Békés Megyei Népújság, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-04 / 79. szám
Nyelvi gazdagodásunk forrásai Egy eszmefuttatás nyomában B ntyettv, a. nyelvi eszközök használata hivatásomhoz tartozik. Ezért — a művészi élményen kívül — érdeklődéssel olvasom az irodalmi műveket, érdeklődéssel hallgatom, olvasom a nyelv használatáról, a nyelvi jelenségekről szóló jegyzeteket. Újságíró vagyok és nem a ‘nyelvtudomány művelője, de a nyelvtudománytól kapott ismeretek vérteztek fél arra,, hogy a nyelvi eszközöket tudatosan is használhassam. S amikor azt mondom, hogy a nyelv az emberek érintkezési eszköze, akikor ezzel azt is kifejeztem, hogy a nyelv soha nem különül el, nem is különülhet el a társadalomtól, a közösségtől, abban gyökerezik. Ezért olvastam fanyalogva lapunkban, a Békés megyei Népújság 1974. február 17. számában a „Nyelv és élet” címe» megjelent eszmefuttatást T öbb ok miatt fanyalogtam. Egyik oka, hogy idézeteik halmazát borította elém, miközben úgy is citált szerzőt, hogy az „a tőle megszokott pártossággal” írt az emberekről. De hogy miben jut kifejezésre a citált szerző pártossága, arról nem tudunk meg semmit az eszmefuttatásból, homály fedi azt S az idézetek, fogalmak kavalkádja olyan riasztóan hatott, mintha lovakat táncoltató csoport ugratott volna elém, nagy porfelhőt keverve. Próbáltam ugyan megnyugtatni magam, hátha pamflet került a kezembe, de közben kiderült hogy erről szó sincs. Halálos komolyan intenek az eszmefuttatás szavai, „hogy a jól beszélő és jó fellépésű tanuló akkor is kivágja magát ha alig ismeri az anyagot” Ezek szerint aratáskor nem az a lényeg, hogy dús kalászú gabonát csépelnek vagy szalmát, csak zúgjon a gép. (A tisztelt tanári kar most már gondolkozhat!) Mondhatom, remek bukfenc,, mert ezt a műveltséggel párosítja az eszmefuttatás. S a szűkszavúságot a műveltség hiányának tudja be, s a „logikai sort” azzal is kiegészíti, hogy Budapesten hatéves gyerekeknél végzett felmérés alapján ki de rí tét tje: «.-...a munkáskerületekben lakó munkásgyerekek nyelvhasználata elmarad a Belvárosban... élő munkásgyerekekétől is, nemcsak az ottani értelmiségiedétől”. Magától értetődően felvillant bennem, hogy tízéves koromban a Nemzeti Színházhoz közel laktam, a Népszínház utca 19-ben, s naponta játszottam két olyan gyerekkel, akik mellett nevelőnő volt. Mégis szűk szavú voltam, mint a két játszópajtásom közül az egyik, s az angyalföldi pajtásaim közt volt nem egy olyan bőbeszédű, hogy a Nemzeti Színház környékén lakók megirigyelhették volna, ha ezzel fémjelezték volna bennünket. Pedig mi többször voltunk mondjuk az akkori Városi Színházban, mint az angyalföldiék. Különben a szűkszavúságom máig is megmaradt Az eszmefuttatás szerzője aligha vette figyelembe az ember öröklött jellemzőit De ez már egy tudományághoz tartozik, nem pedig ide. Olyan oka is volt a fanyal- gásomnak, hogy az idézetek halmazában szolgai átvételt kellett íeismemem. Mégpedig: „Anyanyelvi helyzetünk egész kulturális fejlődésünknek, tehát a munkáskultúrának is meghatározója”. (Sic!) Nem volt szándékomban messzire visszanyúlni, mégis rá vagyok kényszerülve, hogy megjegyezzem: Engels a munka szerepét jelölte meg a majom emberré vág BÉKÉS MIM Szn 1974. ÁPRILIS «. Ideában, minek következtében az emberek érintkezési eszköze, a nyelv is kifejlődött. R munka jéllegével összefüggő nyelvhasználat jelenik meg akkor is, amikor öten-ha- tan meghimbálják a nehéz gerendát és „hó-rukik!” kiáltás, sál lökik fel a kocsira. S ha a nyelvi rétegződés fedi a társadalmit, ez azért van, mert attól függ. Különben a muníka és a kultúra egy és ugyanazon dolognak két oldala. Azért mondjuk, hogy mindenben kétszer kell győzni: a valóságban és az emberi fejekben. Kulcskérdés, hogy mi van a fejek, ben és mennyi. Ha a mennyiséget vesszük, akkor tizenhét európai országot figyelembe véve, beleértve Franciaországot és Angliát is, 4—5. helyen állunk. Gondoljunk itt egyebeik közt a könyvtárolvasók, a középiskolások számára. S azt már senki nem vitatja, hogy megtörtük a volt uralkodó osztály műveltségi monopóliumát. De a műveltség sem más, mint eszköz, hogy az ember kényszer nélkül érje el a magasabb rendű, a szocialista erkölcsiséget. S ez nagy erőket szabadít fel az alkotásra. Ergo: a kultúra kiszolgálja a gazdaságot, a politikát és fordítva: a gazdaság megteremti a feltételeket a kultúrának. M arx arról beszélt, hogy a technika az ember számára semleges, lehet utas. szállító gépeket gyártani, és olyan eszközöket, melyekkel el lehet pusztítani az embereket. A szocializmus természetéből fakad, hogy mi csak az anyagi javak termelését szolgáló gépeket szeretnénk gyártani, hogy ebben korlátozva vagyunk, ennek oka a kapitalizmus léte. Ennek ellenére mi a technikát a természet meghódítása eszközének tartjuk. Ugyanakkor o technika gondolkodást is jelent, tehát életünk része, a kultúra része. És már helyben vagyunk újra. Mi gazdagítja a nyérvet? Mi más, ha nem a társadalom gazdasági, kulturális növekedése? A kulturális növekedést példázzuk a könyvtári olvasókkal, a középiskolásokkal. A gazdasági, technikai növekedésről, ha mást nem is említünk, csak a mezőgazdaság, a falvak forradalmi változását, már akkor is világossá válik nyelvünk gazdagodásának forrása. Nevezetesen: a kisparcellák nagyüzemekké tágultak, ahol az egves ekék a muzeális értékek közé kerültek és megjelentek már a fotocellás (fény hatására működésbe lépő, fényenergiát szabad elektronok mozgási energiájává átalakító készülék) traktorok és az azojkat kezelő traktorosok. A egyes ekét kezelő ember szókincse is természetesen a környezetéhez kötődött, miként az ősemberé, vagy a fotocellás traktorvezetőjéé. Tehát a történelmi körülményeket sutba dobni, azoktól függetleníteni a nyelvet, non más, mint az élettől elkülöníteni. Ez pedig: fából vaskarika. Nem nehéz megérteni, hogy a fotocellás traktor vezetőjének a szókincse a környezet hatására gazdagszik. S ha már a faluról beszélünk, hol tartunk már mondjuk a jobbágytelkes paraszti világtól! Hogy ne mondjak többet: ott vannak a növénytermesztési, az állattenyésztési, az öntözési szakmunkások, szaktechnikusok, a mérnökök és így tovább. S a falvak gazdasági, technikai gazdagodása a nyelv gazdagodása, a szókincs bővülése is, hiszen az emberek munka közben, érintkezésükben használják az új fogalmakat. G ondoljunk csak arra, hogy a fotocellás traktor vezetője a fényenergiáról is tud, nem beszélve a mezőgazdaságban ma már széliében- hosszálban használatos kémiai anyagokról, a nagyüzemi gazdálkodással összefüggő gazdaságpolitikai, közgazdasági fogalmak jelenlétéről. Egyik kollégám azt mondta a nyelvi eszközök használatának szintjéről, hogy „nem a farok csóválja a kutyát”. Mennyire igaza volt! S az jut erről eszembe, hogy 5-6 évvel ezelőtt vita volt az ízlésről. Az egyik vitázó azzal summázta véleményét, hogy „tudomásul kell vennünk, vannak művészethez értők, és vannak nem hozzáértők”. Következésképpen: tízmillió buta ember van az országban és néhány száz művelt. Má* előjellel ugyanez olvasható ki a „Nyelv és élet” című eszmefuttatásból, melynek szerzője történietlenül hívja segítségül nyelvünk tisztogatására Kosztolányit, amikor is a század elején tett megállapítását idézi: „Csak nálunk bitang jószág a nyelv, egyetlen kincsünk, ami a mienk.” Azóta csaknem fél évszázad telt el, miközben sok minden történt: a munkásosztály birtokába vette a hatalmat, s állami tulajdonba kerültek a bányák, a bankok, a gyárak. Tehát most már nem a nyelv az egyetlen kincsünk. A történietlensóget mutatja az is, hogy egy helyen Kosztolányitól ezt idézi: ,„..s így cifra, toldott-foldott nyelvünk előbb-utóbb elsorvad”. Amit Kosztolányi abban a korban, a század elején veszélynek látott, hál’ istennek, pontosabban: hála a nagy társadalmi változásnak, a gazdasági, kulturális életünk gyarapodásának, nyelvünk nem sorvad, hanem buzogva gyarapszik, mint a forrásból a patak. Ezt nyelvi életünkben érdemes észrevenni. Akkor is, ha azt panaszolja az eszmefuttatás írója, hogy vannak. akik nem értük meg a hi- a vatalos iratokat, citálva azt a szerzőt, aki „a tőle megszokott pártossággal” írt ezekről az em- .•becekről*. ■ ■ irí-oW. > ** z a törekvők ' közjjpwírt,. 'hogy á Iiivatalös „Iratokat”, a jogszabályokat is igyekeznek közérthetőbbé tenni. S az ■ a hivatalos irat, amely nem érthető, az abból is fakad, hogy szövegezője az igazgatást külön világnak képzeli, s a saját képére formálja a köznek szánt iratot is. Ebben még lé- legzik-gyűrüzik a három évtizede teljes dölyfösségében tündöklő félfeudális közigazgatási szellem. Mert ez is örökségünk, nemcsak az egyes eke. S a döly. fösséget még riém sikerült teljesen a muzeális értékek közé tenni, mint az egyes ekét. Ezért szerepe van a nyelvművelésnek is, hogy közszolgálatban levő ember élő és írott szavaiban is szolgálni tudja a közösséget, hiszen ezzel állami rendelkezéseiket tesz érthetővé. És ez elsődleges feladata. Akik ezt teszik, azoknál a bajukra, gondjukra orvoslást kereső emberek nem kerülnek hátrányos helyzetbe. Mert, ha hitelt adnánk az eszmefuttatás ama érvelésének, hogy „akik nehezen vagy rosszul fejezik ki magukat”, „inkább hallgatnak”, akkor az ügyintéző teljes nyugalommal mondhatná: „azért nem intézkedtem, mert nem fejezte ki magát az illető érthetően”. Ezek szerint valameny- nyien elkezdhetnénk egymásnak a szemrehányást: „Te miért nem ismered a vasesztergá- lyosság, a gyógyítás vagy a lap- szerkesztés körébe tartozó speciális fogalmakat!” Ami persze abszurdum, mert a technikai, műszaki fejlődés arányában nő a munkamegosztás. Aligha hagyható figyelmen kívül, hogy korunkban a tudomány termelőerővé válik, míg a oiramiso- kon a művészetek álltak, a középkorban a vallás volt az uralkodó, későbben pedig a reneszánsz hódított. * M em. nem lehet a nyelvet a történelmi körülményektől elszakítva vizs. gálni-művelni. Cserei Pál Épül az űj Oktatási Igazgatóság Békéscsabán Nyolc előadóterem — köztük egy kétsz&s személyes —, kilencven férőhelyes kollégium, harmincezer kötetnek otthont adó könyvtár, irodahelyiségek szolgálják majd az MSZMP Békés megyei bizottsága épülő új Oktatási Igazgatóságán a megyei káderképzési célokat, adnak lehetőséget a politikai, ideológiai, világnézeti ismeretek az eddiginél kedvezőbb körülmények közötti elsajátítására. Az új épület a KISZ-táborban les* (Fotó: Demény Gyula) A legtöbbet fordított szerző: Lenin Érdekes statisztikát közöl a Szputnyjk című, oroszul, angolul, franciául, németül és cseh nyelvén megjelenő szovjet tallózó folyóirat áprilisi száma. Lenin műveinek különböző nyelvű kiadásait összegzi 1897-től 1970-ig. Az adatok tanúsága szerint a világon a legtöbbet fordított szerző az első szocialista forradalom vezére. Az Állam és forradalom 51 országban, 356 különböző kiadásban jelent meg; A „baloldaliság” mint a kommunizmus gyermek- betegsége 49 országban 300-szor; Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka 44 országban 288-szor; a Kari Marx 43 országban 209-szer; a Mi a teendő? TI országban 160-szót , Az ifjúsági szövetségek feladatai 30 országban 147-szer; a Mate rial izmus és empiriokriticizmus 31 országban 139-szer; A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban 33 országban 129-szer, A proletár - forradalom és a renegát Kautsky 32. országban 106-szor, A szovjethatalom soron levő feladatai 24 országban 74-szer. Összességében hét évtized alatt — az 1971-től megjelent kiadásokat nem számítva — Lenin műveit a világ 63 országának 125 nyelvén több mint 18 000 különböző kiadásból, ismerhették, ismerik az olvasók. Kisdobos Ki mit tud? Békéscsabán — Legyél csendben, most a Kovács tanító néni fog beszélni!— suttogta egy kék nyakken- dős kisfiú az utolsó sorban, s- majd hozzátette: — Én leszek a második szám a szavalásban. Március 29-én délután az ifjúsági és úttörőházban rendezték meg a békéscsabai városi kisdobos kulturális szemlét. A közel 300 fehér blúzos, kék nyak- kendős pajtást dr. Kovács Lász- lóné, a kisdobos szakbizottság elnöke üdvözölte. Külön teremben mondták a mesét, külön teremben szavalták a kedves és vidám, vagy a szomorú verseket A nagyteremben pedig hangszereken zenéltek, énekeltek, táncoltak, báboz- tak — s nemcsak a színpadon éppen szereplők, de a széksorokban ülő versenyzők is, no meg az apukák, kísérő tanító nénik is szemmel láthatóan jói érezték magukat, A március 20-a előtt minden úttörőcsapatnál megtartott házi versenyek legjobbjai szerepeltek pénteken délután, s a remélt vagy várt eredmény nem is maradt el. Aranyoklevelet kapor, a 10-es iskola kórusa, szólóénekese Bálint Kati, két szólóhangszeren játszó pajtás: Kraszkó Marika zongorajátékáért, Tim- kó Sára pedig fuvolázásáért, a 8-as iskolából Kovács Gyuri szavalt a legszebben, prózát és mesét Szabó Évi az 1-es iskolából, Galbicsek Margit a 9-esből mondott. A verseny legnagyobb sikerét aratta a 2-es iskola kisdobosa. Bora Gergely népi szólótáncával, amelyhez a zenét furulya, kanáll-villa segítségével osztálytársai szolgáltattad. Ezüstoklevelet kaptak a 8-as iskola népi játékosai és a 10-es iskola bábcsoportja — e kategóriákban első helyezést nem adott ki a Marton György zeneiskolai tanár vezette zsűri. Az aranyoklevelet érdemeit pajtásokkal még találkozhatunk: a Forradalmi Ifjúsági Napok eseményeként áprilisban több alkalommal rendeznek bemutatókat. (!—«ú)
