izmokban, az idegekben ... ön termé­szetesen a telefonon ke­resztül nem láthatja le­V. Turapin: Az én emberem ismét lefeküdtem, hogy alszok egyet. Kényelmesen elhelyez­kedtem az asztal tete­jén, de álom továbbra sem jött a szememre, Ntem, a szentnek sem. Az zsongott a fejemben, hogy ha tül sokat enged meg magának az ember, akkor később lelkiisme- ret-furdalása lehet meg, hogy akkor is hallucinál, ha legnagyobb rend van körülötte. Persze csakis másna­posán lehet kitalálni olyan badarságot, hogy mondjuk egy bizottság előzetes bejelentés nél­kül törjön rá egy mű­helyre. és az pontosan a mi műhelyünk legyen, annak is a művezetői irodája. De én mégis ki­találtam. Nyomban le is ugrot­tam az asztalról, felkap­tam a telefont, és már mondtam is: — Igazgató elvtárs! Itt vagyok a művezetői Irodában, pihengetek. Másnapos vagyok, tudni­illik, és tudja, hogy vertségemet. Mindezt azért mondtam el, hogy vigyázzon már rám. Ha valamelyik főnököm, vagy valamiféle bizott­ság meg akarná zavarni a pihenésemet, ne en­gedje őket egyből rám• tömi. — Halló! De ki beszél ott? — dörmögték a vo­nal túlsó végéről. — Vaszjukov, a laka­tos. — Hogy merészel ilyet tenni? — ordította. Ez aztán nagyszerű. Jót akar az ember, és minden a visszájára sül el. Meg akarod kímélni a kellemetlenségtől, ö meg hozzákezd ordítani. Mintha ő nem rúgna ki a hámból soha. Mélyen megsértett a tapintat­lanságával. — Nem hinném, hogy ha én is ott lennék a műhelyben, több lenne a termelés és kevesebb a aelejt, — szakítottam félbe. — Erre akár be­csületszavamat is adha­tom. Közben • direktor egészen elcsendesedett, sóhajokat hallok a vo­nal másik végéről, ame­lyek nemes gondolato­kat sejtetnek. — Ne haragudj, hogy olyan gorombán kezd­tem. Bepörögtem. De annyi itt a gond, hogy nem is csoda. Az első pillanatban nem tud mindent számba venni az ember. Te meg pi­henj csak nyugodtan. Pihenj. Tudom én, hogy mit jelent másnaposnak lenni. Bizottságot meg a közeljövőben nem vá­runk. Köszönöm a fi­gyelmességedet. Hálásan köszönöm. Jóságától könnybe- lábadt a szemem, a hangom elcsuklott; csak ennyit tudtam monda­1 3­tettük. Gondoktól köny- nyebbülten újra fel­másztam az asztalra és végre elaludtam. Mély álomomból fü­tyülés hangja vert fel. Álmomban is ráismer­tem: ez az Ivánics fü­tyülése. Ilyen vésztjósló- an csak ő képes füty- tyenteni. Ám én még le se ugorhattam az asztal tetejéről, már nyílt is az ajtó, és az igazgató nyomakodott be rajta: — Talpra, Vaszjukov, talpra! Jön a műhely­főnököd — suttogta iz­gatottan. — Már itt is van, és most mi lesz!?... — Semmi gáz, főnök! Semmi gáz — nyugtat­tam. — A műhelyfőnök az én emberem. Fordította: Sigér Imre ALBÉRLETBEN — Én is köszönöm... * Ezzel a kagylókat le is ; Hivatali Mikulás qofaitr] (Jelinek Lajos rajzai)

Next

/
Thumbnails
Contents