Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-15 / 293. szám
Elektrotechnikai termékek Heti belpolitikai összefoglaló Hétfőtől szombatig Akár országos visszaszámlá- is tarthatnánk, annyira kö- seleg az év vége, Az emberek érdeklődése is már a jövő esztendőt veszi célba. Annak termeiről tárgyal a következő héten az országgyűlés, ennek előkészítésére már sorra összeültek a parlamenti bizottságok. És mivel köztudomású, hogy a nyugati világ sűrűsbödő gazdasági bajai nálunk is nehézségeket akoznak, a gazdálkodás, vagy mondhatnám, az élet minden területén előtérbe kerül az észszerű takarékoskodás. Ezt hallom ki elsősorban e bizottsági •tanácskozásokból. Csupán példaként említem a mezőgazdasági bizottságot, ahol különösen fontosnak ítélték, hogy a mező- gazdasági üzemek gondosan tervezzék meg jövőre az üzemanyag-felhasználást Gondolom, most országszerte fontolgatják a helyi megtakarítási lehetőségeket, és ebből — ha az elképzelések nem formálisak — Kép haszon származhat December a kongresszusi anunkaverseny első szakaszának lezárását jelzi és ezen belül sok örvendetes eredményt is. Csak kiragadom közülük: a Csepel Vas- é* Fémmű a keddi napon minden főbb vonatkozásában teljesítette 1974. évi tervét. És egy másik versenyhír — de nem aiutó-„ versenyzők” számára! —, az érintett vállalatik szocialista szerződést kötöttek Székesfehérvárott, hogy az M7-es autópálya Fehérvár és Aliga közötti szakaszát 1976. május 31-e helyett már a jövő év június 30-án átadják. Nem csekélység, mondhatom, egyebek között az idegenforgalom szempontjából sem. Egy másik híradás arról szólt, hogy nemzetközi üdülőhellyé fejlesztik a Mátrát, Párád, Galya, Mátrai üred és Kékes térségét. Ez öröm azoknak a turistáknak, aízőknek és általában a hegyvidéket kedvelőknek, akik — akárcsak e sorok írója — remélik, hogy ebből a külföldieknek jut, és nekünk is marad! És talán az a szemlélet is háttérbe szorul ezzel, amely, miután magas hegyeink nincsenek, nem vesz tudomást a kisebbekről sem, noha sok szépséget és örömet kínálnak. Még egy érdekesség » témában: a minap kitüntették a legkiválóbb idegenvezetőket Említést érdemel, hogy mintegy kétezer képzett idegenvezető dolgozik az országban, és miután gjtet helyen ők kalauzolják vendégeinket, nem közömbös, hogy a személyes megbecsülést érezve, ezt minél lelkiismeretesebben, jobb szívvel végezzék. A héten lezárult egri KGST- megbeszélésen a háztartási gépek és készülékek gyártása, pontosabban, az olcsó és korszerű gépek kifejlesztése volt napirenden. Ez a háziasszonyokat — és gondolom, a férfiakat is — érdekli. Itt jegyzem meg, hogy a most aláírt magyar— NDK választékcsere keretében számottevő mennyiségű német műszaki háztartási cikket importálunk. Tájékoztatót kaptunk a héten a közoktatás időszerű kérdéseiről is. A jövő évi érettségi vizsgákon visszaállítják a korábbi öt fokozatú osztályozást, a jelestől az elégtelenig. Jó lenne persze, ha a gyakorlatban mégis csak négy érdemjegy maradna — „elégtelen” nélkül. Végtére ez a sikeres pályaválasztásnak is a legfőbb feltétele, amiről most tartottak nemzetközi konfex-enciát Budapesten. Befejezésül két érme históriája. A régebbi: 115 millió jenért árverezték el Tokióban egy 17. századbeli magyar pénzérmét, bizonyos 175 grammos aranypénzt az erdélyi fejedelemségből. Nem ismerjük a vevőt, de tény: nem sajnálja a pénzt, ha pénzről van szó. A másik érme a Balassagyarmat tanácsa által adományozott Mikszáth-emlék- plakett, amelyet most idős Szabó István szobrászművész nyert el palóc menyecske szobráért Ha tudná, örülne a plakett nevét adó »nagy palóc”. B. 3, As Elektroakusztikai Gyár G ni verzál Gyáregységében az idén 75 millió forint értékben hangsugárzókat, hangerősítőket, diszpécsertelefonokat állítanak elő. A gyár dolgozói a kongresszus tiszteletére vállalták, hogy december 10-re teljesítik az éves tervüket, az önköltségüket 5 százalékkal, a selej'et pedig «= a megengedetthez képest — fél százalékkal csökkentik. Vállalásuk dőarányos részét maradéktalanul teljesítették. (MTI fotó: Balogh P. László felvétele) Eiőailó; konferencia a TIT-bea Hegalakul a TIT megyei ifjúságpolitikai munkabizottsága Holnap, hétfőn délelőtt fél 10 órakor az ifjúság részére szervezett sorozatok előadóinak konferenciát rendez a TIT Békés megyei szervezete a békéscsabai Értelmiségi Klubban. A módszertani továbbképzésen dr. Gácsér Józsefnek, a TIT megyei módszertani bizottsága elnökének Az ifjúság. nevelésének főbb kérdései című előadását hallgathatják meg a résztvevők. Ugyancsak hétfőn délelőtt, fél 11 órakor a békéscsabai Értelmiségi Klubban alakul meg a TIT Békés megyei Ifjúságpolitikai Munkabizottsága. Ez alkalommal a bizottság elnöke, Kibédi Varga Lajos tart előadást az ifjúsági szövetség előtt álló időszerű feladatokról. Új típusú mezőgazdasági pótkocsik magyar—NDK koprodukcióban Útnak indították az első szállítmányt A Hódmezővásárhelyi Mező- gazdasági Gépgyártó Vállalatnál nemrégiben új típusú, univerzális mezőgazdasági pótkocsik gyártását kezdték meg az NDK- beli Forbschritt-céggel koprodukcióban. A kocsiknak a vontató traktorról működtetett rakodószerkezetén előre beállítható a rakodás sebessége, illetve, hogy milyen rétegben és széles- I ségben terítse a szántóföldre a talajerő-utánpótló anyagokat. A kooperációs megállapodás szerint a következő években 28 000 ilyen kocsit küldenek az NDK- ba, illetve a magyar mezőgazdaságnak. Az ötven darabból álló első szállítmányt útnak indították a Német Demokratikus Körtársaságba. (MTI) Ha jól csináljuk, megy a motor Munkások - a kongresszusi irányelvekről A Békés megyei Vegyesipari Vállalatnál még 1963-ban alakult meg a moiortekercselök Jó_ zseí Attila brigádja. Azóta kétszer nyerték el az aramykoszcr rús jelvényt és ebben az évben a hárotmnegyedéves értékelés alapján az első helyen állnak a szocialista brigádok versenyében. A 20 -tagú kollektíva átlagos teljesítménye 125 százalék és az éves 3.8 millió forint termelési tervüket december 24-re teljesítik. A brigádban vannak nők, fiatalok, idősebbek, szakmunkások, segédmunkások^ párt- és KlSZ-tagok. pártomkívüliek... Kíváncsi voltam a véleményükre, állásfoglalásukra, mi ragadta meg a figyelmüket leginkább az MSZMIP Központi Bizottságának a közelmúltban kiadott kongresszusi irányelveiből. ORVOS MIHÁLY 26 éves elekitrpniŰLizer-sz. Gimnáziumi érettségi után, 1966-ban jött a vállalathoz, s két éve nősült, a kislánya egyéves. — Engem érthetően a lakásépítés és az ezzel kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak, hiszen még nincs önálló lakásunk. Nagyon jó az. hogy támogatják a munkások lakásvásárlását. A mi vállalatunknál például a jövő évtől kezdődően egy 30 éven aluli fiatal kap lakást kedvezményesen. Nagyon szeretném, ha 1975-ben ez az egy én lennék. Ugyanis megpályáztam. De ez még mindig nagyon kevés. Olvasom az irányelvekben, hogy a jövőben a családiház-építést segítik intenzívebben. Gondoljuk el, míg egy magamfajta fiatal megveszi a telket, elkezd építkezni 10 év is beletelik, míg tető lesz a feje lelett... A lakások minőségéről nem is beszélve. Jobban oda kellene figyelni az építőipar tevékenységére. BOGÁR JÄNOS segédmunkásból lett elektroműszerész, párttag és munkásőr. — Tudja, sokat gondolkozom mostanában erről az úgynevezett alkalmazotti létszámról. Szerintem túlságosan sokan vannak. ’ Míg a munkásoktól megkövetelik a mennyiségi, minőségi munkát, a pontosságot — hozzáteszem: jogosan —, addig itt az irodisták nem használják ki tisztességesen a munkaidejüket. No és az üzemi demokrácia fejlesztése. Az igazgatótanácsiba e zu bin munkásokat is beválasztanak. Véleményem szerint itt nagyon oda kell figyelni a megfelelő ember kiválasztására. Legyen tapasztalata, szakértelme, politikai tisztánlátása és emberileg is megfelelő legyen. Ne csak beszéljünk az üzemi demokráciáról, hanem tegyünk is érte. Például a vezető ne legyen Sértődő». Ne vágjon vissza, ha egy munkás kritizál. BALOG MIHÁLY villanyszerelőként kezdte 10 évvel ezelőtt, majd au tó-villamossági szerelői vizsgát tett — Mostanában sokat beszélünk az energia- és az anyagta- karókiosságról. Kérdezem én: miért csak most, amikor már nagyon szorít a cipő. Hamarabb, sokkal hamarabb kellett volna ilyen határozottan szólni erről. Óriási értékeket lehet megmenteni. Tudom, hiszen mi is dolgozunk nagyon drága, külföldi szigetelőanyagokkal, huzalokkal. KOLAROV&ZKI MIHÁLY betanított munkás immár 10. éve. 3 BlKÍS Mimije iiti*. UkAsfelUuEK iá. Négy családja van. A legnagyobb fiú katona, a legfiatalabb kislány első osztályt®. — A mindennapokban éwosm a nagycsaládosok összes gondjait. örömeit Segítenek, s amint értesültem róla, a jövőben még nagyobb gondoskodással veszik körül a sakigyermeke» családokat. A vállalattól minden évben kapunk beiskolázási segélyt, a vállalati üdülőt ingyen igénybe vehetjük. Felajánlották, hogy két éven belül nagyobb lakáshoz juttatnak. Azért felvetődik az emberben a kérdés: mi lesz néhány év múlva például az óvodákkal, iskolákkal vagy a szülőotthonokkal? És drága a gyermekruházat is. Igaz, az állam segít, de jobban kellene ellenőrizni a kormányhatározatok végrehajtását. Az iparnál és ® kereskedelemnél egyaránt, ZAHORAN JÄNOS 54 évest szakmunkás, ötvenkettőben lé« pett a vállalat kötelékébe. — Én már lassan a nyugdíjra gondolok. Érthető, én nem jövő júniustól, hanem már január 1- től felemelném az alacsony nyugdíjakat Nagyon sok ember van. aki 5—600 forintos nyugdíjából éldegél. Ezért nagyon emberi a párt elhatározása. KOVÁCS JANOSNÉ betanf* tott munkás, túl a negyvenen. TanuL Most végzi a nyolcadik osztályt. Két kis unokája van. — Ami engem megragadott, az az életszínvonal emelkedése. Ide tartozik az öltözködés. a ruházkodás és a kulturálódás. Azt mondjuk, olcsóbb fogyasztási cikkeket gyártson az ipar, mégis a boltokban a legdrágább árucikkek között válogatunk... A spekulációt, az egyes emberek nagyravágyóját lejjeob kell szorítani. Itt vannak a piaci árusok, akik hét forintért felvásárolják az összes almát a piacon és ugyanazt kilencért eladják. LAUVRINYENOZ LÁSZLÓ, hosszú hajú. 23 éves fiatalember. Állattenyésztő szakon végzett ® kondorosi szakközépiskolában, majd elektroműszerész lett. — Hogy mi ragadott meg «äs irányelvekből? Az emberek tudatának formálása, a politikai, ideológiai munka. Mert a politikai munka nagyon szép, de azt éppúgy 100 százalékosan kell csinálni, mint a villanymotort, Vagy megcsinálom azt, ha elvállaltam, vagy nem megy a motor. SUSÄNSZKI JANOS betanított segédmunkás, mindössze 20 éves és 2 éve van jelenlegi munkahelyén. Fekete körszakállt növesztett. — Műveltebben kell élnünk, Ez a lényeg. Tanulok én is, szakmunkás szeretnék lenni, célom az érettségi. A fiúk segítenek, biztatnak. És ez sem utolsó szem- pont. Sok jó gondolat erjesztője a beszélgetés, az ismerkedés, a vélemények kicserélése, amiben ez az egy óra is sokat segített. Seres dándor A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat békési önálló gépcsoportja felvételre keres 1 könyvelőt és segédmunkásokat Jelentkezni lehet Békés, Berényi 33.. önálló gépcsoport vezetőjénél. 17« 142