Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-19 / 219. szám

ENSZ Napirendre került a ciprusi kérdés is New York j Az ENSZ-közgyülés 29. ülés- j szakának első munkanapján a j résztvevő országok képviselői egyhangúlag ügy döntöttek, hogy felveszik a világszervezet tag­jainak sorába Bangladesi, Bis- suu-Guineát és Grenadát. Az újorman felvett, államok küldöttei köszönetüket fejezték ki a tá­mogatásért. Jakov Malik, a szovjet-dele­gátus felszólalásában hangsú­lyozta: a Szovjetunió támogatta és továbbra is támogatja a sza­badságért és nemzeti függet­lenségéért küzdő valamennyi né­pet. Rámutatott hogy India, Banglades és Pakisztán- állami vezetői közös erőfeszítéseinek köszönhetően jelentős sikerek születtek a tartós béke és egyen­súly megteremtése terén Dél- Aasiában. Malik hangoztatta, hogy a Szovjetunió elvi politikájából ki­indulva támogatta Bissau-Gui­nea népének az ország teljes felszabadításáért és a nemzeti függetlenségért folytatott hősi harcát, erkölcsi-politikai támo­gatásban és anyagi segítségben részesítette ezt a küzdelmet. Buteflika algériai külügymi­niszter, akit kedden egyhangú­lag választottak meg a 29, köz­gyűlési ülésszak elnökévé, be­szédében kijelentette: a világ­szervezet kötelessége az enyhü­lési folyamat elősegítése, a nem­zetközi béke és biztonság meg­szilárdítása. Az utóbbi években végbement mélyreható változá­sok jelentősen hatottak a nem­zetközi élet, elsősorban pedig a nagyhatalmak közötti viszony alakulására. A közgyűlés elnö­ke hangsúlyozta, hogy a 29. ülésszaknak hozzá kell járulnia az ENSZ előtt álló nagy és bo­nyolult feladatok megoldásához, a világ népei reményeinek és vágyainak valóra váltásához. * * * Rosszidesz ciprusi ENSZ- küldött. kérésére kedden felvet­ték a közgyűlés 29. ülésszaká­nak napirendjére a ciprusi kér­dési- Ezzel a megvitatásra váró kérdések száma 113-ra emelke­dett. Abdellatif -Rahal algériai ENSZ-küldött határozatterveze, j tét terjesztett a közgyűlési ülés­szak elé a koreai kérdésről. A dokumentum hangsúlyozza, hogy az ENSZ égisze alatt Dól- Koreában állomásozó idegein csapattok jelenléte a koreai bel- ügyekbe való beavatkozást je­lenít, és akadályozza az észak és dél közötti, az ország egyesíté­sére vonatkozó párbeszédet. A tervezet követeli az idegen csa­patok Dél-Koreából történő ki­vonását. (TASZSZ) Ford elnök beszéde New York Gerald Ford, az USA elnöke szerdán az ENSZ-közgy ülésen beszédet mondott. „Az ENSZ megalapítása óta a világ átélte a konfliktusok. és a békét fenyegető veszélyek ta­pasztalatait, de elkerülte a leg­nagyobb veszélyt: egy újabb világháborút. Ma megvan a le­hetőségünk arra, hosv az év­század hátralevő részét a béke, az együttműködés és a gazda­sági jólét korszakává tegyük” — hangoztatta Ford, majd az USA külpolitikájának „alapvető elkö­telezettségeit” 5 pontban körvo-i i nalazta. Beszédének befejező részében aláhúzta, hogy „a világgazdaság jelenleg példátlan feszültség alatt áll” és a problémák soka­sága — az elszabaduló infláció, az energia-, nyersanyag- és élel­miszerhiány fellépése, a nemzet­közi valutarendszer megrendülé­se stlb — megköveteli a fokozot­tabb nemzetközi együttműködést a feilett és fejlődő, a piacgazdál­kodást (kapitalista) és nem • piacgazdálkodást (szocialista) folytató országok között. Ecevit lemoncicit Ankara au lent Ecevit török kormány­fő szerdán benyújtotta lemon­dását Fahri Korutürk államfő­nek, A köztársasági elnök elfo­gadta a lemondást, és felkérte, Ecevitet, hogy az új kormány megalakulásáig maradjon hiva­talában. Ankarában arra számítanak, hogy Korutürk államfő a kü­lönböző politikai pártok veze­tőivel folytatott megbeszélése után ismét Ecevitet kéri fél kormányalakításra. Politikai körök értesülése szerint Ecevit valószínűleg egy új koalíciós kormány létreho­zását fogja szorgalmazni, ez­úttal a jobboldali demokrata párttal kíván szövetsére lépni. A leköszönő miniszterelnök szerdán újságíróknak kijelen­tette, hogy a nyolc hónapon be­lül immár másodszor kirobbanó politikai válság megoldásának legjobb eszköze az új válasz­tások kiírása lenne. Ecevit vé­leménye szerint már ez év de­cemberében érdemes lenne megtartani a választásokat, mi­vel az becslése szerint pártjá­nak győzelmét eredményezné. (TASZSZ) Folytatódnak Genfban a SALT-tárgyalósok Hathónapos szünet után Genf- I oen szerdán folytatódtak a stra- j tégíai fegyverek korlátozásáróf j szóló szovjet—amerikai SALT—2 tárgyalások, amelyek 1972. no­vember 21-én kezdődtek. A SALT-tárgyalások első for­dulója — a SALT—1 — 1969- ben kezdődött és 1972 tavaszáig tartott. Eredményeként öt év­Magyar tfelsgip indult az USü-fca Szili Géza nehézipari minisz­terhelyettes vezetésével szerdán reggel magyar delegáció utazott az Amerikai Egyesült Államok­ba a Detroitban tartandó IX. vi­lágenergia konferenciára. re befagyasztották a két fél által felállítható nagy hatósuga­rú rakéták számát. A SALT—2 tárgyalások je­lenlegi célja 10 évre szóló egyez­mény kidolgozása a stratégiai fegyverek korlátozásáról. A Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetsége szívből jövő köszönetéit fejezi ki min­den magyar társadalmi szerve- | zetnek, minisztériuminak, hiva­talnak, intézetnek, a tájékozta­tási szerveknek és minden ma­gyar elvtársnak, a bolgár szo­cialista forradalom győzelmének 30. évfordulója alkalmából kül­dött szívélyes üdvözleteikért. KÖZLEMÉNY a KGST mezőgazdasági állandó bizottsága 40. üléséről Kicosiália érkezett IljíCSOV Nicosiába érkezett Leonyid Iü- jicsov szovjet külügyminiszter- helyettes, hogy véleménycserét folytasson a szovjet és a ciprusi kormánynak a ciprusi válság kérdésével kapcsolatos állás­pontjáról. A szovjet külügyminiszter-he. helyettest, amikor Athénből kedden este Limassol kikötővá­rosba érkezett, a kikötőben mintegy tízezer fős tömeg üd­vözölte. A felvonulók forró há­lájukat fejezték ki a szovjet népnek és kormánynak azért az álhatatos és következetes tá­mogatásért, amelyet a ciprusi népnek nyújtott a szigetország nemzeti függetlenségéért, szuve­renitásáért és területi egységé­ért Vívott harcban. „Nincs fel­osztás!” „Szabad Ciprust kato­nai bázisok nélkül!” — ilyen és hasonló jelszavakkal, az Egye­sült Államok és a NATO be­avatkozási politikáját elítélő transzparensekkel vonultak fel Limassol város lakói a kikötő­be. (MTI) Moszkvába uíazoít Leikosz Kleridesz Szerdán Nicosiából Moszkvá­ba utazott Lefkosz Kleridesz ciprusi igazságügyminiszter. Az igazságügyminiszter a ciprusi problémáról tárgyal a szovjet vezetőkkel, összefüggésben az ENSZ-közgyülés New Yorkban folyó ülésszakának a ciprusi helyzetről tervezett vitájával. A nap folyamán kát másik cipru­si kormánydelegáció indult út­nak Skandináviába, illetve Olaszországba és Ausztriába a szigetországban kialakult hely­zet megvitatására. (AFP) Etiópia demokra ikus úton Aman Andorn tábornok, az etiópiai minisztertanács elnöke az ország muzulmánjai előtt el- mondott beszédében hangoztat­ta, hogy Etiópiát örökre meg kell szabadítani a vallási és törzsi diszkrimináció valameny- nyi formájától. Az ideiglenes katonai kormány vezetője kije­lentette. kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy demokratikus úton küzdje le az ország jelenlegi fejlődési szaka­szában jelentkező problémákat. (TASZSZ) Prága A KGST mezőgazdasági ál­landó bizottsága 1974. szeptem­ber 11—14. között Prágában tar­totta 40. ülését. Az ülés mun­kájában a Bolgár Népköztársa­ság. a Magyar Népköztársaság., a Német Demokratikus Köztár­saság, a Kubai Köztársasáig, a Mongol Népköztársaság, a Len­gyel Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szov­jet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldött­sége vett részit. A bizottság ülésén részt vet­tek Jugoszlávia küldöttei is. Az ülésen meghallgatták a bizottság elnökének beszámoló­ját, a delegáció-vezetők és a KGST-titkárság mezőgazdasági osztálya vezetőinek felszólalását a KGST 25 éves évfordulójával1 kapcsolatos megemlékezésről. A bizottság jóváhagyta a me- ' zőgazdasági és élelmiszeripari termékek termelésének és a KGST-államokba irányuló ex­portjának ár- és egyéb közgaz­dasági eszközök segítségével tör_ ténő ösztönzési módszerek és le­hetőségek további komplex ta­nulmányozására vonatkozó prog­ramot. A bizottság jóváhagyta a tu­dományos műszaki tanács által kidolgozott öntözött területek el- mocsarasodása és elszikesedése elleni védekezés műszaki felté­teleit. A bizottság jóváhagyta a KGST-tagállamok állategészség- ügvi együttműködésével kapcso­latos egyezménytervezeteket és ajánlotta, hogy ezeket az egyez­ményeket írják alá. Az ülés idején az érdekéit or­szágok aláírták a közös állat­egészségügyi intézkedések meg­tételével kapcsolatos preferen­cia-központok szervezésére vo­natkozó egyezményt. (MTI) Jobboldali párt működését tiltotta be a portugál kormány Lisszabon A portugál ideiglenes kor­mány betiltotta a szélsőjobb- oldali portugál nacionalista pártot. Az erről szóló, szerdán reggel nyilvánosságra hozott hi­vatalos közleményben a kor­mány elrendelte a párt köz­pontjának bezárását és bejelen­tene a bűnügyi eljárás megín- ■ dítását. A portugál nacionalista pár- j tot nemrégiben alapították Por- | tóban. Politikai irányvonalát jellemezte, hogy a párt csatla­kozásra szólította fel a titkos- rendőrséggel egy időben betiltott portugál légió tagjait. A lé­giót az április 25-i katonai ha­talomátvétel után, akárcsak a titkosrendőrséget, fasiszta szer­vezetnek minősítették. Mint a kormányközlemény hangsú­lyozza: a párt célja az volt, hogy lerombolja az ország de­mokratikus intézményeit. (AFP) Képek Finnország életéből Kuopio régi piacterét korszerű, modern üzletsorok és áruhá­zak övezik Helsinki főútvonalán jól megférnek egymás mellett * régi és a modem épületek

Next

/
Thumbnails
Contents