Békés Megyei Népújság, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

Kiubmozgalom katonáiknál Az Ifjúsági kiubmozgalom művelődéspoliti­kánk megvalósításának egyik eszköze. Ezzel az eszközzel többféleképpen lehet élni. Ahol a klu­bok élén az irányításhoz, szervezéshez megfelelő­en értő vezetők dolgoznak, ott az eredmény sem marad el. Az utóbbi években a határőrségnél sok Békés megyei fiatal kapott megbízást klub vezetésére. Püski Ferenc tizedes Muronyból, Moravszki Ist­ván őrvezető Tótkomlósról és Mag András sza­kaszvezető Kamarásról vonult be és az általuk vezetett katonaklubokban rendszeresek a szelle­mi vetélkedők, műsoros estek és a különböző szórakoztató rendezvények. A vetélkedők általában politikai, irodalmi, ka­tonai és határőrizeti témákból folynak. Az üze­mi és községi fiatalokkal közösen rendezettek pe­dig mindenekelőtt az általános műveltség fej­lesztését szolgálják. Aktívan működik a klubok­ban a rejtvényfej tők baráti köre is. Rendszere­sen megfejtik a különféle lapokban megjelent rejtvényeket és találnak ki újakat egymás szóra­koztatására. A klubok felszereltsége igen gazdag Minden­hol megtalálható a televízió rádió, magnó, van rex-asztal és asztalitenisz-felszerelés is. Akik ol­vasni szeretnek, azokat több száz kötetes könyv­tár várja. A katonák többsége elsősorban a mai magyar írókat otvassa, de sokan keresik a világ- irodalom örök értékű műveit is. Lehetőségük van a katonáknak arra is, hogy rendszeresen látogassák a laktanyához közeli váro­si könytárakat és rendszeresen megnézhetik a kü­lönböző kiállításokat Gyakran vesznek részt író­olvasó találkozókon, film és színházi előadásokon. A határőrök ifjúsági klubjai ebben az évben is beneveztek a Kiváló Klub cím elnyeréséért indí­tott versenybe. Bíznak benne, hogy a jól meg­szervezett, tartalmas programok, a jó közösségi munka érdemessé teszi őket erre a címre. Gazsó Béla A szabadság A szabadságról, erről a min­denkit érdeklő és sokak szerint .,kényes” kérdésről beszélget­tünk az elmúlt szerdán, a Mini Magazin Klubban. Nincs most helyünk arra. hogy mindent megírjunk, ami ott elhangzott, így csak mutatóba néhány kér­dést: „Az Ősközösségben volt sza­badabb az ember, vagy napja­inkban?’' „Korlátozzák » törvények a szabadságot?” „Megszűnnek-e valaha essek a törvények?” Ilyen és ehhez hasonló kér­déseken folyt a vita, míg vé­gül kialakult a közös álláspont, melyet így foglalhatnánk ösz­sze: Az emberiség történelme a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába fejlődés folyamata; a szabadság megva­lósulása annál teljesebb, minél teljesebben ismeri fej az em­ber az őt körülvevő természet és társadalma törvényeit s mi­nél tudatosabban cselekszik ezek alapján. Legközelebb két hét múlva, május 8-án találkozunk a Mini Klubban. Ekkor vendégünk Sza­bó Miklós, a KISZ MB első titkára lesz és az est témája: Hogyan tehetjük vonzóbbá, ér­dekesebbé a KlSZ-alapszerveze- tek életét? Tiszta forrás, szép szó „Nem a munkapadnál, nem a földeken, nem egy íróasztalnál akarom megdönteni a kicsinyes rövidlátás adta akadályokat. El­ső önálló előadói-szerzői estem célja a dal, a politikai dal be­mutatása. elfogadtatása. . Nem a világot akarom változtat­ni, hanem a hétköznapi igazság perdöntő erejét akarom igazol­ni. Soha nem akarok megnyu­godni, soha nem akarok bele­törődni a problémák keménysé­gébe.” Dinnyés József szavainak ere­je van, amelyek mindenkit kö­vetésre szólítanak. Hét éve pen­geti gitárját, írja esetenként már szólásmondássá alakult monda­tait a daltulajdonos. (így hív­ja önmagát). Rendszeresen fel­lép az ország legkülönbözőbb szegleteiben. Állandó vendége Békés megyének. Már nem ama­tőr, tagja lett a Művészeti Alap­nak. Zeneszerző, és boldog csa­ládapa. A héten a csabai Kner Nyom­da, a MEZŐGÉP és a gyulai ötök ifjúsági klubjában mutatta be új műsorát. A műsor első té­tele a „Többes szám első sze­mélyben”. (Erről az előbb már szóltunk.) A második tételben azt vallja, hogy hétköznapjaink békéje a tiszta szó kimondásá­ban gyökerezik. „A szeretet mindenkié”. Ez a harmadik tétel címe. Ebben mondja el, hogy ha van még szülőnk, ha van még hazánk, ak­kor van szeretőnk, társunk, aki­vel befogadhatjuk a szemekben tükröződő jóságot, akivel szül­hetünk ezer szükséges csodát A negyedik rész, „Az akasz­tott angyal”, egy mesejáték alap­ján született és arra szólít fel, hogy ismerjük meg önmagunkat. E műsorán kívül költő baráta­inak verseit zenésí ti meg. Azo­kat a verseket, amelyek közéleti, erkölcsi gondjaink megoldásáért kiáltanak. Gitárja húrjain, hang­szálain sok emberhez jutnak el ezek a gondolatok, igazi pol-beat dalt most ír elő­ször. Chiléről, Chiléért Febru­árban 35 ország daltulajdonosá­val együt lépett fel a Berlin­ben megrendezett nemzetközi j dalfesztiválon Victor Jara tisz- ! leiére adtak koncerteket. A chi­lei költőt Allende halála után öl­ték meg a stadionban. Feledhetetlen volt ez a fesz­tivál. Ennek hatására születik most Dinnyés chilei dala. (réthy) A Mini Magazin« összeállította: LÓN Y AI LÁSZLÓ választ pillanatok alatt a zene­kar adta meg, amint a pódium­ra léptek. Nem új zenekar mu­tatkozott be, csupán régi együt­tes vett fel új nevet. Vagyis a Gesarol együttes változtatta meg a nevét. Az együttes őt tagból áll — Schuster Lóránt — a zenekar vezetője —, Huszár Györgyi éne­kel, Losó László és Bencsik Sándor gitáron játszik, míg Pá­ca András dobol. A zenéjük sokrétű és magas- szintű. Ritmusos rock zenéjük­ből a dallam sem hiányzik. Stí­lusparódiájuk szinte egyedülál­ló. A P. Mobil dolgozta és mu­tatta be hazánkban először az Ismert zenekarok műsorát saját hangszerelésben és szöveggel. Az gyüttes zenei szeretete párosul i enei műveltségükkel, ami mű- l sorukat színvonalasabbá teszi. : ■ — Az együttes nevében is sze- \ •epei, hogy örökmozgók va- ! gyünk — mondja Schuster Ló- S ránt. — Ez az örökmozgás első- ; sorban zenénkre vonatkozik, | amit állandóan fejlesztünk. —Szekeres— 8 Örökmozgók A miskolci pop-JesztiváZ mű­sorközlője amikor bejelentette, hogy a P. Mobil együttes követ- hezüt, a nézőtéren valamivel na­gyobb lett az érdeklődés és a né zök egymástól kérdezték, kíván­csiskodtok, hogy tulajdonképpen kikből is áll ez a P. Mobil? A MMapol: 7,ijt” Tíz oldalon stencilezve. érde­kes rajzokkal, ábrákkal illuszt­rálva jelenik meg a békéscsa­bai Vásárhelyi Pál Útépítési és Földmérési Szakközépiskola di­áklapja. A megyei diákújságok közül — már csak az érdekes formai megoldások miatt is — kirí, előnyére. A tartalmáról már korántsem lehet mindezt el­mondani, a viszonylag szűk ter­jedelem oldalas, más forrásból szinte változtatás nélküli átol­lózott írásokból álL Bár min­denképpen érdekes az iskola Irodalmi Színpadáról és az ős­világi óriásokról szóló riport, il­letve ismertető. Az áprilisi ün­nepekre készült aláírás nélküli „zsenge” még korántsem vers, ha jóindulatból fakadt, akkor sem. A kicsit hosszúra sikerűit, két oldíű humor azonban ki­tűnő, valóban diáklapba illő. Az itt található ötleteket csak ajánlani lehet a megye többi diáklap-szenkesztőinelc f—yi-> Klubévzáró A békéscsabai Ifjúsági és út­törőház első alkalommal az idei évben szeretné ünnepélyes keretek között az ifjúsági klu­bok és szakkörök évzáróját megrendezni. Az eseményre május 4-én, szombaton délután 5 órakor kerül sor. Először Pál Miklós, a ház politikai mun­katársa röviden értékeli a 11 klub és a 7 szakkör egyéves munkáját. Majd a csoportok vezetői pár percben bemutatják klubjukat, szakköreiket, meg­említve a legjobban tevékeny­kedő fiatalok neveit, akiket a ház egyhetes balatoni juta­lomüdüléssel, könyvjutalommal ajándékoz meg. Az évzáró befejező program­jaként először a színjátszó cso­port bemutatója következik: két egyfelvonásost láthatnak a megjelentek. A bemutató után a Family -együttes közreműkö­désével 11 óráig tartó bál lesz. Az évzáró utáni hetekben a házban karbantartási munkákat végeznek, ezért néhány szakkör és klub kivételével a csoportok foglalkozásai véget érnek. Q immerse 1974. ÁPRILIS 28. I Fiatalok arcképcsarnoka I» ' Julikay Hl a a mindenes A | Mikor legutóbb Szeghalmon : a nagyközségi KXSZ-bizottság t titkárával beszélgettem, szóba £ került a SZÖVÉPÍTÖ Vállalat ■ KISZ-szervezete. Elmondta a ; titkár, hogy ez a legjobb alap- : szervezet a községben, minden : megmozdulásban, munkában j „benne vannak”. Azt is éL j mondta, hogy az alapszervezet E lelke, mindenese Juhász Júlia • vezetőségi tag. • Júlia 1970 óta adminisztráto# • a vállalatnál. A Rákóczi Terme.. ■ lőszövetkezetből került át erre S a munkahelyre és lépett be egy • új, akkor alakuló KISZ-alap» ; szervezetbe.. ■ | — Tizenegy év óta vagyok»*? ; ifjúsági szövetség tagja —■ | mondta —. Amikor idekerültem S szomorúan láttam, hogy nincs ! itt igazi közösség, nincs jó ifi— ■ munka. Igaz, papíron nagy lét- 5 szám volt a KISZ-szervezet, de : igazi munkáról szó sem volt • Ügy határozott ekkor a veze- j tőség, hogy legyenek inkább ! kevesebben, de akik KISZ-ta- ! gok maradnak, azok lelkesen, 3 odaadással vegyék ki részüket : a feladatokból. így lettünk 19- 3 en és örömmel mondhatom. ; hogy sikerült egy ütőképes ■ „csapatot’' létrehozni. • A vállalat vezetősége is fel- l figyelt a KlSZ-alapszervezet jő • munkájára, és ennek lett kö- ; vetkezménye, hogy beleszólhat- j nak a vállalat gazdasági ügyei­■ be is. Mikor jutalmak odaíté- | léséről van szó, mindig kikérik ■ a KISZ-alapszervezet vétetné- 3 nyét. 5 Hogy igazi közösséggé forrt | össze az alapszervezet, azt egyik [ legutóbbi tettük is bizonyítja. S Balesetet szenvedett egy munka- í társuk és emiatt nem tudta foly- : tatni házának építését. A KISZ- : szervezet vállalta, hogy társa­• dalmi munkában segít befejezni. S Ha Julika vállalati munkáján : kívül csak ezeket a dolgokat 3 szervezné, már akkor rámenne ■ szabad idejének nagy része. De [ ezenkívül van még számos fel- ; adata. Tagja a nagyközségi KISZ ■ vb-nek, a járási pénzügyi ellen­■ őrző bizottságnak, és az idén né- [ pi ülnöknek is megválasztották. E 1971 óta tagja a pártnak és 3 pártmegbízatásként erősíti a • KISZ-szervezetet. ■ Persze, nehogy azt higgye va- | laki, hogy ez a sok funkció fi­• zetett munkájának rovására 1 megy. Jól dolgozik, ezt bizonyít- 3 ja az is, hogy rendszeresen kap | jutalmakat, és az elmúlt évben | jó munkája jutalmául a Szov- 5 jetunióba küldték üdülésre. I Nátor János

Next

/
Thumbnails
Contents