Békés Megyei Népújság, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-16 / 63. szám

Magyarország csapata nyerte az asztalitenisz Európa Ligát — Egygólos vereség Deventerben Papp László szakosztályvezető: A vasárnapi mérkőzésen bízom az Előre Spartacus győzelmében Papp László, a Bcs. Előre Spartacus labdarúgó-szak­osztályának vezetője az esé­lyekről a következő, rövid, de annál tömörebb nyilat­kozatot adta: — A vasár­nap délutáni mérkőzésen bízom a csapat győzelmé­ben! Ezért — a maga ré­széről — mindenki tegyen meg mindent! (Fotó: Gál Edit) Békéscsaba « Diósgyőri VTK elleni labdarúgó-mér­kőzés lázában ég! Csütör­tök délutánig minden ülő­hely elkelt, összesen 5 000 jegy talált gazdára. Éppen a nagy érdeklődésre való te­kintettel, ma délután is „üzemel” az Előre Sparta­cus klubházában a jegy­elővételi iroda. Á rendezőség úgy határozott, hogy a pályabelépőkkel, iga­zolványokkal rendelkező sport­emberek csak a főépület, a klubház bejáratán át mehetnek be a sporttelepre. Ezzel az in­tézkedéssel is a kapuik előtti zsúfoltságot szeretnék elkerül­ni. Köztudott, hogy a Kórház utcában meglehetősen kevés a parkolóhely. Ezért az Előre Spartacus vezetősége felkéri a mérkőzésre autóval — távo­labbról — érfkező szurkolókat, hogy mar bent, a város köz­pontjában parkoljanak le. Az elővételben elkelt ötezer jegy és az előbb említettek azt bizonyítják, a rangadó iránt hihetetlenül nagy az érdeklő­dés és a rendezők is igyekez­nek mindent megtenni a kö­zönségért. Na, és a csapat? Az eddig lezajlott három bajnoki mérkőzésről és a holnapi esélyekről Babol- csay György, az NB 1/B-s lila-fehér csapat edzője a következőket mondotta: — A szezon megkezdése előtt 21 pont megszerzését tűztük célul — a tavaszi idényre. Bő­vebben . bíztunk a Pénzügyőr SE legyőzésében! A két buda­pesti és a DVTK elleni talál­kozón 1—1 pont megszerzését terveztük .be. Ügy fogalmaz­tunk, hogy az első négy mér­kőzésből öt pontot mindenkép­pen szereznünk kell, de ha ki­jön a lépés, á többit is „meg kell fogni”. Eddig egy plusz­pontot szereztünk a Bp. Spar­tacus ellen. És a DVTK ellen most már szeretnénk itthon tartani azt a bizonyos, másik pontot is! Nagyra értékeljük a vas­gyári csapatot. Ebben a me­zőnyben, megítélésem sze­rint, Preiner Kálmán gár­dája a legjobb. Rutinos, neves játékosok összedolgo­zott gépezete a DVTK, I amely a legesélyesebb a jeÚ jutásra. Mindezek ellenére nagyon lelkesen készülünk a holnapi rangadóra. Elemeztük az eddi­gi mérkőzések tapasztalatait és igen sok szó esett ellenfelünk várható taktikájáról. Elkészül­tünk arra, hogy a DVTK nem­csak szervezett védő-, hanem erőteljes támadójátékkal „ope­rál”; sőt, variálja majd a tak­tikai megoldásokat! örvendetes, hogy a sérült Dávid állapota sokat javult. Láza is elkezdte az edzéseket, hétfőn vették ki lábából a var­ratokat. Játéka viszont csak a mérkőzés előtt dől eL Most már számíthatok Kerekesre is, úgyhogy a következő keretből jelölöm ki a pályára lépő ti» zenegyet és a „kispadosokat: Tasnádi, Tóth, Kvasz, Lá­za!?), Schneider, Lengyel, Vágási, Moós, Dávid, Kere­kes, Zielbauer, Németh, Királyvári, Zsíros, Dobó, Dinya. A fiúknál tapasztalható elszántság, az akarás alap­ján mindenképpen bízom az egyik —, de a másik pont itthontartás&ban isi Személyes kérésem ked­ves szurkolóinkhoz a kö­vetkező. Kérjük, időben jöjjenek ki a pályára! Bíz­zanak a csapatban, hiszen minden fiú a legjobbat akarja. Legyenek türelme­sek, és biztassák az együtt test — bárhogy is alakuljon az eredmény! így latolgatta az esélyeket Babolcsay György. Hogy mit várnak a mérkőzéstől — a csa­pathoz közelállók? Holnapi számunkban a régi kitűnő Előre-játékos, Szője K. András, a klub intéző bizottságának tagja és három szurkoló, Hra- bovszki Pál, Bencsik József és Gajdács Mihály mondja el vé­leményét És természetesen kö_ zöljüfí az is: milyen eredményt várnak a diósgyőriek? Machalek István LegMzeleMii Universiade: Belgrádban A FISU (Nemzetközi Főisko­lai Sportszövetség) közlése szerintaz 1975-ben esedékes J nyári Universiadét Belgrádban rendezik meg. A Főiskolai Já­tékok végleges műsorát a sport- szövetség szeptemberi végre­hajtó bizottsági ülésén határoz­zák meg. Küzépisliolás­bajtiokság Bcs. Útépítési Szakközépiskola— Szolnoki Szamuely Szakközépisko­la J—0 (0—0). Labdarúgás, Szolnok, . MAV-pálya. V: Pálinkás. Útépítés: Stúber — Bánátig Zsömbörgl, Har­mati, Papp, Csepregi (Nyetye), He­gedűs, őré, Hódi, Juhász, Magyar (Petrovszld). Edzó: Hankó György. A legjobb 12-be Jutásért lejátszott találkozón szünetig kiegyenlített volt a játék, a második félidőben azonban kidomborodott a csabaiak nagyobb játéktudása. <5: Bánáti, Hódi (11-esből), Hegedűs. A visszavágót március 26-án, ked­den rendezik meg Békéscsabán, a Kórház utcai sporttelepen, 113» órai kezdettel. Miután szerdán este Magyar- ország válogatottja Moszkvában 6:1 arányú győzelmet aratott a Szovjetunió asztalitenisz vá­logatottja ellen, mivel Svédor­szág ugyanilyen arányban nyert Anglia ellen — a játszma­arány döntött az Európa Ligá­ban. A magyar csapatnak 70:29, a svédeknek 70:30 volt a szett­aránya, így Magyarország nyer. te az Európa Liga versenysoro­zatot! SZOMBAT Asztalitenisz. Vasas Szakszerve­zet megyei spartakiad döntője, Bé­késcsaba, DEMASZ kultúrterem (Tanácsköztársaság útja «.) 9.00. Textiles szakszervezet megyei spar- takiád döntője, Békéscsaba, Kötött­árugyár (Tanácsköztársaság útja 73.). 13.00. Cselgáncs. Országos felnőtt egyé­ni bajnokság, Budapest, Sportcsar­nok, m.30. Kosárlabda. NB ÜL Hódmezővá­sárhely—Gyulai SE, férfi, 17.00. Kis­kunfélegyháza—Békés, férfi, 18.00. Szarvasi FSSC—Mezőberény, férfi, 18.00. Labdarúgás. Megyei L osztály. Oh. MEDOSZ—Mh. Cukorgyár, 15.00. Szarvas P. Sakk. Vasas Szakszervezet me­gyei spartaklád döntője, Békéscsa­ba, DEMASZ kultúrterem (Tanács­köztársaság útja 4«.). 9.00. Texti­les Szakszervezet megyei sparta- kiád döntője, Békéscsaba, Kötött­árugyár (Tanácsköztársaság útja 73.). 13.00. Termelőszövetkezeti spartaklád megyei döntője, Békés­csaba, 10. sz. iskola (Kulich Gyu­la. ltp.). 14.30. Teke. NB ÜT. Battonyal SZSE— Kecskeméti Sütőipar, 14.30. Kézilabda. Madarász István. a Magyar Kézilabda Szövetség főtit­kárának szabálymagyarézó előadá­sa, filmvetítéssel egybekötve. Bé­késcsaba, Fegyveres Erők Klubja, 14.00. OSN-megnyitó. Az Országos Sport Napok Békás megyei ren­dezvényeinek megnyitója, a terme­lőszövetkezeti spartaklád téli verse­nyeinek . (sakk, asztalitenisz) döntő­je. Békéscsaba, 10. sz. ált. tok. VASÁRNAP Atlétika. Területi mezed firtóbaj- nokság. (Csongrád, Bács, Szolnok és Békés megye részvételével). Bé­késcsaba, Kórház utcai sporttelep környéke, 11.00. Asztalitenisz. Orvosegészsegíigyl Dolgozók Szakszervezetének me­gyei spartaklád döntője, Békéscsa­ba, 2. sz, ált. Isk. 9.00 i Kézilabda. XVH. Békés megyei Népújság Kupa utolsó fordulója^ Békéscsaba, Kemény Gábor Szak- középiskola. 8.30 Gerlal ált. tok.— Bcs. Előre Sp. L B„ leány serd. 9.05 Mb. Textil—Bcs. Előre Sp. IL, fiú serd. 9.40 Gerlal ált isk. I.—Bcs. Konzerv A, leány serd. 10.15 Vész­tői KSK—Mezőberény! Textil, férfi L o. 10.90 Bcs. MÁV VTE—Mb- Textil, fii. II. o. 11.30 Bcs. 11. sz­élt. isk.—Mb. Textil, fiú serd. 12.05 Bcs. Előre Sp. IL—Vésztői KSK B. A teke NB Hl. Délkeleti csoport­jának eredményei a következők: L férduló: Kecskeméti TE—Gyulai SE 2:6 (2396:2448), Orosháza—Kecs­keméti MÁV 6:2 (2560:2453), Kecs­keméti Sütőipar—Szegedi Postás 5:3 (2394:2386), Battonyal SZSE—Kis­kunhalas 7 a (2661:2326), HODGÉP— Makó 7:1 (2353:2220), Mb. Textil­Szentes 5:3 (2385:2229). n. forduló: Szegedi Postás—Battonyal SZSE 4:4 (2556:2526), Gyulai SE—Orosháza 6:2 (2636:2504), Szentes—HÖDG ÉP 1:7 (2308:244) K. MÁV—K. Sütőipar 6:2 (2510:2371), Makó—KTE 2« (2305:2378), Kiskunhalas—Mb. Textil 4:4 (24223372). A hollandjai Deventerben szerdán, a nagy köd miatt 2 li­es hazai vezetésnél félbesza­kadt Hollandia—Magyaror­szág labdarúgó utánpótlás EB mérkőzést — csütörtökön újra­játszották. l:l-es félidő után a holland együttes 2:l-re nyert. A visszavágóra április 17-én, Békéscsabán kerül sor, s itt dől el, melyik válogatott har­colja ki a legjobb négy közé jutást! Fű 113. 12.40 Leány serd. A: I. helyezett, leány serd. B. 1. h, az 1—2. helyén. 13.15 Leány serd. A. 2. h., leány serd. B. 2. li. a 3. helyért. IS.50 Férd ifj. A. 1. h. Fér­fi ifj. B. 1. h. az 1—2. helyért. 14.25 Férfi 11J. A. 2. h. Férfi Ifj. B. 2. h. a 3. helyért. 15.00 Békési Spartacus—Écs. Sebes György Közg. Szakiak., női Ifj. 15.35 Bcs. Volán— Bős. Rúzsa Ferenc Gimn. NŐI n. o. A Békés megyei L osztályú baj­nokság nyilvános sorsolása, Bé­késcsaba, TSH-székház, 10.00. Cselgáncs. Országős felnőtt egyé­ni bajnokság, Budapest, Sportcsar­nok, 9.00. Labdarúgás. NB I. B. Bcs. Előre Spartacus—Diósgyőri VTK, Kórház u. 15.00, dr. Vlncze (Alföldi, Pá­dár). NB IL Debreceni EAC—Bcs. VTSK, 14.00, Németh. NB m. Já­noshalma—Oh. Kinizsi, 15.00, SzaV ler. Hmv. Metripond—Bcs. Agyag- Ipar, 15.00, Horváth L Szegedi AR— Gyulai SE. 10.30, Öze. Gyomai TK—Bcs. MÁV, 33.30, Szívós. Sar- ' kadi Kinizsi—Szentesi Vízmű. 15.00, Mihály. Szarvasi FSSC—Apátfalva, 14.30, Mile. Dózsa SE—HODGEP SK, 15.00, Hoffer. Megyei bajnok­ság. I. osztály. Endrőd—Szalvay SE, 15.00 Oraveez. Bcs. Előre Sp. II.— Doboz, 13.00, Kiss S. Gyulavári— Mezöko vácsháza, 15.00, Medovamsz­ki. Füzesgyarmat—Mezőberény, 15.00, Megyebiró. Kondoros—Békés, 15.00, Nagy I. Mh. MEDOSZ—Szeg­halom, 15.00, Bogyó. Baittonya— Szarvasi MEDOSZ, 15.00, Szabó A., Bcs. Vasas—Medgyesegyháza, 9.00, Andrekó. IL osztály. Keleti cso­port. Sarkad—Bcs, Volán, 15.00, Boríts. Kétegyháza—Újkígyós, 15.00, Hajdú. Lökösháza—Kétsoprony, 15.00, Lenhardt. Békési SZMTE—Kamut, 15.00, Bíró. Bcs. Építők—Elek, 9.00, Sárközi. Mezőmegyer—Dévaványa, 10.00, Aradszki. Nyugati csoport. Dombiratos—Kunagota,' 15.00; Gró- za, Gerendás—Oh. Üveggyár, 15.00, Paulik, Nagykamarás—Mcdgyesbod- zás, 13.00, Gavara. Kevemes—Bé- kesszentandrás, 15.00, Banki H. L Oh. Dózsa Tsz—Csorvás, .5.00. Sza­bó J. Pusztaföldvár—Kaszaper, 15.00, Tohai. Gádoros—Tótkomlós, 15.00, Bánki H. A. Csaoaasüd-— Nagyszénás, 18.00, Szakács. NB-s tartalékbajnokság. Sarkad! Kinizsi— Oh. Kinizsi, 10.30, Székely. Gyu­la—Bcs. VTSK, 10.00, Medgyesi. Kosárlabda. NB IL Szarvasi Fő­iskola Spartacus—Szegedi Tanár­képző, női, főiskolai csarnok, 11.00. Szolnoki MÁV—Mezöberónyi ÁFÉSZ, női, MAV-pálya, 10.15. Sakk. OB n. Alföldi Olajbá­nyász—Bcs. Előre Spartacus, Szol­nok, Beloiannisz u. 16.00 Orvosegész­ségügyi Dolgozók Szakszervezeté­nek megyei spartaklád döntője, Bé­késcsaba, SZMT Székház (Tanács­köztársaság útja), 9.00. Bugner győzelme Londonban nehézsúlyú profi ököl­vívó-mérkőzésen Bugner (angol) tíz menetben pontozással győzött az amerikai Duncan ellen. Bár az Eu- rópa-bajnok tíz kilóval nehezebb volt ellenfelénél, a szurkolók csa­lódására nem tudott kiütéses győ­zelmet aratni. Hétvégi sportműsor Szarvasi Főiskola Spartacus—SZE- OL 77:70 (41:40). Női NB H. Sze­ged, Rókusi csarnok. V: Bacsíay, Faidt. Szarvas: Daridané (25), Mol­nár (20), Hajdú (7), Lestyán (6), Nádas (7). Csere: Kemény (8), Fa­ragó, Kokauszki (2—2), Hl ez, Tóth. Edző: Szlrony Pál. A szegediek előbb 16:4-re (4. perc), majd 20:5- re (5. perc) húztak el, már re­ménytelennek látszott a szarvasiak győzelme, mégis sikerült lassan le­dolgozni a hátrányt, és az első fél­idő 18. percében már egypontos vezetéshez Jutottak. Szünet után kétszer 1« vezettek hat ponttal a főiskolások, de a hazaiak még ki­egyenlítettek. A mérkőzés végén jó hajrával a szarvasi együttes bt. zonyult jobbnak. Jók: Daridáné, Molnár, Kemény. Az országos középfokú Iskolai kosárlabda-bajnokság elődöntői teg­nap kezdődtek és ma folytatódnak Székesfehérvárott, a gépipari szak- középiskolában. A versenysorozaton, részt vesz a Szarvasi Vajda Péter Gimnázium I korcsoportos leány- csapata is. Sportlövészet A Vörös Hadsereg megalaku­lásának 56. évfordulója tisztele­tére rendezett nemrégiben lég- fegyveres versenyt a Bcs. Agyag­ipar Lövész Klubja, melyen a Tégla- és Cserépipari Vállalat KISZ-esei is indultak. Eredmények. Általános toko­zások. Egyéni. Fiúle: 1. Laczó László (1. sz. Isk.) 169, 2. Ka- iszler László (5. sz. Isk.) 166, 3. Bussy Zoltán (10. sz. Isk.) 159. Lányok: 1. Palyusik Éva (9. sz. Isk.) 181, 2. Belicza Erika (5. sz. Isk.) 168, 3. Krajcsó Teréz (4. sz. Isk.) 135. Csapatban. Fiúk: 5. sz. Iskola 446, 9. sz. Isk. 413, 11. sz. Isk. 398. Lányok: 9. sz. Isk. 426,5. sz. Isk. 423, 2. sz. Isk. 359. F iúk-lányok együtt: 5. sz. Isk. 869, 9, sz. Isk. 839, 11. sz. Isk. 731 körrel. • • * Javában zajlik a békéscsabai általános iskolások légfegyveres bajnoksága. A hatfordulós ver­senyt a Bcs. Agyagipar Lövész Klubja rendezi a Tégla- és Cse­répipari Vállalat nagytermében. A verseny állása a harmadik forduló után. Fiúk. 1. Kaiszler László (5. sz. Isk.) 240, 2. Farkas László (5. sz. Isk.) 235. 3. Bussy Zoltán (10. sz. Isk.) 226, 4. Tóth Csaba (10. sz. Isk.) 212, 5. Laczó Tamás (5. sz. Isk.) 211, 6. Ignácz József (3. sz. Isk.) 210. Lányok. 1. Belicza Erika (5. sz. Isk.) 254, 2. Palyusik Éva (9. sz. Isk.) 231, 4. Bohus Gabriella (4. sz. Isk.) 174, 5. Nátor Anna (9. sz. Isk.) 169, 6. Marik Márta (3. sz. Isk.) 162 körrel. Csapatban. (Egy csa­patot hat tanuló alkot.) Fiúk. 5. sz. Isk. 1324, 10. sz .Isk. I. 1066, 9. sz. Isk. 1057, 4. sz. Isk. 1046, 11. sz. Isk. 1025, 2. sz. Isk. 1006, 3 sz. Isk. 951, 8. sz. Isk. 932, Csabaszabadi 790, 10. sz. Isk. II. 697, 7. sz. Isk. 586. Fényes! Isk. 401, 1. sz. Isk. 289 körrel. Lá­nyok. 9. sz. Isk. 1015, 5. sz. Isk. 891, 11. sz. Isk. 849, 3. sz. Isk. 794, 8. sz. Isk. 742, 4. sz. Isk. 725, 10. sz. Isk. I. 697, 2. sz. Isk. 642, 10. s?. Isk. II. 333, 7. sz. Isk. 325, Csabaszabadi 263, Fényesi Isk. 255, 1. sz. Isk. 216 körrel. Fiúk- lányok együtt: 5. sz. Isk. 2225, 9. sz. Isk 2072. 11. sz. Isk. 1874, 4. sz. Isk. 1771. 10. sz. Isk. I. 1763, 3. sz. Isk 1748, 2. sz. Isk. 1658, 8. sz. Isk. 1574, Csabaszabadi Isk. 1053, 10. sz. Isk. II. 1040, 7. sz. Isk. 911, Fényesi Isk. 900, 1. sz. Isk. 505 körrel. R. I. 8 BÉKÉS HCCrilS 1974. MÁRCIUS 16,

Next

/
Thumbnails
Contents