Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-14 / 163. szám
Mátrafürec Lan no... László Márta 7 tárcája jó idő meg mJÉ 02 egészsé/mHB gemre vonatkozó ja- vallatok sé- tálni csalogattak a Duna-partra. Megállapítottam, hogy sokan megszívlelik a hasonló intelmeket, s egyszer csak figyelmes lettem a házaspárra. Kart karba öltve jöttek szemközt. A férfi őszülő halántéka, széles vállú dalia, az asszony molett, pirospozsgás arcú; balján tízévesforma csintalan srác jól irányzott rúgásokkal küldött maga előtt egy kődarabot. Azonnal megismertem őket, talán mert azóta ti gyakran eszembe jutottak. ... Hány éve is? Hát jó néhány! Először kaptam szakszervezeti beutalót és mindjárt a Mátrába! Serényen készülődtem, miközben a kollégák ugrattak, hogy ki tudja, miféle szobatársnőkkel bajlódom majd két hétig, maradjak inkább odahaza dolgozni... Az üdülő remek volt, a szoba szép, erkélye a gondozott kis kertre nyílt, pontosan szembe a kapuval. Tényleg csak az aggasztott, milyen lesz a két szobatárs- nő. Rögvest megtudtam. Sarkig tárult az ajtó. s megjelent az, aki csak kereszt- névileg druszám. Letette a bőröndöt és máris elmondtuk egymásnak, kik vagyunk, mit dolgozunk, hol lakunk, ö a Stoczek utcában: — okvetlenül meg kell majd látogatnod — mondta — Akkor ezentúl Stoczek- nek szólítalak — indítványoztam, mert kiskoromtól fogva szokásom, hogy mindenkit elnevezek valahogy, aki szimpatikus nekem. Nem volt ellenvetése, sőt megígérte, hogy ő azért nem nevez majd Wesselényinek. Gyorsan megbeszéltük még, ha Stoczek húga eljön látogatóba, itt tartjuk éjszakára, reggel meg eldugjuk a gondnoknő árgus szeme elől. És ugyanígy teszünk majd az én barátnőmmel is. Igen ám, de még nincs itt a harmadik szobatárs. Csak idő kérdése — állapítottuk meg bánatosan, és nekifogtunk kicsomagolni. A kertkapú előtt autó állt meg. Kinyomultunk az erkélyre és láttuk, amint a férfi —, aki még akkor cseppet sem volt széles vállú — kisegíti a kocsiból és ol- talmazóan átkarolja az asz- szonykát —, aki akkor még cseppet sem volt molett. Egyszóval a fiatalember nyiszlett volt, a nő törékeny. A kapunál kétszer vagy háromszor elbúcsúztak egymástól, végül újból összeakaszkodtak és együtt jöttek be. — Csak tudnám melyikük támogatja a másikat — morfondírozott Stoczek, amikor kopogtattak. Az ajtó kitárult —, de korántsem ' sarkig, és megjelent a házaspár. A férj boldog volt, hogy oltalmunkba vesszük feleségét, aki hosszabb betegségből lábadozik. Egy éve házasok, de még egyetlen napot sem voltak távol egymástól. De mit lehet tenni, Klárikának meg kell erősödnie, levegőre, napfényre van szüksége, s ö, a férj — vállalatvezető — annyira elfoglalt, hogy sajnos el sem tud majd jönni Klárikáért. — Maga sem úgy néz ki, mintha valaha is járt volna a szabadban — így Stoczek —, pedig tudtommal jut ott hely a vállalatvezetőknek is. En úgy gondoltam, hogy Stoczek nem kedveli a gyengédlelkű keszeg embereket, de később mondta, hogy ez nem így van. Valóban nehéz volt eldönteni: a férj, vagy a feleség arca ha- loványabb. Mindenesetre ígéretet tettünk, hogy két hét múlva egészségtől viruló asszonyt adunk át a boldog férjnek az autóbusz-pályaudvaron. Nagyon köszönte; de még egy probléma van: Kláriké beutalása csak egy hétre szól, az orvos meg szigorúan ráparancsolt, hogy két hétig kell maradnia. Keressünk majd neki a közelben megfelelő szobát. És ugye azután se hagyjuk magára, ha már nem lakik velünk? Ezt is megígértük, mégis alig tudtak elszakadni egyPetrovszky Pál Portré mástól. Klárika szeme még akkor is könnyes volt, amikor már porfelhő sem látszott az autó mögött. Közrefogtuk védencünket, hogy elvisszük egy kicsit körülnézni, de fáradt volt, fel akart menni a szobába, aludni akart. Szomorkodni akart. Hiába dtkcióztunk, hogy ki az ágyból, mert oda nem süt a nap, se színe, se étvágya nem lesz. Kérdeztük, ha ilyen vézna marad, hogy akar majd gyereket szülni? Mondta, hogy egyáltalán nem akar — és persze nem is szabad. Másnap délig fel sem kelt, akkor is csgk azért, mert mégiscsak megéhezett. Az étteremben magas, szőke bonviván külsejű egyén sürgőit. Mondhatom: jeles színművészünk fiatalkori hasonmása volt. Elénk tette a levest és bemutatkozott. Megtudtuk,, hogy pincér és segédkultúros egy személyben, ott lakik az üdülőben ő is manzárdszobában, — így mondta és közben Klárikát nézegette. Este már rajta felejtette a szemét, és — nekem úgy rémlett — mintha Klárika nefelejcskékje is belemélyedt volna a bonviván tekintetébe. Rosszindulatú vagyok, sőt irigy — korholtam magam. Védencünk másnap dupla adag málnás rizst kapott — „az asszonykának erősödnie kell” szavak, és gáláns meghajlás kíséretében. Stoczek meg én ettől nagyon nyűgösek lettünk. Nekünk nem kell erősödni, az igaz, de... Mit de?! A dupla adagok csodát műveltek. Klárikát már nem kellett noszogatni, fürgén jött sétálni, strandolni és hallani sem akart lustálkodásról. Sőt, hamarosan elkezdte önállósítani magát. Egyik reggel üres volt az ágya, mire felébredtünk. Lentről hirtelen csilingelő nevetést hallottunk. Kinyomultunk az erkélyre. Hát védencünk és a pincérlovag — éppen becsukták maguk mögött a kertkaput. — Keresztanyám, ennek fele sem tréfa — szólt Sto- czekom megrendültén ... — Hogy kerülünk majd a férj szeme elé? Nyugi — mondtam volna manapság, de hogy annak idején mit szóltam, arra nem emlékszem. Elég az hozzá, hogy azért nem lettünk ejtve. Klárika a kimerítő .reggeli után kérte, menjünk vele szobát keresni, lassan letelik a hét, . Találtunk is megfelelőt, közel az üdülőhöz, tisztes idős hölgynél, aki szünet nélkül vasalt, miközben kijelentette, hogy ő bizony nem tud meglenni munka nélkül — és jelentőségteljesen nézett ránk.... Ebédnél a segédkultúros- pincér biztosította Klárikát, hogy akkor is ott kosztolhat, ha elköltözik az üdülőből. Diszkréten hozzáfűzte, hogy „természetesen” nem kér majd étkezési jegyet. Klárika égszínkékjének hálatelt pillantásával jutalmazta. Minket meg azzal, hogy estére programot csinált: megyünk a strandvendéglőbe Vacsora után azonban eltűnt. Stoczek meg én egy óra hosszat szobrnztunk a strandvendéglő előtt, nehogy férjes asszony létére gardedám nélkül menjen szórakozóhelyre. Végül úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, ha már itt vagyunk. Az első asztalnál rögtön megpillantottuk Klárikát % hódolóját, aki udvarias fim hajtással köszönt. — Ugye, nem haragusz- tok, ha kérlek, segítsetek a költözésben — próbált kiengesztelni reggel Klárika. — És képzeljétek, ki vezeti a kirándulást Gályára? Hát János.... Eljött a kirándulás nap- I ja. Előző este — csodák csodája — Klárika meglátó- n gatott bennünket, úgy is I mondhatnám: megtisztelt I társaságával. Hármasban I ücsörögtünk az erkélyen. Aztán Klárika elköszönt és megígérte, hogy pontban hét órakor értünk jön reggel. De Stoczek. azon az éjszakán rossz alvónak bizonyult. Már hajnalban lezuhanyozott, fogta a könyvét és ki- telepedett az erkélyre. Pontosan hét órakor illedelmes kopogtatás után belépett Klárika. — Ugye nem késtem? — Hát.... — Stoczek olyan elképedt ábrázattal bámult rá, hogy inkább én fejeztem be a mondókáját. — ... persze, hogy nem. Már Gályán jártunk, mikor Stoczeknek alkalma nyílt a fülembe súgni: — Megfejtettem a rejtélyt. — Miféle rejtélyt? — Tudod, hogy az erkélyen voltam hajnalban. Az a ledér nőszemély pedig hét órakor jött értünk. De a kapun nem lépett be senki, különben láttam volna. Érted már, na?! A manzárdszobából jött... Az autóbusz-pályaudvaron a boldog férj nem győzte csodálni kivirult feleségét és köszönte, egyre csak köszönte a kedvességünket. Szabadkoztunk, de hiába. Klárika megírta, mennyire hajnali miatyánk Filadolfi Mihály mi atyánk 1 ki vagy szívemben megvertél szerelemmel kemény szóval simogatással fára szegzett odaadással mj. atyánk ki vagy szivemben minek vertél meg szerelemmel? nyelvet mért adtál dadogásra? mért nem övtöd olajod másra? mi atyánk ki vagy szívemben verjél csak örök szerelemmel szikra pattogjon sebes számon s vigyen poklokra égi lábnyom mi atyánk tömjén-kegyelemben nem ölsz meg láva-szerelemmel kemény kötéssel e szép világhoz kötődöm csak az elmúláshoz ml atyánk te ezernyi vétkem ezerszer voltál menedékem vigyáztunk rá . .. Aztán kart Iparba öltve elindultak. Mosolyogva néztem utánuk. Akárcsak most, a Duna-parton. s tört hiteimre bár átok rímel legyen átkozott aki miméi Neruda emlékezete em egészen háromnegyed esztendővel Pablo Neruda halála után Buenos Aires-ből keltezett jelentés adta hírül, hogy a Nobel-díjas chilei költő emlékiratai megjelentek Argentínában. A 470 oldalas kötet Bevallom, éltem címmel számol be Neruda egész életéről, gyermekkorától az 1973. szeptember 11-1 chilei ellenforradalmi puccslg. Ki volt Pablo Neruda? Most, hetvenedik születésnapja alkalmából kövessük röviden nyomon századunk eme kiemelkedő költőjének és közéleti személyiségének életútját. Peralban született, 1904. július 12-én, igazi neve Neftali Ricardo Reyes Basealto. Gyermekkorában írta első verseit, akkor vette fel a Pablo Neruda írói nevet, az általa csodált és nagyra becsült cseh író, Jan Neruda nevét választva. Apja vasúti munkás volt, anyja tanítónő, őmaga tanítóképzőt végzett, Santiagóban a pedagógiai főiskola tanára lett, maki diplomáciai pályára lépett. A francia nyelv és Irodalom tanári dinlomálával rendelkezve, már korán. 1923-ban ti 9 éves korában) megjelent első verseskötete. Mint dinlomata. Sziámbán. Burmában. Kínában, Japánban, Indonéziában, majd Spany» lországban szolgált. Elég korán — 1938-ban — szenátusi képviselő, mégpedig kommunista programmal. 1949-ben betiltják a Chilei Kommunista Pártot, Neruda is, mint sok más kitűnő hazafi, emigrálni kényszerül, 1952-ben térhet ismét haza. Míg korábban diplomataként járta be a fél világot, ezekben az években ismert íróként utazik, A szocialista országokban is gyakran megfordul, természetesen járt Magyarországon is. Járt? Ennél is több fűzi hazánkhoz: egyik kitűnő, egy másik nagy. ugyancsak nemrég elhunyt dél-amerikai íróval. Miguel Asturias-szal közösen irt könyve: a szó minden értelmében „ízes” kötet, a magyar konyháról ad szellemes, szórakoztató, ínycsiklandozó leírást. Az Amerika (1948), az Ébredj favágó (1951), A szőlők és a szél (1954), az Elemi ódák (1981), a Száz szerelmes szonett (1982), a Válogatott versek (1989) — hogy csak a magyarul is, többnyire Somlyó György értő-érző fordításában megjelent müveit soroljuk — nagy latin-amerikai költője 1953-ban elnyerte a nemzetközi Eenin-békedíjat, 1885-ben pedig a,z irodalmi Nobel-díi.ial tüntették ki. Ez a két kitüntetés rendkívül pontosan és plasztikusan fejezi ki Neruda életének lényegét: költő volt ízig-vérig, az irodalom egyik nagy alkotója és nagy szerelmese. És közéleti férfi, kommunista, békeharcos volt utolsó csepp véréig, költészetében és minden más megnyilvánulásában : inélióbb tulajdonosa nem Is lehetett volna az effajta közéleti magatartást jutalmazó nemzetközi Lenin-békedíjnak. Louis Aragon Chile csalogányának nevezte. Teljes ének című művéről így lelkesedett Ilja Ehrenburg: „Hatalmas elbeszélő költemény ez, költői enciklopédia. modern biblia, a kontinensek története és földrajza ...” És végre eljött az idő, hogy költészetét, emberségét, közéletiségét hazájában is ugyanúgy becsülték, mint külföldön. Salvador Allende Népi Egység kormánya az ő kormánya volt, próféta lehetett végre saját hazájában, szép megbízatást is kapott, Chile párizsi nagykövete lett. Csak mindjobban elhatalmasodó betegsége miatt kellett e megbízatásáról Idő előtt lemondania. Hazatért Santiagóba. Még megérte a Pinochet-puccsot, majd a fasiszta junta hatalomátvételét követően. 12 nap múlva meghalt. Halála után fasiszta parancsra feldúlták lakását a katonák és sok értékes dokumentumot megsemmisítettek, sírját feltörték, hamvait tömeg sírba szórlak. E perc-emberkék dühödt dárídóját, mondani se kell talán, szelleme, költészete, emberségének példa la, nagyszerű lényének emléke túléli. Barabás Tamás \
