Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-15 / 111. szám

Kiáltványféle apró ügyben

Elünk-e mindig kínálkozó lehetőségeinkkel?

Nem arra gondolok, hogy kihasználjuk-e a „kiskapukat”, ügyeskedünk-e a magunk használja a mások kárán, még csak a „nyomtató lónak nem kötik be a száját” kétes értékű mondást sem szeretném követendő példává kozmetikázni.

És arról sem akarok polemizálni, hogy mennyivel jobban élnénk. élhetnénk, ha teljesebben használnánk ki a munkaidőt, vagy hogy mennyivel színesebb volna az- életünk, ha gyakrabban elmennénk színházba, könyvtárba, kiállításra.

Nem mintha ezek nem lennének nagyon fontosak. De most hétköznapibb, az említettekhez képest igazán apró dologról van csupán szó. Az autóbuszon hallottam, hogy ..kevés a fa. a virág, a zöld Békéscsabán”. Cáfolni nehéz lenne az állítást, nem kell szakembernek lenni hozzá, hogy bárki tudja: bizony elkelne a több park, az utcákat övező dúsabb fasor, a játszótereken a frissebb fű, színesebb virág.

De azért vannak fcsabán zöldterületek, amelyeket — panasz ide, sopánkodás oda — nem használunk ki eléggé. Egyetlen példa a kínálkozó nem is olyan kevésből: az Élővíz-csatorna partjának fűzfái, gesztenyéi tavaszi pompájukban megérdemlik, hogy elzarándokoljon hozzájuk az ember. Ha a városközpont felőli oldalon sétálunk végig, hatalmas erdőt, hegyeket idéznek a másik oldal gesztenyéinek ezervirágos, tömörzöld koronái. A túlpart kellemes hűvöst, tisztább levegőt, a száz méterrel távolabbi utcákhoz kéoest hirtelenül ajándékba kapott csendet kínál.

És mégis sokszor földre szegezett, vagy legfeljebb a járdán haladóban ismerőst kereső szemmel megyünk el a fák mellett, ha arra visz a hivatalos utunk. Idegnyugtató látványtól, szemet- szívet-tüdőt pihentető lehetőségtől. fosztjuk meg magunkat a figyelmetlenséggel.

Sokszor idézett történet, hogy az egyszeri gróf Angliából hozatott parképítő szakembert, varázsolja újjá a kastélya környékét. Aztán utazni indult, s visz- szatérvén kétségbeesve kapott a fejéhez: az elhanyagolt díszfák, cserjék helyére az angol „közönséges, ű tszéli akácokat” ültetett.

A kertész védelmébe vette a „közönséges, útszéli akácokat”, ■ mondván, hogy a gróf jogtalanul, * a megszokottság rossz beideg- j ződése miatt nézi le a remek virá- j gú, szép lombú, a világon min- J denütt többre becsült fát.

Ne essünk a kétségbeesett£ parktulajdonos közelit lenéző, a : karnyújtásnyira lévőt fitymáló [ viselkedésének hibájába. Sétál- [ junk —. s ne loholjunk — végig ■ egyszer a vízparton, szívjuk be £ jó alaposan a tüdőnkbe a név- £ télén mellékutcák „közönséges” £ akácainak illatát. Fogadjuk el a! természettől, amit tálcán kínál... £

(cl—ő) | ■ ■

■—————————----------------- r

—

——————E

ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZŐ 5 VÁLLALAT

■

jó kereseti lehetőséggel £ felvesz:

VÍZ-, GÁZ-, FŰTÉSSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, £

továbbá betanított segéd- £

munkásokat és olyan fiatal 5

dolgozókat, akik nem ren- |

delkeznek szakmával, de a •

fenti szakmában esti to- £

vábbképzéssel 2 éven belül £

szakmunkásvizsgát kíván- £

nak tenni. :

•

Jelentkezni lehet: Buda- £

pest, XI„ Kőérberki u. 36. £

(R7/b autóbusz-végállomás- £ nál) személyesen vagy a • 869—172 telefonszámon.

Nem kímélik a lányok a téglatisztításhoz nem szokott kezüket

Társadalmi munka Békéscsabáért

Hét funkció

„Mit csinál szabad 'idejében?” — kérdezte az újságíró egy fiatal lánytól, az egyik szövetkezet nemrég kitüntetett KISZ- titkáráiól. Erre a lány csak azt tudta elmondani, hogy mit. csinálna, ha lenne szabad ideje. Mert naponta — hivatali mun- kakörben — 8 órát dolgozik és még hét társadalmi funkciója is van.

Aki a közösségért önzetlenül többletmunkát vállal és azt becsülettel is teljesíti, megérdemli, hogy az újság elismerőleg írjon róla és példaképül állítsa mások elé. Ebben az esetben azonban kételyek merülnek fel bennem: vajon manapság célszerű-e ennyi megbízatást adni valakinek? Nem lenne okosabb dolog megosztani a feladatokat úgy, hogy maradjon mindenkinek szabad ideje?

Emlékszem, a felszabadulás után sok-sok lelkes emberre volt szükség. Olyanokra, akik hajlandók voltak fáradhatatlanul dolgozni azért, hogy élni lehessen ebben az országban. Romot takarítottak, hogy közlekedni tudjanak, gépeket szereltek, hogy az üzemekben legalább megkezdhessék a termelést. Éhezve, rongyosan, egy fillért nem kaptak a munkájukért. A kommunisták mutattak példát, mint ahogy később, az ellenforradalom idején is, amikor fegyverrel kellett megvédeni társadalmunkat. Vagy gondoljunk csak az 1970-es nagy

árvízveszélyre! Sok tízezren éjjel-nappal őrizték a megáradt folyók gátjait.

Ilyen nehéz időkben minden tisztességes embertől joggal el lehet várni, hogy áldozza fel a szabad idejét. Hetekig vagy hónapokig. De most, amikor senkit sem „üldöz a tatár”, mire való, hogy egyeseket évről évre túlterhelnek társadalmi munkával? Először egy feladatot kap. Ha rájönnek, hogy azt lelkiismeretesen csinálja, megbízzák még eggyel, aztán kettővel, hárommal ... héttel. Mintha rajta kívül mások nem is jöhetnének számításba. Pedig ha megosztanák a feladatokat, eredményesebbé válna a munka és mindenkinek maradna szabad ideje, ami elengedhetetlenül fontos a mai életben. Fontos, mert ilyenkor nyílik lehetőség a tanulásra, művelődésre, a szórakozásra, pihenésre. Arra, hogy valaki lépést tudjon tartani a fejlődés követelményeivel, egyúttal pedig képes legyen frissen, újult erővel dolgozni.

Ha tehát a hét funkciót viselő lány a közösségért vállalt önzetlen munkájáért elismerést is érdemel, a sok megbízatás azonban mégsem állítható mások elé példaképül. Legyen kevesebb funkciója és legyen szabad ideje is, hogy megőrizze sokáig a fiatalságát és az egész, ségét!

Pásztor Béla

A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium kétszáz diákja a héten három nap társadalmi munkával segítette a megye- székhely szebbé tételét. Több mint száz fiú és leány a Vand- háti úti Kulich Gyula Kollégium mellett az ifjúsági sportkombinát építkezését segítette. Egy csoport padokat festett a Mokri utcai lakótelepen, és egy másik az Irányi utcai régi épületek bontásánál segédkezett. A fiatalok jó hangulatban, vidáman végezték munkájukat, mely ' nemcsak hogy hasznos volt, de sokakkal megismertette a fizikai munka jóleső örömét is.

A kézilabda-, kosárlabda- és röplabdapálya feltöltését és cgyengetését a fiúk végzik.

((Demény)

»■•••■■••••••••■■■■•■••••■■'■•••■■•■■■••••■■•I

mi titnniMgtiti

LÁSZLÓ LAJOS:

8.

— Anyám várt otthon. Mikor beléptem, megfordult velem a világ, mégiscsak ittam. Minden kijött belőlem. Anyám sírt. De ő nemcsak beteg, hanem erős asszony is. Felhívta telefonon az üzemvezetőt és nagyon összeveszett vele, holott az üzemvezető semmiről se tehetett. De az én anyám ilyen. És volt szava, mert ő mint nyugdíjas, a bánya kul- túrotthonában könyvtároskodott.

— Elhelyeztek attól a brigádtól. A másik csoport, ahol dolgozni kezdtem, józanabb volt. Legalábbis kezdetben ezt hittem, és tapasztaltam is. No de ment a megjegyzés. „Lüké értelmiségiek, puha kezű hivatalnokok, nem kell ehhez érettségi, hanem kemény marok.”

— Nem figyeltem a megjegyzéseikre, mert nem akartam. Ez is ingerelte őket. Akkor más politikát kezdtek. Nekem adták a munka nehezét. A kalapácsolást, a törmelék lapátolását. És egy kőlapát harminc kiló. De így se bírtak velem. Akkor már némileg megedződtem, meg fűtött a gyűlölet is. Fizetés napja közeledett. Észrevettem, hogy kevesbednek a megjegyzések, A munka elosztásánál is jobban kedveztek, a kaparó mellé állítottak. Magyarázták, hogyan le• Részletek a Gondolat Kiadónál az idei könyvhétre megjelenő riport- köuyvbéL.

hét könnyen rábillenteni az aknára. Mindez azért volt, hogy megfogjanak kártyakibicnek. És ez a bányászok körében nem csak azt jelenti, hogy állok es nézem a játékot, de azt is, hogy ha a partnerem pénze elfogy, kisegítem.

— Tudtam én ezt és megléptem tőlük. Megyek műszak után az ebédlőbe, gyorsan eszem és az egyik barátommal a motorján hazamegyünk. De a barátom aznap nem volt műszakon. Akkor elindultam gyalog, két óra alatt hazaérek, gondoltam. Am a vájár meghiúsította a tervemet. Szerzett egy kerékpárt. Utánam jött és fölültetett. Bejött velem az irodába, fölvettem a pénzt. Nem ment el mellőlem egészen addig, amíg a munkás- szállóhoz be nem kísért. Ott már javában ment a parti. Huszon- egveztek. Az én „főnököm” kezdetben nyert. Háromezer forintot. No, erre iszunk. Mindenkinek fizetett. Újból a kártya.

Hajnali négyig. De akkor már ezer forinttal tartozott. Hátrafordult: „No. gyerek, kenj meg egy kis pirossal!”

— Mit tehettem, adtam száz forintot. Elment. Megint egy piros. És ital. Aztán fölálltak. Ketten megfogták a kabátom: „Te úgyis józan ember vagy. Családod meg nincs. Ki a fene kérdi tőled, mit hoztál? De a szegény családos ember mit küldjön haza? Nem, ne félj, nem vesszük el a pénzed. Csak kölcsönkérjük...”

— Azzal levették a kabátomat, kiszedték a fizetésemet. Illetve egy százast meghagytak. Egész délelőtt bolyongtam a városban. Anyám már a rendőrséggel kerestetett. Mikor hazamentem, megpofozott. Nem mertem megmondani, mi történt és azt hitte, elvertem a pénzt. Elzavart aludni, ő meg személyesen ment az üzemvezetőhöz, tegyenek más helyre. A pénzemet sohasem kaptam vissza, de ekkor kerültem az operátorokhoz. Volt némi érzékem a műszerekhez, hamar megtanultam a kezelésüket. Tetszett nekem ez a munka.

— A barátom, aki jó nevűvá_ jár volt, kieszközölte, hogy ennél is jobb beosztást kapjak, bányamérő lettem. A bányamérők határozzák meg a művelés irányát. Nagyon szép és felelősségteljes munka. És még ma is ott lennék, ha a barátom élne.

— Mindenki szerette. Erős, vállas gyerek volt, csak az egyik karja, paralízis miatt, csökevé- nyesen nőtt. Vele jártunk szórakozni, ő ismertetett össze a feleségemmel is, aki most a dú- sítónál dolgozik. Laboráns. Jobb is, hogy nincs itthon, mert akárhol említik a barátunkat, elfogja a zokogás.

— Ügy történt a halála, hogy egy befejezett fejtésből akarták visszaszedni a támasztékot, a biztosítást. Mondják úgy is nálunk, hogy „visszarabolják” a TH-gyűrűket vagy á gerendákat, attól függően, mikor és hol milyen biztosítást alkalmaztak. Arra nincs ukáz, hogy életveszélyes omlásnál is vissza kell szedni a gyűrűket. .Ennek eldöntését az aknászra meg a vájárra bizzák. Meg a lelkiismeretre. A főnökök mondták, hogy ne hozza ki az omlásból a gerendát. Látszólag bele is ment: mégis, amikor a többiek átmentek egy feltörésbe, megkísérelte. És ráesett egy szikla. Nagy, kétmázsás, semmit érő kődarab.

(Folytatjuk.)

URÁNBÁNYÁSZOK

✓