Békés Megyei Népújság, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-28 / 98. szám
Somogyi Mártin fotókiállítása t a szövetkezetek Gyopár Klubjában h asznos kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet a Békés megyei Szövetkezetek Gyopár Klubja. A jó ízléssel berendezett klubot nem- osupán a munka utáni pihenés, szórakozás helyéül szánják, hanem az önművelés és az ebből keletkező szellemi termékek fórumának is. Ezzel a kezdeményezéssel lehetőséget adnak a szövetkezeti dolgozóknak, hogy közönség elé lépjenek a munkaköri feladataikat jóval meghaladó alkotásaikkal. így áll az önművelés a közművelődés szolgálatába, kibontakoztatva az alkotó erőt. E program alapján nyílt meg az elmúlt héten, nem sokkal Szeverényi Zsuzsa fotókiállítása után, Somogyi Márton orosházi fényképész kamaratárlata. A képek egyszerre tanúskodnak a szakma szeret étéről, a mesterségbeli tudásról és magáról az emberről. A stílus maga az ember — vallották a francia klasz- szicisták, s megtekintve Somogyi Márton képeit, igazolva látjuk ezt A huszonöt kép mindegyike az alkotó világának, sajátos látásmódjának képe is, mind más-más pozícióból exponálva. A harmónia, a báj, a játékosság, a groteszk pozíciójából. Mégis mindegyikének van egy közős jellemzője, a szépség. Az ember, a természet, a társadalom alkotta dolgok szépsége, amely a bennük kifejeződő tartalom által esztétikai élményt nyújt a néző számára. A portré tanulmányok az emberben jelenlevő szépség különböző megnyilvánulásait mutatják, a Játék az ember és az ember alkotta dolgok harmóniáját komponálja eggyé! A Tél, a Tavasz nem egyszerűen az évszakok, hanem az örök megújulásra képes természet szépségét hirdeti, de lehet szép egy vert falú Tanya, a múlt kultúráját őrző Tornác, az ugyanilyen Udvar vagy a napfényben harsogó Nádtető. Szépségtartalommal telítődhet a groteszk is, mint az Állati jó! és az Enyelgés című képeken látható. Különösen ez utóbbiak bizonyítják, hogy hányszor elmegyünk a megkapó pillanat, a szépség mellett anélkül, hogy észrevennénk. Az élet pedig csupa szépséggel vesz körül bennünket, csak észre kell venni. Ez a jó fotós legfőbb tulajdonsága, észrevenni azt, ami mellett közönyösen mennénk el, s megragadni a megismétel- hetetlent. Mert a fényképezés valójában a mégis- ambícióval, az alkotód gazdagabbak. Szolgálat hát mételhetetlen pillanat mű- nyugtalansággal, amely le- ez a munka, amit csak a vészete. S ha ez az éles, a győzi a testi és szellemi téma iránti alázattal és rendkívüli megragadására restséget, mi, a művészet, őszinteséggel szabad csifogékony szem párosul az a szépség kedvelői leszünk nálni. Ügy hisszük, ettől Tihanyi udvar jók Somogyi Márton képei, amelyek május 10-ig tekinthetők meg a szövetkezetek Gyopár Klubjában. Seleszt Ferenc tanyai kollégium igazgatója nyugtalanul feszengett a széken, és végül kibökte: — Kérem, én ez ügyben nem adhatok felvilágosítást. Ez a kollégium belső ügye. Értse meg, mi lenne, ha elterjedne a híre, hogy itt, nálumlk vagy bárhol egy hasonló intézményben előfordulhat ilyesmi. A szülőkiben így is van idegenkedés, néha valóságos agitacjot "kell folytatnunk, hogy beadják a gyermeküket a kollégiumba. Persze, ha a feletteseim úgy látják jónak... Aztán mégsem kellett a felettesekhez fordulni. Miután egy egész délutánt együtt töltöttünk, ismerkedtem a kollégium életével, barátkoztam a gyerekekkel, belátta, hogy nem vágyók a rosszakarójuk. De csak odahaza a lakásán volt hajlandó beszélni. A nevelési gondokról, a nevelők nehéz, áldozatos munkájáról. Közben koccintgattunk, összetegeződtünk. Megszűnt a gyanakvása. Fáradtan, beletörődve kezdte a történetet. — Nem nagy ügy ez, csak felfújták. Illetve nem maga az eset az érdekes, az csak tünete valaminek, csak a felszíne, inkább azt kellene vizsgálni, ami mögötte van. Én is sókat töprengtem, és kérdezgettem magamtól, miként fordulhat elő egy kollégiumban, hogy a növendékek megverik a társukat? Igen, szabályszerűen megpokrócoz- ták az egyik gyereket. Pontosan, úgy, ahogy mi annak idején a katonaságnál megvertük a besúgókait, a strébereket. Amikor aludt az illető, fejére dobtunk egy takarót, és mindenki ütött rajta, aki csak erte. Elismerem, hogy kegyetlen dolog, rosszul is végződhet, ha elfajul. Szerencsére itt nem következett be ilyesmi. Az ordításra beszaladt az ügyeletes nevelő, és az ütlegelők szétugrottak. Senkit sem at tetten, valamennyien alvást színlelték. Másnap jelentette nekem a dolgot Szerettem volna, ha házon belül marad. Bíztam magamban és a gyerekekben is, hogy megtaláljuk a közös hangot Persze a szülők nagy cirkuszt csináltak. Behívattak a tanácshoz meg a pártbizottságra, alaposan megmosták a fejemet Fegyelmit csak azért meg, de ez nem Is lényeges. Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy még a nevük sem cigá- nyos, nem Kolompár vagy ilyesmi. Azzal kezdték, hogy a gyerekért jöttek, el. viszik haza, végleg. Vitába szálltam velük, majdnem gorombán: — Jól meggondoltak? Miért vinnék vissza a tatette a vezetőségnek, s megmondta azt is, hogy elköltöznek, bemennek a vá_ rosba, mert nem bírják tovább. Hiába dolgoznak becsülettel, egyesek szemében mindig csak lenézett cigányok maradnak. Mint a négereik az amerikai gettóban. De meddig tart ez így? Hetedíziglen ? A párttitkár ment ki a laikásukra, sokánem kaptam, mat tényleg semmi közöm nem volt a dologhoz. De kilátásba helyezték, hogy. ha még egy ilyen eset előfordul, nem tekintenek el a felelősségre vonástól. — Azt kérded, hogy mi volt a verés indítóoka? Nyomoztuk, kutattuk, de akikor nem tudtuk kideríteni. Mindenki hallgatott, az is, akit megvertek. Sejtettem, hogy nem egészen ok nélkül történt. De előbb hadd beszéljek valami másról, ami összefügg az esettel, és számomra megvilágította az egészet. Egy fiatal házaspár jött be hozzám nemrég az irodába. Jól öltözött emberek voltak, amiben manapság nincs semmi meglepő. A fiuk most, az új tanévben került be a kollégiumba. Okos, értelmes fiúcska, mindig tiszta és jól ápolt, látszik, hogy ad magára, őszintén szólva nem is gondoltam, hogy cigány származású. Nálunk, ahol tanyai gyermekek vannak, fel se tűnik egy-egy barnább képű kisfiú vagy kislány. A szülők nagy része is egész nyáron a tűző napon van, némelyik traktoros vagy kertész őszre tényleg olyan barna, hogy elvegyülhetne a cigányok között. A nevüket nem mondom nyara? Ha ott marad az osztatlan iskolában, biztos, hogy nem tanulhat majd tovább. Pedig jó eszű gyerek. Érdemes áldozni rá — bizonygattam, érveltem. — Nem a -pénz miatt! — vágott vissza az apa, aztán elmondta, hogy a téesaben jól keres, vontatóvezető, kapnak háztájit is. A gyerek a mindenük, azt szeretnék, ha tanulhatna. Még akkor sem értettem, miről is van szó. Fag. gattam őket, végül az asz- szony elsírta magát. Lassan összeállít a kép. Ingyenes telekhez rutot- tak a tsz-központban. ahol a majorban, gépüzemben dolgozók letelepedtek. Igaz, az ő házuk a tanyaközpont szélén van, de ebben nem találták semmi feltűnőt, ott jutott nekik terület, és kész. Csak akkor kezdték gyanakodni, hogy tán mégsem /életlen, amikor az egyik szomszédnak elveszett a tyúkja és rájuk hozta a rendőrséget. Az elnöknek kellett közbeavatkoznia, hogy ne őket gyanúsítsák. Akadt, aki még a közgyűlésen is felszólalt ellenük. Volt egy időszak, amikor valaki sorozatosan elpiszkálta a vontató indí- tószerkezetét. Az ember rajtakapta az illetőt, jelenig beszélgettek. Végül is maradtak. Azt hitték, elcsitult minden. Az igazgató homlokán gyöngyözött a veríték, sny- nyira beleélte magát a tör. ténetibe. Kortyolt egy keveset a sárgásán csillogó homokiból, és folytatta. — Tőlük tudtam meg a pokrócozási história hátterét is. Képzelheted, hogy mennyire meg voltam döbbenve. Nem gondoltam, hogy összefüggés van a ketttő között. A fiuk megírta nekik a dolgot. Az előzményhez tartozik, hogy a gyerekek csak havonta egyszer mehetnek haza, de vasárnaponként a szülők bejöhetnek néhány órára látogatóba. Ha azt látnád! Olyan az udvar, mintha búcsú lenne. Lovas kocsi, autó, kerékpár, van ott nyüzsgés. Az ebédlőben ülnek, kipakolják a csomagokat, a hazai falatokat. Utá_ na alig győzzük ellenőrizni a szekrényeket, van-e romlandó étel valahol. A szülők nem hiszik el, hogy nincs szükségük a gyerekeknek semmire. Végignézik a hálótermet, megigazítják a párnákat, még a mosdóba is benyitnak. A egyik ilyen látogatás után a kisfiú, nevezőjük Balázsnak, észrevette, hogy az ágyszomszédja költözik, helyet cserélt egy másik fiúval. Előfordul még évközben is ilyesmi, rendszerint hozzájárulunk, hadd érezzék magukat otthonosan, a baráti vonzalmak is elősegítik ezt. De a költöző nem érte be ennyivel, megjegyzést is tett. Azt mondta a többiek füle hallatára, hogy nem alszik tovább egv ilyen rühes kis cigány mellett — Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy a gyereknek ez nem magától jutott eszébe, hanem a szülei biztatták rá. Szomorú, de így van. A gyerekben magától nem támadt előítélet, ezt beleplántálták a felnőttek. Tán épp azok, akik otthon is megkeserítették a mások életét. — Tehát ezt a hálótermi epizódot követte az éjszakai pokrócozás? — Igen. — És kit vertek meg, csak nem a cigány kisfiút? — Dehogyis, éppen ellenkezőleg. azt, aki elköltözött mellőle és csúfolódó megjegyzést tett. — De hiszen ez nagyszerű! — Ne bolondozz! — Ezeknek a gyerekeknek az erkölcsi érzéke fejlettebb, mint egynémelyik felnőtté. — Ez igaz, de azért az ilyen önkényes bíráskodás mégiscsak elítélendő vagy neked nem ez a véleményed? — Arról beszélj inkább, hogy mi lett a kisfiúval, haza vitték a szülei? — Hogy képzelsz ilyet! Az már tényleg az én bűnöm lett volina, ha engedem. Haladékot kértem, megegyeztünk. Megígértem, hogy ha a fiúk még egy hasonló levelet ír, valami sérelem éri, nem állok az útjukba. Masnap összehívtam a szobagyűlést, ez olyan kis diákpariamantféle, hogy szakszerűen. fejezzem ki magam. Nagy vita volt, nekem alig kellett közbeszólni. Legalább tizen jelentették ki, hogy ott szeretnének helyet kapni Balázs mellett, mert neki megy legjobban a számtan és a történelem, és szívesen segít mindenkinek. Csak az elköltözésről és a csúnya megjegyzés elítélendő voltáról esett szó. A pokrócozásrói mindannyian hallgattunk, habár arról is beszélnem kellett volna. Azóta is furdal egy kicsit a lelkiismeret, nem vétettem-e el valahol, nem bíztam-e túlságosan a saját ítélőképességükre a dől. got. De utálom a szájbará- gást, és hiszek abban, hogy értelmes kis emberek ezek. Azért, amikor én vagyak az ügyeletes, néha azon kapom magam, hogy fülelek, nincs-e valamilyen szokatlan lárma abban a hálóteremben. De 1 úgy látszik, végleg lecsillapodtak a ke. délyek. Még hátra van persze egy nehéz beszélgetésem a cigányozó kisfiú szüleivel, de ehhez segítséget kértem a szövetkezet vezetőitől, nem vállalom magam, s nem is csak kollégiumi tanulságai vannak. Szóval ismét helyreállt a béke és nyugalom nálunk. Majdnem azt mondtam, hogy hálaisiten! — És a te lelkivilágod? — Én még mindig nyug. tálán vagyok. Mert ez egy különleges eset. Itt olyan egyénekről volt szó, akik már tagjai egy nagyobb közösségnek, dolgoznak, és megfelelő életszínvonalat értek el a saját erejükből, tehát az eset sem vplt igazán kiélezett. — Attól tartasz, hogy ha ilyen kedvezőek a család körülményei, ha egyszeregy igazi hátrányos helyzetű cigánygyerek kerülne a kollégiumba, akkor... A kérdést nem tudtam befejezni, és választ sem kaphattam rá akkor. Valaki megkocogtatta az ablakot, az igazgatónak mennie kellett, vissza a kollégiumba. Ahol sohasem nyolc óra a munkaidő, s ahal mindig történik valami, ami bölcs és higgad); intézkedést követel. HETEDIZIGLEN F. Tóth Pál novellája
