Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-29 / 303. szám

Éjszaka a Vörös Fényárban a szereplésével egy mulatságom burleszíkfiimet. Alti nem aludt október 27-en hajnali 3 órakor, csodálatos lát­ványban részesült. Az északke­letnek tartó gép találkozott a hajnallal. Pillanatokon belül, minden átmenet nélkül magunk mögött hagytuk az éjszaka fe­kete függönyét, és belefutottunk a felkelő vörös napba. Egy órára szálltunk le Afrika földjén, Dakarban. Míg meg- gémberedett tagjainkat meg­mozgattuk, gyönyörködhettünk az ébenfekete szenegáli négerek­ben és festői ruháikban a tran­zit váróban. Ahhoz képest, hogy hajnali 4 órát mutatott az óra, a 23 fokos meleget kissé túlzott­nak találtuk az argentin hideg napok után és elképzeltük, mi­csoda hőség lehet itt délben. Utunk további része a Szaha­ra és Algéria fölött nagyon szép volt, mivel a felhők a látást nem zavarták. Csapatunk felujjongott — az utazóközönség többi tag­jának nem kis megrökönyödése­re — amikor átrepülve a Gib­raltárt szorost, a gép Európa lég­terébe érkezett. Az embernek na­gyon messzire kell elmennie ahhoz, hogy megismerje, miiven érzés európainak lenni. A Da­karból való felszállástól számí­tott 5 órás utazás'után szálltunk le Párizsban, az Orly repülőté­ren. Egy kapkodó esti párizsi sé­ta és egy rövid éjszaka után ok­tóber 27-én végre a Le Bourget repülőtéren beszálltunk a már réven áhított MALÉV-gépbe. Micsoda boldogság volt magya­rul hallani: ..Köszöntjük Önö­ket a MALÉV Légitársaság gé­Szpaszkij torony ÍTASZSZ Fotó—MTI—KS) * pén. Útirányunk Budapest, Fe- ; rihegyi repülőtér!” ; Útban Budapest felé készítet- 5 tern el a latin-amerikai turnénk ! .záró statisztikáját. Ebből idé- jj zek. összesen 40 ezer kilométert : utaztunk repülőn, autóbuszon, jj vonaton. Az utazás mintegy 58 ; órát tett ki. 32 alkalommal száll- • tunk fel és le 5 légitársaság gépé- ; vei. 48 alkalommal csomagoltuk ; ki és be felszerelésünket. 79 nap • alatt 78 előadást tartottunk 3 ■ ország 15 városában, 30 ezer né- jj ző előtt. Minden országban sugá- i rozta a tv gyermek- és felnőtt- : műsorunkat. Szereplésünkkel : kapcsolatban Venezuelában, Pe- ; ruban és Argentínában megje- • lent újságok interjúi, kritikái és j beszámolói 2 és fél kilogrammot * nyomnák. Végül ide kívánkozik : azok neve is, akik a hosszú úton ; kitartással. sok nehézség le- ; küzdésével teljesítették küldeté- 5 süket: KISS TIBOR, a KPVDSZ : Központ osztályvezetője, deleeá- ; cióvezető, SZÉKÁCS JÁNOSNÉ \ tolmács-menedzser. BAZSÖ TM-. ; RE. BAZSÓ IMRÉN®, EITEL ! SÁNDORNÉ. JÁSZ KATALIN, j KÖKÉNYEST TÜNDE, LENKE- ! FI KONRÁD. LENKEFT KON- \ RÁDNÉ, MOLNÁR ISTVÁN. ; MOLNÁR 1STVÁNNÉ, MÚLT ■ ISTVÁN, NAGY ÉVA, a ■ KPVDSZ Napsugár Bábegyüttes j tagjai. Leírhatatlan boldogság volt, « amikor megpillantottuk a régen ; látott kedves arcokat. — végte- ; lennek tűnő utazás után — Bu- j dapesten, majd pedig Békéscsa- ! bán. Véget ért a nagy utazás. Fe- 5 lejthetetlen volt! (Vége) i Nyiboíaj Zabelkin, a Szovjetunió Hőse? Magyarországért harcoltunk a „Nyelvet” «serestünk A Duna. volt. a másik nagy fo­lyam, amelyen át kellett jut­nunk. Kis falucskáiban álltunk a folyónál, amelyet ifjúságunk kedvelt, filmjeiből és Strauss ke- oringőjéből ismertünk. Most azonhan nem volt idő a lírára. Elég nehéz feladat várt ránk: az átkelés. Mindenekelőtt „nyel­vet” (az ellenség elhelyezését is­merő német katonát, tisztet) kel­lett szerezni, hiszen ilyen nagy Vízi akadály leküzdése nagyon kockázatos vállalkozás úgy, ha nem ismerjük a körülményeket, a másik parton levő ellenség ál­lásait. Három ,jm uskét.hsunk”, Vik­tor Duskin, Galimzjan Kaszimov és Vologya Anyiszimov kapta a feladatot,. hogy szerezzen „nyel­vet”. Mivel többször is találko­zunk még velük, 'bemutatom őket. Viktor és Galimzjan — felde­rítő. Viktor szibériai, nagy da­rab, mackós mozgású fiú, retten­tő erővel és rendíthetetlen nyu­galommal. Galimzjan pontosan az ellentéte, cingár termetű, rendkívül szívós, nyughatatlan, örökmozgó. Vologya Anylszi- mov, a futárom, mielőtt bevo­nult. egyetémi hallgató volt. Fi, lozofáló, elemzésre hajló alkat. Ök hárman először a partot kutatták végig, de hiába, egy árva csónakot se találtak. Meg kellett hát próbálni a faluban. Lehetetlen, hogy sehol ne legyen ladik. Volt is, persze, de hogy szerezzenek? A házak egy része üres, né­hányban azonban ott maradtak az emberek. Felderítőink már végigjárták a fél falut, semmi eredmény. A következő háziban, pontosabban az udvaron a kes­keny tornác alatt idős, pipázó parasztembert pillantottak meg. aki mintha csak őket várta volna. A katonák kázzel-lábbal, egy­más .szilvába vágva magyarázták Gyula bácsinak — később kide­rült, hogy úgy hívták —, hogy miért jöttek. Ö meg szó nélkül hallgatta, mintha nem is neki beszélnének. Aztán ugyancsak szótlanul bement a házba. Ga­limzjan elkeseredésében toppan­tott. Egy perccel később Gyula bácsi, egy nagy kulccsal a kezé­ben újra megjelent. Most se szólt, csak odament a lezárt csűrhöz, kinyitotta az ajtót és a kukori­caszár alól előtűnt egy kitűnő állapotban levő csónak. Felderí- tőink megmagyarázták Gyula bácsinak, hogy éjszaka jönnek majd a csónakért és ne nyug­talankodjék, hajnalra teljes ép­ségben visszahozzák. Arról, ami ezután történt, Vik­tor Duskin számol be. Pontban éjfélkor visszamen­tünk a csónakért a csűrhöz. Már a vízen ringatózott, s Gyula bácsi is benne ült, evezővel a ke­zében, Galimzjan el akarta .tőle venni az evezőt, és mutatta ne­ki, hogy szálljon ki a partra. De ő nem mozdult. Csaik a fejét rázta. — Ez vélünk akar jönni? — kérdezte tőlem Galimzjan. — Ügy látszik, félti a csónakját. Zavarban voltunk. Most mit csináljunk? Sok időnk nem volt a töprengésre. Ellöktük a csó­nakot a parttól, s útközben meg­győződhettünk kísérőnk ügyes­ségéről. A csónak nesztelenül siklott a vízen. Mintha láthatat­lan erő irányította volna. Egy partmélyedésben kötöttünk ki, ami természetes védelmet nyúj­tott. Hát megérkeztünk, de md le­gyen ezután? Mit csináljunk a kísérőnkkel ? .— Eh — gondoltam —, lesz, ami lesz! Ha eddig megbíztunk benne, most már bízzunk ezután is! Rámutattam az órámra és megállapodtam Gyula bácsival, hogy éjjel háromig várni fog bennünket. Ha addig nem jö­vünk, menjen haza, s másnap éjjel háromra jöjjön vissza ér­tünk. Nem akarom részletezni, ho­gyan kúsztunk, másztunk sok­szor négykézláb a sűrű sötétben, amíg elkaptunk egy jól megter­mett németet, hogyan cipeltük át magunkkal a parthoz. Észre se vettük, hogy közben elmúlt három óra... Már négy óra körül lehetett, mire a folyóhoz értünk. Elkép­zelhetik örömünket, amikor megpillantottuk Gyula bácsit. Ugyanúgy ült ott, mint amikor elváltunk. A legszívesebben megcsókoltam volna borostás ar­cát, úgy megörültem neki. Visszafelé jövet már a folyó közepén járhattunk, amikor a német himbálni kezdte a csóna­kot. Galimzjan felállt, hogy meg­nézze, mit csinál. Nem tudom, mi ütött a fasisztába, de telje­sen összehúzódott, aztán várat­lan mozdulattal hasba rúgta Galimzjant, aki beesett a jéghi­deg vízbe. De abban a szempil­lantásban az evező is lecsapott a német fejére. Gyula bácsi erősen méretez­hette az ütést, mert a fogoly gör­csösen megrándult és elcsende­sedett. — Most aztán fuccs az egész­nek! — mondtam és nagyot ká­romkodtam mérgemben. — Hi­ába vesződtünk annyit!... Mit ér ez a nyűves náci holtan? Amíg én kikáromkodtam ma­gam, Gyula bácsi odanyújtotta az evezőt Galimzjannak, és be­segítette a csónakba. Társam dühét a jeges fürdő sem csilla­pította. Előkapta kését és a fa­sisztára rontott. — Hagyd! — kaptam el a ke­zét. — Gyula bácsi már meg­előzött, a fene a dolgát! Látod, ez már kész. Hiába kúsztunk egész éjszaka a sárban. De te­gyünk még egy próbát, — mond­tam és a merítőedényből hideg vizet loccsantottam a náci fejére. Kísérőnk közömbösen szemlél­te mindezt. A csónak sebesen siklott a vízen, s már közel jár­tunk a parthoz. Gyula bácsi .ar­ra összpontosította minden fi­gyelmét, hogy szerencsésen ki­kössön, más nem érdekelte. Szerencsénk volt: a fasiszta a második hideg zuhany hatására „visszatért a túlvilágról”. Moz­golódni kezdett, motyogott vala­mit és kinyitotta a szemét. A parton már vártak bennün­ket. Átadtuk a foglyot. Megke­restem az ütegparancsnokot, hogy jelentsem a feladat vég­rehajtását. Galimzjan pedig ott maradt, hogy segítsen Gyula bá­csinak partra húzni a csónakot. Amikor visszamentem, a par­ton már nem találtam senkit. Az udvarban leltem rájuk. Gyula bácsi ott ült a fészer alatt, a jól ismert kispadon, és pöfékelt. Ve­le szemben, hátával egy geren­dának támaszkodva Galimzjan gug^blt, cigarettázott. Szótlanul nézték egymást, aztán mind a ketten elmosolyodtak. Letele­pedtem e,gy tuskóra, előhúztam a dohányzacskómat, cigarettát sodortam, rágyújtottam... (Folytatjuk) Irány a Dunántúl! ÉRTESÍTJÜK t. megrendelőinket, hogy osztályozott és bányakavics ’ vásárlására szóló, az idén eladott utalványok csak 1971 december 31-ig válthatók be Az eddig a határidőig be nem váltott utalványokat pénzügyi osztályunk visszaváltja. A beküldés határideje; 1975. január 31-e. A cím: Kavicsbánya Vállalat pénzügyi osztálya 1369 Budapest. Postafiók: 351.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents