Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-20 / 168. szám
IDŐJÓS NAPTÁRAK Már Jókai is — Érdekelt a biztosító — A hajóskapitány hobbyja lyéfc részben kalendáriumok, i részben propagandafüzetek;. I Ezekhez a könyvecskékhez mellékelik az időjós naptárakat, amelyekben bőven szerepel szélvihar, zivatar, erős fölmelege-1 dés, erős lehűlés, köd stb. Mind- ennek az a célja, hogy minél több ember gondoljon a lehetséges időjárási károkra és kössön, biztosítást. A „belgrádi naptárról” csak annyit sikerült megtudni, hogy ,; állítólag egy nyugdíjas hajóska-: pitány készíti, nem megbízásból, csak egyszerűen időtöltésből. Az időjós naptárakban nem újkeletűék, és nem csak a két említett országban bukkantak fel. Már Jókai Mór említi a múlt században, hogy a kalendárium- készítői mester a nyári hónapokat jól „telerakta” jégesővel, szélviharral, hogy a gazdáknak kedvet csináljon a biztosításhoz. De még az 1930-as években is nagy j népszerűségnek örvendett ha-1 zánkban a „Vén Táltos”, a „Százesztendős Jövendőmondó” és a „Sziriusz Mester”. Ilyen nevek alatt adták közre ugyanis a kalendáriumok az egész évre szóló időjóslásokat. A Pesti Hírlap Nagy Naptára például még az 1930-as években is közölte ezeket a jóslásokat. A szerkesztő azonban minden évben megjegyezte a következőket: A Százéves naptárnak tudományos alapja nincsen. Csak azért közöljük, mert a naptárt használó közönség ízlésének és óhajának eleget kívánunk tenni. Az időjárás hosszú távú előrejelzése iránt ma is komoly az érdeklődés. A Magyar Meteorológiai Szolgálat sok évtizedre visz- szatekintő megfigyelési sorozattal rendelkezik. Ezen adatok számítógépes feldolgozása napjainkban vett nagy lendületet. Megvan hát a remény, hogy az időjárást illető, sokoldalú érdeklődést sikerül kielégíteni — tudományos alapokon. 'Dr. Koppány György ÚJ KÖNVVEK Több, mint egy évözede, hogy hazánkban elterjedt a fénymásolattal sokszorosított úgynevezett „bécsi naptár”, amely grafikusan ábrázolja az időjárás egész évre várható alakulását. Felbukkant, majd rohamosan elterjedt egy másik grafikus időjós prognózis is, „belgrádi naptár” néven. A népszerű időjós naptárak hire és egy-egy példánya eljutott a budapesti Meteorológiai Intézetbe is.' A meteorológusok között felmerült a kérdés: honnan erednek ezek a népszerű „bécsi” és . „belgrádi” naptárak? Csak egyetlen dolog volt első pillanattól kezdve biztos, hogy az osztrák és a jugoszláv meteorológiai intézeteknek semmi közük sincs a nekik tulajdonított időjós naptárakhoz. Napjainkban ugyanis olyan szoros a kapcsolat a különböző országok meteorológusai között/'hogy minden új_ tudományos eredmény rövid idő alatt ismeretessé válik jóformán az egész világon. Ha pedig valahol olyan módszert dolgoznának ki, amellyel egész évre, minden napra meg lehetne adni az időjárás előrejelzését, ennek az eredménynek a híre legelőször a hivatásos meteorológusok között terjedne eL Nem maradt más hátra, mint ■kinyomozni a „bécsi” és „belgrádi” naptárak eredetét. Szerencsére mindkét szomszédos ország meteorológusaival hagyományos jó kapcsolatunk van. Először a „bécsi”naptár eredetét sikerült megtalálni. Kiderült, hogy egy osztrák biztosító társaság megbízásából készülnék a grafikus időjós naptárak, sőt, még a szer- -ző személyét is sikerült kinyomozni. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint hogy válnak be az egyéves idő jóslások, a szerző azt válaszolta: „nincs időm az idő_ jós naptárak kiértékelésére, különben sem érdekes, hogy beválnak-e vagy sem, mert az osztrák polgárok nem is tekintik ezeket előrejelzéseknek”. Egyszerűen arról van szó, hogy a biztosító minden évben könyvecskéket ad ki, ameKOSSUTH KÖNYVKIADÓ Antonio Gramsci: Levelek a börtönből. A levelek közel hozzák az olvasót az olasz munkásmozgalom legnagyobb alakjához. Király István: Hazafiság és for- radalmiság. A cikkek, tanulmányok történelmi hagyományaink, irodalmi örökségünk, nemzeti önismeretünk kérdéseiről szól. Népesedéspolitika — a világ népesedési problémái. A kötet a téma kilátásaival és az egyes államok ilyen irányú politikájával foglalkozik. (Tanulmánykötet, szerk.: Szabady Egon.) Komor- nik Ferenc: Távolodó jurták (Mongóliái útikönyv.) Kiét füzet foglalkozik az agitáció módszertani problémáival. Hercegh Károly: A választott pártszervek és az agitációt irányító apparátus megosztása, munkamódszere, valamint dr. Ritter Tibor: A politi’ kai agitációs munka különböző szintű irányításának módszertani kiállítása címmel. SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ Kaffka Margit válogatott művei. A magyar remekírók sorozatban Kaffka aíargit válogatott verseit, elbeszéléseit és két regényét tartalmazza a kötet. A válogatás és a szöveg gondozása Bodnár György munkája. Goda Gábor: Magányos utazás. Egy varázslatos nyaralás néhány hetének története. Győry Dezső: Férfiének. Válogatott és új versek. Az eddig megjelent három versgyűjteménye mellett ez a negyedik. A bevezető tanulmányt Czine Mihály írta. Gyárfás Miklós: Legszentebb érzelgé- seim. A kötet a szerző négy színpadi művét tartalmazza. Előrecsomagolt húskészítmények A Budapesti Húsipar! Vállalat előrecsomagolt húskészítményekkel lepi meg a vásárlókat. Az új csomagolású húskészítmények már beárazva kerülnek a pultokra (MTI fotó; Danis Barna felvétele—KS) 1 kél A Folytassa külföldön című. színes angol film bohózat két oagV szerű szereplője Barbara Windsor és Sidney James Végzős néprajzszakos egyetemisták a nyári szünidőben vidékre indulnak, hogy tapasztalataik bővítésére tanulmányozzák a vidék lakóinak életét, a szokásokat. Hosszabb időre megtelepednek egy kis faluban, amelynek határán egy komor hangulatot árasztó parasztház áll. A fiatalok megkísérlik vallatóra fogni a lakókat, akik azonban mély hallgatásba burkolóznak. Lassan kiderül, miért van a némaság: a világháború borzalmai okozták— Ékről szól A titkok néma háza című, színes lengyel film, amelyet egy nemzetközi sikert kivívó első játékfilmes rendezőpár, Jozef Gebski és Antoni Haior készített Az angol Folytassa- Címsort»,, zat igen népszerű hazánkban. Bizonyára az előró filmrészekhez hasonló sikere lesz a Folytassa külföldön című, színes, magyarul beszélő új filmbohózatnak is. Az ismert társaság buszra ül, hogy társasutazáson megismerkedjék az Elsbels-eziget természeti és vendéglátóipari „szépségeivel”. A nem hozzáértő emberek által tervezett szálloda sok-sok kalandot tartogat a mulatságos történet hőseinek, izom- fájdító kacagást a nézőknek; Sok a diák — kevés a tanterem Eredmények, gondok az orosházi zeneiskolában A zenekedvelő gyerekek előtt 1955 decemberében nyitotta meg kapuit az Orosházi Liszt Ferenc Zeneiskola Ma már jól felszerelt tantermek biztosítják a mintegy 330 orosházi gyerek zeneoktatását. Azóta a hangszereik ás szemléltetőeszközök száma is szépen gyarapodott; A 9 tanszakon a tótkomlősi fiók- zeneiskolával együtt, 430 növendéket oktatnak zenei alapismeretekre, s különböző hangszer- játékra. Az oktatáspolitikai határozat a zeneiskolákat is érinti. Itt a tanulók túlterhelését úgy csökkentették, hogy a tanítási órákat heti két napra osztották be. Külön segítséget kapnak a fizikai. dolgozók gyermekei. Hang- szerkölcsönnel és tandíjkedvezménnyel segítik őket. A pedagógusok fontos feladatuknak tartják, hogy a tehetséges növendékeket felkészítsék a zeneművészeti szakiskolai tanulmányokra, s így egy lépcsőfokkal előbbre viszik őket abban, hogy a zene váljék élethivatásukká. A gyerekek tanulmányainak előrehaladását nagyban elősegíti a nyilvános szereplés, a sikerélmény. Ezt próbálják elősegíteni a zenei seregszemlékre, s a Ki mit tudra való felikészítéssel. 1973 februárjában megkezdte próbáit az iskola ifjúsági fúvószenekara is, s nem sokkal ezután nagy sikerrel mu tatkozott be a városi tamaün- nepély nézői előtt Nagy gondot jelent az iskolának, hogy két évvel ezelőtt emelték a hangszerek árát, ám az erre fordítható összeg a régi maradt A városi KISZ bizottság, valamint az úttörőelnökség gyűjtési akciót kezdeményezett, s mintegy 12 ezer forint gyűlt össze, ami körülbelül egy klarinét árának felel meg, ezért további anyag támogatásra lenne szükség. A másik, talán még nagyobb gond, hogy a növendékek oktatására mindössze hét tanterem biztosított, s ez nagyon kevés. Ráadásul a körülbelül 12 évvel ezelőtt elkészült épületrész az elmúlt években erősen lesüly- lyedt, s rendbe hozására máig sem találtak kivitelezőt. A világ legkisebb visszaélése Hol volt, hol nem volt, nem is olyan nagyon régen, hogy valaki bement valamilyen hivatalos helyre. Hogy 104 darab cakkos szélű zöld hogyishívjákot vásároljon. Átadta az illetékesnek a hogyishívjákokért járó 104 forintot, átvette a 104 forintért járó 104 hogyishívjákot és alá szeretett volna irafni egy igazolást, mely szerint vállalata megbízásából és vállalata részére 104 forintért 100 cakkos szélű zöld hogyishívjákot vásárolt. Az illetékes nem írta alá, mondván, hogy a tényleges vásárlásban 104 hogyishívjákról volt szó. A vállalati megbízott megkérdezte: „Ha előbb százat veszek, aztán i külön négyet, akkor aláírta volna?” „Természetesen — coli a válasz. így azonban nem teszem, mert ez visszaélésre adhat, lehetőséget!” Mindehhez két megjegyzéss bárki bármilyen mennyiségben azonnal hozzájuthat tucatnyi helyen a cakkos szélű zöld hogyishívjákhoz, tehát indokolatlan bármiféle „visszaélési” kísérlet. Másfelől pedig: ha az illető ennek ellenére visszaélést akart volna elkövetni, úgy ez lett volna a világ eddigi legkisebb visz- szaélése — hiszen mínusz négy forinttal csapta volna be vállala- I tát...