Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
FEKETE KARÁCSONY Tóth Lojos tárcanovellája Az elnök nein válaszolt. — Van vagy nincs? — állt elébe Vanga. Az elnök félre tolta, lassan felment a lépcsőkön, majd szembefordult a várakozókkal. Mit mondjon nekik? Nem szólt semmit, csak kinyitotta az üres táskát, s szájával lefelé fordítva rázogatta, mintegy jelezve, nincs benne egy fillér sem. Az asszonyok hisztérikus sírásba törtek ki. BoF ekele karácsony "'volt az valóban f Nem azért, mintha nem jött volna meg a hó az ünnepekre. Nem! Hó vólt bőven. Bár mindenből annyi lett voLna. Ebben az ínséges esztendőben azonban úgy erkeztek el a szövetkezet tagjai az ünnepekhez, hogy mindennek szűkében voltak, kiég kalácsnak váló nullásliszt csak akadt, . de belevalóra már sokuknak nem futott. Hónapok óta egy fillér előleget sem kaptak. A répát is úgy szedték föl, hogy előleget ígért a vezetőség, de a fizetésből nem lett sem-; mi. A bank minden pénzt leemeilit. így azután az utóbbi hetekben alig-alig jártak ki a tagok. Az állattenyésztők is egyre reménytelenebből végezték munkájukat. December elején a hízóknak nem volt mit enni, súlyon alul voltak kénytelenek átadni őket. Most mégis a hízókért kapott pénzben reménykedtek. Délben, előlegosztás lesz!... Az elnök már kora reggel elindult motorkerékpárján a járási székhelyire, a bankba. Várakozás közben — ki tudja, kitől — elterjedt, hogy öt forint előleget kapnák munkaegységenként. Mindegyikük számolni kezdte, mennyi pénzt visz majd haza. A hír nyomban két csoportra osztotta a tagokat. Azok, akik a decemberi hidegben is kijöttek kukoricát törni, megelégedetten mosolyogtak, hiszen bőven volt munkaegységük. —■ Aki dolgozik, az kap! — mondta jó hangosain Varga János is, mert ó alig-alig mulasztott munkanapot. — Ez nem igazság! — harsogta Bokor Róza néni, a szövetkezet egyik nagyszájú asszonya. — Dehogynem!— Nem! A hangoskodásara kinézett a könyvelő is. — Mi a baj, emberek? — Egyformán osszatok! — kiabálta Róza néni. — Mindenkinek egy gyomra van! — Gyomra egy! — vágta oda neki Varga János. — De keze-lába kettő-kettő! A könyvelő behúzódott irodájába. Mindjárt dél, s az elnök még sehol. „Mi lesz itt, ha nem hoz pénzt?” — borzongott meg. Lehetetlen! A bank megígérte, ha a vállalat átutalja a hízók árát, nem fogja vissza az egész összeget. A megígért pénzelőlegiet garantálják. I Amikor elmúlt dél, a tagok egyre türelmetlenebbek lették. Többen kimentek az országút menti bejáróhoz, s ott lesték, jön-e mér az elnök. Varga János is velük tartott. Bent az asszonyok azért is berzenkedtek, hogy még a boltba is el akarnak menni. Így is egész éjszakájuk rámegy, hogy az ünnepekre legyen egy kis kalács meg sült tészta. Az elnök még mindig aan jött. — Csak nem történt valami? ■— kérdezte a bejárónál várakozók közt Varga János. — Ezóta már gyalog is ideérhetett volna! — morogta Balogi Pista is, az egyik nyakigláb növénytermesztő. — Nem arra gondoltam! A pénzre! — magyarázta Varga János. — Ne kuvikolj! . — intette le Balogi Pista. A többiek helyeslőén bó- lintgattak Pista felé, mintha attól féltek volna, hogy egy kételkedő mondat is elhessegetheti reményüket. Pénznek pedig lenni kell! Már egy óra is elmúlt, amikor megpillantották, hogy közeledik az elnök. — Itt van! Itt van! — integetett az irodaépület felé Balogi Pista. Az elnök már bekanyarodott motorkerékpárjával a bejáróra. Az ott várakozók utána futottak. Szemük közben az elnök aktatáskájára tapadt. A könyvelő is kiállt az irodába vezető lépcsősor legfelső fókára. Az elnök komor arcát megpillantva rossz sejtelem fogta el. — Van pénz? — kérdezte lihegve Varga János a motorról lekászolódó el- nöktöL kor Róza néni eszelős nevetéssel Varga Jánoshoz lépett: — Hehehe ... Ugye, hogy egyformák vagyunk... hehehe ... Nekem se, de neked se!... Egyre többen kiabáltak. Már azt se lehetett megkülönböztetni, ki átkoaődik, ki káromkodik. Varga János az elnökinek támadt. — Mindig csak ígérgettek! Meddig?... Meddig?! — Meddig?! ___ Medd ig?!... — visítottók az asszonyok is. Az elnök megvárta, míg valamelyest csillapodtak. — Nem utalták át a pénzt. Mit tehetek? — kérdezte széttárva a kezét, tanácstalanul. — Adnám én, ha volna mit! — majd megfordult, s bement az irodájába. A tagok — látva, hogy pénzt nem kapnak — lassan szeledni kezdtek. Tehetetlenségükben hangjuk is elapadt, s szótlanul baty- tyogtak hazafelé a kőkeményre fagyott havas országúton. A szentestén keserű szájízzel ülték le a te. metőíből, templomkertből, egyéb helyről szerzett fe- nyőfaáigiak köré. A síroktól elspórolt halottak-napi gyertyák fényei is olyan kényszeredetten vibráltak, mintha jelezni akarták volna, hogy a szeretet ünnepe ezekben a házakban a kinti vastag hótakaró ellenére is féket« karácsony lett... Töredéksorok Filodelii Mihály azt az egy mozdulatot amit még tartogatsz dobd el befelé fordult szemével a Lét le is néma légy ha nem lehet mi csillagzuhanással csak benned szakad föl az égre! kóborlók utaimon mint őseim a történelemben homlokomon pattog neonok vak rikácsolása s a vas törvényei korbácsolják lábaimat mezsgyén élek sokat káromkodok snájdíg urak és nyomottfejű bumbumyakok csóválják fejüket amíg hétágú szigony csapódik szívembe nem tudom ... talán ha fájna még talán ha lépne egyet a Föld a szivemen talán ha megcsillanna az almafa hegyen egy szikra értelem ... vágom a fát gyantaillat terjeng baltám nyomán a bölcsőm illata s a koporsómé mint szülőasszony görnyedek a fájdalom metsző tüzében farkaslakodalom! félkezemmel bölcsőt ringatok másik kezemmel koporsót eresztek sírba egy fehér s egy fekete angyal kószál a szélben ... Psrdi Anna versei: Távolságok Tiem tudom, merre jár nem tudom, kit szeret nem tudom, égek-e benne még mint hiába kigyulladó lámpasor s vészkijárat a hétköznapi gondok idején, nem tudom, kik között él, nem tudom, mely utak fogadják el lépteit, nem tudom, görcsösen szoritja-e még magához a szavak, arcok, kötelességek és vonzalmak terheit, gyorsan elfogyó életét, nem tudom, oly hevesen fiatal-e még vagy közönyösödik lassan, biztosan, akár a többiek, nem tudom, a jobb s rosszabb napok miként virradnak reá, s a hirtelen tárhadó esti szélben miképpen sodródik engem is elsodorva létébe egyre beljebb létemtől egyre messzebb. \ Idill, ■ | Korlátozott az ég, földön ragyognak a nagy pillanatok, szél-tehén a fű lehén arany pitypangot majszol. Arany vödörben áll a napsugár. Vele meszeli be a kék szarkaláb a laposan szétterülő, 190 000 km magas békés atmoszférát. Sxlankó Judit Rózsák fenn száguldók tarajos hegytetőkön egy görcs a szívem pedig ember vagyok FEKETEFENYÖ! s hogy gyűlölöm már a vasszekercét később egy fény gyullad ki az ég homlokán ... valami szépet Írni az életet a halált amelyik célba talált s hinni hogy semmi s hinni hogy minden s végig valami szépet írni... csönd van az éj ölébe vesz — megijedt fiát az anyja! — békülök hadd lássalak éjben-fekete-ében még ne menj! rezdülj csillámon-habon emlékek éj-hüs énekében hogy újra fölkavartál s adtál szememre álmot — áldjon az isten érte! fekete éjben két fáradt szem nézi egymást meg se rebben s mégis ha távol bús tavon — asszonyölben rejtező álom — győz ez a csönd a halálon
