Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

T X /?• K ® C7$ fám /\x£c £ #!^iOdK ■ ■ MHIIMIMIHUU Megér egy mosolyt — Azért jöttem, hogy megbe­széljük — mondja a bárány a farkasnak —, miként lehetne megcsinálni, hogy te is jóllak­jál és mi is megmaradjunk. — Nagyon jól tetted, hogy el­jöttél — válaszolta a farkas. — És, ha mindnyájan eljönnétek, nem is lenne többé semmi prob­léma. • • • — Halló, elmegyógyintézet1' — Téves számot hívott. Ná­lunk nincs telefon. * * • A főnök az ajtóban áll, ami­kor Kari reggel jókora késéssel érkezik a hivatalba. — Itt kellett volna lennie ki­lenckor! — . Miért? Történt valami, amíg nem voltam itt? Kánikulában A Villa Borghese egyik pad­ján ifjú szerelmespár beszélget: — Szilvia drágám, feleségül akarlak venni. — De Bruno, hiszen még nem is találkoztál a szüleimmel! — De igen drágám, már lát­tam őket, és mégis... MI Egy exkluzív vendéglőben kö­zépkorú férfi gyertyafény mel­lett vacsorázik egy fiatal növel, j — Mondd csak, Giovanna, ko­molyak az érzelmeid? — Természetesen, drágám. Ila szórakozni akarnék, minden bi- : zonnyal fiatalabb partnert vá- 5 adják, lasztanék, nem gondolod? cSzhicj magazin LESZ A TREVI KŰT KINCSÉVEL? Azt a pénzt, amelyet az igen pégi hagyománynak hódoló kül­földi turisták dobnak a Trevi kút vizébe, a Vöröskeresztnek Oroszlánul űsor (Kiss Attila rajza) Az utcán egy asszony keser­vesen Mró gyereket vonszol maga után. — Mi haja a kicsinek? — kérdi egy jól öltözött úr. — Mindenáron meg akarja kapni azt a hintalovat, amelyet a kirakatban látott, csakhogy nekem nincs 25 jpárkám erre a célra. A jól öltözött úr kihúz a zse­béből egy vadonatúj 50 már­kást és odaadja 4z asszonynak: Felfedezés (Kallus rajza) — Kérem, vegye meg a gye­reknek a hintalovat és adja ide a visszajáró pénzt. Néhány perc múlva kilép az üzletből az asszony, nyomában a ragyogó arcú gyerekkel. Mi­közben a jótékony járókelő a visszajáró pénzt számolja, így szól: — No, most mindenki bol­dog. A gyerek megkapta a hin­talovat, Ön visszanyerte a nyu­galmát, a játékkereskedő jó üzletet kötött és nem utolsó­sorban jómagam is, mert si­került túladnom a hamis 50 márkásomon. Több hónapi habozás után vé- i gül is erre a döntésre szánta el ; magát az örök város vezetősége. A kút kincsének begyűjtési ■ jogát mind ez ideig magának £ vitatta Róma város tanácsa és ; a Fontana di Trevi „banda- 5 ja”, amely többnyire csavargó j fiatalokból áll. A kút vizében ■ egyébként nagyobb forgalmú napokon, 150 000 líra is össze­gyűlik. A rendőrség igyekezett ér­vényt szerezni a városvezetőség érdekeinek és kísérletet tett ar­ra, hogy megakadályozza a fia­talokat abban, hogy a kút vi­zébe ugorva összeszedjék a pénzt. Ez a pénz utáni hajsza ofykor bővelkedett látványos jelenetek­ben: letartóztatás, feljelentés, a kút megszállása — s mindez jő szórakozást biztosított a turis­táknak. A bíróság egyébként már ho­zott olyan határozatot, amely­ben elismeri, hogy a pénz azé, aki összegyűjti, ugyanakkor olyan határozata is van, amely viszont a város vezetőségének ad igazat abban, hogy elítéli a „pénzhalászokat”. A Fontana di Trevi bandája hosszú időn át és hevesen vé­delmezte „jogait”, mégpedig nemcsak a bíróságok előtt, ha­nem a híres kút szélén is. A banda tagjai megakadályoz­ták az „amatőr pénzhalászok” tevékenységét, és elérték azt is, hogy a begyűjtött pénz 30 szá­zalékát a központi üzletek tu­lajdonosai — akik mindig apró­pénz szűkében vannak — papír­pénzre váltották be. Rómában tudni vélik, hogy Fontana di Trevi „bandája” nem hajlandó* tudomásul venni a római városi tanács legújabb döntését. MINDENNEK VAN HATARA Hermann Lönsnek panaszko­dott egyszer valaki: — Mindig azt mondják^, hogy bolondnak van szerencséje. Ne­kem még az életben nem volt szerencséim. — Ja uram — válaszolta Her. mann Löns megfontoltján — ■ mindennek van határa. EGY KIS STATISZTIKA Az Egyesült Államok fogásza, inak számításai szerint külön, böző fogmegbetegedésekben szenvedő amerikaiak nyolcvan százalékánál a betegség oka a rágógumi élvezetében kérésén, dő. Különösen károsan hat a rá­gógumi a négy—öteszteodős gyermekek fogainak és arcvo­násainak egészséges fejlődésére. * * • A New York-i hatóságok becs­lése szerint az ENSZ-delegáci ók és a világszervezet mellett mű­ködő diplomáciai missziók ki­adásai révén a város évenként több mint 135 millió dollárnyi bevételhez jut Az UNESCO adatai szerint a világon összesen másfél millió tudós dolgozik. Mindössze 14 százalékuk működik a fejlődő országokban, ahol pedig a föld lakosságának több mint 70 szá­zaléka éL -- « « » Tokiói statisztikai adatok sze­rint 1970-ben minden 16. má­sodpercben született egy japá.ni, minden 44. másodpercben meg. halt egy, minden 31. másodperc­ben megnősült valamelyik, s minden 5 perc 30 másodperc­ben beadja egy a válókeresetet. MIMniliaillllllllllMIIMIIIIIIMmiHMHIIIHHIIIIIIIIIIIIMIIOIIIIIIIIIHIIIIIMIIMMIMlUMIIMMMat B J I — :-feat/fo. _ Látod. Mónika, ezért hord szakállt. A főnök hajója eontyev fogott íj egy fehér pa­£ pirlapot, és a ; következő nyi­latkozatot írta rá: „Nyomatékosan ké- ■ rém, hogy ne nevezze- ; nek ki osztályvezető­nek.” Könnyedén aláfirkan­amtkor hirtelen Szem- jonoó emelkedett szó­lásra: — Nem kell azt úgy elkapkodni — mondta különös hangsúllyal. — Én jól ismerem Leon; tyevet. Nem ostoba fickó. Csak úgy váktá- ba nem firkálgat. — Mit gondol, mi volt kezdte törni a fejét. Kinevezni! És már pon- hogy tényleg, ki is lehet tot is tettünk. az ügy a nagybácsi. De a nagybácsiról senki sem tudott mon­dani semmi konkrétat... — Pontosan nem is tudom — szűrte a fogai között Orlovszkij, és ka­: tóttá az irományt, és az indító oka? — kér 5 egy hanyag mozdulat- dezte az igazgató. ■ tál átadta a titkárnő- — Nem ismerem az ; nek. Nem telt bele egy írás indítékát — felel- £ óra sem, és az igazga- te Szemjoríov. 5 tó szobájában már £ együtt ült a rendkívüli £ tanácskozás, i — Valamiféle Leon- " tyev — kezdte türel­tot is tettünk, az végére. —De hát ezt 6 saját maga sem akarja! — vetette ellen az igazga­tó. — így harcol a nagy- bácsikája ellen '■— adta (Kallus rajza) Egy pillanatig csend ülte meg az igazgatói irodát. — Az hírlik felőle, az apja nagykutya — je- ; metlenül az igazgató —, gyezte meg Orlovszkij. jánul mosolyogni kéz nyomatékosan kéri, A. L» Sárgorodszkie: KINEVEZÉS ! hogy ne nevezzük ki • osztályvezetőnek. Ki ez ; a szerencsétlen flótás? , S A tanácskozás részt- J vevői egymásra néztek, i összesúgtak, húzgálták £ a vállaikat. Végül Kur­• gapkín szólalt meg: — Bizonyára egy kü­meg a felvilágosítást — No, és akkor mi dett. Orlovszkij. Az a van? — horkant fel az ~ NaÓV kalapot hord, nagybacsika ragaszkodik- - alatta nem valami ~ 1-i~—*—■x : löncködó alak. • — Miféle különcködő • alak? — csodálkozott (Kiss Attila rajza) S az igazgató. — Csak nem í ment el a józan esze? I — Fiatal, tapasztalat- S lan még — mosolyodon ; el Kurgapkin. — Meg- « játssza magát ■.. ; — A bolondot? — ■ kérdezett vissza az ■ igazgató. — No, rend- • ben. Akkgr majd én ■ beszélek a fejével, — S Már éppen be akarta rekesztent az ülést, igazgató. *— Akkor mi van? Van ennek egy­általán jelentősége? Mindezek ellenére va_ lami mindenkiben mo­toszkálni kezdett. — Kedves barátaim, — kérlelte a társaságot az igazgató. — Bizonyá­ra rendes, becsületes emberek a szülei. Egy­szerű dolgozók. Önök meg... — Nézzen akkor an­nak utána, hogy ki a nagybácsikája — hoza­kodott elő jelentőség- teljesen Orlovszkij. — Hogy nem szé­gyenük magukat? Ilyen dolgokkal érvelni! — szidta a társaságot az igazgató. — Szégyen, gya’ázat!... Közben viszont azon es bizalomgerjesztő , ábrá- zatot... Az igazgató felhúzta a szemöldökét: — Ebben nincs sem­mi különös. A kérdés itt az: miért írta ezt a nyilatkozatot? — Tudta ő azt na­gyon jól, miért csinál­ja... — jegyezte meg Szemjonov., — Mire célozgat is­mét? — fordult hozzá a direktor. — Ajánlom, fontolja jól meg, mielőtt dönte­ne. Csak úgy vaktába nem írnak az emberek ilyen fontos dolgokat. Mi sem írunk, egyikőnk sem, még csak hasonlót gondolt. sem... — hadarta egy- Fordította: szuszra Orlovszkij. — Ságét Imre a kinevezéshez, ő meg ellenkezik... Fiatal még a galambocskám. — ön úgy véli? — Kétségbevonhatat- . tanul. De döntsön ön... Kinek adjunk igazat’ A fiatal tacskónak, vagy a tapasztalt nagybácsi­nak? Az igazgató felemelte a hangját: — Köpök a nagybá­csikra meg a nagyné­nikre. Értik? Tudom én, magamtól is, hogyan kell döntenem! Ki sza­vaz az ellen, hogy ki­neveztük Leontyev elv­társat osztályvezetőnek? Ellenszavazatra, ter­mészetesen, senki sem

Next

/
Thumbnails
Contents