Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-17 / 113. szám

Megsúgom j

Magának

.... hogy türelem olykor bosz- szúságot is terem.

Erre egy sorban állás alkalmából jöttem rá, mikor is türelemmel igyekeztem kivárni a rám szabott időt. Ajkaimon elnéző, lágy mosollyal tűrtem, hogy az eladó miniden mással foglalkozzon hosszú perceken keresztül, a kiszolgálást kivéve, ami azért mégiscsak a feladata lett volna. Elnéző voltam a hátam mögött szépen gyarapodó sor ellenére is, hiszen az eladó is csak ember, neki is kijár, hogy munkája közben néhány szót válthasson kollégái- , val. Mikor már a mögöttem gyűlő tömegből dühös morgások hallatszottak, egy felém vetett pillantást elkapva kíséreltem meg jelezni, hogy nem csak az időm gyorsabb eltöltése végett ácsorgók a pult előtt. Mondanom se kell, diszkrét jelzésem észrevétlen maradt mindaddig, míg erélyesebben fel nem hívtam magamra s a szép számmal gyülekező vásárlókra a figyelmet. Utána már ment a kiszolgálás, ahogy az annak rendje és módja. Mindössze annyi történt, hogy egy kicsit visszaéltek a türelmemmel. Mindennapi és megszokott eset, szót sem érdemelne, ha nem, lenne éppen: mindennapi és megszokott. És még így sem lenne érdemes időt vesztegetni rá, ha ilyesmi csak az üzletekben fordulna elő. Csakhogy a türelemmel, a jóindulattal való visz- szaélésnck egyáltalán nem a kem reskedelem a jellemző előfordulási területe. Annyi helyen és annyiszor történik meg, hogy nem is lehet megmondani, hol a legjellemzőbb. Az élet minden területén, az , iskolai tanároktól az alacsonyabb vagy magasabb beosztásban dolgozó vezetőkig, a vásárlóktól az eladókig lehet hallani: visszaélnek a türelmemmel, kihasználják a jóindulatot.

Megsúgom Magának, senkinek sincs végtelen türelme, még a birkának sem. Ez rendszerint lei' is szokott derülni, csak az a baj, hogy mire ez megtörténik, már késő az ügyön meditálni. Pedig hasznos dolog tudni, meddig szabad, meddig érdemes feszíteni a húrt, hogy el ne pattanjon, mert a túlzottan igénybe vett türelem ritkán terem rózsát.

Megsúgom Magának, szerintem rossz befektetés teljes mértékben kihasználni embertársaink türelmét, akár az üzletbe betérő vásárlóról, akár a munkahelyi főnökről van szó. Mivelhogy a vásárló is elmehet másik üzletbe, és a főnök is megharagudhat... És mert mi sem szeretjük, ha valaki visszaél a salat jóindulatunkkal....

(Erőss)

A Magyar Hűtőipar Békéscsabai Gyára felvé- |

telre keres: fiatal :

LAKATOS \

SZAKMUNKÁST, ;

HŰTŐGÉP ÉSZT, |

érettségivel rendelkező fér- ■

fimunkaerőt,

NYUGDÍJAS ;

LAKATOST. :

gépkezelői munkába 55—1»3 5

éves korig. •

__________________81 374 ;

B

aráti kézfogás

Pozsonyi színjátszók előadása MIező megy ere n

Hetvenéves múltra tekinthet vissza Pozsony, azaz Bratislava Vajnory kerületében a színjátszás. Az Osvetová Beseda Művelődési Központ színjátszói diákok, munkások, értelmiségiek és közalkalmazottak. Amatőrök, szenvedéllyel, leírhatatlan lelkesedéssel, akarással dolgoznak: játszanak.

A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége meghívására, az elmúlt év novemberében megrendezett kongresszus határozatai alapján látogatott el Magyarországra, a Dél-Alföldre az együttes. Két- sopronyban, Pitvaroson, Tótkomlóson, Szarvason, s végül hétfőn este Mezőmegyeren léptek a szlovák nyelvet beszélő, nemzetiségi közönség elé.

Josef Zemannal. az együttes művészeti vezetőjével, a magyarországi vendégszereplésen bemutatott háromfelvonásos mű, Martin Kukucin: Bacuhov birtoka rendezőjével beszélgettünk. Először is köszönetét fejezte ki a baráti, meleg fogadtatásért. amely utukon végigkísérte őket. Elmondta, a leg- újabbkori — főként szovjet és szlovák — darabokat, klasszikus szerzők műveit egyaránt műsorra tűzik. A darabokat mindig a csoporthoz, a képességekhez igazítják. Martin Kukucin műve falusi témát dolgoz fel. A nyelvezet egyszerű, közérthető, így remélni lehet, hogy a magyarországi szlovákok is érteni fogják, ezzel az előadással is hozzájárulnak a két nép barátságának további elmélyítéséhez, az anyanyelv műveléséhez.

Mint házigazda, az együttest és a közönséget Mekis Márton, a ház igazgatója köszöntötte, majd az MSZMP helyi csúcsszervezete titkára, a szövetség képviselője és J. Zeman mondott rövid beszédet. Aztán feltárult a függöny, elkezdődött az

előadás. A darab története érdekesnek, izgalmasnak ígérkezett. Bacuhov gazda kivándorolt Amerikába, birtokát a szomszéd, nagyhasú gazdára bízta: kezelje, gondozza, amíg ő a messze idegenben szerencsét próbál. A kövér gazda azonban azzal a hátsó gondolattal, hogy ekképpen megkaparinthatja olcsó áron Bacuhov birtokát, elhanyagolta, parlagon hagyta. Bacuhov hazatér Amerikából, s beleszeret az őt ki- semmizni akaró gazda szép lányába. A számtalan, mulatságosabbnál mulatságosabb bonyodalom után mindenki megtalálja a maga párját, happy enddel végződik a népszínművek ízes stílusát idéző történet.

Célszerű díszletek között, meseszép népviseleti kosztümökben stílusos, kidolgozott '-load ast láthatott a közönség.. Mind a tíz szereplőt csak dicséret illeti, így a kövér gazdát kacagást fakasztóan alakitó F, Fasung-ot; a lányát játszó, kedves-bájos M. Fasungová-t; ez agglegény-szerepben koméd iázó. nagyszerű karakert nyújtó V. Zeman-t. az igazat mondó és bonyodalmakat okozó öreg bérest F. Ziská-t; a Bacuhovot játszó P. Belaj-t, a heveskedő szerelmes Misa szerepében L. Horváth-ot, de lehetne említeni a többi szereplőt is: A. Osval- dová-t, A. Hrabáková-t, V. Ku- kucová-t, M. Bednárová-t.

Két nép a kultúra erejében fogott kezet öt községben, öt alkalommal, s bizonyára a sikerekkel kísért út után a vendégszereplésről hazájukba visz- szatérő együttes, az élménnyel otthonukba térő közönség még sokáig fog emlékezni az előadásokra, hogy aztán egyszer ismét találkozhasson. Egy újabb baráti kézfogásra.

Nemesi László

Álmavirágzás

Szaboles-Szatmár megye almáskertjeiben virágba borultak az almafák. Az almáskertben a Kertészeti Kutató Intézet munkatársai új almaíajták előállításán dolgoznak. A képen: izolálják és beporozzák a virágokat.

(MTI fotó: Balogh P. László felvétele)

Klubtalálkozó

Április 20-án, hétfőn este 18 i késcsabai Gyopár, a Kner Nyomorától a békéscsabai ifjúsági és ' da és a ’’Tégla” Klub tagjait. A úttörőház Tízek Klubja látja i játékos vetélkedő házigazdája vendégül a gyulai Titán, a bé- I Hevesi József klubtitkár lesz.

LÁSZLÓ LAJOS:

URÁNBÁNYÁSZOK

10.

— Ne botrán kozzon meg ezen — néz rám szürke szemével —, én becsülöm a papírt. Munkáért kaptam. De néha előveszi a gyerek. Szeret rajzolni, verjem meg, ha éppen akkor van kedve „művésizkedni”, amikor az okleveleimet lapozza? Én meg mindig terveket forgatok a fejemben, elragad a képzelet, ilyenkor skiccslek, akármi akad a kezembe. Meg — őszintén — ki beszól ma már ilyen dolgokról? Elfelejtették azt az időt, amikor egy kezdeményezés az életet, a továbblépést jelentette. Alkkor se mindenki örült az én dolgaimnak. A műszaki vezetők hitetlenkedtek, megdorgáltak. ötvenháromban az akkori komlói bányaigazgatóval is volt vitám. írtam Rákosi Mátyásnak, mert fájt, hogy félremagyarázzák a törekvésünket. Fogadott, és megígérte, szabad kezet kapok a vágathajtasokhoz. Mire hazaértem, már telefonált az igazgatónak, aki jó ismerőse volt Rákosinak, és rám támadt: „Miért futkosok az ő háta mögött panaszra?” Nagyon összevesztem vele. De attól kezdve nem akadályoztak. Mielőtt az uránhoz kerültem, megválasztottak országeyűlésj képviselőnek. Három ciklusban voltam a parlament tagja.

— Eljárt vagy szólt is bányászok érdekében?

— Amikor tehettem, csak őér- tüik szóltam. Nem rajtam múlt. hogy visszaesett a megbecsülésük. Most én úgy látom, nem nagyon foroghatnak olyan körökben, ahol meghallgatják őket.

— Vagy talán nem olyan látványosan, mint másfél évtizede.

— Nem tudom. Én jobban

* Részletek a Gondolat Riadónál az Idei könyvhétre megjelenő riportkönyvből.

szeretném, ha az egyszerű emberek több szót kapnának, és az se lenne baj, ha ezt mások is látnák. Nem szégyen ez, kérem. De én már nem vagyok bányász, nincs illetékességem az ő nevükben szólni.

— Öt éve, hogy nyugdijba ment. és már...?

— Én szeretem a bányászokat, de ők elfelejtettek. Nem érnek rá ebben a rohanásban velem törődni. Én ezt megértem. Én meg tartózkodom az emberektől. Nagyot hallok, félvak vagyok, Azért húzódok oda, ahol nem kell hang, szónoklat, meggyőzés. bizonyítás: csak munka és ragaszkodás a természethez. Én, uram. a hallgatásommal olyan szépen értem a növényeket, a szőlőt, a szamócát, a barackot, a füvet, a rózsát, hogy nem is képzeli. Nekem megfordult az óletem. A küzdelem helyett a nyugalmat keresem.

— Most nyűvöm a harmadik autómat. Az elsőt akkor kaptam, amikor Magyarországra száz Moszkvics jött be, és csak kör- orvosok igényelhettek. Én kaptam, vehettem, mert sztahanovista voltam. A másodikat mint országgyűlési képviselő igényeltem. A harmadikat? Ahhoz csak egy jogcím kellett: a pénz. Na. látja... Nem csak az én életem fordult meg.

— Pár száz méter ide a bánya központja, amióta nyugdíjazták,, hányszor járt ott?

— Egyszer se. Én megkapom azt a nésyezer-hétszáz forintot,

és elteszem. Fütyülök a központra. azokra, akik ott ülnek. Akkor se mennék, ha hívnának. Nekem ne mondjanak ájtatos szavakat. Elegem volt a szavakból. Nekem a természet szavát kell meghallanom.

— A társai, akikkel a föld alatt dolgozott, ők csak megkeresik.

— Nem nagyon. Néha kijönnek a szőlőbe. Egy pohár bor, egy-két szó, és kész. Ha meg nem nagyon ismerem, kaphat bort, de pénzért. Mert a szőlővel sokat kell dolgozni. Nagy a rezsi. Tavaly, amikor a jég volt. a fogam csikorgattam, alig maradt valami a tőkéken. És mégis szűrtem tizenkét hektót. Minden második évben jelerakom érett trágyával. Egy tsz-ből hozatom, de nem mondom meg, honnan. Titok, mprt ötven liter borért kapok két-három vontatóval. És az a bor... De a parasztnak jó. Megszokta a cukros bort.

— Autója van, birtoka, háza, szép nyugdíja, elégedett?

— Ha jó a termés, igen. Ha nem. akkor mérgelődök. Az autóval nemigen járok, legfeljebb nyáron Harkányba, a Balatonra. Külfödön nem voltam, mióta nyugdíjas vagyok. Azelőtt jártam Bulgáriában. Csehszlovákiában, Romániában és egyszer Becsben, a VXT-en. Tagja voltam a DISZ központi vezetőségének. Vittek.

— Egyszer, úgy tudom, a Szovjetunióban is volt.

— Mikor átjöttem az uránhoz. Kiutaztunk tapasztalatcserére. Jártam Moszkva alatt, a tillái bányákban és Krivoj Rog- ban. Bemutatót tartottam gyors- vágathajtásbói. A Szovjetunió

valamennyi bányaüzeméből nézték a munkámat. Én olyan szervezettséget sehol se láttam.

— Megérkeztünk délután, mondták, pihenjünk. Megfúrod- tem, megvacsoráztunk, aludtunk. Reggel jöttek értem autóval, és beöltöztünk. Leszálltunk a bányába. De ott már minden készen volt. Csak meg kellett fognom a fúrót, ök már állványos fúróval dolgoztak, mi az uránnál még kézben tartottuk a huszonhárom kilós szerszámot. A miniszter is leszállt. Mikor végeztem, megfürödtünk, asztalhoz ültünk. Én a tolmács és a miniszter mellé kerültem. Biztosan úgy is intézték. Akkor azt mondja a miniszter: „Én magát bányamérnöki egyetemre külde- ném.” „Nem, válaszoltam, én nem négy évet, felet se bírnék ki távol az otthonomtól.”

— Egy valami nagyon feltűnt nekem. Ott, a bányaközpontokban nincsenek olyan paloták, mint nálunk. Kis földszintes épületekben van a főnökség, olyanok azok, mint nálunk a felvonulási épületek. És nincsenek tele adminisztrátorokkal, könyvelőkkel, normásokkal, diszpécserekkel, előadókkal. De a bánya az szebb, korszerűbb, jobb a gépesítés. Mikor itthon ezt elmondtam, görbe szemmel néztek rám.

— És alighogy átkerült az uránosokhoz, megtörtént a baj— A szikla rápattant a szememre. Fél évig táppénzen voltam. Utána leszálltam még, de már nem ment a munka. AJig tudtam elérni azt, amit azelőtt könnyen megcsináltam. Már nem voltam a régi,

— Milyen volt a régi vágathajtó?

(Folytatjuk.)