Békés Megyei Népújság, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-27 / 252. szám

ÖSW1 vW** Pl. Vr+- fcóatek mái a leuiúuk, tuw- PB levelekkel sfrtnk a fák. Anyám megkönnyezte,

— Apádat elkövetette a háború, most te is itthagysz bennünket?

A leventébe menni kellett. És Káin szerette a leventét. Nékem párán' esőit Idősebb volt, erősebb és a bátyám. Mint * bibliában. Faluszélen laktunk, roggyant házacskában.

Káinra felnéztem, légpuskával galambokat. £á- canökat lövöldözött

— Sajnálom őket — mondtam.

«• Ki * látszol a földből és mar okoskodsz?

Fácán került putkacaöre, cipeltem hűségesen, az volt dolgom.

„Meddig cipeljem ezt a dögöt? A puskát ee adta ide" — gondoltam sértődöttén.

— Vigyed — dobtam az útra —, elhúzta a karomat

— Mit gondolat Abel- kám? Hozzad, különben megismerkedsz a szent anyafölddeL

Gondoltam, okosabb vagyak. kisebb, engedtem. Avárt szerettem, amikor elment, elkísértem az iskola udvaráig, a teherautó után szaladtam, integettem. Nem intett vissza.

Anyámmal jó volt. ABg Jártunk ki a házbői, csak. vígért a kútra. lámpát sohasem gyújtottunk, bújtunk a dunna alá. Este lövöldöztek a közelben, reggel trén- s: »kerek kocogtak, lóhátasok.

Fogyott a paszulyunk. Hatalmas, kopott lábasunk volt, télefóztük, napokig el tartott. Kukoricánk is maradt kevésbe, görhének, máiénak sütöttük. Éá három lyukunk. Á konyhában tartottuk, el ne túnhesse- éek.

anyám megfogta a késemet, elindultunk munkát keresni. A bak tér jó emberünk volt, szóit rögitón:

— Mérik a hatart, a Ko- vacsek tanyájánál.

— Ingyen adjak?

— Ügy ám. A föld miénk. fuccs az úri világnak.

— És Kovács úr?

— Eleget harácsolt. Most majd megfizetünk neki.

Mentünk a Kovács-tanyához. Mérték a földet. Falubeli emberek lépkedtek komolyan, mezítláb és karókat vertek le. Ráírták a neveket.

— Mi is kapunk? — kérdezte anyám.

— Hat hold jár nektek

— mondta egyikük. — Pontosan hat hold.

Anyám megszorította a kezemet, erősen. Odébb emberek toporogtak, mezítláb, szakadozott gúnyában, karókkal, fejszékkel. Mérték a jussot.

— Ezt el vehetik tőlünk?

— kérdeztem.

— Nem fiam. még 8 magassága» atyaúristen se — mondta a bakter.

Még nem a hivatalos földosztás volt. Szántani kellett volna, de se jószágunk, se szerszámunk, csak a reménységünk, mint a többi szegénynek. Kovács úr traktorai ott álltak a tanyájában. Az öreg baktat odaköltözött, éjszakánkként nem aludt, nehogy a traktorok marul) wsarak.

Mentünk minden reggel.

Megállítunk a hatalmas földnél, a hat holdnál és csak néztük, néztünk a végefelé.

— Teremtő isten, ennyi földi egy rakáson! Csak apád itthon tenne, vagy Káin.

Néhányan ásóval estek a

hozott, rali la az asztalra. Amikor odanéztem, könnybe lábadt a szemem.

— Loptad? Ennyi finomságot hol szereztél? — csodálkoztam.

Nevetett és falt. Tele szájjal mondta:

— Rendőr lettem. Hatalom.

— Nekik adják?

— Az okosabbaknak.

Földosztó

Ábel

Sz. Lakács Imre tárcája

határnak, két kimustrált lovacska is erőlködött, meg tehenek. Kovács ur fújtatott Az öreg bakter megkérdezte tőle:

— Mit akar, gazdunam?

— Szántani.

— Ez már a mi földünk, mindörökre.

— A föld azé. aki megműveli, traktorjaimmal föl- szanitatom.

Hiába tolt a beszéd,

nem hallgatott a szegényre. Az öreg bakter jókora nuséxiggal fejbe csapta, összeesett.

Akkor este megérkezett

Kam. örültünk. Anyám meleg vizet hozott a lavórba, gyorsan levágott egy tyúkot, és a késő éjszakában nagy lakomát csaptunk. Másnap mentünk • földre.

— Földre? Miféle földre? — rökömyödött meg a bátyám.

— Amit jussoltunk. Felosztották a hatart, lőttek

az úri világnak.

Káin hitetlenkedve figyelt bennünket.

— A háború még tart, és ha az urak visszajönnek? Akkor kié lesz a föld, Abel? — kérdezte.

Nem tudtam szólni semmit. Anyám rémülten hallgatott, mintha bűnt követett volna el.

Káin este boldogan, hatalmas kosárban füstölt húst, szalonnát, kolbászt

összenéztűnk anyámmal. Vacsoráztunk és aludtunk.

Másnap indultunk a földre, de Káin ránk parancsolt:

— Oda pedig nem mehettek. Kovács úré marad. Felszántják a traktorok.

Elviharzott. Néztünk

és elfelejtettük a szavakat. Anyám szemébe fájdalom költözött. Odalett a földünk. Ültünk a kanapén, sokára kérdeztem:

— Ezután már sohase lesz föld ttok?

— Ha Kovács úr elveszi, akkor már sohase.

— A többiektől is elveszik? A sánta baktertól?

— El.

Hanem már rántott maga után. Gyorsan trappoltunk a földre. Az öreg bakter, meg a többiek kint voltak. Megnyugodtunk, megálltunk a mezsgyekarók mellett.

Az úton feltűntek a traktorosok. Ballagtak a tanyába, indították a masinákat, huzattak a földekre. A bakter eléjük állt.

— Értsék* meg, emberek, ha istent eszünk, itt akikor sem szánthatnak. Se most, se máskor. Soha többé.

A szegénység köréjük gyülekezett. A traktorosoknak melegük lett hirtelen, hátra-Iratra pislogtak az útra.

— Az urakihoz dörgölőz- tök? A fajtátok ellen? — kiáltozták az asszonyok.

Rendőrök közeledtek, köztük Káin. Kovács úr, a nagy-gazda velük jött. Fegyverük nem volt, de pálinkából bőven jutott. A traktorok ismét indultak volna. Anyám kiabált:

— Ezt a földet férjem után kaptam, aki odamaradt a háborúban. Senki el nem veheti, csak az én drága, jó uram, ha haza- segíti az Isten!

Káinék már közel jártak, a traktorosok sebességre kapcsoltak. Akkor hirtelen anyám odabukott a gép elébe.

— Mit csinál, maga szerencsétlen? — kiabálták.

— Kelj fel — szólt az

öreg bakter.

Csak feküdt » hideg

földön és rázta, kegyetlenül rázta a zokogás. A rendőrök lökdösték a népet, Káin feltámogatta anyámat, keményen rászólt:

— Menjen innen haza! Nincs már földje, szikranyi se. Eladtam Kovács úrnak a füstölt húsért, kolbászért. Maga is zabái ta.

Megállt körülöttünk a csend. Anyám fájdalmasan üvöltött:

— Káin, Káin! Minek szültelek a világra?

A rendőrök Kovács úrral együtt szembefordultak velünk. Előkerült az ásó, kapa, jókora husángok.

— Vesztél volna idegenben — ugrottam fejjel Káin hasába.

Gyorsabb volt és erős. Nekilökött a traktornak. Beszakadt a fejem. A vér elborította arcomat, fájt a sebem, de nem sírtam.

— Tudtam, hogy a gyilkosom leszel! Ide üss! — mutattam a vérző arcomat.

Farkasszemet nézett a két tábor. Aztán ők elkotród-. tak. Kovács úr eltűnt a vidékről. ..

Anyám halkan aírdogált mellettem. Friss vizet hozott a kútiből, lemosta sebemet, bekötötte.

— Ember leszel, Ábel! Hasonlítasz apádra!

Hűvöst hozott az alkony, és szomorúságot. A csatát megnyertük, a földet megtartottuk. Anyám még otthon is pityergett, lámpagyújtás utánig törölgette könnyeit.

— Édesanyám! Hiszen már nem is fáj! — hazudtam.

— Tudom, kisfiam — simogatta meg tüzelő homlokom. — Káin bátyádat siratom.

Hikádi Erzsébet

Gyulai presszó

társadalmi megítélés, a szélesebb közvélemény előtt nyilvánvalóvá lett, hogy a kulturális állapot, a műveltségi viszonyok mennyire befolyásolni képesek a gazdasági, politikai fejlődést. A közművelődés reális teendőit, a társadalmi műveltség fejlesztése terén megoldandó feladatokat csak a gyakorlat alapos elemzése és a társadalom- tudományi kutatás során megállapított konkrét szükségletrendszer határozhatja és határozza meg. A szakmai közvélemény dicséretére válik, hogy viszonylag rövid idő alatt vállalkozott szemléletmódjának egészséges felülvizsgálására, avitt fogalmak megtagadására, kiürült, tartalmatlanná lett szokások, törekvések vagy éppen a csak rutinra hagyatkozó magatartás és cselekvés meghaladására.

A kulturális területek, a közműveltségnek tudományos feltárása a tények és törvényszerűségek egész sorával bizonyítja, hogy az azonos gazdasági, társadalmi, politikai talajon, hasonló adottságok esetén is eltérő műveltségbeli viszonyok, állapotok alakulhatnak ki. A szükségletrendszert tehát differenciáltan kell értelmeznünk ahhoz, hogy mindenkori konkrét teendőinket a valóságos Igényekkel összhangba tudjuk hozni. Szocialista társadalmi rendünkön belül is befolyásoló, meghatározó tényezőkként esnek latba: a munkamegosztásban elfoglalt hely, a jövedelmi szint, a települési előnyök és hátrányok, az iskolázottsági színvonal, az urbanizáció, az infrastrukturális ellátottságban való részesedés, a családszerkezet, a művelődési szokások stb. De a megosztottság, az egészen belüli különbözőségek ellenére sem feledkezhetünk meg az egyetemesebb; távlati célokról, a szükségleteknek össztársadalmi szinten jelentkező egységéről, integritásáról. Mert hiszen éppen az a feladatunk, hogy az ellentmondások feloldásával minden réteget, csoportot eljuttassunk a társadalmi érdektől meghatározott kívánatos szintre. Más szóval, egész társadalmunkat kell képessé tennünk arra, hogy a szocializmus adta lehetőségekkel élni tudjon, Hiszen a közművelődési határozat éppen abból az alapvető ellentmondásból indul ki, a kulturális, művelődési szükségleteket abból az ellentmondásból származtatja, amely a dolgozó, közéletben forgolódó és a kulturális értékek elsajátításával önmagát humanizáló ember társadalmi illetékessége és műveltségbeli fel- készültsége között feszül. A megfelelő társadalmi műveltség kialakításán fáradozó közművelődés számára olyan műveltségszerkezetet, műveltségmodellt körvonalaz a határozat, amelynek elfogadása eleve kizárja a részleges, egyoldalú szemléletet, az elfogultságot. Egyértelműen hangsúlyozza a közművelődés illetékességi körét, s besorol a műveltségszerkezetbe olyan művel tséc tartományokat is, amelyek a leszűkített népműveléstől, a parttalannak titulált közművelődéstől távol eshettek.

Nem kétséges, hogy a közműveltség, a társadalom műveltségének színvonala nem azonos a társadalmat alkotó egyének műveltségének átlagúval, hogy fejlettsége sohasem fejezhető ki egy-egy mutatóval (pl. az Iskolázottsági szinttel). Sokkal bonyolultabb, összetettebb, több rétegből áll, több rétegre bontható. Beletartoznak azok az ismeretek, készségek, amelyek a racionális életvitelhez szükségesek, a mindennapi élét anyagi feltételeinek kezelésében nyilvánulnak meg, a munkakultúrában manifesztálódnak. Más rétege az emberi együttélésben megvalósítandó magatartásba, az együttélés etikai, érzelmi, humán jellegében jelentkezik. S kellő hangsúlyt kapnak azok a műveltségelemek, amelyek a „tudomány, művészet komplexusában tárgyiasulnak, amelyeknek elsajátítása képessó teszi az embereket arra, hogy befogadják a világ dolgait, kifejlesztik bennük az érzékenységet és értelmet ahhoz, hogy "érzékelni tudják az emberi létet”.

A társadalmi műveltség egysége, Integer iellege a meghatározó, jóllehet a művelődés egyes szektorai bizonyos helyzetekben és időpontokban előtérbe kerülnek, mozgásuk felgyorsulhat. A kulturális élet egy-egy vonulata hangsúlyt kaphat, de ez nem jelenti az egész elhanyagolását, s főképpen nem szívhatja el az, erőt, táplálékot (még az anyagiakat sem) más szektorok elől. A célrendszer szervessége védi meg a gyakorlatot a múltban tapasztalható csúszásoktól, a célkitűzések „fluktuúlá- sától”. A. dolgok helyretételével kihúzza a talajt a különféle „centrikusság-elleni” viták és harcok alól. Leszámol az iskolás jelleg és a mozgalomszerűség formai ellentmondásaival, az érdeklődés értékelésével olvassa le a „hobby-láz” görbéit, s leszámol a televizió-vita elterelő ingerével. S megvéd attól a szinte egyeduralmat követelő törekvéstől is, amely a szabad idő fetisi- zálásával keresi a cselekvés színtereit. A társadalom műveltségének színvonalát és egységét olyan szerkezetben (szükséglet és igény formájában) határozza meg, amely „a mindennapokba beépített, tudatosított, vagy szokássá vált, magatartást szabályozó, életmódot irányító műveltségként befolyása alatt tartja a mindennapi gyakorlatot, a műveltséget az életvitelben realizálja” 1

A társadalmi műveltség említett szintézisében természetesen új kapcsolatba, elrendezésbe kerülnek a hagyományos műveltségszerkezetek (alap-, általános, szak-, humán-, reálműveltség). Szerepük tisztázásával módosulnak arányaik, változik tartalmuk te S erre különösen akkor kell felfigyelnünk, amikor hosszabb távra szóló terveinket alakítjuk, amikor már a jelenben is a jövőre függesztjük „vigyázó szemünket".

!L Fodor József

KössnuveUseßr és közmű velődén