Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-28 / 302. szám

Korbut gerendán arttsztlkus hajlékonysággal épített egy részt gyakorlatába. A hatás meghök­kentő volt. Olyannyira, hogy ta­lán a bírók éppen emiatt nem ítélték neki oda az aranyat ezen a szeren, mondván, hogy cir- kuszízü, amit csinál. Ezt persze pontosan nem lehet tudni, Min­denesetre a nézők vastapssal hosszú ideig tüntettek Korbut mellett, de a bírók csak egy­féleképpen láthatták — ahogy először látták. Ennek előtte fe­lemás korláton zúgott a vastaps, néhol fütty is vegyült a szurko­lásba. A nézők egy része — kü­lönösen a szovjet turisták — úgy látták, hogy Korbut a jobb, nem pedig Zinke, a 15 éves NDK-s kislány. Itt azonban inkább a bíróknak volt igazuk. Zinke óra­mű pontosságú „Korbut-szaltót” és „Janz-szaltót” is tartalmazó, igen nehéz gyakorlatot mutatott be. Tizenöt éves és ezen isimét elcsodálkoztunk. A szakemberek nem kevésbé azon, hogy ez volt egyesek szerint élete harmadik versenye. Nem ismertük, s lám JÖTT, LÁTOTT ÉS GYŐZÖTT! Bennünket" pedig ismét arról győzött meg, hogy az NDK-ban folyó sportoktatás magasszintú, a tehetség gyorsan bontakozik ki é§ mint a példa mutatja: célba is ér. Hellmann és ő méltó utó­dai Karin Jómnak és Zuchold- nak. S a többiek, elsősorban az amerikaiak, románok, csehszlo­vákok, lengyelek, bolgárok, ja­pánok. franciák (korláton) sokat (fejlődtek. A magyar lányok megtartották harmadik helyüket Egyéniben nem tudtuk meg­közelíteni a dobogót. A tanulsá­gok összegezése most folyik. Bí­zom benne, hogy a vezető szak­emberek helyesen látják majd (hibáinkat, és megteremtjük a feltételeket ahhoz, hogy ezefe ki­javíthatok legyenek. A férfiak versenyéről. A japá­nokat láttuk Budapesten előző­leg, Már ekkor feltűnt, hogy a gyakorlataik végén elég gyak­ran bizonytalanok. Volt még né­hány nap a VB-ig, s ennek tu­lajdonítottuk. Rosszul sejtettük. Általános jelenségnek mondható a férfiaknál az, hogy szuperele- mekre vállalkoznak, ami tör­vényszerűen a kivitel rovására megy, nem tudják biztos egyen­súlyhelyzetben, befejezni az ele­met, a gyakorlatot. Ilyen SZUPER, t J ELEMET mutatott be a gyűrűn a lengyel Szajna. Leugrása duplaszaltó, előre, bicskahelyzetben. Talajon A szakember szemével a várnai tornász-világbajnokságról a szovjet Marcsenko és Adria­nov duplaszaltót ugrott hátra, a test hossztengelye körül, egész fordulattal (360 fokos csavarral). Adrianov közvetlen ezután még ílick-flack hátraugrást is vég­zett. Fantasztikus nehéz elemek ezek, csak cirkuszi világszámok­hoz tudom hasonlítani. Ök ket­ten vállalkoztak erre a világon először. Egyedülállófíeljesítmény a fia­tal japán tornász, Kadzsiamáé is. Talaj gyakorlata elején óriási magas duplaszaltót ugrott és ■gyakorlata végén, ahol mások fá­radni látszanak, frissen ugrotta a nyújtott testű hátraszaltót hár­mas csavarral, rövidebben mondva: triplacsavart. Cirkuszi mutatványnak 'számító leugrást .választott Adrianov nyújtón: hármas szaltóval ugrott le. Kép­zeljék csakxel; egy óriási lendü­letből a nyújtó vasát elengedve háromszor megpördülni a leve­gőben és utána talpraállnd. Igaz, ez utóbbi nem sikerült, de bá­torsága csodálatra méltó. Utol­jára, de nem utolsósorban a ma­gyar Magyar Zoltán „Magyar vándora” tartozott az artisztikus mutatványok közé, melyet lovon mutatott be. Rohamosan fejlődött a férfi- torna a ljubljanai VB-hez viszo­nyítva. Tömörült az élmezőny, többen és többen harcolnak az érmekért, helyezéseikért. Anyag- erősségben kiegyenlített volt az első három csapat küzdelme. A japán csapat nem nyert olyan fölénnyel, mint ahogy négy év­vel ezelőtt. Érdekesnek ígérke­zik emiatt a következő világ- verseny. A magyar fiúk szereplése gyö­nyörködtető volt. Ha 15 szazad ponttal is, de megelőztük az NSZK csapatát, melyben nem kisebb világnagyság szerepelt, mint Cienger, a nyújtó világbajnoka. Az egyéni összetett versenyt a legjobb férfitomász, a japán Kaszamacu nyerte, a szovjet Adrianov és a másik japán, Ken- mocu előtt. És most a nagy pillanatról. Idézzük csak fel, mi is történt. Október 27-én, vasárnap délután zajlottak a szerenként! döntők. Még sohasem izgultam ennyire, de nem voltam egyedül. Magyar Zoltán , és Molnár Imre is ott volt a lólengés döntőjében. Ma­gyar az első helyen került be a legmagasabb pontszámmal. „Csak” meg kellett csinálni, lamit már százszor megcsinált előzőleg és nyakába akasztják az aranyérmet. Milyen egyszerű. Igen, de mi lesz, ha valami köz­bejön. Nem jöhet közbe, hessegettük el a. lidérces álmot. Ilyen gon­dolatok foglalkoztattak bennün­ket. Már melegítettek a verseny­zők, mindenki tapsolt, de mi nem, hogy ezzel se zavarjuk. Ö Volt a legjobb, mindenki tudja, de ezt most is be kellett bizonyí­Magyar Zoltán a világbajnok­ság után új elemet mutatott be Budapesten. Képünkön: a világbajnok az „orsó” közben tani. Igen, kell, akarjuk, min­denki, ő is. Először Molnár Im­rén volt a sor. Kis rontással túl volt rajta. Kaszamacu, a nagy ellenfél rontott, 9.3 pontot ka­pott, aztán jött Adrianov, ő nem „rontott —, 9,8. És Zoli következett. Minden eldőlt tehát ezután. Lassan tel­tek a pillanatok, a szivünk a torkunkban dobogott, csgík félig ültünk a széken. Edzőjét, Vigh Lászlót néztem, akit jól ismerek. Mit érezhetett? Hasonlót, mint én, talán a szíve vert szaporáb­ban, ha tudott. Nein tudott, nem valószínű. Sokat dolgozott ő is, tanítványa is, hogy sike­rüljön. Álmatlan éjszakák, ve­rejték... Nem volt több idő, Zoli lépett a lóhoz. A filmfelvevők beindultak, mint egy zenekar, hiszen a karmester felemelte a kezét. Nyugodt" ak látszott, de biztosan nem volt az. Elkezdte. A „MAGYAR VÁNDOR” szépen sikerült, haránthelyzet­ben a testtél, körözve kézzel vé­gigsétált a lovon, föl-le, föl-le. A középső részhez ért, csípője a körnél kissé megemelkedett. , „Hajtsd Zoli!” — kiáltotta vala­ki mellettem, ő tudta, holtpont van, ezt kell csinálnia és ő csi­nálta, szót fogadott és egy gyö­nyörű úgynevezett bőrvarázs után szépen fejezte be gyakor­latát. Hangotfltán tört fel a ma­gyar táborból. S a bírók sem ha­boztak. A pontszám: 9,9. A többi már a szokásos. Egy azonban nem. Magyar Zoltán újdonsült világbajnok megszakí­totta a bankettot és Molnárral, Sivadóvai együtt ellátogatott a magyar turistákhoz. Egy félórái töltött közöttünk, éreztük, biz­tatásunk, szurkolásunk nem volt pusztába kiáltott szó. Jól­esett! Örülök, hogy szemtanúja .le­hettem a várnai világbajnokság­nak és egy magyar világbajnoki cím születésének. A Bulgáriában rendezett sporteseményen más­hoz nem hasonlítható élménnyel lettem gazdagabb. Olyan ez, mintha egy szobrász vagy festő először megy Firenzébe. A lá­tottakat aztán elraktározza, újra átéli és hasznosítja. Ezt szeret­ném tenni magam is. Lukács József Az MTK-VM Egyetértés fúzió után Az MTK és a VM. Egyetér­tés fúziója után alaposan meg­változik majd a labdarúgó NB I. tabellája. Az eddigi hírek szerint a VM Egyetértés szűnik meg és a 10. helyen álló MTK játszik tovább. Az 1974—75. évi labdarúgó NB I. őszi vég­eredménye így fest: 1. Ü. Dózsa 2. Bp. Honvéd 3. Ferencváros 4. Csepel 5. Videoton 6. Diósgyőr 7. Békéscsaba 8. Zalaegerszeg 9. Rába ki o 10. MTK 11. VM Egyet éri. 12. Vasas 11. Pécsi MSC 14. Salgótarján 15. Haladás 16. Tatabánya 15 13.2 — 46-10 28 15 10 4 l 31- 9 24 15 15 15 15 15 15 15 15 15 13 15 15 15 15 762 28-12 20 744 28-16 18 564 18-21 16 6 3 6 22-24 15 546 19-21 14 627 15-22 14 537 21-21 13 3 7 5 13-16 13 357 18-25 H 438 16-26 11 337 14-24 11 357 12-22 ld 438 14-27 11 348 9-17 10 A fúzió után, ha kimondják az egyesülést, s a vendéglátó­ipar iák megszűnnek, a szezon végén eggyel kevesebb lesz a kiesője száma. A VM Egyetértés őszi eredményeit levonva, a ta­vaszi nyitány előtt ilyen az NB 1. Laoenaja: 1. Ü. Dózsa 14 IS 1 — 42-12 27 2. Bp. Honvéd 14 9 4 1 28- 8 22 3. Ferencváros 14 662 25-11 18 4. Csepel 14 7 3 4 21-14 17 5. Zalaegerszeg 15 6 2 6 15-18 14 6. Videoton 14 4 6 4 16-21 14 7. Diósgyőr 14 5 3 6 17-20 13 S. Rába ETO 14 5 2 7 21-21 12 9. Békéscsaba 14 4 4 f 18-21 12 10. MTK 14 3 6 5 12-15 12 11. Pécsi MSC 14 3 5 6 14-23 11 12. Tatabánya 14 3 4 7 9-16 10 13. Salgótarján 14 3 4 7 12-22 10 14. Vasas 14 3 3 8 14-26 9 15. Haladás 14 3 3 8 12-27 9 Magyar Zoltán 1973-ban Európa-, 1974-ben pedig világbajnok lett a kápás lovon. Ma már olyan nagy egyéniségnek tartják ezen a szeren, mint Miroszlav Cerart. Gyakorlata forradalmasította a »tornát és beláthatatlan fejlődés útját nyitotta meg. Sorozat­felvételünk az FTC 81 éves világklasszisát mutatja be a róla elnevezett „Magyar vándor’ bemutatása közben. A Magyar ván­dor lényege, hogy a tornász harántkörzésekkel halad végig a lovon, kihasználva közben a szernek addig gyakorlat közben soha nem érintett részét, a két kápa közötti bőrt is Széchy Tamás világhírű úszói ismét Gyulán Immár negyedszer jönnek Gyulára karácsony és újév kö­zött a KSI világhírű úszói, hogy néhány napos kikaipcso- lódó, aktív pihenéssel készül­jenek a jövő év újabb felada­taira. Az is hagyomány már, hogy Széchy Tamás és tanít­ványai élménybeszámolón talál­koznak a gyulai, s az úszás iránt érdeklődő más megyebeli versenyzőkkel, azok szüleivel. Tavaly a belgrádi világbaj­nokságról völt szó, az idén pe­dig a bécsi Európa Bajnokság versenyeiről beszélgetnek, ahol már Hargitayn, Verrasztón kí­vül Rudolf, Soós és Tóth is le­tette „névjegyét” a kontinens legjobbjainak 'küzdelmei során. A nagy érdeklődéssel várt él­ménybeszámolóra ma. szomba­ton, hálom órakor kerül sor a Jókai Művelődési Ház nagyter­mében. Kecskeméten nemrégiben országos úszóver- ssnyt rendeztek; ahol a Gyulai SE úszói is rajtkőré álltak, s az alapozás időszakában dicséretes időeredményekkel fejezték be az évet. Nagy Sándor 809 m-en és 1500 m-en ért el nemzetközi mércével számítva is kiváló időt (9:10,8-cal, illetve 17:35,5- tel>, s ezzel Vladár Zoltán mö­gött ő a második legjobb úszó az 1960-as korosztályban; sőt benne van az európai legjobb nyolcban is! Vass Gyula 200 m-es mell­úszásban ért el kiemelkedő idő­eredményt, 2:55,3 perccel, ez­zel az 1961-es korosztály leg­jobb magyar mellűszója! Lege- za László 800 m gyorson, 200 _ méter mellúszásban második’ lett, 200 m-es vegyes-úszásban pedig az első. A kisebbek kö­zül jól szerepelt Kertész Fe­renc, Bági Csilla, Bende Irén, Vass Nelli, Kovács Laci és Fäh­rt Gyuri. A verseny végén a rendezők külön emlékplakettel ajándékozták meg a gyulai ver­senyzőket. Sportműsor szombat Üszás. Széchy Tamás és a Központi Sportiskola úszóinak élménybeszámolója, Gyula, Jó­kai Művelődési Ház nagyter­me, 15.00. Kosárlabda. Nemzetközi út­törő leány kosárlabda Felsza­badulási Kupa. Szarvas, óvó­nőképző, 10.00. Ünnepélyes megnyitó. 10.20; KSI—Szarvasi 1. sz. ált. isk. 11.20: Kecske­mét—Szarvasi 2. sz, ált. isk. 14.00: Nagyvárad—KSI. 15.00; Szolnoki MTE—Kecskemet. VASÁRNAP Kosárlabda. Nemzetközi út­törő leány kosárlabda Felsza­badulási Kupa, Szarvas» óvó­nőképző. 8.30: Szarvasi 1. sz. isk.—Nagyvárad. 9.30: Szarvasi 2. sz, isk.—Szolnoki MTK 12.00: A csoport 3. helyezett— B csoport 3. helyezett az 5—6. helyért. 13.00: A csoport 2. he­lyezett—B csoport 2. helye­zett a 3—4. helyért. 14.00; A- csoport 1. helyezett—B 'Csoport 1. helyezett az 1:—2. helyért. 15.20; Eredményhirdetés.

Next

/
Thumbnails
Contents