Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-22 / 299. szám
A MEGYEI PÄit T ßi ZOf'TSAG A MEGYÉI ÍAftA'Ci CA ff A Jubileumi közgyűlés Lökösházán Enyhe idő Várható időjárás ma estiéi Változóan felhős idő, legfeljebb elszórtan jelentéktelen mennyiségű futó eső. Mérsékelt, időnként élénk, napközben helyenként kissé megerősödő nyugati, északnyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő. Éjszaka néhány helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—plusz 3 fok. legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5—10 fok között, a naposabb részeken 10 tok felett. (MTI) Évforduló Háromszázharminoöt évvel ezelőtt, 1639. december 22-én született, és 60 éves korában, 1699-ben halt meg Jean Racine francia drámaíró, a francia klasszicizmus második, Cor- nedlle-t követő periódusának legnagyobb tragédiaköltője. Valamennyi drámáját tömör, a képeket, díszítéseket kerülő, de zeneiséggel telített nyelv jellemzi. Művei felépítésében kevés a színpadi cselekmény; a drámai összeütközés 'a hősök lelkében játszódik le és elsősorban a dialógusokban jut kifejezésre. A nagy klasszikus francia drámaíró műveit többen lefordították magyarra is; a legsikeresebbek Benedek Marcell, Illyés Gyula, Kardos László; Vas István átültetései. Népra jsról a klubban A karácsonyi népszokásokról tart előadást holnap, hétfőn este 7 órakor a békéscsabai ifjúsági és úttörőház Tízek Klubjában Beck Zoltán, a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársa. A néprajzkutató többek között a betlehemi játékról, a vallás és a néphagyomány' sok helyütt még ma is élő kapcsolatáról beszél; előadása után válaszol a fiatalok kérdéseire. Köszönetnyilvánítás Fájó sziwél mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik felejthetetlen drága jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk. dédnagymamánk, őzv. HRABOVSZKI PÁLNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetét mondunk a Gyógypedagógia dolgozóinak és Maurer József- nén-ak, kezelőorvosának. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és munkatársaknak, akik felejthetetlen drága fiatal férjem, gyermekünk és testvérem, ERÖSS GYÖRGY temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk kezelőorvosainak, ápolóinak, a Békés megyei Népújság, a PIEF.T Kereskedelmi Vállalat, a „Csaba egység” és az Ingatlan Kezelő Vállalat segítőkész kollektívájának. Gyászoló felesége és családja Tegnap, szombaton délelőtt Lökösházán, a községi művelődési házban tartotta megalakulásának negyedszázados jubileumát a helyi Haladás Termelőszövetkezet. Az ünnepségen részit vett Arany Tóth Lajos., az MSZMP gyulai járási bizottságának első titkára, Vezér György, a gyulai Járási Hivatal osztályvezetője, Köves Imre, a községi tanács vb-titká- ra, valamint a község társadalmi és gazdasági egységeinek képviselői. L-obocsányi János, a termelő- szövetkezet elnöke köszöntötte elsőként a jubileumi közgyűlésen szép számban megjelent tagságot. Ezt követően Gergely László, a párt községi bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, amelyben méltatta a 25 év alatt megtett út jelentősebb állomásait, gazdasági és politikai eredményeit. Beszélt a küzdelmes esztendőkről és azokról az erőfeszítésekről, amelynek eredményeként a valamikori szegény szövetkezet ma már 70 milliós bruttó vagyonnal rendelkezik. Az ünnepi beszéd után Arany Tóth Lajos kért szót. Elismerően beszélt a szövetkezet eddig elért eredményeiről, majd köszönetét mondott a tagságnak, vezetőknek eddigi áldozatos munkájukért és annak a reményének adott kifejezést, hogy a jövőben még lendületesebben, még dinamikusabban fejlődik, gyarapodik nemcsak a szövetkezet, hanem a tagság jövedelme is. Az ünnepség végén Lobocsá- nyi János törzsgárd aj el vényeket és pénzjutalmakat adott át. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság területén újra elrendelték a belvizvédelmi készültséget. Jelenleg nyolc belvízrendszeren tartanaik figyelő szolgálatot. Jelentős területek állnak víz alatt a szeghalmi, a sarka- di és a gyulai szakaszmérnökKöszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett kisfiúnk, KÁROLYI ANDRISKA temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, f ezzel mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szülei 434297 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, fiam, KOKAVECZ JÄNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút helyeztek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a MEZŐGÉP Vállalat Központi Gyáregysége vezetőinek és dolgozóinak, a Szegedi Kiss István Gimnázium és Szak- középiskola diákjainak, a Mezőmegyeri Általános Iskola diákjainak, valamint a Vörös Lobogó Vadásztársaság tagjainak. A gyászoló család x öten kaptak húsz-, hetvenha- tan 15 és hetvennégyen 10 éves tagságukért arany-, ezüst-, illetve bronzjelvényt s az ez- zei járó pénzjutalmat. Mai névnap: Zénó A Zénó név a görög Zénón név latinos formájából származik. A görög név a Zenóbiosz, Zanodátosz stb. nevek önállósult görög becézője. Jelentése: Zeusztól származó. A mai napon ünnepük még névnapjukat: Anikó, Flavián, Judit, Nina, Teofánia is. Hétfői névnap: Viktória A Viktória név a győzelem istennőjének latin Victoria nevéből származik. A név a latin victoria (győzelem) szó megszemélyesítője. Holnap ünnepük még névnapjukat: Ancilla, Dagobert, Dagomér is. — JELÖLÖGYÜLÉSEKEN és tanácstagi beszámolókon 115 közérdekű javaslatot tettek a kö- rösnagyharsányiak. Ebből 58 foglalkozott a község fejlesztésével. Legtöbben a vízellátási problémákat tették szóvá. — BÉKÉSEN a 3. sz. iskolában csapatotthont alakítottak ki a főépület pincéjében. Az építés során az iskola felső tagozatos tanulói 52 ezer forintnyi társadalmi munkát végeztek. ség területén. Az elöntött terület nagysága 3810 hektár, ebből több mint 2 ezer hektár a vetés és a szántó, összesen 21 szivaty- tyútelep és öt, szivattyúállás dolgozik folyamatosan, hogy minél előbb elvezessék a vizet Tanácstagi beszámolók Holnap, hétfőn négy tanácstagi beszámoló lesz Békéscsabán. Meszjár István, az 55-ös választókerület tanácstagja a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat kultúrtermében Balázs Mihály, a 73. választókerület tanácstagja a Könyves utcai iskolában, Bertók László, a 41. választókerület tanácstagja a IV. kerületi pártházban, Hu- gyecz Mária, a 42. választókerület tanácstagja szintén a IV. kerületi pártházban tartja tanácstagi beszámo'óját. Mind a négy esemény délután 6 órakor kezdődik. A Békés megyei Tanácsi Tervező Vállalat (Békéscsaba, Gyulai u. 1.) FELVESZ kezdő és gyakorlott gyors- és gépírókat, 1 fő férfit HIVATALSEGÉDEI, 434308 Belvízvéde!mi készültség Vendéglátóipari bemutató A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat termékbemutatót rendezett Békéscsabán, a Kossuth Étteremben. Itt ismerhetik meg a vásárlók a rövidesen forgalomba kerülő új árucikkeket is. (Fotó: Demény) Loitótájékoztatt A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 48 fogadó ért el, nyereményük egyenként 108 439 forint. Három találatot 5316 fogadó ért el, nyereményük egyenként 490 forint. A kéttalálatos szelvények száma 167 929 darab, nyereményük egyenként 19 forint. A fenti adatok tájékoztató jellegűek. — HATMÉTERES FENYŐFÁT állítottak fel a medgyesegyházi művelődési házban. Itt került sor az általános iskola és az úttörőcsapat fenyőünnepségére és itt rendezi holnap, hétfőn a vases faipari szövetkezet a Télapóünnepséget, melyen megajándékozzák a dolgozók gyermekeit. — ÜLÉST TART holnap, hétfőn Szeghalom nagyközség Tanácsa. Az ülésen beszámoló hangzik el a termelőszövetkezet gazdasági helyzetéről és a társadalmi munkavégzésről. Megvitatják a nagyközségi tanács és szerveinek jövő évi munkatervét is. Elítélték a tolvajokat A békéscsabai városi rendőr- kapitányság őrizetbe vétel mellett indított eljárást a 21 éves, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli Durkó Ferenc és a 18 éves Sipos István békéscsabai lakosok ellen. A FÜSZÉRT békéscsabai Csorvási úti telepéin ellopták Kocsis Zoltán mintegy ötezer forintot érő bundáját. Gyorsított eljárással bíróság elé állították őket és a békéscsabai városi bíróság jogerősen két-két hónapi börtönbüntetésre ítélte a tolvajokat. inas vezetés, gyorshajtás okozta a pénteki tragédiát Lapunkban tegnap már beszámoltunk arról a súlyos közlekedési balesetről, mely Békéscsaba és Doboz között történt pénteken délután fél hat órakor. Sajnos azóta Zsilinszki Endre és Kohut József után Fodor György 28 éves békéscsabai lakos is belehalt sérüléseibe. A vizsgálat jelenlegi állása szerint ittas vezetés és gyorshajtás okozta a balesetet. A mikrobusz 80—90 kilométeres sebességgel előzött meg egy személygépkocsit, majd visszatért az út jobb oldalára és fékezés nélkül belerohant az útról lehúzódva álló szabályosan kivilágított pótkocsiba. Súlyosan megsérült a gépkoNyomdai előkészítőt és munkairányítót KERES offset kisüzem, A jelentkezéseket „Érettségizett” jeligére, a békéscsa- s bai hirdetőbe kérjük. 434307 I ____________________________5 ősi vezetője, Szikora Tibor és Kökényes! Ágnes. Előreláthatóan nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett Klem- buez Károly és Kristóf Károly békéscsabai lakos. Az ügyben tovább folyik a vizsgálati. A* MSZMP megyei bizottság» és a meevel tanáé« lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZER KE.SZTŐ-HEL YETTES: DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Posta fiók 111. Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon: 11-021. 11-051 5601 Békéscsaba. Posta fi ók 111. FELELŐS KI^\DÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra? 20.—Ft Dürer Nyomda '■plepe. Békéscsaba Igazgató: Háromszék! Páli Index: 25051