Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-28 / 302. szám
Kórusélet Gondolatok a minősítő hangverseny után Kórusaink életében mérföldkő az olyan esemény, mely 1974. december 15-én volt a Megyei Művelődési Központban, Békéscsabán. A Népművelési lnitézet a Művelődésügyi Minisztérium megbízásából az idén VI. alkalommal hirdette meg az amatőr kórusok országős minősítését. Mind a hat minősítés célja megegyezik abban, hogy az amatőr kórusmozgalom fejlődését mérje le, értékelje, érdekeltséget teremtsen az énekkari tagok, kórusvezetők, irányítók körében. Éljen az akció lelkesítő hatásával, szakmai tartalmú mozgósító lehetőségével. Az idei minősítés azonban új vonással is gazdagodott; első alkalommal vettek részt ifjúsági kórusok, paraszt énekkarok, illetve Páva-körök. (Ez utóbbiak minősítése 1975-ben lesz. Mi, karvezetok aggódva figyeljük — mert sok okunk van rá — az ifjúság rendszeres, intenzív nevelését, melynek a karéneklés ma is legjobb eszköze. Ezért nagy öröm számunkra az öt ifjúsági énekkar részvétele. Reménykedünk, hogy ez az aktivitás érezteti , majd hatását a felnőtt kórusoknál is. Itt tudniillik bőven van tennivaló. De visszatérek a vasárnapi eseményekre: akiket a zsűri meghallgatott, azokban öröme tellett, mert mindegyik minősült, mégpedig igen szép eredménnyel: „Általános” és „Általános B” kategóriában: Eleki Gimnázium vegyeskara — karnagy Törzsök Attila — ezüst. Békés megyei Gyógyszertári Központ vegyeskara — karnagy Sutyinszki János — ezüst, Békéscsabai MÁV Nevelő Otthon énekkara — karnagy Sárhelyi Jenő — ezüst fokozat diplomával. Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola énekkara-----karnagy B ele^nai Györgyné — ezüst fokozat diplomával, Vésztői Gimnázium kamarakórusa —• ve-, zetőjük Kiss Józsefné — aranyat kapott. A „Hangverseny- kórus” kategóriában: Megyei Pedagógus Nőikar — karnagy Sárhelyi Jen öné — arany koszorú diplomával végzett. A Gyógyszertári Központ énekkara megérdemel egy mondatot. Hogy ez az együttes újra működik, az elsősorban a fenntartó szerv 'vezetőjének, dr. Palovits Gyula igazgatónak köszönhető, aki személyes közreműködésével biztosítja a kórus zavartalan működését. Köszönet illeti azonban a karvezetőt is, akinek rövid időtartamú munkája nyomán első alkalommal vett részt a kórus minősítésén, s mint az eredmény mutatja: nem hiába. A Megyei Pedagógus Nőikar eredménye az alapötlet helyességét bizonyítja: kórus működtetése’ közben is lehet biztosítani éneket tanító nevelőink folyamatos továbbképzését! Két éve folyik ez a munka a megyei művelődésügyi osztály megbízásából, s a „termést” nemcsak a minősítő hangversenyen arattuk, hanem december 6-án is, amikor Párkai István karnagy elnökletével 17-en tettek (működési engedélyt szerző) karvezetői vizsgát. Ezúttal is megköszönöm azon iskolák vezetői- nek támogatását, melyekből az énekkarok eljutottak a minősítésre. Támogatásuk mellett érdeklődésük, megbecsülésük nélkülözhetetlen ösztönzője az énekkari munkának. Hasznosnak tartanám, ha azokban az iskolákban (középiskolákra gondolok), ahonnan soha, semmilyen rendezvényünkre nem jön el az énekkar, elemeznék a helyzetet. Nem kellene-« ezt a sok távolmaradást számon kérni? A minősítő hangverseny zsűrije kimondott egy nagy igazságot, amin eddig csalt gondolkoztunk, de most már cselekednünk kell: elevenebb kapcsolatot teremteni a jó kórusok és a közönség között! A müveket nem önmagukért, hanem nevelő hatásukért tanuljuk, nem elég tehát magunknak énekelni, másokat is nevelni kell általuk. Sárhelyi Jenöné a KÖTA megyei titkára ugyanabban a színházban fejezték lie műsorszériájukat, ahol mi" is játszottunk. A , DAEFA gondoskodott arról, hogy az általuk menedzselt együttes utolsó hangversenyeinek egyikét megnézhessük. Miért olyan népszerű a Luthiers? Zeneakadémiát végzett, kitűnő- hangadottságokkal és fantasztikus hangszertudással rendelkező hat fiatalember klasszikus és népzenét ad elő, de .úgy, hogy parodizálja ezeket hangban, mozgásban egyaránt. Mindehhez hozzátartozik, hogy a zenét nem a hagyományos hangszereken szólaltatják meg, hanem különféle instrumentumokon. Ezek közül említenék néhányat. Kémcsövekből összeállított pánsíp. Hatalmas fémfúvós, olyan, mint egy főcsővezeték darabja, kis kerekeken gurítják a színpadra. Írógép, amelyen, ha „írni” kezdünk xilofon hangon szólal meg. Trombita hangú, porral oltó készülék, és így tovább. Képzeljék el, hogy ilyen hangszeren Bachot játszanak, halálos komolyan. A Luthiers nem ze- nebohóc-csoport. Nagy hangversenyre Öltözve, frakkban jelennek meg a színpadon. Mégis; amikor megszólalnak vagy megszólaltatják hangszereikét, a közönség visítva nevet, s ha lehetne, a nevetőgörcstől a földön fetrengene. A dalok szövege tele van elmés, csípős megjegyzésekkel, amelyek az olcsó széniemén tál izmus t, a nemzeti gőgöt, a sznobizmust, a túlhajtott erotikát és a társadalom visszásságait állítják pellengérre. Örültünk annak, hogy eljöttek felnőttműsorunk premierjére, és megajándékoztak bennünket több lemezükkel. Műsorunkat látva megjegyezték, hogy annak stílusa hasonló az övékéhez és milyen nagyszerű lenne egy közös műsort csinálni. Ennél nagyobb elismerési nem is kaphattunk volna. • * * Befejezve Buenos Aires-i előadásainkat La £lataba mentünk, ahol az Éva Peron (Peron első felesége volt) által alapított gyermekköztársaságbarf játszottunk két előadást. Ez a liliputi házakból álló kis csodaváros egész éven át a gyermekek rendelkezésére áll. Láthatunk itt alpesi házakat, sok tornyú mesebeli várkastélyokat, török minareteket és indiai palotákat. A rossznvelvek szerint egyszer itt járt Walt Disney s a la platai városka láttán, azt lekopírozva hozta létre Disney-Landet. Nos, akár igaz, akár nem, kétségtelen, hogy ez az ősparkban felépített városivá valóban a gyermekek paradicsoma. Parányi színpadon, parányi színházteremben játszottunk, hálás gyermekközönségnek. A városka felnőtt vezetősége mindenáron azt akarta, hogy töltsünk ott még egy napot és tartsunk újabb előadásokat. Szoros programunk azonban nem tette lehetővé. Október 23-án 9 ezer méter Az emberi emlékezet különösen mélyen őrzi azt, amivel először kerül szembe. Bennem is élénken él az a nap, amikor először léptem magyar földre. Hajnalban a Katyusa-üteg, amelynek parancsnoka voltam, elhagyta a lőállását, hogy előbbre vonuljon. Hamarosan kibontakozott előttünk Szeged képe. Egységünk megkerülte a vá-. rost, és megállt a Tisza-parton. Átkelőhelyet kellett keresnünk, méghozzá gyorsan, mért a túlsó parton már gyalogságunk harcolt és tudtuk, hogy nagy szükség van a segítségünkre. Szerencsénk volt: a műszakiak már megépítettek egy pontanhidat, megkezdődött az átkelés. Küldöncöt menesztettem az ütegért, jómagam az átkelőhely közelében maradtam. Rágyújtottam. Néhány perc múlva megjelentek Katyusáinli, mögöttük a lő- iszerszállító teherautó. Elindultam a kocsik felé. És ekkor történt valami, ami sok más példa mellett tanúsítja, hogy a Vörös Hadseregnek Magyarországon jó segítői voltak, s a fasizmust az egyszerű emberek éppen úgy gyűlölték, mint mi. Elindultam a lőszerszálhtó komagasbói is meggyőződhettünk, hogy milyen hatalmas város Buenos Aires, amikor az Aerlia- nes Argentines légitársaság pépének ablakából lenéztünk a mélybe. A repülőgép 7 percen át repült a város felett, majd délnek vette útját. Most már valóban latin-amerikai turnénk utolsó állomására repültünk, a fővárostól mintegy 1500 kilométerre fekvő, Neuquenbe. Utunk ismét kellemetlen volt a felső légrétegekben tomboló nagy széllökések miatt. Ez már, ki tudja, hányadik repülőutunk volt és reménytelenül kellett megállapítani, hogy a légi utazáshoz talán soha nem szokni hozzá. Kiszállás után a szél valósággal belökdösött bennünket a váróterembe, ahol egész kis fogadóbizottság várt ránk. Neuquenbe a helyi egyetem meghívására jöttünk. Ez az egyetem. Argentína kis számú haladó szellemű oktatási intézményei közé tartozik. Hamarosan tapasztalhattuk, hogy bár majd . minden napon át tombolt a hideg szél a város felett, az egyetemiek, a város lakói baráti szeretetükkel es érdeklődésükkel próbálták a meleg hiányait pótolni. A fogadó bizottság feje, az egyik tanár mondta: „Egy csoda, hogy önök eljöttek hozzánk!” Bizony, ha figyelembe vesszük, hogy Neuquen egy vonalban fekszik Ausztráliával, a távolság hazánktól valóban elképzelhetetlenül nagy. (Folytatjuk) part közelében jártak, de a lő- szeres kocsik mgg csak akkor kezdtek leereszkedni a folyóhoz. S ekkor az egyik teherkocsi közelében, felrobbant egy ellenséges lövedék. Alighanem senki sem törődött volna vele: elvégre háború van, és háborúban lőni szoktak! A következő pillanatban azonban a teherautó kigyulladt. Bizonyára szilánkok sértették meg a benzimtartályát. A helyzet nagyon komoly volt: a teherautón tíz láda volt, mindegyikben két-két harci rakéta. Ha a tűz eléri a ládákat és meggyullad a robbanópor a rakétáikban... Katasztrófa! Egy szempillantás alatt semmi sem marad az ütegből, sem a ponton- hídból. Ugyanúgy tudta ezt az üteg / minden harcosa, mint én. Azzaf is tisztában voltunk, hogy a baj elhárítására nagyon kevés az idő. Ezért a katonák nem várva a parancsot, az égő teherautóhoz rohantak, a sofőrök pedig a Ka- tyusákhoz és a lőszeres kocsikhoz futottak, hogy minél mesz- szebbre vigyek őket az égő kocsitól. Mire odaértem a lángoló teherautóhoz, az első ládákat már leemelték róla, és távolabb vitték. Honnan volt az embereknek ennyi erejük? Rendszerint két harcos cipelt egy ládát. Hát ez meg kicsoda? Egy civil ruhás férfi, fején kis posztókalap. Körülnéztem, s akkor megpillantottam még két másik paraszt- embert is a kocsi mellett. Ök idősebbek voltak, mint az előbbi. No, de nem volt idő a töprengésre. hogy kicsodák és honnan kerültek ide. Cselekedni kellett. Minden perc drága! És sikerült! Az égő teherautót még idejében lepakoltuk, majd önkéntes segítőinkkel együtt a lerakott ládákat feldobáltuk a többi kocsira. A leégett kocsi sofőrje elmondta, hogy amikor kigyulladt a teherautó, a három magyar futott oda elsőnek. Szó nélkül hozzáfogtak lerakni a ládákat a kocsiról. Különösen a húsz-huszon- két éves forma fiatalember igyekezett nagyon. Valószínűleg nagyon erős lehetett: egymaga dobta a vállára a kocsiról leadott ládát, és vitte biztonságosabb helyre. Amikor továbbrobogtunk, a három magyar sokáig integetett még utánunk Különösen a fiatalember alakja maradt meg emlékezetemben. Magas volt és a kezében szorongatta gyűrött és tűztől megpörkölődött kalapját. Ott állt az úton és integetett, míg csak el nem tűnt a szemem elől. (Folytatjuk) Utcai harcok Magyarország felszabadításakor ©SO 0*5*0 <3^0 O A Volán 8. sz. Vállalat felvételre keres autóbusz-gépkocsivezetokpt, kalauzokat, rakodógépkezelőket, villanyszerelőket, udvarosokat, gumi javító szak- és segédmunkásokat. mühelylakarítót, rakodókat, darabáru-raktárosokat, valamint gyors- cs gépírónőt. Jelentkezni lehet- Békéscsaba. Szarvasi út 87.. munkaügyi önálló osztály x IVyikofaj Zabelkin, a Szovjetunió Hőse: Magyarországért harcoltunk o Szerencsés embernek tartom magam, mert Magyarország felszabadulásának 30. évfordulóját itt, magyar barátaim körében élem. Három évtizeddel ezelőtt részt vettem Magyarország területén a német fasiszta hadsereg elleni harcokban. Katonasorsom végigvitt az országon a keleti határoktól a nyugatiakig, részt vettem• csatákban az ország déli és északi körzeteiben. Sok mindent átéltem a fél év alatt. Minderre visszaemlékezvén azonban nem. vállal közöm rá, hogy időrendi sorrendben felidézzem minden egyes nap eseményeit. Inkább a Magyar országgal és a magyarokkal való találkozásaim legjellemzőbb és véleményem szerint legfontosabb epizódjait emelem ki, amelyek egész életemre hatottak, s hazám után Magyarországot a legközelebb hozták hozzám. A% első lépések magyar földön esik felé. A tűzfegyverek már a
