Békés Megyei Népújság, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-14 / 87. szám

KÖRÖSTÁJ

A műkedvelő színjátszásról

az utóbbi Ev ekben

» művelődési otthonok munkatervéban a televízióban, rádióban és a sajtóban meglehetősen kevés szó isik a műkedvelő színjátszásról, Ez arra vall, hogy öcsit megfeledkeztünk kulturális munkánk e fontos területéről, s úgy tűnik, mintha a kulturális forradalom jelenlegi szakaszában, -ohanó világunkban, a tudományos és technikai forradalom időszakában nem volna szükség az önművelődés, a kollektív alkotás eme nélkülözhetetlen formájára.

Ez annál is meglepőbb, mert felszabadulásunktól kb. 1965-ig a néptánc mellett a színjátszás volt az, amely nagyon sok embert vonzott ügy is, mint aktív résztvevője a színjátszó csoportoknak, úgy is, mint közönség a színpadi történés, cselekvés részese.

Közismert tény, hogy színpad és közönség nélkül nincs, illetve nem beszélhetünk színjátszásról, bármilyen kiváló együttesekkel is rendelkezünk. Sajnos napjainkban sem a színjátszásról, mint mozgalomról, sem műkedvelő színjátszást igénylő közönségről nem beszélhetünk.

Mi ennek az oka? Nyilvánvalóan több okot. lehet felsorolni a mélyebb vizsgálatok alapján.

Elsősorban a művelődési otthonok tehetnek arról, hogy e kulturális tevékenység ennyire visszaesett. Persze a művelődési otthonok tárgyi és személyi feltételednek szűkös volta kicsit feloldja ezt a felelősséget, de nem egyértelműen. Elsősorban azért, mert a művelődési otthon igazgatója dönt az adott város, község esetében a párt- és tanácsi vezetőkkel & testületekkel egyetértésben arról, hogy intézményében — éves munkatervének megfelelően — milyen főbb nevelési területekkel kíván tervszerűen, szervezetten és céltudatosan foglalkozni.

Nyilvánvalóan a művelődési otthon vezetőjének döntésénél feltételezzük, hogy az adott község vagy város lakosságának legmegfelelőbb, legindokoliabb igényét figyelembe veszi, de a művelődési otthon igazgatójának nemcsak a meglevő igényekre kell reagálnia, hanem a szunnyadó vagy felszínen nem jelentkező, de szükséges, indokolt és nélkülözhetetlen igényeket is fel kell keltetnie. Ilyen tgényfelkeltési feladat a műkedvelő színjátszás.

Ez a tevékenység az anyanyelvi kultúra ápolásának, fejlesztésének is nélkülözhetettem formája, ismeretes,

hogy e vonatkozásiban — a XIX. században — a magyarok, szlovákok, románok stb. milyen nagyfokú harcot folytattak, felismerve az ügy fontosságát és jelentőségét.

KOMOLY OKKÉNT jelentkezhet az a tény is, hogy a legtöbb művelődési otthonnak rossz a tárgyi feltétele, költségvetésében szűkös az állami támogatás összege, nincs megfelelő képzettségű rendező, nincs előadásra alkalmas színdarab. Ezenkívül még nagyon sok indokot lehetne felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy miért nem lehet működtetni, illetve miért nem működik műkedvelő művészeti csoport vagy ennek egy bizonyos vonatkozásban korszerűbb formája, az irodalmi színpad. Ez az utóbbi nem új forma ugyan — de megoldását illetően — és a munkásmozgalmi hagyományokhoz kötődik. Művelése és továbbfejlesztése a kulturális forradalom jelenlegi szakaszában indokolt és igen fontos feladat. Ugyanakkor az anyanyelv művelésének és az anya- nyelven való művelődésnek is egyik legkorszerűbb formája. Persze klasszikusaink színdarabjai, illetve azok színre vitele minden időben, minden alkalomkor korszerű cselekedet. A színjátszásnak igen nagy a közvetlen és a közvetett hatása nézőre és szereplőre egyaránt.

Az okokat nem sorolom

tovább.

Közismert az is a továbbiakban, hogy egy színdarab bemutatására való felkészülés folyamán az adott színjátszó együttes is — a kis kollektíva — szórakozik és művelődik. Mélyrehatóbban megismerkedik azzal a korral, amelyikben a darab játszódik, azokkal a jellemzőkkel, szituációkkal, amelyek a darabban fellelhetők. Ugyanakkor a darab nyél végétet fa elsajátítják, sőt a színpadon az előadások alkalmával propagálják, népszerűsítik is a szereplők. Ez annál is fontosabb, mert az utóbbi időben a nemzetiségi lakosság köréiben is egyik igen jelentős, fontos feladat az anyanyelvi kultúra élővé tétele, felpezsdítése, presztízsének növelése. A műkedvelő színjátszó csoportok nyelvművelő tevékenységét természetesen a magyar lakosság sem nélkülözheti éppen a fentebb elmondottak miatt.

HA A SZÍNJÁTSZÓ mozgalomról beszélünk, nem feledkezhetünk meg ennek bölcsőjéről, az iskolai színjátszásról, mert ezt a tevékenységet ott kell elkezdeni, ott kell lehetővé tenni az anyanyelv formálását, csiszolását, gazdagságának sok színben való kibontását A színjátszó mozgalom alakulása azon is múlik, hogy a pedagógusok — nagy elfoglaltságuk mellett — mit és mennyit tesznek iskoláinkban e régi és igen nemes hagyomány élővé tétele érdekében. Hiszen az is közismert, hogy a színjátszás nagyon kedvezően befolyásolja az olvasómozgalmat, a könyvtárak tevékenységét, vagyis növeli az anyanyelven való olvasási vágyat, kedvet.

Tehát ahhoz, hogy a művészeteket pártoló, alkotó kollektívák létrejöjjenek és minél többen beszéljük anyanyelvűnket kristály- tisztán, szépein, az is szükséges, hogy a feledésbe merült vagy ma még nem sokra becsült műkedvelő színjátszást felébresszük, ápoljuk és fejlesszük; figyelembe véve azt, hogy ezzel is nagy léptekkel tudunk előbbre haladni a nemes célok és feladatok végrehajtásában, a szocializmus magasabb szintű építésében.

Csende Béla

Kovőes Fona

Utca

Hiedelmek, varázslatok, boszorkányok

Krupa András könyve

Békés megye népének — néprajz területén belül — az anyagi kultúrájára vonatkozó ismereteink, annak ellenére, hogy az utóbbi időben pár igen jelesnek mondható községi és városi monográfia jelent meg, szűkösek. A folklórhagyaték még mindig mélyen szunnyad ismereteink túrházában. Néha-néha ugyan felvillan a népi ..tudásnak” ez az ága is. hogy bepillantást engedjen a múlt élet erőinek nagy irányításába.

Megyénk folkl^rkutatőjá. nak, Krupa Andrásnak jelent meg a közeli napokban ilyen tartalmú tanulmánya: Hiedelmek, varázslatok, boszorkányok címmel. Munkájában három szlovák helység, úgymint Békéscsaba, Tótkomlós és CSsanádalberti szlovák lakossága élő, de nem mindig alkalmazott hiedelemvilágát írja le. azokat, melyeknek egy jelentős részét a kutató megalapítása sze_ rint, a felvidéki hazájukból hozták magukkal még 200—250 évvel ezelőtt, más részüket pedig már itt alakították ki a környező magyarság hatására, vagy vet. ték azokat át teljesen, és fogadták el irányítóul a maguk életében.

Mindegy volt, szegény vagy gazdag, olvasni tudó vagy analfabéta, falusi vagy tanyasi. a hiedelemben való hit. a bennük való bízás és a tőlük való félelem már gyermekkorukban táplálódott beléjük, és a múltban életüket el sem tudták képzelni a természet jelenségeinek, de főleg az általuk élőnek elkép_ zeit szellemek segítése, irányítása vagy éppen bajt hozó támadása nélkül.

A nap, a hold a csillagjuk állásából, fényéből következtettek az időjárás változására, a termés bőségére vagy elmaradására. A férfi ég a nő szerelmi kapcsolatának a megteremtésére és elmélyítésére soksók varázslatos, néhol megdöbbentő hiedelmet sorol fel Krupa András. Az esküvő. a lakodalom, a terhesség és a szülés körüli babonás szokások nagy tömegében az idősebb asszonyok voltak az eligazítok, nemegyszer egy-egy tragédia előidézői. Az életüket irányító hiedelmek «órába belekerült már a csecsemő és a kis gyermek is, de nem szabadulhatott annak szövevényéből egész élete folyamán a felnőtt sem,

Krupa András tág teret szentel a népi orvosié« leírásának is. mert köztudott, hogy a szlovák parasztság is elsősorban a házi patikákban bízott és csak végszükség esetén fordult orvoshoz. akár saját maga vagy családtagja, vagy a

Várkonyi Táoo*

Ségi. konyhe"

gazdaságot jelentő állatai betegedtek meg.

A ház körüli minden munka megnyilvánulását babonás hiedelmek kísérték: amikor házat építették. ha éjjel megreccsent a szoba bútorzata, kenyérsütés alkalmával és számos más vélt jelenség alkalmával mindig felkészültek és készen álltak valamilyen, már előre sejdített baj elhárítására a maguk vagy mások segítségéveL

Szépen fogalmazza meg Krupa András, hogy az ember mindig kapcsolatban állt a természettel: a fákkal, a virágokkal, a vadnövényekkel, az állatokkal, a madarakkal, a rovarokkal ég hiedelmük szerint mindenhez kapcsolódott valamilyen jó vagy rossz esete, ked:t: az egyiktől félni kei lett. a másik segítője volt az embernek.

A legnagyobb bajkeverők a varázslók. a rontok, a ..boszorkák” voltak emberre, állatra egyaránt. A kísértetek. a lidércek tettes is állandóan beszélgetésük témái voltak, de legjobban talán a „topenyectől” féltették gyermekeiket.

A három helység szlovákságának hitvilági anya,, gat. amint az író mondja, méa valóság, de korosztályok szerint más és más az értelmezése. mert amíg egyes idősebbek még élnek velük, mások még ismerik azokat, de a racionális étet következtében már nem igazodnak hozzájuk. a fiatalság pedig már a legtöbb esetben kigúnyolja azokat, legfeljebb szívesen hallgat., ja az idősek elbeszélésébe»!.

Ez a népi kultúra, amint Krupa András is írja, „olyan kincs, amely felett lassan be kell csuknunk a kincsesláda fedelét”, és valóban, a nép hiedelemvilága a végét járja a modem tudományokkal szemben. De Krupa András ne zárja le kutató kincsesládája fedelét, hanem folytassa tovább munkáját úgy hogy minden, eddig feltáj ratlain hiedelemanyag bele. kerüljön a nyitott kincses- ládába.

Táborr György