Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-08 / 210. szám

Felvilágosodás Három kereszt a papír alján. A mai fiatalok aligha tudják, mit jelent. Pedig bíróságaink irattárában valószínűleg lapul még ma is élő tanúk, vádlók, vádlottak, peres felek húsz-har­minc évvel ezelő.tti aktája __ a* a láírás helyén a három kereszt­tel. Olyan embereké, akik nem tudták leírni a nevüket sem. Magyarországon az analfabe­tizmus gyakorlatilag már a múlté. Nagy szó ez, ha azt vesz- szük, hogy a húszas-harmincas években nálunk minden száz fel­nőttből tizenöt nem ismerte a betűvetést. — Természetes — mondhatja erre bárki —, hiszen hogyan férne össze a két foga­lom: atomkor és analfabetizmus? Az UNESCO adatai szerint 1960-ban a Földön minden száz felnőtt emberből harminckilené nem tudott irni-olvasnl Tíz év múltán az öt kontinensen száz felnőtt közül immár csak har­mincnégy állt tanácstalanul a papír előtt, ám kétes értékű fej­lődés ez. Az 1960-i 735 millió analfabétával szemben ugyanis 1970-ben már 783 millió analfa­béta élt a földkerekségen. Számuk azóta valószínűleg to­vább nőtt. Afrikában például tíz felnőtt közül hét-nyolc nem tud írni-olvasni. Ázsiában minden második ember analfabéta. Eu­rópa három százalékával jó he­lyen tudhatja magát, de még ez is embermilliókat jelent, akik soha nem vehetnek a kezükbe könyvet. Az Egyesült Nemzetek Szer­vezete a mai napot az analfa­bétizmus elleni nemzetközi harc napjává nyilvánította. Mi pedig, ha a múltnak ez az átka közvet­lenül bennünket már nem is sújt, anyagi erőnkkel, pedagógusaink­kal, nyomdáinkkal szíwel-lé- lekkel segítjük világszerte e ne­mes küzdelmet. Gyenge álmnnkat az ébresz­tőóra éles csörömpölése ker­geti el, s e pillanattól a zaj foglya lesz az ember. Dübörög az autóbusz, amivel munkahe­lyére siet. Ott zakatoló, berre­gő, kopogó gépek fogadják. A műszak végét hirdető csengő, duda vagy sípszó átadja a dél­után zajának: a szomszéd csa­ládi perpatvarának és a saját gyerekei koncertjének... Az egyik nap olyan, mint a másik — a csend ritka ven­dég. Egyre ritkább... Lakjunk a városközpontban vagy a külváros apró kertjeinek oltalmában, netán a terebélyes lakótelepek betonkockáiban. Az­az mégsem, itt nagyobb, talán idegpróbálöbb a zaj. Újabban — hasonlóan a légszennyezett­ség megméréséhez ■— elektro­nikus munkafülekkel hallgatják e nyugtalanító jelenségeket. A szigorúan tárgyilagos mikrofo­nok mind erősebb impulzuso­kat továbbítanak az érzékelő műszerekhez: a meredeken íve­lő görbék már-már az elvisel- hetőség határáig terjedő zajról, neurózist okozó zajártalomról tanúskodnak. Komolyan vesszük-e saját ta­pasztalatainkat, a műszerek fi­gyelmeztetését, egyáltalán a zaj támadása ellen teszünk-e valamit? Nos, alig. Pontosab­ban: a méréseken, az időről 9 EIKES mm^ Kedden kezdődik az Y. Békekölcsön visszafizetése Elkészült az V, Békeköl­csön sorsolások összesített nye­reményjegyzéke, amelynek alapján szeptember 10-én, ked­den az OTP-fiókok. a postahi­vatalok és a takarékszövetkeze­tek megkezdik a kifizetést az augusztusban kisorsolt nyeremények kifizetését és a kötvények beváltását. Az V. Békekölcsönre 47.9 millió forint nyeremény jut. 87,9 millió fo­rintot pedig névértékben kap­nak vissza a kötvénytulajdo­nosok. Keddtől azok jelent­kezhetnek, akik kötvényét ko­rábban már kisorsolták, de nye­reményüket eddig nem vették feL Ezzel az V. Békekölcsönt tel­jes egészében visszafizetik. (Mfri) Az életkor megkétszereződött Sebészeti Kutatóintézetet ala­pítottak Taskentbem. A tudósok a helyi klíma okozta betegsé­gek megelőzésének lehetőségét tanulmányozzák. Üzbegisztán_ nak már 12 különböző profilú orvostudományi központja van. Míg 1917 előtt 30 000 lakosra jutott egy orvos, most fejlett egészségügyi hálózat áll a dolgo­zók rendelkezésére. Az életszín­vonal szüntelen növekedésé és a betegségek megelőzése érde­kében hozott intézkedések az elmúlt fél évszázad alatt az át­lagéletkort a kétszeresére, 70 évre növelték. A halandóság ötödére, ezen belül a gyermek- halandóság a tizenhetedére csökkeni Megszüntették az el­terjedt és igen súlyos betegsé­geket: a kolerát, a trachomát, a maláriát és a himlői időre kiadott ténymegállapítá­sokon túl talán semm'it. Az üze­mekben bocsánatos bűnnek tart­ják a hangszigetelés elhanya­golását, luxusnak a zajcsökken­tés szempontjait. De nem kell a gyárak, a forgalmas utcák tájára indulni, elég otthon vagy a ház körűi megfigyelni: mi magunk is bőségesen termel­jük a zajt! Évtizedes tapaszta­lat, hogy legújabb házainkban — finoman szólva — nincs tit­kunk egymás előtt: vékonyak, kitűnő hangvezetők a betonfa­lak. Igaz, jobb lenne ezen a tervezőknek, az építőiparnak változtatni — ám házgyári, blokkos lakásokban már száz­ezrek laknak! Érdemes egyszer úgy is feltenni a kérdést: nem kellene-e a vékony falak eme tulajdonságát némiképp figye­lembe venni otthoni életvite­lünkben, amikor fapapucsban szaladgálunk és takarítunk, bar­kácsolunk. Teljes hangerőre kapcsoljuk a tévét, rádiót? A házirend közösséget védő elő­írásait önmagunk érdekében is betartani, megőrizni a nyuga­lomra rendelt órák és röpke éjszakák békéjét? A környezetvédelemre már milliókat költöttünk, mivel bi­zonyos: a tiszta levegő és zöld területek nélkül elsorvad az ember, de — higgyünk az or­vosoknak — a zajtól is. Tarta­lékaink nem kiapadhatatlanok — még a csendből sem. Jó len­ne erre valamennyiünknek rá­ébredni és csendünket minden­kitől megvédeni — még ma­gunktól is! — Seres — A bekötő öt nincs több más­fél, két kilométernél, amely a füzesgyarmati aszfalttól észak­nyugatra vezet. Benn, a faluban új házak sora fogadja az érke­zőt. Nemrég épült házak, szé­pen, csinosan elkészített, díszes kertekkel. Hogyan él e kis világ a nagy­világban? — ezt keresem Ker­tészszigeten, ebben az alig több, mint ezer lakosú kisközségben. Ahol mindenki ismeri egy­mást. Ügy él a falu, mintha minden ablaka, minden ajtaja nyitva állna. Története is olyan egyszerű, mint az itt lakó em­berek ki tárulkozó sorsa... A mai falu helyén a múlt század közepén még csak né­hány tanyát találni. Határa víz alatt állott, mocsarak, nádasok ölelték körül. A falu egykori ha­tárát 1880-ban Fischer Márton vette meg. aki napszámosokkal vízlevezető árkokat ásatott. A mai Bamasziget először emel­kedett ki a vízből és termé­keny, barna földjétől kapta a nevét. De Kertészsziget neve is hasonló eredetű, mert régi lakosai dohánykertészettel fog­lalkoztak. Negyvenöt tavaszán megalakult a földosztó bizott­ság és az eddig nincstelen em­berek földhöz jutották. Kéisőbb megindult a vándorlás a kör­nyező tanyákról: Cserepesről, Görbeszigetről, Akasztóról, Bar­naszigetről. 1952-ben 1661 la­kosa volt a településnek és megkapta az önálló községi rangot. Nézelődöm a faluban. Az em­berek szívélyesen és tisztelettel köszöntik egymást és az idegent is. A buszmegállóval szemben kerekes kút. Jön két asszony, az egyik fiatal, a másik idő­sebb. Kérdezem őket az élet­ről, a faluról. Nehezen szó­lalnak meg, aztán mondják sorjában: Szűcs Ferencné kez­di: — Férjem Töviskesen, az állami gazdaságban dolgozik. Már 15 éve, hogy ideköltöz­tünk, Füzesgyarmatról. Nagyon jól érezzük itt magunkat, meg­van mindenünk. Én két idős ember ellátásáról gondoskodom,1 amiért fizetést kapok a ta­nácstól. — Az egész falu ebből az egy kútból hordja a vizet, pe­dig tavaly fúrtak egy másikai — folytatja Szélpál Józsefné —, de a vizét nem lehet meginni, sárga és zavaros, csak a jószá­goknak való... A másik dolog meg a villanyvilágítás — teszi hozzá és előremutat —, a posta előtt már egy hónapja nem ég a villany, pedig fizetjük a 300 j forint községfejlesztést. Elindul. I A vegyesbolt az italbolttal, a I gázcsereteleppei és a hatósági húsbolttal, a falu központjától! kissé messze esik. Régi gazda- j sági épületekből alakították ki, I vagy húsz évvel ezelőtt. Csordás Gyuláné, a bolt vezetője mond- j ja: — Havonta 210 ezer forint j a forgalmunk. Kenyeret min­den másnap kapunk Szegha­lomról, A húsboit általában zárva van. Júliusban és augusz­tusban például egyszer nyitot­ták ki. A tanácsháza előtt nézem a rangot jelentő ovális táblát. Be­lül zöldellő pázsit. Virágok so­kasága bólogat az enyhe szél­ben. A folyosó végén, az egyik tágas irodában találom Molnár Józsefnét, a községi tanács tit­kárát. — A falu nagyon sokait vál­tozott az utóbbi 15 évben — ül az asztal mellé a titkár. — Amit itt lát. mind azóta lett, hogy 52-ben önállósodtunk. Ha az ember a maga ura, nagyobb a kedve, jobban megy a mun­ka. Évi 115 ezer forintból kell gazdálkodnunk. Nem sok. De azért úgy érzem, okosan hasz­náltuk fel. Sorolja: — A ta­nácsháza állami beruházás, meg az 1968-ban 1 millió 200 ezerért épült kultúrház egy ré­sze is. A többi? A falu pénze és az emberek segítőkészsége. Orvosi rendelő, posta épült, négy éve bővítettük az iskolát két tanteremmel. Tavaly 150 ezer forintot költöttünk a bel­területi utak felújítására. Az idén 50 ezer forintért járdát építettünk a Kossuth utcában. Naponta kilenc autóbuszjárat indul a megyeszékhelyre, Szeg­halomra, Füzesgyarmatra és Bucsára. ■ Elgondolom, mit változott a világ a sáros, poros dűlőutak- hoz szokott emberek életében, gondolkodásában. A rádió, a tv ott duruzsol, villog majdnem minden házban. Személygépko­csiból 13, motorkerékpárból 45 van a községben. A takarékbe­tétköny-állomány évről évre emelkedik, jelenleg egymillió 300 ezer forint. A gondokról, például a vízről, a villanyról, a bolthálózatról Bállá Ferencet, a termelőszö­vetkezet és a község párttitká­rát kérdezem. Ügy ismeri az embereket, mint saját magát Közülük való — A legsürgősebb a vízmű építése — kezdi a beszélgetést majd folytatja* — Évek óta tartalékoljuk rá a pénzt. Odáig már eljutottunk, hogy fúrattunk egy kutat, 361 ezer forintért, de az emberek nem isszák a vi­zét, pedig a szakemberek sze­rint alkalmas fogyasztásra. 1977 előtt nem tudjuk megalakítani a vízműtársulatot. Segítség kel­lene... A fény, a villany. Iga­zuk van az asszonyoknak. A TTTÁSZ bucsai kirendeltségét megszüntették, a karcagiak még csak válaszra sem méltat­tak. Na, és a bolthálózat — dől hátra a karosszékében és kissé rezignáltan mondja: — láttam a szeghalmi ÁFÉSZ távlati fejlesztési tervét, amely 40 millió forint. Kertészszigetet még csak meg sem említik. — Szeretnek az embereik az állatokkal bánni, ez már való­ságos hagyomány — a Békéből és a Dózsából lett Győzelem Tsz irodaházában Földi Lajos mond­ja ezeket, aki ős kertészszigeti és ötvennyolc óta egyfolytában elnöke a közös gazdaságnak. — 1700 hektáron gazdálkodunk. Tavaly az állattenyésztésből be_ folyt árbevételünk 15 millió fo­rint volt, az idén 20 milliót tervezünk. Évente 3 ezer hízott sertést, 1700 pecsenyebárányt adunk el. Most építjük a sza­kosított szarvasmarha-telepet 16 millió 350 ezer forintért, fe­le állami támogatás. Dolgos emberek, korszerűen élnek, sze­retik a munkát Az átlagos életkor 38 év a tsz-ben, az át­lagkereset pedig 29 ezer forint évente. Sietek a gépműhelybe. A műhelyfőnök Szőke Sándor. Olajos kezű, mokány fiatalem­ber. Az életéről mondja: — Elégedett vagyok. Jó itt nekem a tsz-ben. Havonta 3200 forintot keresek, van egy hold háztájim is, amiből a feleségem 10 ser­tést hizlal. Ez 10 ezer forintot jelent évente. Kinéz az ablakon. Mutatja az új házakat — Az enyém is közöttük van, három hete költöztünk be. A fürdőszoba is készen van, vár­ja a vizet. A konyhában gáz­tűzhely van, a szobában meg olajkályha. Kevés az a nem egészen egy nap, amit Kertészszigeten töl­töttem. Pedig azért is érdekes a falu, mert most éli. írhatnánk így: igazi átalakulását. Néhány éve, s ugyanúgy emlék marad a néhány évvel ezelőtti vagy a mai állapot, mint a hajdan itt elterülő végtelen mocsárvi­lág. »••A falu ebből a kutbol borúja a vizet.», ff.) Za j támadás 1974, SZEPTEMBER 8, Seres Sándor Kis világ — a nagyvilágban

Next

/
Thumbnails
Contents