Békés Megyei Népújság, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-22 / 273. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG 1974 NOVEMBER 22., PÉNTEK Ara: 80 fillér XXIX ÉVFOLYAM, 273. SZÁM Mas 6ARANCIALEVÉL A BÉRLŐNEK (3. oldal) KÖRNYEZETÜNK FIGYEL BENNÜNKET «5. oldal) ÍTÉLET A BÉKÉSI BŰNÜGYBEN (5. oldal) KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974. november 20-i üléséről Kedvező légkör — őszinte vélemények Megyei diákparlament Békéscsabán A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága 1974. november 20-án kibővített ülést tartott. Az ülésen a Köz­ponti Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellen­őrző Bizottság elnöké, a Köz­ponti Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első tit­kárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, A Központi Bizottság megvi­tatta és elfogadta — Pullal Árpád elvtársnak, a Központi Bizottság titkárá­nak tájékoztatóját az idősze­rű nemzetközi kérdésekről, — Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának előterjesztését a XI. kongresszussal kapcsola­tos politikai és szervezeti kér­désekről. L A Központi Bizottság átte­kintette a nemzetközi helyzetet, a párt és a kormány nemzet­közi tevékenységét, és jóvá­hagyta a legutóbbi ülése óta tett intézkedéseket. O A Központi- Bizottság megállapította, hogy a nemzetközi élet fő irányzata nem változott. Fokozatosan lét­rejönnek a feltételek ahhoz, hogy az enyhülés folyamata to­vább erősödjék. Az események alakulásában meghatározó szerepet töltenek be a béke és a szocializmus ja­vára megváltozott erőviszonyok, a szocialista országok egyezte­tett külpolitikai lépései. Ezt a politikát a dolgozó tömegek, a haladás hívei egyre szélesebb körben támogatják. A Szovjet­unió, a Varsói Szerződés tag­államai döntő módon járulnak hozzá az enyhülés eredményei­nek megszilárdításához, tovább­fejlesztéséhez. A világpolitikai helyzet alakulásában nagy je­lentősége van a szovjet—ameri­kai államközi viszony javulá­sának. A Központi Bizottság üdvözli Leonyid Iljics Brezs- nyev elvtárs és Gerald Ford elnök közeli napokban esedé­kes találkozóját. A nemzetközi enyhülés hívei és ellenzői között tovább folyik a küzdelem. Az imperialista, hidegháborús, agresszív erők nem mondtak le céljaikról, folytatják harcukat a szocializ­mus, a haladás ellen, csökken­teni igyekeznek a nemzetközi enyhülés ütemét. Visszahúzó magatartásuk fő oka a tőkés monopóliumok és az egyes ka­pitalista országok politikai, gaz­dasági és társadalmi problé­máinak. valamint egymás közti viszonyainak kiéleződése. Ax enyhülés ellenzői lassft- HsUák, de megakadályozni nem tudják a pozitív nemzetközi irányzat térnyerését. A szoci­alizmus, a haladás, a béke erői továbbra is állhatatosan har­colnak az enyhülésért, a kü­lönböző társadalmi rendszerű országok egyenjogú és kölcsö­nösen előnyös együttműködésé­nek fejlesztéséért. O A tőkés világban mélyül­tek a politikai, társadal­mi, gazdasági válságje'enségek, nagyarányú infláció bontako­zott ki, fokozódott a létbizony­talanság, nőtt a munkanélküli­ség. A monopóliumok a válság terheit a dolgozókra hárítják, ami tovább növeli a gazdasági és a szociális feszültségeket. To­vább mélyültek a tőkés orszá­gok ellentétei, élesedik a hala­dó erők és a reakció küzdelme. A tőkés országok válsága kihat az agresszív katonai tömb, az Észak-atlanti Szövetség, vala­mint a Közös Piac helyzetére. A tőkés világban a kommu­nista és munkáspártok eredmé­nyesen vezetik a munkásosz­tály, a dolgozók harcát, a de­mokratikus erők je’entős sike­reket aratnak. Ebben fontos szerep» van a baloldali erők összefogásának. A Franpia Kom­munista Párt októberi rendkí­vüli kongresszusa tovább szi­lárdította a baloldal egységét a közös program megvalósítása érdekében. Portugáliában a de­mokratikus erők szeptember­ben meghiúsították a reakció ellenforradalmi puccskísérletét; Görögországban megbukott a fasiszta katonai junta, sikeresen megkezdődött a haladó erők újjászervezése, kibontakozása. Olaszországban a tömegek mind egységesebben lépnek fel a fa­siszta törekvések ellen; köve­telik a kormánypolitika meg­változtatását, a gyökeres refor­mokat a legégetőbb társadalmi problémák megoldására. Pártunk, a magyar nép szo­lidáris a tőkés országok •kom­munistáinak és más demokra­tikus erőinek küzdelmével, me­lyet a monopóliumok hatalma és a kizsákmányolás ellen, a dolgozó tömegek helyzetének javításáért, a társadalmi hala­dásért vívnak. © Európa békeszerető erői folytatják harcukat a földrész békéjének és bizton­ságának megszilárdításáért. Fontos feladat az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet befejezésének előmoz­dítása. Az értekezlet zárósza­kaszának mielőbbi sikerre vi­tele nemcsak földrészünk né­peinek, hanem az egész embe­riségnek alapvető érdeke. Arra törekszünk, hogy az európai politikai enyhülést egészítsék ki a katonai enyhü­lést szolgáló megállap>odások és intézkedések A közép-európai haderő és fegyverzet csökken­tése — az egyenlő és kölcsönös biztonság elvei alapján — lé­nyeges hozzájárulás lenne a ka­tonai enyhüléshez. A Közpx>nti Bizottság hang­súlyozza, hogy a fennálló nem­zetközi helyzetben a Varsói Szerződés szervezetének döntő szerep» van a béke és bizton­ság megőrzésében, megszilárdí­tásában. Mindaddig, amíg az imperializmus fenntartja ag­resszív katonai tömbjét, a NATO-t, s folytatja a fegy­verkezést, következetesen to­vább kell erősíteni a Varsói Szerződés védelmi szervezetét. O Az enyhülési folyamat előrehaladása mellett je­lenleg is léteznek földünk kü­lönböző térségeiben olyan fe­szültséggócok, amelyek bármikor veszélybe sodorhatják a világ békéjét. A béke, a függetlenség, a társadalmi haladás, valamint az állami szuverenitás védel­mezőinek erős frontjával együtt szembeszállunk az agresszív erők mesterkedéseivel, támoga­tásunkról biztosítjuk a szabad­ságukért küzdő népeket. A Központi Bizottság újból megerősiti: változatlanul tá­mogatjuk a vietnami nép igazságos harcát. Vietnamiban csakis a párizsi megállapodások pontos és maradéktalan teljesí­tése biztosíthatja a szilárd és igazságos békét. A Központi Bizottság üdvözli a laoszi egységkormány és az (Folytatás a 2. oldalon) Tizenháromezer tanulót képviselt tegnap Békéscsabán a megyei diákparlament 151 küldötte. A tanácskozás tel­jes üléssel kezdődött, ahol Szak Bálint, a megyei tanács művelődésügyi osztályának iskolai csoportvezetője mond­ta el beszámolóját. Megálla­pította, hogy az idei diákpar­lamentek őszintébbek voltak, kedvezőbb légkörben zajlot­tak le, mint a két év előtti­ek. Az iskolai KlSZ-vezető- ségeken keresztül felvetett gondok megoldása máris fo­lyamatban van. Az elmúlt két év munká­járól szólva elmondta, hogy komoly erőfeszítések voltak valamennyi iskolában a diá­kok javaslatainak megvalósí­tására. Középfokú tanintéze­teink 80 százalékában alakí­tottak ki ifjúsági klubot Ja­vultak a középfokú oktatás feltételei. Orosházán és Gyu­lán száz-száz férőhelyes kol­légiumot adtak át a diákok­nak, a sarkadi és a mezőko­vácsházi tornaterem építésé­re egy-egy millió forintot kapnak a tanintézetek. Békés­csabán rövidesen elkészül a Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Intézet. Az 1972-es di­ákparlamenteken elhangzott javaslat alapján a menzai ét­keztetés nyersanyagnormáját 17 forinttal emelték. Lénye­ges változás történt a pálya- választással, a tananyagcsök­kentéssel és az érettségi vizs­garendszerrel kapcsolatban is. Az idén megjelent új Rendtartás világosan megfo­galmazta a diákok jogait és kötelességeit, javult az isko­lai élet demokratizmusa. Ma már csak egy-két eset­ben fordul elő, hogy az is­kolavezetés nem veszi figye­lembe a diákok, az ifjúsági szervezet véleményét. Az elő­adó hangsúlyozta, hogy a to­vábbiakban a diákoknak és az iskolai KlSZ-szervezetek- nek nagyobb gondot kell for­dítani a rend, fegyelem meg­tartására, az iskolavezetéssel való szorosabb együttműkö­désre, a kritikai szellem fej­lesztésére. A beszámoló elhangzása után Pikó Béla & Megyei Rétegtanács nevében mondta el, az állásfoglalást Szólt ar­ról, hogy az iskolai diák par­lamentek előkészítése során döntő szerepe volt a KISZ- szervezetek véleményének, melyek a tanulók egészét érintő kérdésekkel foglalkoz­tak. A rétegtanács jónak tart­ja, hogy az idei parlamente­ken a diákok okos, alkotó gondolatokat fogalmaztak meg, és nem rendeztek pa­nasznapokat A megyei parlament ezután a szakmunkástanulók, a szak­középiskolások és a gimnázi­umi tanulók szekcióülésén folytatta tanácskozását, majd délután megválasztotta az országos diákparlament Békés megyei küldötteit ÍJJ VÁROSRÉSZ Békéscsabán az uiouui években gomon módjára szaporodnak a középmagas lakóépületek. A Bartók Béla űton a földszintes házak helyén új városrész épül* n enyhíti a megyeszékhely

Next

/
Thumbnails
Contents