Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-10 / 107. szám
MA: A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS, LAP] A 1974. MÁJUS 10., PÉNTEK Áras M fillér xxix. évfolyam: ioxszam Világ proletárjai. ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS (3. oldal) TALÁLKOZÓ A HATÄRON (4. oldal) TÁRSADALMI IGÉNY A JÖ MUNKA <5. oldal) A mep mezőgazdaságának eredményében megtalálható a szarvasi kutatók munkája Kiváló Intézet avatás a szarvasi ŐKLben rica- és ipám öveny-termesztési Budapestről, a távoH Ireg.szemcséről, s az ország különböző részeiről érkeztek vendégek tegnap délelőtt Szarvasra, az Öntözési Kutató Intézetbe, hogy személyesein köszöntsék a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter. valamint a Mezőgazda- sági. Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete elnöksége által Kiváló Intézetté nyilvánított ÖKI dolgozóit. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Frank Ferenc, a párt megyei bizottságának első titkára, dr. Sza- lóczy Bálint, a MÉM Tudományos Kutatási Főosztályának vezetője, Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke és PUivecz János, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára. Dr. Kovács Gábor. a Szarvasi ©KI igazgatója felvázolta azt a «okoldalú tudományos kutatómunkát, melyet az intézet dolgozói a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, fellendítésére, műszaki továbbfejlesztésére 1973- íban kifejtettek. Ezek közül kiemelkedő az öntözés gépesítésének megoldása, a különböző típusú berendezések vizsgálata műszaki, agronómiái és közgazdasági vonatkozásban. Az öntö- ízést jól megháláló kukoricafajták nemesítése Szarvasról indult ed. Tavaly már 113 mázsa szemes termést takarítottak be hektáronként ezekből a hibridekből. A cukorcirok- és a szudá- ni fű hibridek, melyek magas fehérjetartalmukkal tűntek ki, szintén Szarvason születtek. Az itt folyó kutatómunka eredményei iránt érdeklődnek a franciák, az angolok és az Egyesült Államok tudományos köreiben is. Az intézet lxcenceiből külföld ■már vásárolt. Előkelő helyet foglal el a kutatásban az intézel lucemanamesítő munkája, rizs- nemesítése és gyepgazdálkodása. Gyümölcsöt értett a korábbi évek kezdeményezése is, mely szerint a különböző termelési rendszerekben — lucemamag- természtés szálastakarmány-ter- mesztés, rizstermesztés, fűmagtermesztés, kukoricaterm'esztés, — a szarvasi kutatók munkája kifejezetten jól érvényesült. S talán a legnagyobb elismerés vonultató le következtetésképpen abból a munkából, melyet az ÖKI kutatói a KGST öntözésfejlesztésének koordinálásában kifejtettek. Szovjet csehszlovák, bolgár, NDK intézetekkel tartják a kapcsolatot, egyeztetik és elemzik évről évre a programot. A Szeghalmi Állami Gazdaság, a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz, a Szarvasi Állami Gazdaság a bajai kukorica termesztési rendszer, a nádudvari kukorendszer terméshozam eredményeit is itt álmodták meg nagyon reálisan. A gyakorlat mindenben Igazolta a kutatók elképzeléseit. Dr. Szalóczy Bálint a minisztérium és a MEDOSZ elnöksége nevében meleg szavakkal méltatta a kutatóintézet, s benne a szocialista brigádok munkáját. Kiemelve: az intézet és a gyakorlat kapcsolata példamutató, követésre méltó. Az eredmények azt tanúsítják, hogy sok tehetséges kutató dolgozik Szarvason — mondotta többek között, majd átadta dr. Kovács Gábornak a Kiváló Intézet címet tartalmazó oklevelet. Ebből az alkalomból kapta meg a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést Gyekiczki Mihályné kísérleti technikus, dr. Pozsgai Elemér tudománypolitikai főosztályvezető, dr. Szalóki Sándor tudományos osztályvezető, párttitkár, Gömöri Mihály fizikai dolgozó és Bencsik Dénes gépkocsivezető. Az intézet kitüntetése alkalmával köszöntötte az ünnepség résztvevőit Frank Ferenc, a párt megyei bizottságának első titkára, Szarvas város országgyűlési képviselője. — Ebben az esztendőben ez a negyedik ilyen ünnepség Szarvason — mondotta többek között. — Mutatja ez azt, hogy a szellemi erők jó összefogása milyen kimagasló jó eredményekhez vezetett. A kutatóintézet tudományos eraményeit jól hasznosítják megyénk mezőgazdaságában. Ez mutatja leginkább, hogy Szarvason nem elvont munka folyik, hanem olyan, amely segíti társadalompolitikai célkitűzéseink valóra váltását. Felszólalt a továbbiakban Láda András, a Szeghalmi Állami Gazdaság igazgatója és Szatmári Mária, az intézet legeredménye- - sebb szocialista brigádjának ve- ; zetője is. Dupsi Károly Tanácskozás ] a paradicsomtermeszfés ; komplex gépesítéséről • Kecskeméten, a Zöldségter- ; meszjési Kutató Intézetben csü■ törtökön a paradicsomtermesz- ! tés komplex gépesítésének le- : hetőségéről tanácskoztak. A : kertészeti gazdaságok szakem- » bereit Bäldy Béla paradicsom- S kutató tájékoztatta a korszerű ; termesztési módszerek alkalma• zásáról, az új páradicsomfajták ■ művelési igényéről. Mint el- í mondotta, jó úton van, s rész- S ben már ki is alakult a hazai ! paradicsomtermesztés zártrend• szere. Az idén már számos j amerikai és magyar paradi• csombetakarító gép segíti a bo■ gyök szedését, s ezzel megöl- 5 dódott az ipari nyersanyag i gépesített termelése. A kutató• intézetben ehhez megfelelő faj“ tákat nemesítenek. (MTI) ___. ! seag2ssa9i3us9«aass«*sss?3s#5ss£2ssegsí NDK exportra készül E hónap végén szállítják Lipcsébe a Hajtómű- és Festőberendezések békéscsabai gyáregységéből a festőberendezések vezérlő egységeit. Képünkön Lázár László művezető és Orosz László műszerész a végszerclési munkálatokat ellenőrzik. (Fotó: Demény Gyula) Egyre nagyobb a műanyagok térhódítása az építőiparban Megkezdődött Békéscsabán a kétnapos konferencia Szerdán képes tudósításban számoltunk be lapunkban arról, hogy május 6-án Békéscsabán, a DÉMÁSZ-székház tanácstermében megnyílt a Műanyag az építőiparban kiállítás. Ezt tegnap, csütörtökön délelőtt a haipari és a gépipari szakemberek jó együttműködése. A megnyitó előadáshoz — mint felkért hozzászóló, először Kalmár Ferenc, a NITROKÉMIA mérnöke szólt hozzá. Ismertette új termékeiket, közte a poliészAz idén áprilisban Budapesten, a BNV területén rendezett HUNGAROPLAST kiállításon mutatta be a Műanyag Kutató Intézet a képen látható egészségügyi blokk prototípusát. Az üvegszál erősítésű poliészterből készült blokk, amely zuhanyozót. mosdót és WC-t foglal magába, igen jól alkalmazható komfort nélküli lakásokban és hétvégi házakban. Ezt az újdonságot most itt Békéscsabán, a DÉMÁSZ-székház udvarán tekinthetik meg az érdeklődők. (Fotó: Demény Gyula) sonió témában szervezett kétnapos konferencia megkezdése követte. A városi tanács dísztermében Áfra Gyula, a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezetének társelnöke nyitotta meg a konferenciát, amelyen csaknem százan jelentek meg Ezután dr. Zincz Bélának, a műszaki tudományok kandidátusának elnökletével elkezdődött a tanácskozás. Elsőként Macskássy Hugó, a Műanyag Kutató Intézet műszaki gazdasági tanácsadója tartotta meg A műanyag építőipari alkalmazásának néhány időszerű problémája című előadását. Hangsúlyozta, hogy a műanyagok egyre fontosabb szerepet töltenek be az építőiparban, az építésnek szinte minden fázisában ott vannak, s azt a funkciót töltik be, amire a legalkalmasabbak. Elmondta, hogy a műanyagipar gyors fejlődése lehetővé teszi az egyre nagyobb felhasználást. 1957-ben Magyar- országon az egy főre jutó műanyagfelhasználás mindössze egy kilogramm volt, tavaly viszont már elérte a 17 kilogrammot. Ám ahhoz, hogy a műanyagok térhódítása még nagyobb legyen, s hogy a hasznosítás minősége is tovább javuljon, nélkülözhetetlen a műanyagipari, az építőter betont, majd elmondta, hogy az idén mintegy 5000 tonna műanyagot gyártanak az építőiparnak. A konferencia ezután a Technika Házában folytatódott, ahol Simon Ágoston, a BUDADAKK Festék- és Műgyantagyár mérnöke tartotta meg filmvetítéssel kísért hozzászólását az egyre nagyobb területen alkalmazott vastagbevonatokról. Vereb Dér Ferenc okleveles vegyészmérnök az öntött műanyagpadló elkészítésének módjairól tájékoztatta a. hallgatóságot. Dr. Kömyei József, a CHEMICAL műszaki tanácsadó-mérnöke az erősített műanyagokat és a kitteket ismertette előadásában, majd levetítették a Poliészter műanyagok az építőiparban című filmet. Felszólalt a konferencián Mihaj- lo Dedijer, a belgrádi Grmec bitumen és szintetikus anyagok gyárának műszaki igazgatója is és cégük korszerű gyártmányairól tájékoztatta a jelenlevőket. Csütörtökön délután a konfen- cia résztvevői megnézték a DÉ- MÁSZ-székházban a műanyag- ipari kiállítást, majd ezután Gyulán megtekintették a város nevezetességeit. A konferencia ma reggel 8 órakor folytatja munkáját Békéscsabán, a Technika Házában. P. P.