Békés Megyei Népújság, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-30 / 151. szám
b aglya* Mihály hazajött a legelőről és zárva lelte a házat. Felnyúlt az ereszbe, ott vöt a kulcs. 'Levette, kinyitotta az ajtót, bement. Hol van ez az asszony? Nem lát ételt a tűzhelyen. Körülvizslatja a házat, setét van, nem lát semmit. Ilyenkor az asszonynak itthon a helye. Már nem tudja, mit csináljon vele. Az este is megverte, nem verheti örökké. Ha egy verésből nem ért az asszony, akkor az egész nem ér semmit. Csak Iából, csak pislog, sehol semmi. Ha már elmegy egy asszony hazulról farsangolni a faluba, annyi esze kell hogy lekÜBzSbre és lassan elkezdte enni. Morzsolgatta a száraz kenyeret. Tudta, hogy még semmi sincs a kertbe. Tán egy kis hagyma. Fel is állott, körülnézett a kicsi ház megett a setétbe, babrált a fű közt, nem lelte meg a hagymát, erre, még mérgesebben visszament és visszaült a küszöbre. Megette a kenyérmaradékot, mind. Akkor megtörülte a száját, a bajuszát. Nem sok dolga vót vele, mert szája ugyan elég nagy van, anyjáról maradt a nagyformájú szájaszéle, olyan, mint a többi Kurtáé, hanem a bajusza meg kevés volt, mint az apjának, fiatal még, nem nőtt meg. de nem is fog, a Buglyásóknak nincsen csak egy kis darabokra szakadt. Akkor a lábát meg a háta botját is eltörte, hogy becsületes legyen a munka. Hát elég soká dógozott vele, de rendesen megcsinálta, ha már belefogott. Ezt ugyan meg kellett véna hagyni, a szék lábat, mert avval • még lehetett vóna kutyát ütni. De mán megvót. Annál jobb. Most mán nem vót semmi a házba. Még az ablakot ki lehetett vóna törni, de azt nem Suták Julis vette, hát békén hagyta. Annak örült hogy a lámpa, ami lógott az asztal felett, magátul összetört. Evvel legalább. szintén nincs gond tovább. Avval lefekvésre gondolt. Ott vót szoba közepén az ágybéli. E nem kell, mert — mondta az asszony és újra gyufát sercintett. A kicsi világosságnál látni lehetett, hogy mit csinált, ha meg látja, akkor minek kérdi. Inkább felelne a kérdezésre, hogy hun ? Harmadszor is meg kellett kérdezni tőle, hogy hun csatangolt a merő éccakán. — Otthon vótam — mondta az asszony. I — Hon otthun? Tisztességes asszonnak csak ott van otthun. ahun az ura alszik. ( — E mán nem otthon — azt mondja az asszony —, iszen kend összetört mindent. — Össze hát. — Akkor én mégis megyek vissza. — Ereggy, ki hívott..; Se nem küldtelek, se nem híjtalak ... Valid • ki az anyád! minek jöttél visz- sza? ' Móricz Zsigmond: Eladó menyecske gyen, hogy .ételt tegyen oda, ahol meg lehet leipi, hogy az ura ne mérgeskedjen. De se asszony, se krumplileves. Rettenetesen kezdett méregbe jönni. Már nézte, hogy ha az asszony hazajön, mivel üsse agyon. Fejszefokkal puhítsa, vagy az egész házat ráborítsa? Ahogy ott áll, néz, vár, csak megáll az ajtóban a szomszédék Misikéje. — Mihój bácsi, itthon van? — Mi kell? — Julis néném azt izeni, hogy nem jön többet haza. — Mit? — Elment az anyjához, ütet többet nem veri. — Azt mondta? — Azt. — Még mit m.ondott? — Nem mondott a semmit. — Csak azt, hogy hazamegy az annyához? — Azt. — No jó van Misi haza- mehetel, de siess, míg agyon nem ütöttelek. A gyereknek se kellett több, úgy eliszkolt, mint a megijesztett kutya. Buglyas Mihály meg ott maradt egyedül a házba. — Hé — kiáltott még a gyerek után. — Mi a? — Mikor ment el? — Reggel. — Jó van. Visszafordult a házba. Ha reggej ment el, akkor má nem is jön vissza. Mert jó messze van ugyan az a falu, ahol az anyja lakik, az is csordás ember, az aPja, mint ő. Hát ha akart, azóta visszajöhetett vóna. De ha nem jött, az ű baja. Nagyon egy fertelmes asszony, hogy még egv tányér bablevest se főzött, vagy valamit, ami eláll. Kukoricakását, ha mán eszébe se jutott egvéb. De így elmenni, e valami. Vót még egy darab kenyér a tarisznyájába, előkereste hát, aztán leült a Kilencvenöt éve, 1879. Június *9-én született a modern ma. gyár realista regényírás legnagyobb alakja, Móricz Zsig- mond, Novellájának közlésével 9té emlékezünk, csipet bajuszuk. Ki se lehet subickolni. Mikor rendbe szedte magát, akkor felállott és azt mondta: — Jó van Suták Julis, te akartad. Evvel megfogta a kis konyhába a nagy dézsát és úgy vágta ki az udvarra, hogy összedőlt. Körülnézett a konyhába, mi is vóna még itt elintézni való, de nem volt ott semmi. Csak a tűzhely, de azt nem akarta bántani, mert arra még neki is szüksége lehet. Tud ő főzni magának, ha akar. Jobbat mint egy ilyen suta fiatal feleség. , Kinyitotta osztán az ajtót, a ház ajtaját. De ahogy kinyitotta, erre is megjött a haragja. Erre szokta akasztani a törülközőkendőt az a bitang céda. Levette az ajtót a sarkáról, úgyhogy annak beszakadt az ódala. E mán nem ajtó többet — gondolta megelégedve. Most bement a házba és megragadta az ágy végét. Egy új ágy vót a szobába, a vásáron vették, együtt vették; a Julis pénzébül vették. Neki nem kell. Ö nem fog többé a Julis ágyára feküdni. Jó neki a fődön is a szalmán. Szétrázta hát az ágyat, úgy hogy annak szakadt min- den darabja, ahány annyi, felé. El i§ akarta törni, de nem ment. Erős deszka vót. Űj vót még nagyon. Megkereste hát a sarokba, a kemence mellett a fejszét és a setétbe belevágott a deszkába. Nem is tudta, olyan setét volt, hogy a végit érte a vágás, vagy az ódalát. Elég a, hogy szétdarabolta. Aztán megkereste a többi részt is, mind elhasogatta. Ebből nem lesz ágy többet. Suták Julis nem pihen benne. Vót egy asztal is, meg egy kis karoslóca. Akkor is mondta, hogy nagyobb lócát vegyenek, de nem vót pénz elég. Julis meg nem akart adós maradni az asztalosnak, hát így csak kd- sebbszerűt vettek. No erre jó. Elvágta. Még egy szék vót a házba, azt is megfogta, jó gondosan tödhöz vágta, az is ezt Suták Julis varrta, hát úgy kézzel elhasogatta, hogy a tollútól prüszköl fii kezdett. E még bosszút áll az asszonyért, gondolta. A szalmát azonban egybekaparta, levette magát rá és elfeküdt, elaludt. Nagyon jóízűen ‘aludt, ahogy becsületes ember a jól végzett munka után szokott aludni. De elalvás előtt még elgondolta, hogy hogy is vót az avval a tállal. Az úgy vót, hogy tegnap este mikor hazajött, a felesége nem vót otthon, kicsit később jött és nem sietett eléggé, mert tányérba akarta tenni erővel a levest. Ö( meg azt mondta : — Ne bosszants má avval a tányérral, adj ennem, mert éhes vagyok. Hogy az asszonyt mégis csak ette a fene a tányérral, fogta, a kezéből kivette és kihajította az udvarra. Össze is tört az egész tányér. De a nem baj. A psak egy rossz cserép tányér vót. Hanem a vót a baj, hogy az asszony, amilyen pujkaméreg van benne, elszörnyült a dógon és fogta a tálat, ő meg a tálat hajította ki az udvarra. Úgy étellel, ahogy vót. E miatt verte osztán meg, mert ami az embernek szabad, az nem szabad egy rongyos asszony-cselédnek. ’ Igazsága vót. Ezt az asszonyt meg kellett vóna ismerni. Nem elszökni az anyjához. Szóval ő aludt békességeden a szalmán, mikor egyszer csak valami neszezést hall. Felnyitja a szemét, hát tán kutya jött be, mert eszébe jutott, hogy' a pitvarajtót meg nyitva háttá. De nem a kutya vót, hanem valaki gyufát gyútott. így meglátta, hogy a felesége jött meg. Egy kicsit hallgatott, akkor azt mondta: — Hát te hun csavarogtál? De az asszony kezében elaludt a gyufa és a meg nem szólt. Úgyhogy másodszor is rá kellett szólni, hogy hun csavarog éjnek éccakáján, — De te mit csináltál? Hát a menyecske csak azt mondja, nagy szipogva:, — Édes apám hazakergetett, hogy azt mongya, nem ad helyet egy ojan asszonynak, amék az urát otthatta. Menny ' haza, bé- küjjetek meg a magatok kenyerén, nem az enyémen. Azért jöttem haza. Erre Buglyas Mihály elkezdett gondolkodni. Akkor pedig kár vót mindent ösz- szetörni, ha az asszony visz- szajött. Ö meg azt hitte, hogy sose jön többet visz- sza. Egy kicsit hallgatta a felesége szipogását, ahogy sírt. fojtotta a könnyeit, meg mégis sírt, sírdogált A setét éccakába. Akkor azt mondta neki: — No, elég legyen mán ... Miattad tettem, amit tettem. Setét vót, ma- , gam se láttam.,.. Mér neip hattá] ennivalót... — Ott van a blóderbé. Be van téve, mér ném vette ki. ■ Hő, a fene egye meg, erre nem gondolt. Most mán aztán nagyon resteilte magát. Hát akkor mégse kellett vóna. Most mitevő legyen. Vakarta a fejét a setétbe, aztán megbékült hangon azt mondta: — No, gyere. Gyeride a szalmára ... Mán most így fogunk lenni, a fene egye meg a szokásodat... mersz te énvelem kikezdeni? Nem tudod, hogy nem szeretem a truccot? ... majd ősszel eladjuk a kisbornyút, addig megnő, azon majd veszünk másik bútort. Feltérdelt a szalmán, keresgélt a setétben az asz- szony után, meg is lelte, el is érte, meg is fogta a karját és odarántotta maga mellé. Aztán kis csókokkal szelídítette. — No, ne bőgj mán. Ebből láthátod, hogy nem ha- ragszok rád. Láthadd, hogy szívellek. Meg nem is akarok nélküled élni. No... Másnap reggel olyan hegyesen hajtotta kifelé a mezőre a falu csordáját, hogy meg is kérdezték az emberek, mi az, miért olyan hegyes. • — Hát — mondja —, van egv rossz feleségem, eladnám. ha valaki megvenné. Még húsz pengőt is adnék vele, ha elvinné valaki. Egy kódus napszámos ember névetve mondta: ■ — No, add csak ide azt a húsz, pengőt, de hamar. Az asszonnyal meg majd beszélek. De nem adta oda a húsz pengőt, csak mosolygott. Nem is vót éppen húsz pengője. Az igaz. (i93a> D- Szabó Lafos versek Világba szórt csillagfüvek '...és amikor minden csillag megtalálta helyét és minden virág egy-egy csillagot, valahol csillagkaszálás előtt indult a tgél: „Tavaszi szél vizet áraszt, Virágom, virágom ..- Májusban robbantak először a hajnalok, perdültek virágok, pendültek hangok, helyet cseréltek bogarak madarakkal, felhők vizekkel, fák a hegyekkel, hogy mindenki messze elérjen, messze lásson! és valaki teleszórta s világot gyermekláncfűvel, bujkáló furulyaszóval —, s majd annyi tökéletes gép között ide képzeli magát meghalni, aki a Jupiterre költözött, ide, ahol még ismerős a dal, aki a Jupiterre költözött, „Hát én immán kit válasszak, Virágom, virágom .. .** ... és ür-hulladék kering lassan, végtelen öv a Tejút alatt, még zümmög egy filmfelvevő elhagyott fényekben, felhőkbe burkolózva — és itt: majális! sörösüveg-dugókkal, füstölgő húsokkal, társ-színekkel és illatokkal, ölelésre csábító kaszálókkal, ismétlődő vággyal, gondolatokkal: maradjunk élve, keringve, amíg lehet, —nézd, valaki gyermekláncfűvel szórta tele a végtelen teret, „Te ingemet, én tégedet. 1. ” Végtelen reggelek Kibontakozunk az éj melegéből, testünk,-helyünk melegéből... Karjaink meglazulnak, és titkaink riadt-madarai rebbennek az ég mögé,,. Egy megkésett éji-szándék fehér szárnysuhogásként villan — és újból átölelsz. Imbolygó lila csend reped .., Suttogó hangra váltanak az álmok,.'.. Halkan hulló szirom-szó remeg .. ~. Csillag vár az antennák felett... Hűvös szélben leng‘a végtelen... Szénacsinálás Kaszálják a rétet. Villan a vas. Eldől a zöld, a hullámzó zizegés és riadtan cirpel tücsök és szökken a szöcske: háza és tája borult rá. összeomoltak a zöld-alagutak és árnyéktalan a forró fény. Holnap már messzebb az ég: a fáknak kedvez minden évszak? ... (Ő, bogár szomorúság!) . Megszárad, s illattá válik lassan. Szokatlan illattá s zizegéssé. Meredten várják a hajnalt s a harmat már semmit se ér: — száradó szívük még őrzi a föld melegét. Boglyába rakodnak vigasztalásul: itt másznak fel a szentjánosbogarak — estefelé, csillagoknak... Elviszik szekérre rakva, döcögős utakon. S ahol elvonul e volt-végtelen rét, egy-egy szál hull a porba, törötten jelzi az utat: a rét. itt véget ért!... És alkonyaiig sírnak a kerekek, — vonulnak boglyák s tűnő szekerek ■,, ífttfátlt
