Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-08 / 105. szám

lőrédnek a sokgyermekes családokkal Kéisopronyban Futó esők Várható időjárás vQfteflö- % estig: felhő­átvonulások. El. CTyí. Jaj—szórtan futó esők. a maS»sabb he- gyeken esetleg hózápor. Élénk, időnként erős, helyenként viha­ros lökésekkel kísért északi, északnyugati szél. Hideg Idő. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: Z—7. Legma­gasabb nappali hőmérséklet: 8—14 fok között. (MTI) igen aktívan működik Két- sopronyban a 17 tagú gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság. Tagjai pedagógusok, üzemegy­ségvezetők, a Vöröskereszt, a KISZ és a tanács képviselői. Bár megalakulásuk idején akad­tak, akik úgy vélekedtek, fölös­leges létrehozni a községben egy ilyen bizottságot, hiszen alig 3—4 veszélyeztetett hely­zetű gyermek van. A bizottság tagjai azonban úgy gondolták, hogy nemcsak az ilyen gyerme­kekkel szükséges foglalkozni, hátrányos helyzet az is, ha a községben nincs óvoda, az is­kolában nincs tornaterem vagy étkezési lehetőség. Ilyen szem­lélettel dolgoztak, s munkájuk során lehetővé vált, hogy ma már egy napközi otthonos óvoda működik, ahol 30 kisgyermeket gondoznak megfelelő körülmé­nyek között az óvónő felügyele­Köszöntjük Mihály nevű olvasóinkat A Mihály név a héber Mikn­él névből származik. Jelentése: az Istenhez hasonló. A mai na­pon ünnepük még névnapjukats Acsád, Akács, Dezideráta, Gej- za, Géza, Győző, Ottokár és Pé­ter is. — BEATZENE ÉS BEATHO MÓR címmel május 10-én, pén­teken Békéscsabán az Ipari Szö­vetkezetek Gyopár Klubjában klubestet tartanak. A 18 órakor kezdődő klubesten a Szegedi Egyetemi színpad fiataljait lát­ják vendégül. — A CIGÄN YLAKOSSÄG EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉ­RŐL hangzik el beszámoló má­jus 9-én, csütörtökön Mezőbe- rényben a Békés megyei Tanács V. B. cigányügyi koordinációs bi­zottságának ülésén. A résztvevők a beszámoló előtt megtekintik a volt telepet, valamint az új la­kásokat is, — JUTALMAZÁS. A gyomai Kner Nyomdában a napokban öt brigád nyerte el a szocialista cí­met, közülük egy az ezüst jel­vényt is megkapta jó munkája elismeréséül. — MEGHALT a franciaországi Nancyban született ötösikrek egyike, egy kisfiú. Az orvosi je­lentések szerint a másik négy kisbaba életben maradása is bi­zonytalan. A négy csecsemő kö­zül az egyiket „vastüdőben”, a másik hármat pedig inkubátor­ban helyezték el. tévéi. Ezenkívül a művelődési otthonnal is kapcsolatot tarta­nak, s kezdeményezésükre elő­adást szerveztek a családterve­zésről, szakorvos közreműködé­sével, melynek nagy sikere volt A közeljövőben pedig a Vörös- kereszt bevonásával alkoholiz­mus elleni előadást is tartanak. Munkájuk fő területe a sok- gyermekes családok segítése. Igyekeznek a szülőkről a csa­ládi nevelés terheit átvállalni és ahol szükséges, egyéb segít­séget is nyújtani. Ezenkívül ter­mészetesen a közvetlen vészé- “ lyeztetett gyermekekkel is fog­lalkoznak a bizottság tagjai, rendszeresen látogatják az ilyen családokat, esetlegesen anyagi segítséget is nyújtanak. — A KÖZMŰVELŐDÉSI FŐ- «ÜM előadássorozatának máso­dik alkalmaként május 9-én, csü­törtökön délelőtt 10 órakor Bé­késcsabán, a megyei tanács ta­nácstermében dr. Vonsik Gyula, a TIT főtitkára tart előadást. — ÉRDEMES MEGHALLGATNI május 8-án a Kossuth Rádióban 13.20 perckor kezdődő népzenei összeállítást. A műsorban Laka­tos Sándor népi zenekara ját­szik, s Andó Mihály békéscsabai énekes ad elő magyar nótákat. — ÉREM HAMISÍTÁSRÓL Bé­késcsabán a Megyei Művelődési Központ Éremgyűjtők Klubjában május 12-én, vasárnap délelőtt 9 órakor Káplár László tart elő­adást az érdeklődőknek és a klub tagjainak az éremhamisí- iásokról, valamint az éremtant érdekességekről. — HATALMAS TŰZ ÜTÖTT KI hétfőn este, a hollywoodi Gold- wyn filmstúdiókban. Két sze­mély megsebesült, az épület- komplexum nagy része a lángok martalékává vált. A tűzoltóknak háromórás kemény munkával si­került megfékezniük a tüzet, de így is több millió dolláros kár keletkezett. AzonnaB belépéssel kereskedelmi képesítéssel rendelkező dolgozókat raktári összeállító munkakörbe, raktári segédmunkásokat (férfi-nő), nyugdíjas éjjeliőröket. Amfora-Üvért, Békéscsaba, Kazinczy u. 1-2. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetét az MSZMP békési városi bizottsá­gának, rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik sze­retett férjem elhunyta alkal­mával részvétüket nyilvánítot­ták és elkísérték utolsó útjára. Kiss Máténé Segített az üzemi kollektíva Á szocialista hu­manitás és a munka­társi együttérzés igen szép példáját bizonyí­tották a Budapesti Mezőgazdasági Gép­gyár békési gyáregy_ ségének dolgozói. Bogdán József mun­katársuk ez év feb­ruárjában súlyos ér­bántalmakkal kórház­ba került. Műtét mi­att egész április vé­géig táppénzes beteg volt. Felesége már hosszabb idő óta szintén ágyban fekvő beteg, aki mások ápolására szorul. Amikor munkatár­suk súlyos helyzete tudomásukra jutott, az üzem dolgozói sokoldalú segítséggel igyekeztek helyzetük- kön könnyíteni. Az ünnepek alatt élelmiszercsomaggal és készpénz-ajándék­kal segítették őket és mosógépet is vet­tek nekik, a nődol­gozók pedig teljes nagytakarítást, mo­sást végeztek. A Bogdán házaspár nem maradt magára, Szerencsés Még mindig kapható a borítékos sorsjegy! Az árusítóhelyre „vezeklők”, hódolva Fortuna szeszélyeinek, vagy megsokszoroz­zák, vagy elvesztik a befizetett összeget. Képünkön az istennő egyik kiszemeltje veszá át 100 forintos nyereményét. Fotókiállítás a TIT-ben Hétfőn este a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában Balogh Ferenc, a megyei könyvtár csoportvezetője nyitotta meg Mar­tincsek Gábor fotókiállítását A fiatal alkotó mintegy húsz képet javarészt portrékat állított ki. Az érdekes nézőpontból fotografált arcok az emberek iránt érzett szeretetet, az örö­met fejezik ki. A temető csendjét megörökítő kép éppúgy op­timistán közeli és emberi, mint a tavaszi képek mozgalma«, ese lekvéssel teli sorozata. A képekben óhatatlanul benne foglal­tatik a fiatalság, a derű; a fotózás és az élet szeretete. Képün­kön: balra Balogh Ferenc^ középen a fiatal alkotó. (Fotó: Bódis Miklóst» — LEZUHANT hétfőn éjjel Nürnberg közelében az Izlandi Légiforgalmi Társaság egyik szállító-repülőgépe. Az első je­lentések szerint a gép pilótája és két-három főnyi személyzete szörnyethalt A repülőgép az anyák napjára 12 tonna virágot szállított volna Nizzából sa NSZK-ba. Megkezdődött a V. országos közlekedésgazdasági konferencia Szeged*®, & Tisza SsáÜÓ Jjagytermében kedden megkez­dődött az V. országos közieke. désgazdasági konferencia. Az ország valamennyi szárazföldi, vízi és légi közlekedési válla­latának mintegy 400 vezetője, szakembere vesz részt a ta­nácskozáson, Elsősorban a tu­domány szerepét, jelentőségét vitatják meg az ország közle­kedésének fejlesztésében, ösz- szesen 12 előadás hangzik el a különféle tudományos kutató intézetek, egyetemek ilyen irá­nyú tevékenységéről. (MTI) Tanácstagi fagaMMk Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán, a 6-os választó- kerületben május 10-én IC—18 óráig Sándor István a Partizán n. 10. szám alatt; 18—20 óráig a 31- és 35-ös választókerület­ben Gyebnár Mihály és Hricso- vinyi Lajosné a HL kerületi pártszervezetben. ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZŐ VÄLLALAT jó kereseti lehetőséggel felvesz: VÍZ-, GÄZ-, FŰTÉSSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, továbbá betanított segéd­munkásokat és olyan fiatal dolgozókat, akik nem ren­delkeznek szakmával, de a fenti szakmában esti to­vábbképzéssel 2 éven belül szakmunkásvizsgát kíván­nak tenni. Jelentkezni lehet: Buda­pest, XI., Kőérberki u. 36. (87/b autóbusz-végállomás­nál) személyesen vagy a 669—172 telefonszámon. Anyák napja az öregeknél A détmványoi öregek wtpMH M otthonában kellemes meglep vetés érte az idős embereket* Anyák napja alkalmából c he­lyi kosárfonó üzem, a Lenin éa az Aranykalász Tsz, a gépjaví ­tó és az ÁFÉSZ nőbizottságm meglátogatta őket, s köszöntőt4 te az édesanyákat, nagymamád kai Az otthon idős lakóénak virágokkal, ajándékokkal no kedveskedtek, — köszöntöttek: m, c» GEKET. Május 5-én, vasárnap a békéscsabai MÁV Nevelőotté hon növendékei kedves műsor­ral és maguk készítette ajándék kokkal kedveskedtek az A . szo­ciális otthon idős lakóinak! anyák napja alkalmából. — vb-ülés vésztőn. h«űu nap, május 9-én végrehajtó bl« zottsági ülést tart a vésztői tsH «ács. Az ülésen többek között m mágonihalmon végzett régészéül ásatásokról hallhatnak tájékoz­tatót a meghívottak. — KÉPRABLÁS. Május TT-éfS állítják bíróság elé Rose Bridget Dugdale asszonyt, aki részt vett a Beit-gyűjtemény 19 felbecsül­hetetlen értékű. 3 időközben egy elhagyott corki farmon megta­lált festmények elrablásában., As MSZMP megyeS fetsottságg és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐI CSEREI PÁL FŐSZERE ESZTÖ-H ELYETTES? DEÁK GYULA Szerkesztőségj S6ÖS Békéscsaba. Postafiók IIL Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon: 11-021. 11-051 5601 Békéscsaba. Postafiók HL FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHALT Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónaprat 20.— Ft Bőrét Nvomda Telepe, Békéscsaba Igazgató- Háromszéki Pál Index 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents